Történetek - 74.oldal

Már egyre jobban közeledtünk a roxforti erdőhöz. Következett Daftown, Roxmorts és más kisebb falvak, míg nem körülbelül kétheti út után elértünk a Tiltott Rengetegbe. Szinte azonnal megrohantak az emlékek, de gyorsan felocsúdtam, mert ez az erdő nem arról volt híres, hogy itt bárki nyugodtan mélázgathat. Pláne, ha az idetévedt ember vagy állat kimerült és csontsovány. Hiába ettem most már egyre többet, ez a sok „erőltetett menet” minden energiát kivett belőlem, amelyre még a hosszú azkabani...

Alkonyatkor értem a Privet Drive közelében lévő Magnolia közbe. Megvártam, amíg besötétedik, és az utca elcsendesedik, csak utána közelítettem meg a Privet Drive-ot, körültekintő, óvatos léptekkel. Hamarosan megtaláltam a keresett házat, és közelebb mentem...

Alig csuktam be az ajtót, máris az ágyamon feküdt mezítelenül, és hívogatóan tárta szét ölét. Gyorsan levetkőztem, és összebújtunk. Harmatos öle hívogatott, csókolózva készültünk fel első szeretkezésünkre...

Nézem a boldog gyermekeket és látom a jövőjüket. Ugyanolyan 0 emberek lesznek, mint a szüleik. Egy szőke kislány akkorát tanyál, hogy kis kezéből kiserken a vér. Hangosan dőlök a nevetéstől. Nem vagyok ám kárörvendő! Gyűlölködő pillantások ezreit érzem magamon, ideje lenne távoznom...

Már három hónapja nem tudott aludni Laci. Minden este ugyanazt látta. Azt hitte ez a büntetés a botlásért. A fiú már tudta, hogy hibát követett el. Annyira hiányzott neki Kata, hogy mindenhol tartott egy fotót a lányról. A hálószobában, a konyhában, a mosdóban, az autóban, a munkahelyen. Nem tudta elfelejteni a lányt. Minden egyes perc, amit valaha együtt töltöttek hiányzott neki...

Mélázásomból hangos motoszkálás rázott fel. Az asztal alá lapulva fülelni kezdtem, de hamar észre vettem, hogy csak egy egyszerű cirmos házi macska a zaj okozója. Kikászálódtam hát az asztal alól, és megkerestem a ház kamráját. Ott átváltoztam emberi valómba, és nagy szerencsémre megtaláltam azokat a bájitalokat, amikre szükségem volt...

Árnyak, fények, csillámló remények. Borongós hajnal s itt fekszik ágyamban szerelmem. Nézem, hogy alszik, szeme csukott álmában játszik? Vagy merre járhat? Kint az erdőben sétál tán. Fegyvert fogva erős kezével, megbújik egy fa tövébe...

Mélázásomból a dementorok közeledése rázott fel. Még utoljára ránéztem arra a képre, amin Peter volt annak a fiúnak a vállán, és minden kétségem elszállt. Elszántam magam mindenre.
Ekkor a dementorok kinyitották az ajtót, és bejöttek. Akkor már kutyaként elindultam feléjük. Láttam, hogy hitetlenkedve lebegnek körbe-körbe a cellában, de én már ezzel mit se törődve óvatos léptekkel kiosontam mellettük...

Mikor felébredtem zúgott a fejem, de hamarosan kitisztult az elmém a lelkemben fellángoló tűztől. Nagy nehezen sikerült felülnöm, és akkor megláttam a földön azt a képet, ami ezt a tüzet fellobbantotta. Petert, aki hamarosan újra Harry közelében lesz, és bánthatja, megölheti. Ki kell jutnom innen, meg kell védenem Harryt – jött a következő gondolat, de ezt könnyebb volt kigondolni, mint megtenni...

És ő csak egy csillag volt a sok közül. A Hold ezt naponta többször nézi végig. Nem tudja, mi lehet odafent, vagy odalent a mélyben, csak az elmúlást látja, ezért olyan szomorú... Kesereg az elvesztett társakért, a porba hulló lelkekért, és kesereg, mert mókuskerékben él, nem tudja, mit tehet majd ezután, de könnyei sosem potyognak. És különben is, az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remény, melyben csalódott...