A "" kifejezés eredménye:

Szerettelek téged tiszta szerelemmel,
Szeretlek most is igaz hű szívvel,
De te ezt eldobtad,
S nem érdekellek téged...

Úgy fájsz, mint a Holdnak a pirkadat.
Szívem megkeményedett és nem enged soha.
Más vagy már mint aminek megláttalak,
Arcod, szemed ürességet mutat...

Jó néhány éve történt. Munkából hazafelé mindig útba ejtettem egy kis piacot, néha vásároltam is valamit. Egy alkalommal ott tébláboló idősebb úr szólított meg. Valaha kifinomult ízléssel összeállított öltözéke már kissé gyűrött volt. Rémlett, hogy valahonnan a távoli múltból ismerős, de sehogyan sem tudtam hova tenni. Kávéra hívott a közeli presszóba, hogy beszélgessünk...

Amikor már jobban magához tért, erős köhögő roham rázta meg az egész testét. Közben éles késként vágta a torkát a fájdalom. Megfázott, tudatosodott benne ez a szörnyű gondolat. Nagyon utált beteg lenni, de ha nem húzzák ki valahogy, akkor rosszabb is történhet a betegségnél. Ekkor már érezte az éhség párját is, a jó öreg szomjúságot. Kiszáradt ajakkal vette a levegőt, és közben furcsa hangja volt a légzésének. Akadozós, reszelős. Eszébe jutott, amikor még kicsi volt, az apja elvitte a...

Gázolunk a fehér hóban,
Mintha lelkem is kitisztúlna.
Fülemben a tavasz hirnökének dala zeng,
S a sült gesztenye illata mindent körbevesz...

Várok most egy nagy csodára,
Hogy boldogság jön e bánatos világba,
Nem látok mást csak sötétséget,
De érzem a fájdalom őrülten éget ...

1930, ősz. Mint minden reggel, ez is álmosan és rossz hangulatban kezdődik. William- nak, az átlagos hétköznapi embernek, kinek munkája a más városban elhelyezkedő exportcégekkel való üzletkötés, ismét egy félelemmel teli napnak kell elébe néznie. El is indul, el fojtva magában azt az érzést, amivel nap, mint nap megküzd. Amint kilép az utcára egy rettegés hatol bele mélyen a lelkébe, keze pedig akár egy parkinson kórosnak, sebes remegésbe kezdett. De nincs más választása, mennie kell......

Majdnem kétszer akkora volt, mint egy farkas, de ezek öten voltak. Elkezdték körbe fogni, és ezt nem hagyhatta. A főordas szeme egyértelműen fenyegető volt. Úgy látszott őt veszélyesebb ellenségnek látták, mint a gazdáját, ezért csak rá figyeltek. Nem hagyhatja, hogy valami baja essen az Embernek. Ekkor egy hatalmas üvöltést hallatott, és nekitámadt a vezérnek...

De hát... itt volt az idő! Ugrani, ugrani, ugrani! Mély levegőt vettem. Nekifutottam. Éreztem, ahogy a levegő karistolja az arcom. Ahogy a hideg belehasít a szememben. És éreztem, ahogy eltűnik a lábam alól a talaj. És akkor már éreztem, tudtam a végzetem...