BURGONYA beküldött történetei

Felvidultam, hogy végre emberi lényekre leltem. Ennek a párocskának az összetevői voltak az első humanoidok, akikre ebben a különös utcácskában leltem. A nyulakkal zsúfolt héder óta eltelt jó néhány órában, napban vagy tíz városnyi nagyságú épületet jártam be, és egyikben sem bukkantam semmire. Nemhogy emberre, élőlényre sem: sőt, néhány 1982-as Newsweeken kívül, amelynek címlapja Margaret Thatcher és egy szobaboy közti afféron csámcsogott, semmire sem...

Jóóóreggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Marius Erato vagyok, a meleg román srác, akit BURGONYA író úr két hanyagolható írásában való szerepeltetés után legújabb művében méltóztatott végre meggyilkolni. Ennek apropóján készítettem vele az alábbi interjút.
Legutóbb egy éve tettem nála látogatást, és meglepett, hogy most egészen más körülmények között kaphattam diktafonvégre...

A mester a sajtpapírt gombóccá gyűrte hatalmas öklében, a spanglit a földre söpörte. Szíve kihagyott, így a második infarktus után ez már nem vicc. Megragadta az első sört, és intett a félrészeg feleségének, menjen csak a varrószakkörre. Még hogy varrás! Tudta már az igazságot, de türelmet kényszerített magára. Eljön majd az asszony ideje is...

- Úgy nézel rám, mintha lenne. Tudod, kibékültem a feleségemmel. Nem szeretném elveszíteni, és végül is nem ígértem neked semmit. Kíméletlenül őszinte vagyok, világos? A feleségem szerint mindig is ez volt a legjobb tulajdon… szóval, szerintem ilyen esetekben ez a leghelyesebb, amit tehetünk, érted?
- Persze – válaszolta a nő, és arra gondolt, immár nem először, hogy vajon milyen halállal fog ő meghalni...

1998-ban az akkor már szklerózis multiplexben szenvedő Beltford csillagász beküldött egy cikket a Science magazinba, amelyben újból ismertette, mi fog történni kilenc év múlva, és ezúttal az okokon is eltöprengett. Véleménye szerint valami „gigantikus erő száguld a naprendszer felé az univerzum ismeretlen mélységeiből, és szívó hatást fejt ki, amely összekócolja a bolygók röppályáit, mint a szél egy fiatal, szűz lány haját.” ...

Szó, ami szó, a nagymester szemre való férfiú volt. Kigyúrt teste volt, hiszen folyamatosan hadakozott a livónokkal, lengyelekkel, poroszokkal, oroszokkal – bár meg kell hagyni, a fogai már rohadásnak indultak.
Végül az egyik lány – lehetett vagy tizennyolc éves, sudár, barna – leköpte Karl Bessart von Triert .
- Fritz! – süvöltötte – Nem kapni meg a sunámat!
A nagymester letörölte képéről a turhát, aztán hidegen elmosolyodott.
- Rendben, Mädchen – intett...

De már ott is van előtte a vén, háborút megjárt gőzmozdony, mely kifurakszik az önmaga által keltett rémes hangorkánból. Szilamér rémülten hátralép, és megbotlik az egyik gazzal benőtt sínben. Zuhantában pupillája tágabbra tágul, mint valaha. Törött lábbal ér földet, a mozdony zajától nem hallja csontja reccsenését, de érzi, akárcsak az őrjítő fájdalmat, amely végigrohan rajta. Szilamér felüvölt, de amint meglátja a fölémagasodó szerelvényt, elfeledkezik a lábáról. Ahogyan minden másról...

Úgy tűnt Tibor elbizonytalanodik, mint aki attól fél, barátja kineveti azért, amit mondani fog.
- Hát, szóval arra gondoltam… megnézhetnénk a Reinhard-kupit.
Bandi csodálkozva bámult rá, aztán jobb kezének tenyerét kezdte vizsgálgatni, amelyen előző nap fura kis hólyagok ütköztek ki.
- Vagy fél éve nem voltam nővel – magyarázkodott Tibor. – Jó volna beverni a lompost végre...

Zsolti széttárta a lány lábait, és ügyetlenkedve, de szilárd elhatározással bevágta a farkát a punciba. Andi gyönyörtől nyögve emelgetni kezdte a csípőjét, és a fiú vállába kapaszkodott. Ajkai elnyíltak, a szájából bűzös lehelet csapott ki. Odakinn az ég hatalmasat dördült, és az eső szakadni kezdett.
- Tömjél… ez az… - hörögte a lány öregasszonyos hangon.
Zsolti érezte, hogy valami nem stimmel. A farka idáig meleg, simogató üregben csúszkált, de most valami csípni kezdte....

Múlt éjszaka egy különös film ment. Nem tudtam volna megmondani, miről szólt, mivel már félig aludtam. De a képsorok közé el volt rejtve valaki – inkább sejteni lehetett, mint látni. Ez a valaki folyamatosan szuszogott. Még a macskám, amely az ölemben aludt, ő is ideges lett ettől a hangtól. Pontban éjfélkor felpattant az ölemből, és idegesen járkálni kezdett fel-alá...