Szívrablásom története

Nézzük csak mi is történt az elmúlt 35 percben!
Hát igen megkerült a 36 perccel ezelőtt ellopott szívem. Ki gondolta volna, hogy a szívrendőrség ilyen gyorsan, ilyen jó munkát végez.
Ültem egy padon a napsütéses hangulatomban; éppen akkor nem tanultam, mikor elhaladt előttem egy csapat szívrendőr, akik a parkban tartották éves piknikjüket. Nem is törődtem velük, de megfogott, hogy olyan helyesek voltak a piros szívecskés egyenruhájukban. Utána felpörögtek az események, még az ismételt diszkrét kémia vizsgám sem dúlta fel annyira az életem, mint az a szívrabló. Egyszer csak ott termett egy homokozólapáttal a kezében, rám nézett és kész voltam. A következő pillanatban azt vettem észre, hogy nála van a szívem. Elkezdtem segítségért kiabálni. Persze a szívrendőrök rögtön ott teremtek. És elkezdődött az üldözés. Rohantam a szívem elrablója után. Igazán muris látvány lehetett, ahogy szaladok egy futó alak után, aki a kezében egy szívvel integet mindenkinek, és utánam pedig a pirosruhás rendőrök futnak, szám szerint 6 fő. Nagyon bántott a dolog, hiszen a szívemet a születésemkor kaptam és már 17 éve együtt él velem. Mondhatni összenőttünk. Csodák csodájára egy nagy ugrással leterítettem a szívrablót, aki elengedte a szívet, ami a zöld fűbe esett. A legmagasabb szívrendőr lehajolt érte, majd átadta a nyakláncomat, miközben megjegyezte, hogy ilyen szép szív alakú aranyékszert még nem látott, majd bekapcsolta a láncomat. Hosszan a szemembe nézett és akkor tudtam, hogy a szívemet újra elrabolták.