A sötét lyuk 2

Amikor már jobban magához tért, erős köhögő roham rázta meg az egész testét. Közben éles késként vágta a torkát a fájdalom. Megfázott, tudatosodott benne ez a szörnyű gondolat. Nagyon utált beteg lenni, de ha nem húzzák ki valahogy, akkor rosszabb is történhet a betegségnél. Ekkor már érezte az éhség párját is, a jó öreg szomjúságot. Kiszáradt ajakkal vette a levegőt, és közben furcsa hangja volt a légzésének. Akadozós, reszelős. Eszébe jutott, amikor még kicsi volt, az apja elvitte a szomszéd tanyára, és vadászni tanította. Fácánra akartak lőni, de ő olyan rosszul fogta meg a puskát, hogy amikor elsült, a tus arcon vágta. Nagy dagadás keletkezett rajta, és elkezdett volna sírni, de a férfi letérdelt mellé, aztán ezeket mondta:"Az ember nem sírhat mindig!". Most, ezen gondolkodva újult erővel próbált valamit kitalálni. Megvan! Ha tegnap észrevette, hogy alatta nem ér véget a lyuk, akkor hogy tudta eltaposni azt a férget? És miben törte el a lábát? Egy kiszögellés, ezaz. A fényt azért nem látja mert fölötte is egy ilyen kapaszkodó eltakarja.

Az ép lábát rátette a földre, és megpróbálta fentebb tolni magát. Először majdnem görcsbe rándult az izma, ezért gyorsan elengedte magát. Majd később újra ráállt, de most már meg tudta tartani a súlyát, igaz csak kis időre. Feltolta magát, és kapaszkodót keresett a kezével. Föld szóródott az arcába, a szemébe, de nem talált semmit. Várjunk csak! A kezével vájt egy kis rést a földfalban, és megpróbálta felhúzni magát, de túl gyenge volt a kimerültségtől. Megint rájött egy köhögőroham, és kaparta a torkát a betegség. A gégéje száraz volt, és minden egyes hangkibocsátásnál élesen belenyilallt a fádalom. De nem adhatja fel! Megint próbált felhúzózkodni, és ez alkalommal sikerült fentebb küzdenie a testét. Megpihent egy kicsit, és sikert érzett. Ha minden jól megy, akkor talán felkapaszkodhat a nyílásig is. Nem értette, hogy ez hogy nem jutott tegnap az eszébe. Itt sírt, mint egy pólyás csecsemő. Összeszedte magát, és megint kapart egy kis gödröt a kezével, a lábát beletúrta a falba, majd meghúzta magát felfelé. Újabb pár centit emelkedett, és szinte már nevetett. Pár perc múlva ismét próbálkozott, de úgy tűnt, hogy elfogyott az ereje. Sehogy se bírta fentebb emelni magát.

- Sikerülni fog, csak pihennem kell egy csöppet!- bátorította magát. Valami neszezésre lett figyelmes, az éles hangtól annyira megijedt, hogy visszacsúszott legalább kétszer olyan mélyre, mint amennyire felküzdötte magát ezen a reggelen. A hang pedig nem más volt, mint a kutyájának, Jaxnek az ugatása, ahogy bedugta a pofáját, és felverte a holtakat is, ha voltak idelent. Ekkor egy ismerős beszédet hallott, és észbe kapott, hogy kiabálnia kell. Levegőt vett, és üvölteni akart, de ehelyett száraz torkán egy egyszerű kis nyögés jött ki. De már itt van a segítség. Itt van apa, és Joe bácsi, ők kihúzzák.
- Hahó! Junior ugye itt vagy? VÁLASZOLJ!
- Itt vagyok!- de úgy rémlett neki, hogy ezt csak ő hallja.
- Ha hallasz, akkor figyelj! Leeresztünk egy kötelet. Kapaszkodj bele! Hallod, fiam?
Egy furcsa tárgy ütközött neki a kezének, és ettől majdnem elájult. Öröm, és megkönnyebbülés kúszott végig a testén, megfogta a kötelet, és erőtlenül megrántotta, majd megszorította amennyire tellett gyenge kezétől.
És megindult felfelé. Lassan, de biztosan haladt, de a fájdalom a lábába visszatérve ismét figyelmet kért. Majd el is felejtette, mert meglátta a fényt. Ha nem lett volna kiszáradva akkor most biztosan örömkönnyeket ejtene.

Meglátta apja ismerős vonásait, és már csak visszaölelni tudta őt ahogy kivették a lyukból, a férfi örömittasan szorította magához. Mostmár nincs semmi baj. Megmenekült, és újra látott.
Sajnos megint köhögnie kellett, ezért elfordult az apjától, és keservesen erőlködött.
A szájából furcsa színű dolog csapódott ki. Köpött egyet, és látta, hogy vér volt.
Összeesett...