Regények - 98.oldal

- Hol vannak a bányászok?
- Elmenekültek. Hisz bármikor felrobbanthatják őket.
Sanyi elsápadt.
- Azt akarja mondani...
- Nem akarok mondani semmi biztosat. Ne maradj le.
Azzal Calistar leakasztott egy fáklyát a falra erősített tartóból, és elindult a sínpálya felé.
- Itt nem kéne lennie egy... ellenőrnek? – ráncolta a homlokát Sanyi, de rögtön rájött a válaszra. Calistar felhúzta a köpenyét, hogy be tudjon mászni a csillébe. Sanyi követte.

Rtuz egy túlzsúfolt bolygó volt – amerre szem ellátott mindenfelé keskeny utak, beton és vas. Fa sehol. Calistar hátravetette a csuklyáját, és ráérősen kipakolta a csomagokat, amiket a gép oldalához támasztott.
Némán indultak el, befordultak egy sikátorszerűségbe, ahol sok lépcső vezetett lefelé...

Sanyi észrevett egy olyan kardot, ami kitűnt társai közül: a kard fényes volt, hosszú és széles pengéjű, kecses markolatú. Rögtön megtetszett neki, s nagyon elámult, amikor a kovács felé nyújtotta a fegyvert.
- Gyerünk, vedd csak el! – biztatta az öreg. – Tudom, hogy már vagy a negyedik kardodat készítem, de ezt remélhetőleg nem fogod elveszteni.
Sanyi érezte, hogy arcába fut a vér.
- Igenis – motyogta. Mikor elvette a kardot, különös érzés töltötte el. A fegyver...

- A kés... vedd elő a kést!
Dia elnézte, ahogy Sanyi a kése után nyúl. Aztán karon ragadta, és felrántotta.
- Nem bírom...
A Fekete Alakok körülvették őket. A kardok, pajzsok és páncélok ezüstös csillogása halálfélelmet ébresztett a fiúban. És nekik ezzel szemben csak egy nyomorult késük van!
Hátukat egymásnak vetették, és felkészültek a harcra...

Sanyi kitartó ásásának köszönhetően a cövekek föld alá kerültek, s hamarosan Sanyi valóban rábukkant egy föld alatti járatra. Sikerét örömteli kurjontással jelezte, s leugrott a maga ásta gödörbe.
Döbbenten látta, hogy a föld alatti járatot egész csinosan kivájták. A cövekek a járat aljához voltak erősítve...

A friss levegőre jutva Dia erőre kapott, legalábbis a feje sajgása múlni kezdett. Nem észlelte, merre mennek, túlságosan kábult volt ahhoz, hogy bármit nyomon kövessen. Mikor aztán félájultan egy puha ágyba fektették, feleszmélt.
Egy kövér asszonyság hajolt fölé, kezében egy vízzel teli pohárral.
- Idd meg – szólt lágyan. Segített Diának felülni. A lány mohón nyeldeste a vizet, és mindjárt jobban érezte magát...

- Azt hiszem, felesleges itt ücsörögni – állt fel Sanyi hirtelen. Megfordult, Dia fölé hajolt. Ebben a pillanatban a víz bugyogni kezdett.
A fiú megfordult.
- Mi a...
A vízből hatalmas szörny emelkedett ki. Húsz csápja volt, és hatalmas, polipszerű teste...

- Holnap küldetés – nyögött fel Dia nem sokkal később, mikor az asztalra tették tálcáikat. Sanyi gondosan a sarokba helyezte az ebéd mellé vett csokis croassonját.
- Igen. Valahogy nem izgat. Örülök, hogy kicsit megszabadulok a sulitól. Kezdett már kicsit idegesítő lenni...

Aznap a megbeszélés Bolygótan helyett volt. A második órára Gyógytant és Légiót tettek be.
Dia mikor bement társaival a tanterembe, Edila tanárnő szokásos modorával fogadta őket.
- Üdvözlöm önöket az év első óráján. Mivel úgy ítélem meg eddigi tudásukat, következő órán meg kell gyógyítaniuk saját sebeiket.
- De hát nem is sebesülünk meg! – csodálkozott Szarvas Tímea.
- Majd fognak – jelentette ki magabiztosan Edila. – Akadályversenyt fogok rendezni...

Az egyik zombi keze a ravaszra siklott. Fekete köpenyét nem vette le, aminek mind a két gyerek nagyon örült.
Dia becsukta a szemét. Tudta, nem menekülhetnek. Rodanix-et a másik őr eleresztette. Mikor a fiú a padlóra dőlt, Daranix nyelt egyet.
A másik zombi is fegyvert vett elő. Mindketten ott álltak Diáékkal szemben, gyilkolásra készen. És lőttek. Mindketten csak egyszer. A lövedékek hangtalanul siklottak keresztül a folyosón, egyenesen Darék felé...