A "" kifejezés eredménye:

Álomban élem napjaim, egy nyugodt világ tengerén
Hiába kiáltanám szavaim, nem hallanád se te, se én
Nem háborog a tenger, lágyan ringat a hullám
Nincs nálam fegyver, a cápának...

Kereste az emlékeket, amik tényleg az övéi voltak... Még halandóként... Érzések emlékei lepték el régen porrá omlott szívét. Biztonságérzet, boldogság, szeretet, kíváncsiság. Egy női kacaj hangja. Aztán a kacajból nevetés, majd gúnyos röhögés lesz, de már a hang sem ugyanaz. Szégyen, félelem, elhagyatottság, harag, menekülhetnék. Végül minden elnémul. Nem, nem némul el, csak lehalkul, mintha már másnak szólna mindez. Mintha már csak szemlélője lenne mindennek. Üresség...

Egyedül vagyok, már nem vagy velem,
Üres a lelkem, csak a szívem remeg.
Egy hűvös, esős, nyári délután,
Összetört a szívem, összedőlt a világ...

Hideg van. Hatalmas űr
Habzsolja ernyedt lelkemet.
Szívem vágya zokog szememből,
És hideg uralja testemet...

Bizonytalanságban telnek napjaim
Szél fújja el a bánataim,
Legyél te ki vagy nekem,
Higgyem el s jó lesz nekem...

Az egyik kerítés alatt sötét lyuk ásít. A róka közelebb csúszik. Csapdát sejt minden ismeretlen dologban, nem siet el semmit. A lyukat valamelyik szerelmes kutya ásta, a szerelem a rókának épp kapóra jött. Gyanakvása nem enged. Óvatosan kúszik előre. Sehol sem csillog vas, szabad az út. Kényelmesen. Neki mindenesetre kényelmes. Számtalan tapasztalatból okulva visszacsúszik a lyukon. Tökéletes...

„Régebben a lányok tisztábbak voltak. Csak sötétben fogtunk hozzá, csak az úttól távol, sokszor. Széna, szalma, fáradt érintések a munka után. Sokan úgy maradtak. Mit tehettünk volna? Egyszerű, kemény világ volt. Én mondom, ez már elveszett. Patkány rág most, csont-kísértete dagonyáz vakon vegyszersárban - ”