BURGONYA beküldött történetei

Amit utoljára szeretnék látni, mielőtt kihuny a fény, a templomok tornyai odaát, az alkony aranyába burkolva. Az utolsó érzés legyen a vágy, amely elveszett, de amely néha feltündököl egyre komorabb éjszakáimban. Szeretném érezni érintésed a bőrömön, kezedet kezemben, s arcunkon a nap melegét. Egy mosolyt kívánok, egyetlen őszinte könnycseppet csupán. Tudom, nem sok esélyem van rá. Csak a férfi jön álmaimban, minden éjjel, aki az ágyúcsőre húz. Sikoltva ébredek, bűntudattól és fájdalomtól...

Harmatos napok kelnek, nyugszanak. Leszáll a dohos ősz, körbefordult a kerék. Azon kapom magam, hogy gyakran gondolok rád. Meglepő-e? Fülemben felsírnak a vonók, s előkerül a Shelley-kötet.
Szerettelek tudod?
Emlékezz a városra, emlékezz a partra. Sétáinkra, „a mezőre a napsütésben.” Fényindákba vont sok sikamlós alkony, s én nem eresztettem el soha a kezedet. Nem feledem könnyeidet, melyeket a boldogságtól ontottál...

Arra ébredt, hogy a szőrös test dörgölődzik az oldalához.
Riadtan ült fel. Egy pillanatig azt sem tudta, hol van. A sivatagról álmodott, végtelen, kiégett sivatagról, ahol óriási Szfinx magasodott a Nílus partján. Árnyéka vérvörös vízben tükröződött, és fölé hajolt, mint egy éhes árnyék…

Malek egy gödör alján üldögélt. Egészen pontosan egy meszesgödör nedves talaján, és az üreg falát bámulta.
A falon göcsörtök sorakoztak, egymástól szabálytalan távolságban, s szivárogtak belőlük bizonyos nedvek. Odafönn az ég egy tompaszürke darabkája világolt. Malek üres tekintettel nézte, igyekezett elfeledni a sportszakértő hófehér ingét, melynek látványa agyába égett, míg kedvencei elvesztették a meccset...

A rém, még mindig üvöltve, meglóbálta a láncfűrészt, és a kamerának rontott. Az megremegett, mintha a kameraman megtántorodott volna félelmében, és ez így is lehetett, mert valaki felordított, a láncfűrész suhintott egyet, és a következő pillanatban valami sötét dolog hullott át a kamera előtt – alighanem kezelőjének feje, aztán a felvevőgép az oldalára dőlt nagy csattanással, és már csak a gyilkos gumicsizmája látszott…

Péter teljesen elengedte magát. Már-már a farkához nyúlt, amikor a kád vize bugyborékolni kezdett.
A férfi meglepetten nyitotta ki a szemét. Mi történhetett? A lefolyóval lehet valami? Hiszen nem is fingott.
És ekkor a vízből – fél kupaknyit öntsön a kád vizébe! - kiemelkedett egy nyúlós-ragacsos nyálkás gumólény...

Bingi hátradőlt a földön, letolta a bugyiját, szép nőies teste kitárult. Csupasz puncija nedvedzett, csiklója ágaskodott. Athina sem bírta tovább. Széttárta barátnője combjait, és nyalni kezdett neki. Bingi rekedten sóhajtozott, Thina hajába markolt, húzta a fejét az öléhez, nyögdécselte, hogy még, még, ott, ott...

A hegy aljában, a deákvári fasor egyik autójavító műhelyében G. Balázs portás a műszakváltáshoz készülődött. Az eseménynaplót becsukta, és félretette, amíg a váltótársa meg nem jön. Nem írt bele semmit, még annyit sem, hogy "szolgálatom alatt érdemleges esemény nem történt". Nem, mert... igazság szerint, tényleg nem történt semmi, soha semmi nem szokott, kivéve, amikor csőstül jön a baj...

A lelkész nyugtalan, felszínes álomból riadt fel azon a márciusi éjszakán. A paplak ablakát ónos eső verte, amely ráfagyott a rácsokra, s az üvegre különös mintákat rajzolt. A férfi az ágya mellett álló üvegért nyúlt, az olcsó, karcos borért, amelyből három üveggel ivott meg minden nap december óta. Akkor érezte először, hogy felfeslik a világ, mint egy turkálóban vett ruhán a varrat...

A három kamasz - Asenath, a lány, s a két névtelen fiú - elérték a töltést. Szikrazápor vakította el nem-emberi a szemüket. Karjaikat kitárták a feléjük tornyosuló gépszörnynek, mint istenüknek áldozók.
- Ássukki, Asi - lihegett az egyik névtelen.
Asenath, ferde és gonosz szeme puhán villant.
- Kezdjétek el...