Történetek - 80.oldal

A szállodában a hallban várom meg, nem mer szobájába hívni, zavarban van ő is, én is. Majd amikor megérkezik ismét kissé közelebb lép és futólag megsimítja vállam. A Halászbástyán mögém lép, miközben a Dunát és a Parlamentet mutogatom. Nagyon közel, olyannyira, hogy előrébb lépek...

Budapest. Nyár. A Nyugati Pályaudvar környéke, mint egy hangyaboly. Süt a nap. Napszemüveges fiatalok, rohanó kirándulók, morgolódó helybeliek. Utcai árusok. McDonalds.
Sötét arc, kopott szakáll, meredt szemek...

Könnyűléptű éjben suhanó alak
Sötétség fedi el alakodat
Egyre csak rohansz végzeted vonz
Fegyvered elrejtve, kezed a markolatra kúszik
És minden megrebbenő árnyék felé, mint jó vadász
Villanó tekinteted vetül...

Egy pillanatra csend lett, ahogy összefonódott a tekintetünk. A kezek rutinosan kapaszkodtak össze, noha csak a vicc kedvéért választottuk az üdvözlés ezen formáját. Lepillantottam, és láttam, ahogy hosszú, fehér ujjaid ráfonódnak az én bütykös maszatos kezemre. A szemed szikráiból tudtam, téged is mulattat a látvány: a lovász, és az író...

- Mi a baj? -kérdezte. Yvonne, szokásával ellentétben most falfehér volt, és csak dadoogva tudott válaszolni.
- E-egy fé-férfit lá-láttam az ablakban.
- De most nincs ott senki.
- De én láttam! Olyan tisztán, ahogy most téged! Hinned kell nekem! ...

Kirohantam a ház elé, de ők már a tetőn voltak. Körbenéztem, mindenhol ott voltak. Vagy 20 Vérfarkas rohangált az utcán. Hívtam a 124-et. Ez a szám riasztotta a Furcsa Esetek Kivizsgálása Bizottságot...

Ennek már két éve. Semmire nem emlékszem az elmúlt évekből, csak az előző sztori dereng és egy mondat: "vesszen vagy ne vesszen, hamarosan meghozzuk a döntést."
De hát élek, nem ölhetnek meg. Nem látok, csak érzek és tudom, hogy baj van. Ezek el akarnak veszteni. - ÉLEK, élek - kiáltotta a belső hang és kinyílt a szemem...

Gyerekkorom távolából dereng egy régi emlék. Forró nyári délutánon a kiskertben lepkék után szaladtam. Egy árnyas fordulóban két fa közé volt kifeszítve a háló. Csak arra emlékszem, hogy fémes pengések közepette feszült arcomra a sok vékony szál, s már orromon ült a nagy barna lény, majd megindult a nyakamra, a gallér mögé...

- Miért akarsz elzavarni? Nem veszed észre, hogy ezzel csak fájdalmat okozol nekem?- kérdezte Ő csendesen, és éreztem, maradni akar. Fene tudja, miért.
- Én okozok neked fájdalmat? - kérdeztem csodálkozva - Hiszen Te okozol nekem folyamatosan kínszenvedést azzal, hogy vagy, hogy érzel, hogy folyton akkor jössz, amikor nem kellene! Most úgy érzem, végleg száműznöm kell Téged az életemből, mert csak bajt hozol rám...

Minden tökéletes volt. Kezdett elborulni előttem a világ, és láttam rajta, hogy ő is nagyon élvezi. Néha felszisszent a hátát markolászó körmeim miatt, de nem szólt, nem zavarta, azt csináltam, amit csak akartam, néha hosszú hullámos hajába is beletúrtam. Kis idő után a tempó még gyorsabb lett, s éreztem, ismét a fellegekben járok, felnyögök a kéjtől, s az Ő hangja egyesül én hangommal...