A boldog házasság titka...

A boldog házasság titka:


"Örökké" együtt



- Papa!!!
- Mit akarsz?
- Gyere segíts, takard ki a lábam.
- Hát nem igaz hogy nem tudsz nyugodni 10 percig! Éjjel nappal ugráltatod a másikat.- mérgelődött a 74 éves Paul Levis.
- Csak még egyszer utoljára segíts, kérlek szépen.- könyörgött felesége, Juliana, pedig ő tudta a legjobban, hogy ez hazugság.
- Jól van na, megyek már. – Paul lassan, nehézkesen felkelt ágyából, ahol mindig is szeretett lenni, s kedvenc időtöltésének, az alvásnak hódolt. Megigazította lecsusszanó farmerét a derekán, , majd hangosan, mélyeket sóhajtva odasétált Juliana ágyához.

Vékony, ráncos ujjaival megfogta az ágy mellett ácsorgó járókeretet, és felesége elé húzta, miután kitakarta, és lábait a kék, ám kicsit kopott szőnyegre tette.
- Na mit akarsz?
- Ki akarok menni a wc-re.
- Hát menjél! Mit törődöm én vele? Hagyj engem aludni. Ezért keltettél fel?
- Egész nap alszol. Azért kellesz, hogy segíts felállni.
- Na jó. Akkor 3-ig számolok, ahogy szoktuk, te meg nagy lendületet veszel, és felállsz, én meg megfoglak jó?
- Nem. Emeljél föl!
- Nem tudlak fölemelni, nem értesz a szóból? Már milliószor elmondtam neked.
- Na számolok. Egy …kettő… három!

Az asszony meg sem mozdult. Semmilyen erőfeszítést nem tett. Mindig is ilyen volt. Elvárta hogy mások emelgessék, hogy etessék, de ő azt sem csinálta meg, amit egyébként megtehetett volna.
- Na mi van már Mama? Mondtam, hogy állj föl háromra nem? Jaj, Istenem…Istenem!- sóhajtotta.
- Beszélsz.. te mindig csak beszélsz, ahelyett, hogy segítenél. – Juliana mérgesen nézett a férjére. – Megállj csak, majd mindenkinek azt mondom hogy megvertél!
- Nyau-nyau…ne nyávogj már! Befogod a pofádat de azonnal! Szégyellhetnéd magad. Egész nap nem csinálsz semmit, nem vagy hajlandó megmozdulni, és még én vagyok a rossz. Csak dögölnél meg végre! Akkor legalább tudnék aludni. Ha annyira nagy a szád akkor menj ki egyedül! – kiabálta Paul, majd visszafeküdt az ágyába.
- Ordibálni bezzeg tudsz mi? Ahhoz van tüdőd? Akkor nem fulladsz, te szemét? Itt mindenki szemét. Senki nem törődik velem.

- Papa!! Gyere siess vigyél ki a wc-re kérlek.
A férfi nem szólt semmit. Hangosan köhögött, majd miután megnyugodott, újra behunyta a szemét. Az asszony még sírós hangon kérlelte egy ideig férjét, aztán fenyegetőzni kezdett, végül megunta, és két óra nyafogás után egyedül ment ki a mosdóba, és jött vissza.

Másnap ebéd után Paul az ágyában feküdt, és a hasát fogta, Juliana pedig az ablak melletti fotelban időzött.
- Te Papa! Egész finom volt az ebéd ma. A sütemény elég száraz, de attól eltekintve megettem.
- Ezek sajnálják a sütit tőlünk. Mindig olyat adnak ami romlott, vagy már száraz, mint a homok. Na és a leves! Szörnyű! Krumpli íze volt ..pfujj! Ha nem krumpli az ebéd akkor olyan íze van.
- Nem vagy te egy kicsit válogatós Papa?
- Ha az étel ehető, akkor megeszem, ebben a házban nincs erről szó. Na jól van most már hagyj aludni.
Körülbelül 5 perccel később Juliana szokásos nyávogós-sírós hangján megszólalt, mikor észrevette, hogy férje horkol.
- Papa!!! Alszol?
Semmi válasz.
- Papa alszol? Válaszolj már!
- Hmm.. Már nem. Mi van, mit akarsz már megint?
- Gyere takard be a lábamat!
- Jó, megyek. Nem igaz hogy nem tudod betakarni magadnak….
-
A férfi odament, egy fekete-fehér kockás takaróval betakarta felesége lábát, majd visszafeküdt.
- Papa! - kiabált az asszony.
- Mi van?
- Fekszel már?
- Igen.
- Papa gyere, vigyél ki a WC-re…
- Hát ez nem igaz. Ezt direkt csináltad! Megvártad, amíg lefekszem, és utána ugráltatsz!
- Úgyis mindig alszol.
- Hát éppen ez az, hogy nem, mert nem hagyod.

Idő közben a férfi felállította Juliana-t, és a járókeretet fogatta meg vele.
- Ne dőlj hátra!
- Nem dőltem.
- De mondom.. ne dőlj hátra!
- Akkor fogjál meg!

A férfi kissé hátrébb lépett, de a lába megcsúszott, és a földre zuhant. Az egész másodpercek alatt történt, egyiküknek sem volt ideje felfogni mi történt. Később a mentők elvitték, és kiderült, hogy Paul combnyaktörést szenvedett. A kórházi dolgozók rémálma valóra vált. A műtét után a férfi rosszabb betegnek bizonyult, mint az orvosok. A nővérekkel folyton kiabált, semmi nem volt jó neki, nem volt hajlandó ételt, és italt elfogadni, és ami a legrosszabb, nem vette be a gyógyszereit. Sem az orvosok, sem a nővérek nem figyeltek rá. Nem tartották ellenőrzés alatt, így következett be a tragédia.
Mikor először rosszul lett, az orvosok még újra tudták éleszteni, de másnap már nem volt mit tenni. Paul Levis tüdeje nem bírta tovább, eltávozott az élők sorából.
Mikor Juliana ezt megtudta, először nem is akart hinni a fülének, azután azon sírta el magát, mi lesz vele, miután lánya rászólt, hogy nem magát kéne sajnálnia hanem a férjét, kicsit magához tért, és Paul-t is siratta.

A történtek után, Juliana-t lánya, és unokája gondozta, éjjel – nappal. Reménykedtek benne, hogy az asszony idővel magába száll, és felfogja milyen nő volt, de nem így történt. Aznap sírdogált fél órácskát, mikor megtudta mi történt férjével, de soha többet.
Az asszony egyre követelőzőbb lett. Olyasmiért is ugráltatta két gondozóját, hogy tudja, készenlétben vannak e, vagy hogy „ veréb repült a hűtőszekrénybe”. De olyan is előfordult , mikor azt hallucinálta, hogy idegen gyerekek játszanak a függönyével.
Egyik nap aztán váratlan fordulat következett. Juliana unokája, miközben olvasott, meghallotta, ahogy nagymamája beszél valakivel. Odaosont az ajtóhoz, hogy tudjon hallgatózni.

- Papa ülj rendesen. Hát tudod, segíthettél volna nekem is elmenni innen. Itt vannak hárman és egyik sem törődik velem. De tudom ám mire megy ki a játék! Hiszen te is mindig mondtad ugye? Te is tudod, mit akarnak. Csak a pénz kell nekik, a vagyon… Papa tudom, hogy nem alszol, mert nem horkolsz, és látlak is ám. Ott ülsz az ablak mellett. Furcsán nézel ki, tudod? Látlak, de látom a fotel támláját, ahol ücsörögsz, és a függönyt is. Olyan átlátszó vagy. Nem szabadulsz meg tőlem soha, remélem, tudod. Na gyere szépen, gyere, takard be a lábam…