Történetek - 48.oldal

Már csak el kell tántorítani attól, hogy később kihívjon. Kicsit hátrébb gurulok, majd ismét felgyorsulva, és kissé oldalra hajolva meglendítem a csövet. Balról és hátulról támadva a bal térdét töröm el. Ismét ordít, még hangosabban, teli fájdalommal. Egy helyben áll a motorjával, de nem dől el, hála a beépített girostabilizátoroknak. Csak áll ott, mint Bálám szamara, és ordít. Már csak annyi a dolgom, hogy kivessem a nyeregből, és győzelmem teljes lesz...

- Na most megvagy! – nevet, miközben kezét a csuklómra tapasztva súlyát úgy összpontosítja, hogy engem az ágyhoz szorítson. Már-már fáj.
- Engedj el. – nyögök fel, ahogy helyezkedve még inkább rám nehezedik.
- Engedj el! – morgom most már vészjóslóan, amit ő játéknak vél...

Halkan szólt egy cselló lágy hangja... A fekete márványkő padlón álló 2 cm -es vértócsát egy mezítelen láb érintése kavarta fel. A lábujjak kis kört rajzoltak, majd a magasba emelkedtek. A lány kecsesen mozgott a holdfényben, mozdulatai könnyedek voltak, fekete, harminc centis szoknyája meg-meglebbent, ahogy forgott, felugrott, arrébblibbent. Mélyvörös haja szálldosott sápadt arca körül és a lány csak táncolt a csellók bódító hangjára...

Ekkor valahonnan a semmiből hirtelen előttem termett valaki. Nem ismertem fel. Olyan volt az egész, mintha a semmiből tűnt volna elő és valami misztikus köd lepte be. Nem volt arca. A szemei sárgán világítottak a hatalmas feketeségből. Ledermedtem, és hiába is akartam volna mozdulni, olyan volt mintha megbabonázott volna. A testem nem engedelmeskedett nekem...

- Ne kérj bocsánatot – mondta, majd kivillantak hófehér szemfogai és nem sokkal később már a csuklóján éktelenkedő sebet kínálta felém. Megfogtam azt, és óvatosan inni kezdtem. Nagyon finom vére volt. Még sosem ízleltem ilyet azelőtt. Pár perccel később visszahúztam szemfogaim és elengedtem a kezét. Ő bezárta a sebet, mintha mi se történt volna, majd újra kezébe vette a törülközőt...

Jézus atya úr isten! Mért nem szóltál, hogy így festek? Ez rettenetes, mint valami rossz csöves! Így még csajozni sem lehet… Azt hiszem, mindjárt nekilátok, és kicsit ráncba szedem magam… Ráncba… ez jó… végülis közel 327 évesen (ha csak a vámpír éveim veszem) azért nem panaszkodhatok magamra. Se őszhajszál, se ráncok. Ezért érdemes „élni”! Elmentem szépítkezni! Addig ne leskelődj, majd a végeredmény lesz a lényeg...

Sötét volt. Valami elhagyatott helyen lehettem talán, de igazából nem tudom. Ez a része nem rémlik olyan tisztán. Lépteket hallottam magam körül. Rengeteget. Közeledtek. Semmit nem látok. Egyszer csak hátrafordultam, hatalmas lángok csaptak fel a magasba. Sikolyok zaja törte meg a tűz ropogását. Nem bírtam nézni, elfordultam...

Végignézett az ágyon fekvő női testen. Megcsodálta a meztelen hát kecses domborulatának szépségét. De szexuális vágyát ez nem kelltette fel. Dezső keresztbe tette lábait Fannin és ráült combjaira, de súlyának csak egy kis részét helyezte rá. Elé tárult a gyönyörű hát és a formás fenék látványa, ami még melegítőnadrágon keresztül is tökéletesnek nézett ki...

Ahogy belépett a kapun orgona hangot hallott, valaki most indult utolsó útjára. A távolban fekete ruhás alakokat látott, de messzire elkerülte őket. Elég volt neki saját fájdalma, nemhogy még másét is lássa. A temető vége felé vette az irányt. Ott voltak a legrégebbi sírok, ezért nagyon ritkán jártak arra. Megérkezett a padjához, ahol olykor órákat ült végig. Leült, a bőrén érezte a nap melegítő sugarait. Lehunyta a szemét, és már rögtön egy réten volt kedvesével, ajkuk csókban forrt össze....

Mocsári Morgó Borgorgók

Röviden:
Rondák, büdösek, koszosak, sarat és apró mocsári élőlényeket esznek, bürokraták, mogorvák, zárkózottak, de ha kapnak egy kis bort, megszelídülnek, készségessé válnak, kenyérre lehet őket kenni...