angel0227 adatai

A Vámpírok és démonok élete folytatódik...

Ekkor Emma igazi énje visszatért, és a lény, ki zsarnok módjára parancsolt testének, most visszavonult. A lány látva mit tett, sírásban tört ki, és elrohant. Nem tudta hová mehetne, így futva tette meg az utat Oliver lakására. A bejárati ajtóval szemben ült le, hátát a falnak támasztva keservesen zokogott. Nyakán, és kabátján ott szárat a meggyilkolt ártatlan lány vére..

Spike igyekezett nem folyton bámulni Liliát, de nem járt sikerrel. Tekintetét vonzották a lány hatalmas mellei. Percről percre egyre jobban kívánta a lányt. Tudni akarta milyen puha a bőre, édesek ajkai, s milyen érzés lenne, ha magáévá tehetné...

- Nagyuram! Azt hiszem kötelességem beszámolni a kastélyban történtekről! - szólt Sammael.
- Mit akarsz?
- Tudnod kell, hogy Spike megpróbálta megakadályozni, hogy elraboljuk a lányt!
- Te is tudod hogy ez hazugság Sam! - mondta mérgesen Spike.
- Fiam, elmagyaráznád mi történt? – utasította a fiát, Ahriman.
- A fiad meg akarta hiúsítani az akciót, az történt! - szólt bele Sammael.
- ...

- És mit tegyünk azzal a szörnyeteggel?
- A rendőrségre nem mehetünk, mert kinevetnének, ha elmondanánk, hogy egy démon rabolt el.
- Démon ellen csak természetfeletti erővel lehet harcolni.
- Majd lopok neked.
- Komolyan mondtam. Én hiszek az ilyesmiben. Régen én magam is gyakoroltam boszorkányságot. Talán sikerülhet. Írok egy igézetet, és főzök egy bájitalt...

A férfi kissé hátrébb lépett, de a lába megcsúszott, és a földre zuhant. Az egész másodpercek alatt történt, egyiküknek sem volt ideje felfogni mi történt. Később a mentők elvitték, és kiderült, hogy Paul combnyaktörést szenvedett. A kórházi dolgozók rémálma valóra vált. A műtét után a férfi rosszabb betegnek bizonyult, mint az orvosok. A nővérekkel folyton kiabált, semmi nem volt jó neki, nem volt hajlandó ételt, és italt elfogadni, és ami a legrosszabb, nem vette be a gyógyszereit. Sem...

- Ki vagy te? Uram isten, te … te vagy az a gyilkos, akiről Wes mesélt? - kiabált a lány, és felpattant.
- A nevem nem Wyatt, hanem Oliver. Oliver Abbott. Rólam mesélt a barátod.
- Seeeeeegitég!!! – ordította Carrie, s ekkor arcán érezte a férfi öklét. Az ütéstől eszméletlenül zuhant a szőnyegre...

Megnéztem az arcom a víz tükrében. Csupán egy bőrrel fedett koponya. Megőrültem már? Minden bizonnyal. Szörnyeteg vagyok, egy igazi torzszülött. Ágyéktól lefelé semmi sem maradt belőlem.
Azt mondják, az ember az, amit megeszik… Hát, ha ez igaz, én cseppet sem változtam… Édes Istenem… Sokk-trauma, sokk-trauma… nincs is ilyen...

Reszketni kezdett, s mikor egy száraz ág megreccsent a lába alatt, a talaj beszakadt alatta. Egy régi csapdába esett, amit évekkel ezelőtt ástak az akkor itt élők. A gödör legalább öt méter mély volt, és néhány méter széles.
A lány nyöszörögve próbált felállni, de törött lábába bele nyílalt a szúró a fájdalom. A feje is hasogatott, s pici patakban fojt halántékán lefelé a vér, felkarcolt bőrén, a seb szélein földnyomok voltak...

A szeme sárgán fénylett az éjszaka sötétjében. Mélyről jövő morgást hallatott, majd ordított, mint egy megsebzett vad. De koránt sem volt sérült. Egyszerűen csak ölni akart. Az járt a fejében ölni, ölni, ölni! Gyilkolás az élete. Bizony éhes volt. Eveline berohant a szobájába, és bezárta az ajtót, hátha időt nyerhet. Szíve majd kiugrott a helyéből...