Történetek - 80.oldal

Azt hittem ez más lesz. Más, mint a többi. Más, mint az átlag. Jobb.
Tudtam már az elején, hogy nem lesz könnyű. Mégis belevágtam.
Határozott voltam, s tudtam jól, hogy mit akarok. Tudtam, mit csinálok.
Most megtörtem. Mozdulataim esetlenek. Nem tudom mitévő legyek. Összezavarodtam...

Pedig olyan szép volt. Mesébe illő. Én voltam a királylány, ki egész életében várta az Ő lovagját. Ő volt a hűséges, s daliás lovag. Tisztelet, becsület, vagyon… Minden megvolt. Mint a mesékben. Naiv voltam. Ő nem hibás, hisz tudatta már velem, hogy úgyse leszünk hosszú életűek. De hát nem vettem észre. Nem akartam észrevenni...

András megindult a fal felé és elkezdett felmászni rá. Mögötte a szirénák ismét felbőgtek, a reflektorok kigyulladtak és rá szegeződtek, azt hitte ebben a pillanatban rettegni fog, de csak eufólikus örömöt érzett. Mindjárt felér a fal tetejére, és meglátja a szétterülő várost, amit tíz éve nem látott már...

Kellemetlen, fontoskodó... Nincs is jogom ezt megítélni. És egyébként is, halottakról jót, vagy semmit - mondják. Mégis ez a három dolog ugrik be elsőnek, amikor meghallom a nevét. Két negatív jelző, és az, hogy belenézhettem a fényképezőgépébe. Próbálom értelmezni, feldolgozni Anyu szavait, és közben mélységesen szégyellem magam. Nem is volt olyan kellemetlen ember...

- Kérem, ne, nagyon kérem! - könyörögtem. Életemben először, és lehet, hogy utoljára. Csak reménykedhetek, hogy mégsem. Fáj, ahogy tépi le rólam a ruhát, ahogy keze nyomán egyszerre csap meg a fájdalom égető érzése és a hideg levegő dermedt fagya. Csak egy sötét sikátor. Mindig erre járok haza, de most nem volt szerencsém...

A dolog annyiban maradt, én „vadászgatni” kezdtem, ő csajozott – bár, hogy őszinte legyek, nem igazán volt szerencséje, s így mindig azzal végződött a dolog, hogy leültünk, és kibeszéltük a sikertelenségeinket. Telt az idő, és felvetődött újra a tali ötlete. S tényleg… ha már lassan másfél éve ismerjük egymást, akkor miért ne? ...

- Nincs más választásunk - mondta óvatoskodva, nehogy megijessze a barátnőjét -, minthogy várunk, hátha megpróbálkozik mégegyszer kapcsolatba lépni velünk. Akkor már nem szabad elijesztenünk, hátha harmadszorra nem jön vissza.
- Mi?? Te visszavárod azt az őrültet? A szívbajt hozta rám!!
- De nem hinném, hogy akarattal. Nem ismer téged, nem tudhatta, hogy utálod az "illetéktelen behatolókat". Bocsáss meg neki! Ha ártani akart volna neked, akkor elrabolhatott volna....

A szállodában a hallban várom meg, nem mer szobájába hívni, zavarban van ő is, én is. Majd amikor megérkezik ismét kissé közelebb lép és futólag megsimítja vállam. A Halászbástyán mögém lép, miközben a Dunát és a Parlamentet mutogatom. Nagyon közel, olyannyira, hogy előrébb lépek...

Budapest. Nyár. A Nyugati Pályaudvar környéke, mint egy hangyaboly. Süt a nap. Napszemüveges fiatalok, rohanó kirándulók, morgolódó helybeliek. Utcai árusok. McDonalds.
Sötét arc, kopott szakáll, meredt szemek...

Könnyűléptű éjben suhanó alak
Sötétség fedi el alakodat
Egyre csak rohansz végzeted vonz
Fegyvered elrejtve, kezed a markolatra kúszik
És minden megrebbenő árnyék felé, mint jó vadász
Villanó tekinteted vetül...