A "" kifejezés eredménye:

Aztán egy nap a Sors megadta neki a végső csapást: ahogy ott üldögélt a kórház várótermében, kezében a kórlapjával, lepergett előtte az élete, összetörtek az álmai... Tüdőrák. Ez az alattomos betegség belülről rágta, ő pedig semmit sem tehetett ellene.
Az orvosok szerint maximum 1 éve volt hátra, mégis, 10 év múltán ő még mindig (ha nem is a legjobb körülmények között), de élt.
Persze ehhez szükség volt az alku megkötéséhez...

A színek körülletted forognak. Te meg akarod érinteni őket egyenként, hogy eggyé válhass velük... Furcsa érzések kavarognak benned... A hangok mintha belülről szólnának... de vajon tényleg hallod...

Mutassa a karperecét!
Kate nem szívesen engedelmeskedett. Az évumiak sosem dicsekedtek a karperecükkel, inkább igyekeztek elrejteni azt mások szeme elől. Hosszú ujjú ruhákat viseltek, s a módszer kiválóan bevált, csak nyáron sültek meg a forróságtól.
A Hivatalnok megvizsgálta a karperecet. Arca mintha néhány pillanatra elsötétült volna, majd ismét nevetgélni kezdett.
- Ön holnap meg fog halni! – közölte széles vigyorral a száján...

Egyszer csak meghallottam, hogy a jobb oldal felől valaki a nevemet szólítja. Odanéztem. Majdhogynem az ajtónál, Joe, a hárfás, szólt nekem, hogy a telefonomat kiejthettem, mert most találta meg a földön. Hát igen..., ez vagyok én. Mindig elhagyom. Odaszóltam neki, hogy már hagyja ott, mert már kezdünk. Joe a kotta állványára helyezte.
Mi körbe voltunk véve mikrofonokkal. Szerintem túlzásba vitték a dolgot. Figyelmeztetés: Vigyázat! Támadnak a mikrofonok!
Nekem valami ilyesfajta...

- Mondd, ennél jobb ötleted nem volt? - szipogott Natasha. - Nem elég, hogy elszakadtunk a nővéreméktől, de ráadásul egy régi esernyő alatt keresünk védelmet a nap elől, ami valljuk be eléggé feltűnő...
- Hogy tudsz te még sajgó bokával és megalázva is a stílusra gondolni? - nézett rá tiszta szerelemmel szemében Matthew. - Egyébként szerintem annak a hajléktalannak igazán nem ez volt a legnagyobb gondja... - nyalt le egy odaszáradt kósza vércseppet szája széléről...

Elsőként hunytam le a szemem, s elsőként összpontosítottam a kis védelmezettemre. Valami nem stimmelt, a kapcsolat nem jött létre. Nem éreztem őt, nem hallottam a szívdobbanásait, nem hallottam a gondolatait..
- Valdemar? - simult hozzám Shea. - Mi a baj?
- Nem érzem Melodyt... - pislogtam zavartan. Lehunyta szemét, arca megfeszült, majd az iszonyat vette át a koncentráció ráncainak helyét.
- Carolina nagyon szomorú… Add a kezed! - kéz a kézben teleportáltunk az ő ikréhez,...

26 éves vagyok. Nem is tudom, hol kezdjem, talán ott, hogy kb. 200 éve haltam meg. Egyedül, egy sötét viharos éjjelen, a közeli erdőben. Soha nem keresték, és nem találták meg a testem. De nem is kellett, mert azon az éjjelen, amikor meghaltam, újra élhettem...

Az emberi faj fejlődése több lépcsőfokon keresztül történt. Minél magasabb szintre jutottak, annál jobban kezdték elveszíteni az állatokhoz hasonló tulajdonságaikat. Megtanultak beszélni, már nem csak mutogattak egymásnak, hanem szavakkal is érintkeztek: elnevezték a körülöttük lévő világ tárgyait. Fejlődésük azonban még korán sem ért véget mindezzel. Ugorjunk tehát egy nagyot, s nézzünk meg egy későbbi időpontot a történelmükben!