A "" kifejezés eredménye:

Utoljára elgyönyörködött a ránctalan pihenő arcban, és úgy érezte, nem bír megmozdulni. Odament újra a fiúhoz és megtámaszkodott az ágyban. Nem.. Nem mehet el úgy, hogy nem érinti meg ezeket a vérvörös ajkakat. Kissé borostás arca közeledni kezdett a mozdulatlan száj felé majd hirtelen megállt egy pillanatra. Ha felébreszti Vicet a csókjával egészen bizonyos, hogy nem tud majd elmenni...

Varjú koma lereppent az antenna alá, felkapott egy diót (amit már előzőleg halomba hordott a háztetőre), majd hopp fel az antennára dióval a csőrében. Lassú tipegés jobbra, balra, mókás egyensúlyozás, csőr kitát, dió antenna tövébe le, bánatos kár-kározás. Újabb reppenés le, dió csőrbe, antennára fel, tipegés, dió potty, mérgelődő kár-kár...

A szerelem és a félelem
kéz a kézben jár,
A boldogság mellett
a bánat is rámtalál,
mikor tudom van vesztenivalóm...

- Ne haragudj rám… - Suttogta erőtlenül mire Micha felhúzta a szemöldökét és leült Soulness mellé. „Olyan fura…” – simította hátra haját, és egy kicsit lehajolt hogy láthassa Soulness arcát. A fiú hirtelen ránézett azzal le is gördült megdagadt a könnycsepp karikás szeméből.
A billentyűs beszívta ajkait, fogalma sem volt hogy mitévő legyen. Jól jött most a sötét, a félhomály… Így csak Soulness arcának körvonalait láthatja nem tudhatja biztosan hogy a fiú tényleg sír-e...

Régen, de néha, mikor leomlanak lelkem védőbástyái, ugyanaz a rémült kisgyerek néz vissza rám a sötétben...
Szinte hallom a fejemben azt az apró, erőtlen kis hangot, ahogyan könyörög, hogy legyen már vége.
Vége.
Az egésznek...

Az asszony ki volt kötözve, jó erősen, a modellezőasztalához. Lábait, derekát, mindkét felsőkarját vastag kötelek fonták körbe szorosan. A teste ruhátlan volt. Izmait megfeszítette, rángatta a köteleit, próbált kiszabadulni, de mindhiába.
És nem is fog szabadulni, gondolta a férfi gonosz mosollyal. Egy olyan ember, mint én, aki képes palackba hajót építeni, egy kötelet is meg tud csomózni úgy, hogy az tartson.
Akármeddig...

Hol Északon szeles hegyek kéklenek,
onnan származom én,
szerettem feküdni nyári gyep szőnyegén...

Eltűnt minden, a lángolás, a vágy, az emlékek mind eltorzultak, semmi nem számít ma már
Már tudom, a múltban éltem s Téged mellém csak képzeltelek, de egyedül, magam voltam, mint egy rémült...