A macskák éjszakája

Attila egy estén nekiült horrorfilmet nézni.
Szerette ezeket a filmeket. A nők olyan törékenyek, a férfiak pedig mindig olyan bátrak voltak benne. Akkor is lelopakodtak a lépcsőn, ha odalentről nyálas, szörcsögő hangok hallatszódtak. Akkor is, ha a balta árnya már a falra vetült. A férfi félt, de haladt, uralkodott magán, a nő meg sikoltozott. Aztán elérkezett a pillanat, és a férfi, aki nemrég még bankügyeket intézett, a kocsiját mosta és pátyolgatta a feleségét, átszúrt testtel a földre hanyatlott, szájából ömlött a vér, zsigerei a padlóra toccsantak. Arája pedig óbégatva elfutott, de azért ő sem jutott sokáig.
Szerette ezeket a filmeket.

Kellemes egy este volt amúgy. Az erkélyajtó kitárva, meleg szél lebegtette a függönyöket. Az égen kövér telihold függött, és a távolból néha felharsant egy elrobogó vonat kürtje. Attila egy kanapén kuporogva várta, hogy az ínycsiklandó, véres alkotásokat kínáló előzetesek után végre elkezdődjön a film: A MACSKÁK ÉJSZAKÁJA.
Neki is volt egy macskája, akit Cinóbernek hívtak. Csak épp nem látta akkor már néhány napja. Persze nem volt ebben semmi meglepő. Jókora, megtermett kandúr volt, élete teljében, és odakinn tombolt a hold. Kóborolt nyilván a jószág, hajtotta a csajokat. Azért hiányzott Attilának. A fiú szerette, amikor az ölébe pattant, dörgölődzött és muzsikált. A macskák jó fejek.

Elkezdődött a film, és Attila megállapíthatta, hogy a történetben szereplő cicusok viszont nem éppen azok: egyikük már az első öt perc után kikaparta egy szerencsétlen tini lány szemét. Amennyire a fiú meg tudta állapítani, olyasmiről volt szó, hogy egy földközelben elszáguldó meteor megőrjíti a macskákat, amitől azok vérszomjassá rémségekké válnak, és egy kicsit még meg is nőnek. Nem túl eredeti ötlet, de a speciális effektek a helyükön voltak, és vér is folyt rendesen. Szóval egy idő után Attila rátapadt az üvegcicire, még az is kiment a fejéből, hogy rágyújtson.
Az éjszaka hangjai lassan körülölelték. A szellő borzongása csupasz felsőtestén. Valaki sikoltozott, de a hangok egyre távolibbnak tűntek. Tényleg megtörténhetne mindez? Igen, talán. Mennyit bír ki egy szemhéj. Nem is vacsorázott. Nem baj. Nem fog rosszakat álmodni. Kényelmesebb lenne ha lefeküdne. Hol a párna hol. Oda se neki.
A macskák éjszakáinak rémsötét kontúrjai elmosódtak. Elbóbiskolt.

Arra ébredt, hogy a szőrös test dörgölődzik az oldalához.
Riadtan ült fel. Egy pillanatig azt sem tudta, hol van. A sivatagról álmodott, végtelen, kiégett sivatagról, ahol óriási Szfinx magasodott a Nílus partján. Árnyéka vérvörös vízben tükröződött, és fölé hajolt, mint egy éhes árnyék…
Ölében a macskája ült, Cinóber.
Ő volt az, felismerte a tépett füléről. De máskülönben cseppet sem hasonlított rá.
Attilát a félelem fájdalmas övsömörként ölelte körül. Ülve aludt el, és a film közben véget ért - a képernyő még villódzott, rajta egy macska kimerevített, vicsorgó pofázmányával. A fiú csak egy pillantást vetett rá, aztán kedvencére meredt - Cinóber úgy ült ott, mint aki karót nyelt. És dorombolt.
Tulajdonképpen semmi ijesztő nem volt benne - legalábbis mások számára nem feltétlenül tűnt volna annak. De Attila évek óta ismerte Cinóbert, és érezte, hogy ennek az állatnak semmi köze sincs hozzá.
Megnőtt. Nem volt egy Maine Coon méret, de azért nagy volt. És a bundája szokatlanul selymesnek tűnt. Fényesen csillogott a hold beáradó fényében. Volt benne valami mesterkélt, mint azokban a panoptikumi bábukban, amiket egyszer egy múzeumban látott.. De a legkülönösebbek az állat szemei voltak. Hatalmasak, sárgák, és mintha nevetettek volna. De nem túl vidáman - szörnyű, elátkozott nevetés volt ez.

És akkor Cinóber - ha ő volt egyáltalán - felnyávogott. Mintha egy haldokló asszony sikolya keveredett volna egy óriási rovar karistolásával. Irtózatos hang volt, és Attila felüvöltött. Le is lökte volna magáról a macskát, de egyszerűen félt hozzáérni. Aztán valami megkettőződés ment végre a tudatában - és a fiú egyszer csak rájött, hogy érti a macskát.
Megérti, amit nyávog. Amit mondani akar.
(Elaludtál a film alatt)
Attila döbbenten bámult Cinóber ragyogó, értelmes szemébe. Igen, elaludt. Tagadhatatlan.
Újabb nyávogás. A fiú látta az állat villogó fogait.
(Lemaradtál a legjobb részről. Hiba volt)
Attila a tévé felé fordult. Továbbra is csak a fekete macskát látta, de most valahogy más volt. Nem tudta, miért. Próbált rájönni.
(Keresd meg a képen a hibát, kutasd fel az eltérést. Aki előbb megtalálja, hazamehet, mielőtt kicsöngetnek)
Cinóber felpúpozta a hátát, és felágaskodott Attila mellkasára. A fiú levegőért kapkodott. Le kellene dobnom ezt a dögöt, gondolta. De nem mert hozzáérni. A bundája… vajon milyen tapintása lehet? Mint egy meztelen csigának. Pont olyan.
És a macska újból nyávogott.
(Az a meteor különös dolgokat művelt ám, elárulom neked. Furákat. Például, összehozott régi ellenségeket. Ki a macska legősibb ellensége, fiú?)

A kutya! - akarta volna ordítani Attila, de nem jött ki hang a torkán. Ismét a tévére pillantott, és hirtelen beugrott, mi a változás. A has. Megnőtt a macska hasa. Vemhes volt.
Cinóber borzalmas, hörgő hangon nyivákolni kezdett, és felugrott Attila mellkasára. A fiú felüvöltött, és gondolkodás nélkül odakapott, hogy letaszítsa magáról az állatot. De amint hozzáért, el is kapta a kezét, s undorodva felnyögött. A macska érintése nyálkás volt, elviselhetetlen. És forró.
A dühös, villogó szempár egyenesen az övébe fúródott.
(A patkány, te idióta. Hol voltak még a kutyák, mikor a patkányok már mindenütt. Vadásztunk rájuk, széttéptük őket. De most…)
Halk, kellemetlen hang hallatszott. Valami folyós. Attila érezte, hogy valami meleg zúdul az ölébe.
(Belénk költöztek. Megszüljük őket)
A fiú felordított, és talpra akart ugrani - menekülnie kell, muszáj. Ám rémülten tapasztalta, hogy macskája immár mázsás súllyal nehezedik a mellére. Pedig közben veszít is a súlyából - hiszen hallotta a hangokat, az újszülött patkányok nyivákolását, ahogyan sorban csusszannak ki az állat gonosz méhéből. Érezte apró lábaik motozását a combján. Az ágyékán.
- Ne! Ne! Takarodj! - sikoltotta. Érezte, hogy apró fogak marnak a nadrágjába. Át fogják rágni magukat. Egészen a csupasz bőréig.
(A film vége az volt, kedves hétalvó, hogy a macskák elszaporodnak. És patkányokat szülnek. Millió, milliárd patkányt. Azok pedig felfalják a világot. Az embereket is. A lábuknál kezdik. Aztán…)
A csicsergő hangok már alig szűrődtek be a fiú dermedt agyába. Sikamlós, csupasz testek a bőrén. És mindjárt a fájdalom. A kín… aztán a halál.
A nyávogás halkult, és Cinóber távolodott. Megérkezett a fájdalom… a nyaka? Fáj a nyaka. A patkányok oda is felkúsztak? És a hasa… átrágták magukat? Korog. Korog a gyomra. És a nyaka merev. És…
Ébren van. A képernyőn a macska - gonosz egy ábrázat, de csak a maga hollywoodiasan gagyi módján - és idegborzoló szintizene ismétli önmagát, és ő ébren van. A bőre hűvös az izzadtságtól, a szíve majd kiugrik a helyéről, de a picsába is, itt van a valóságban.
Cinóber mellette alszik összegömbölyödve. Lám, hazatért. Ó, a francba.
Attila, még mielőtt átgondolta volna, mit tesz, felkapta a hamutartót az asztalról, és elhajította. Telibe találta a televízió képernyőjét.
Nagyobb zajt csapott, mint gondolta.
Lihegve, adrenalintól sokkosan bámulta a készülék romjait. Néhány perc után felüvöltött egy hang a szomszédból. Az a malterozós köcsög volt, az a rohadék atlétatrikós barom.
- Mi a faszt csinálsz Atikám? Drogozol? Feljelentelek, ha zajongsz, baszki, fel én!
Hamarosan a felesége is - Attila szerint rusnya egy némber - bekapcsolódott a műsorba. A fiú vihogni kezdett.
- Mondtam én neked Sanya, csak a baj lesz vele, mondtam mikó má hozta azt a tévét, azt a nagy dögöt, azt…
- Kapják be a faszomat! - üvöltötte Atilla, most már harsányan, hisztérikusan röhögve. Cinóber felébredt, és a fiú ölébe kéredzkedett. Attila hagyta, és közben igyekezett elkapni az állat tekintetét. Ki érti a macskákat? Én ugyan nem. Baszki.
Újból felröhögött. Szinte vonyított.
- Holnap elkaplak te köcsög, azt meglapítlak, anyámra esküszöm! - fröcsögte Sanya a szomszédos panellakásból.
Ekkor alattuk is kihajolt valaki az ablakon.
- Fogjátok már be a pofátokat, aluszni akarunk!
- Aludjál a húgoddal a sufniba! - üvöltötte vissza Sanya, de Atilla már semmit nem hallott. Csak röhögött, és bámulta egykori tévéjét, ami kicsit füstölgött, mint egy friss kupac ürülék. Ha jobban belegondol, mi más? Egy szar. Egy kupac káros szar.
- Nincs több film - motyogta, mikor végre képes volt abbahagyni a nevetést. Felkelt, és a konyhába indult, hogy egyen valamit. Cinóber lelkesen követte. A fiú lehajolt, és cirogatni kezdte.
- Éhes a sziszuka, ugye nadon éhes. Kap ő is finom nyamit.
A macska dorombolva púpozta a hátát. Egymásra vigyorogtak, macska és gazdája. Attila mosolya és kézmozdulata azonban egyszerre megfagyott, és néhány másodperc múlva férfiatlan sikoltások harsantak.
És más hangok is. Szakadó hús lucskos sercegése.
S mintha neszeztek volna apró lábak.