A "" kifejezés eredménye:

Elkezdtem segítségért kiabálni. Persze a szívrendőrök rögtön ott teremtek. És elkezdődött az üldözés. Rohantam a szívem elrablója után. Igazán muris látvány lehetett, ahogy szaladok egy futó alak után, aki a kezében egy szívvel integet mindenkinek, és utánam pedig a pirosruhás rendőrök futnak, szám szerint 6 fő...

Csend van. Vagy talán mégsem? A szoba neszein keresztül, elhatol hozzám valami ősi, kegyetlen és borzasztó. Mióta írok, folyton itt sündörög körülöttem. Azt hiszi nem hallom, de én mégis tudom, hogy itt van. Érzem! Rengetegféleképpen nézhet ki. Egyesek úgy hívják: terrorizmus, mások őrületnek, esetleg pokolnak...

Mit ér az élet?-kérdezem Én?
Ki mióta megszületett csak szenved.
Azt hitte, hogy könnyű lesz,
De rájött ez neki nem megy! ...

Halk csengettyűszó tör át a sötét éjen,
A szívem zakatol és csilingel éppen,
Éppen most, mikor rád gondoltam,
Rád gondoltam és máris boldog voltam...

Élete akár egy regény,
Sokat szenvedett szegény,
Mert a társadalom kitaszítottjaként,
Éli nem igazán hétköznapi életét...

Őszül a tincs, mi olykor

Szőkén ragyogott, ha

Éjjelente búsongó teliholdtól

Kapott fényét szerteszórta...

A csipő becsípett,
A rugó berúgott,
A futó elfutott,
A dugó meg dugott...

- Miért ne? Fiam... gondolj bele. Vissza tudod idézni a napot, mikor az utolsó panda elpusztult Kínában? - Látva a fiú megtört lendületét az öreg folytatta – Pedig egy faj megszűnt létezni. Egy faj, ami egy bolygón élt velünk. Egy bolygón. Nem egy másik naprendszerben. És miért nem érdekelte ez a legtöbb embert? Mert mi fejlettebbek vagyunk. Mi vagyunk itt a domináns faj. A táplálkozási lánc csúcsa, az evolúciós verseny vitathatatlan bajnokai...

Rossz érzés várni valamire, ami nem is biztos, hogy bekövetkezik. A percek lassan vánszorognak, egyre jobban gerjesztve a bizonytalanságot, amely lassan de biztosan elfojtja a reményt...