Történetek - 48.oldal

- Ne kérj bocsánatot – mondta, majd kivillantak hófehér szemfogai és nem sokkal később már a csuklóján éktelenkedő sebet kínálta felém. Megfogtam azt, és óvatosan inni kezdtem. Nagyon finom vére volt. Még sosem ízleltem ilyet azelőtt. Pár perccel később visszahúztam szemfogaim és elengedtem a kezét. Ő bezárta a sebet, mintha mi se történt volna, majd újra kezébe vette a törülközőt...

Jézus atya úr isten! Mért nem szóltál, hogy így festek? Ez rettenetes, mint valami rossz csöves! Így még csajozni sem lehet… Azt hiszem, mindjárt nekilátok, és kicsit ráncba szedem magam… Ráncba… ez jó… végülis közel 327 évesen (ha csak a vámpír éveim veszem) azért nem panaszkodhatok magamra. Se őszhajszál, se ráncok. Ezért érdemes „élni”! Elmentem szépítkezni! Addig ne leskelődj, majd a végeredmény lesz a lényeg...

Sötét volt. Valami elhagyatott helyen lehettem talán, de igazából nem tudom. Ez a része nem rémlik olyan tisztán. Lépteket hallottam magam körül. Rengeteget. Közeledtek. Semmit nem látok. Egyszer csak hátrafordultam, hatalmas lángok csaptak fel a magasba. Sikolyok zaja törte meg a tűz ropogását. Nem bírtam nézni, elfordultam...

Végignézett az ágyon fekvő női testen. Megcsodálta a meztelen hát kecses domborulatának szépségét. De szexuális vágyát ez nem kelltette fel. Dezső keresztbe tette lábait Fannin és ráült combjaira, de súlyának csak egy kis részét helyezte rá. Elé tárult a gyönyörű hát és a formás fenék látványa, ami még melegítőnadrágon keresztül is tökéletesnek nézett ki...

Ahogy belépett a kapun orgona hangot hallott, valaki most indult utolsó útjára. A távolban fekete ruhás alakokat látott, de messzire elkerülte őket. Elég volt neki saját fájdalma, nemhogy még másét is lássa. A temető vége felé vette az irányt. Ott voltak a legrégebbi sírok, ezért nagyon ritkán jártak arra. Megérkezett a padjához, ahol olykor órákat ült végig. Leült, a bőrén érezte a nap melegítő sugarait. Lehunyta a szemét, és már rögtön egy réten volt kedvesével, ajkuk csókban forrt össze....

Mocsári Morgó Borgorgók

Röviden:
Rondák, büdösek, koszosak, sarat és apró mocsári élőlényeket esznek, bürokraták, mogorvák, zárkózottak, de ha kapnak egy kis bort, megszelídülnek, készségessé válnak, kenyérre lehet őket kenni...

Az amazon gyorsan mozgott. Tökéletesen forgatta halálos pengéjét. A félelf pedig elbűvölve kezdte szemlélni harcos mozdulatait, valamint formás idomait. A hosszú combját, amit alig takart ruha. A domborodó mellvértjét, amely jól kiemelte Cattiera nőies alakját. A sejtelmesen áttetsző, rövid ujjú, világoszöld ingét; mely tökéletesen összhangban volt, hosszú, mahagóni-szín hajával. Az asszony világos bőrét, melyet ellensége sötét vére mocskolta be...

Maradnak nekem a hölgyek. Az aktív negyvenes tartja a legjobban magát. Szószerint. Próbálja a fenekét csak időnként kontaktáltatni a ló nevű lény hátával. Hogy micsoda comb-fenék izomláza lesz neki? Ezen elmerengek.
A lányok sokkal érzékenyebb hangszerek. Hamar rájönnek, velem beszélgetni súlyosbító körülmény. Egymásnak nyávognak tovább, lelki karókon fut fel az agybabjuk, és újfent virágzik az együtt sírás talaján...

A lány testébe forró lándzsaként hatolt ez az izomköteg. A nő ekkora kéjt még nem érzett. Teste megfeszült, szíve hatalmasat dobbant, azt hitte, ez az érzés elpusztítja, magába morzsolja. Feje is hátrafeszült. Egy óriási nyögés hagyta el forró leheletétől izzó torkát. Dezső minderre csak felbátorodott...

Sokszor gondolt már a válásra, de mindig visszatartotta Rebeka ragaszkodása az apjához. Legalábbis ezt a magyarázatot adta önmagának, s annak a két barátnőjének, akik sajnos már ismerték férjének rosszabbik formáját, mert véletlen belefutottak. Sokszor veszekedtek már. A kiabálás sem volt ismeretlen vendég náluk, de ilyen még nem volt. Soha nem érzett még ilyen mérhetetlen dühöt magában és most úgy érezte ez az, amit nem is akar megtapasztalni az életben többé...