Famion palotája - IV. rész - 3.

Lawren és Kindes – Új szerelem?

Úgy tűnik, az együtt töltött évek során egyre szorosabb szerelmi szálak fűzik egymáshoz a két kamaszt, akiknek bolygónk még meglétét köszönhetjük. A most 14 éves Lawren Sándor mintha egyre nagyobb figyelmet szentelne Kindes Diána társaságának, aki köztudottan élénken érdeklődik a legtöbb férfinemű lény iránt. Ki tudja? Talán a látszólag csak baráti viszony időközben szerelemmé alakult? Talán Lawren fejét máris elcsavarta társa bájos természetessége? Vagy talán már Diána régóta iránta vágyakozik?Mindenesetre sok szemtanú szerint már régen járnak egymással...

Dia levegő után kapkodva dobta félre a 2006-os újságot.
- H-hogy micsoda?! Mi az hogy „Élénken érdeklődök minden férfinemű lény iránt”?!
Niki nevetett.
- Hát, nem tudom... valami idióta írhatta. De.... nem gondolod, hogy Sanyi esetleg szándékosan...
- Mi szándékosan?
- ... nem kerül elő? – tette fel a kérdést óvatosan a lány.
Dia felháborodva kiáltott fel, de Niki folytatta is:
- Nem a te hibádból, természetesen! Hanem pontosan ezek miatt. – rábökött az újságra.
- Sanyi ezeket nem is olvasta!
- Még jó, hogy nem! De sose gondolkodtatok azon, honnét van a sok pletyka? Sanyi talán nem akarja, hogy pletykáljanak róla folyton és ezért akar menekülni.
- Ugyan már! Sanyi egyáltalán nem ilyen. Nem szokott menekülni.
- Biztos vagy benne?
- Igen! Mivel a barátom, így talán, kicsit jobban ismerem!
- Te tudod... – vont vállat Niki.
Egy időre csend állt be. Niki szólalt meg először:
- Nem lehet, hogy a haverjaival van?
- Haverjaival? Viccelsz? Sanyi három éve alig barátkozik valakivel!
- Na ne! Azt ne mondd hogy folyton együtt vagytok!
- Pedig így van. Attól félek talán megunt.. vagy valami.
- Elképzelhető. Tényleg, milyen nyelvet fogsz felvenni idén?

- Hogy mi?
- Milyen nyelvet – ismételte meg a lány. – A negyedikeseknek lesz kémia, matek, mardigói nyelv és német vagy pedig angol.
- Jaj, ne! Ugye csak viccelsz?
- Nem viccelek... én tavaly majdnem megbuktam németből. Te is németes vagy?
- Öö... nem... angolt tanultam...
- Kár. És Sanyi?
- Fogalmam sincs. De hogy hogy nem szólt erről senki?
Niki ismét vállat vont.
- Tudod hogy van ez... Lagerfeltben ahogy növekszel, úgy sokasodnak a tárgyak.
- És ki tanítja az új tárgyakat?
- Öö... Calistar az angolt...
- Uh.
- ... a matekot Gwedmir, a Németet Eugila... A mardigói nyelvet pedig maga az igazgató.
Dia felnyögött.
- Te jó isten!
Niki mosolygott barátnője elképedésén.
- Nem kell kétségbeesni. Nem olyan rossz az, mint amilyennek elsőre gondolod.
- Rendben, akkor mondj mardigóiul valamit – húzta ki magát Dia.
- Öö... Yátete!
- Ez mi?
- A „Yátete” annyit tesz: Állj félre!
- És akkor hogy van az „állj”?
- Öö... Yát.
- A „félre” pedig az ete?
- Aha!
- Jézusom.
- A mardigói ABC-t tudod?
- Nem...
- Anda, Bumba, Ceredé, Danfu, Erw, Futa, Gada, Huko, Ijja, Kárq, Lep, Masa, Noté, Pio, Robo, Sasa, Tika, Vété, Zare.

Dia kimeredt szemekkel bámult rá.
- Wiq Yik gozo?
- ???
- Azt kérdeztem: Mi a te neved?
- Oh.
- És erre válaszolhatod: Rik gozo Kindes Diána.
- Aha.
- A mardigói amikor azt kérdezi: a tiéd? – akkor a „Yi”-hez, ami „Te”-t jelent, hozzárak egy kát. Vagy ha azt mondod: az enyém, akkor a „Ri”-hez kell rakni egy kát. Érted?
- Öö... azt hiszem – bólintott Dia bizonytalanul.
- Leírjam neked?
- Nem, nem köszi. Elvégre úgyis meg kell tanulnom, miként elkezdődik az év, nemde?
- Igen, csak gondoltam, jobb esélyekkel indulhatnál.
Dia fanyarul elmosolyodott.
- Különben árvíz várható a Misu felől – váltott témát Niki hirtelen. Diának egyből a Misunál való csókolózása jutott eszébe Sanyival múlt éjjel.
Gondolatai bizonyára az arcára is kiülhettek, mert Niki csodálkozva pillantott rá.
- Mi a baj, Dia? Meleged van? Olyan... vörös vagy. Minden rendben?
- Hm? Micsoda? Ja, igen... jól vagyok. Csak... szóval, mindegy, hagyjuk. Miről is volt szó? – dadogta a lány.

Niki felvonta a szemöldökét.
- Na kivele – szólalt meg. – Mitől vörösödtél el?
- Semmi, semmi – motyogta Dia zavartan, és elfordította a fejét. – Igazán, semmi.
Érezte barátnője tekintetét magán. Végül, Dia legnagyobb megkönnyebbülésére -, Niki felállt.
- Jól van. Akkor most megyek is. Szia!
- Szia.
Mikor becsukódott Niki mögött az ajtó, Dia akaratlanul is a kezére nézett. Szinte hiányolta belőle Sanyi nagy, erős kezét. Azt a kezet, minek érintése egyaránt volt rossz és jó – biztonságérzet mellett más érzéseket is keltett benne, melyek egyfajta szégyennel is keveredtek. Nem tudta megmondani, miért. Tudta, a kapcsolatuk napról-napra erősebb lesz, de...
... de közben ott lesz az a néhány fiú- és lány, akiknek vagy Sanyi, vagy ő töri össze a szívét.
Mert Sanyi a lányok körében egyfajta rajongótábla volt, Dia pedig néhány srácnál aratott sikert. Hát ez van. A világ ilyen. És Dia valamiért örült neki, hogy a világ ilyen bonyolult. Máskülönben Sanyi most nem lett volna mellette...

Sanyi csüggedten haladt Calistar mellett. Semmi kedve nem volt ehhez a küldetéshez. Sokkal szívesebben lett volna a szobájában – például mostanában olvas egy igen érdekes könyvet -, vagy lehetne akár Diával is. De nem, ehelyett itt szenved Calistarral egy vadidegen bolygón ahol egy pszichopata is tanyázik.
- Megérkeztünk – szólalt meg hirtelen mellette Calistar.
- Mi...? Ja... Oh... – Sanyi lendületesen nekiment a bányákat körülvevő vastag oszlopok egyikének, ami következtében hasraesett volna, ha Calistar még épp idejében meg nem ragadja a karját, bár az oszlopot így is sikerült lefejelnie.
- Áu!
Calistar a fejét csóválta.
- Legközelebb jobban vigyázz – szólt, aztán bevezette két oszlop között a bányákhoz a fejét fogó tanítványát.
Sok bánya sorakozott a közelben egymás mellett. Megálltak egy feketekőszén bányánál. A bánya mellett egy tábla állt:

Vigyázat! Idegeneknek belépni tilos és életveszélyes!

- Mester... – szólalt meg a fiú habozva a táblát nézve.
- Gyere!
Calistar elszántan belépett a bányába. Sanyi ámulva figyelte a szanaszét heverő csákányokat, a mélybe vesző sínpályát, a csilléket – de egyetlen bányász sem volt közel s távol.
- Hol vannak a bányászok?
- Elmenekültek. Hisz bármikor felrobbanthatják őket.
Sanyi elsápadt.
- Azt akarja mondani...
- Nem akarok mondani semmi biztosat. Ne maradj le.
Azzal Calistar leakasztott egy fáklyát a falra erősített tartóból, és elindult a sínpálya felé.
- Itt nem kéne lennie egy... ellenőrnek? – ráncolta a homlokát Sanyi, de rögtön rájött a válaszra. Calistar felhúzta a köpenyét, hogy be tudjon mászni a csillébe. Sanyi követte.
Épp hogy beleállt a csillébe, le sem tudott ülni, mert hirtelen valaki előugrott a csille mellől, és meglökte őket.
- Lawren! – kiáltott fel Calistar riadtan. A fiú hanyattesett, és kis híján kizuhant a csilléből.
- Ki volt ez a vadállat? – zihálta a srác, miközben a szél vészjóslóan fütyült a fülük mellett.
Calistar előremutatott a fáklyával, hogy lássa az utat.
- Nem tudom – felelte nyugtalanul. – De jobb lesz vigyázni... ÚRISTEN!
A csille letért egy másik sínre, mert a régi le volt zárva. Majdnem nekimentek egy sziklának, aztán az egész sínfüggőlegesbe fordult. Sanyi ordítva kapaszkodott meg a jármű szélében. Érezte, hogy valami erősen megragadja a karját. Rémülten odanézett, de csak Calistar szakállas arcát világította meg a fáklyafény.
És ekkor mind a ketten óriásit rándultak. A csille visszatért a normális kerékvágásba, de a fáklya elaludt, és teljes sötétség vette körül őket a rohanó járműben.
Sanyi gyomrában hatalmas gombóc nőtt. Valami mesterséges barlangba juthattak, mert fehér körvonalai élesen kitűntek a sziklák közül.
- Mester! Hol vagyunk? – kérdezte Sanyi, de nem kapott választ. Oldalra nézett, és a szívverése is megállt: mert Calistar nem volt ott.


***

Sanyi sosem félt ennyire életében. Riadtan szólongatta a férfit, meg akarta állítani a járművet, de azt nem lehetett.
- Calistar mesteeeer!!!!!
Semmi válasz; Sanyi hangja visszhangzott a falak közt.
- Mester!
Sanyi riadtan kuporgott a csillében, ami még mindig szédítő sebességgel száguldott a síneken.
Éles kanyar következett, aztán hirtelen valami ráugrott fentről a fiúra. Sanyi felordított, feje a csille széléhez csapódott. Pár pillanatig színes pöttyök táncoltak a szeme előtt, aztán támadója megragadta a nyakát.

Sanyi nem látta, ki volt az – de azt tudta, hogy meg akarják ölni őt. Pár perces ádáz tusa következett. A csille a támadóval együtt száguldott. Sanyi elrántotta a fejét egy közeledő bunkó elől, ami pillanatok alatt széttörhette volna a koponyáját. Kezével támaszt keresett. Megkapaszkodott a jármű szélében, és támadója felé rúgott. Nyögést hallott. Remegve felállt, amitől még jobban felállt a haja -, és szemét meresztgetve bámult a semmibe, ahol ellenfelét kereste. Hirtelen valami megmozdult mellette, és úgy meglökte, hogy feje súrolta a barlang falát. A fiú gyorsan megtámasztotta a lábát, és ellökte magától az idegent, aki rekedtes hangon felnevetett, kinyúlt, és hihetetlen gyorsasággal újból megragadta Sanyi nyakát.
Rögtön ezután Sanyi szúró fájdalmat érzett – feje most közvetlen közelségbe került a barlang éles köveivel. Zúgott a feje és tompán sajgott. Zihálva megragadta az idegen karját, amiben a bunkót szorongatta.
- Hagyjon... békén!

Teljes erőből lefelé nyomta a férfi kezét. Amaz nekiesett a csille szélének, majd a következő pillanatban mindketten zuhantak a barlang hatalmas tavába, csilléstül, bunkóstul, mindenestül.
Sanyi mély levegőt vett, a lehető leggyorsabban igyekezett a felszínre jutni, de támadója hátulról elkapta. Hiába kapálózott.
Már nem sokáig bírta bent tartani a levegőjét. Megpróbált beleharapni a férfi kezébe, de nem érte el, helyette valami a karjába fúródott. Fel akart kiáltani, de nem nyithatta ki a száját.
„Még egy kicsit!” – biztatta magát, de feje megtelt zavargó gondolatokkal. Hasogatott a feje, és egy pillanattal később kiengedte a levegőt.
Az arca elkékült, s egyszerre minden erő kiment a tagjaiból.
„Csak egy kicsit...” – gondolta még kábultan, aztán elernyedt.

***


Miközben az idegen felszínre próbálta vonszolni magukat, váratlanul valaki fejberúgta a őt, az ájult Sanyit pedig a tunikájánál fogva kivonszolta a felszínre.
Calistar lefektette Sanyit a köves partra, és szájból-szájba lélegeztetést alkalmazott.
- Lawren! – zihálta. Mély levegőt vett, és ismét megpróbált levegőt juttatni a fiú tüdejébe.
- Gyerünk, Sanyi, térj magadhoz!
Semmi.
Calistar kezdett kétségbeesni. Kezével megnyomta Sanyi mellkasát, hogy újraélessze, amikor...
- Hála istennek – sóhajtott fel. Sanyi nagy nehezen kinyitotta a szemét – és rögtön kihányt a több liternyi nyelt sós vizet.
Calistar kirázta szeméből a szemébe lógó hajfürtjeit miközben felültette Sanyit.
- Jól van... semmi baj...
Sanyinak szörnyű hányingere támadt. Mikor gyomra úgy ahogy megnyugodott, akkor jött rá, hogy köveken fekszik a sötétben, és hogy rettenetes szédülés fogta el.
- Jól van, Sanyi, nyugodj meg – csitította Calistar, mikor a fiú megragadta a karját.
-Ca... Calistar... Calistar mester? – dadogta a fiú. Köhögött. – Hol... hol vagyunk? Én... nem emlékszem... nagyon szédülök.
- Azért, mert rengeteg vizet nyeltél és elvesztetted az eszméletedet – felelte a férfi. – De el fog múlni. Megvárjuk. Amúgy sem tudunk jelenleg sok mindent tenni – tette hozzá sóhajtva. – Csapdába estünk.
Sanyi ismét köhögött. Felemelte a fejét, amerre Calistar körvonalai látszottak.
- Csap... csapda? M... Miféle... csapda?
Calistar fejével a tóra bökött.
- A sín a tóba vezetett, hogy megfulladjunk. Valaki elzárta a helyes utat, és egy újat épített helyette.
- És... hogy kerül ide ez a tó?
- Hát úgy, hogy a barlangban szokott lenni tó... és ennek a kis partján vagyunk mi.
- Jó, de...

Nagy nehezen talpra küzdötte magát. A szédülése enyhült ugyan, de megint hányni kezdett.
- Sanyi!
- Nem érzem jól magam – nyögte remegve Sanyi.
- Ez általános egy kis váratlan lubickolás után. Gyere, nézzük meg, hogyan...
PAFF.
- Lawren?
Calistar megperdült. A fiú a földön feküdt.
- Lawren!
A hátára fordította Sanyit, és megpofozgatta az arcát.
- Lawren, mi bajod? Válaszolj!
A fiú feje ernyedten billegett jobbra-balra.
Calistar a tóra nézett.
Túl könnyen ki lehet jutni, ha valaki tud úszni. De ha mondjuk, a sós vízbe mérget tesznek, az már sokkal hatékonyabb. És gyorsabb. Lawren akár perceken belül meghalhat, ha tényleg megmérgezték! De... az nem lehet, hisz én mentettem ki őt! Én nem vagyok rosszul. Talán a támadó mérgezte meg?

A sötétben nem sokat látott, de azért végigtapogatta a fiú testét. És ekkor megtalálta, amit keresett: a fiú karján valami folyadékot tapintott ki.
- Tehát ez az – morogta. De amikor a folyadékból az ujjára kent egy keveset, vérszag csapta meg az orrát.
Ez nem lehet!
Felnézett, hátha valami fényforrást talál. Azt ugyan nem, de egy kötéllétrát fedezett fel a sziklák között. Hát persze!
A hátára vette a fiút, és felkapaszkodott a kötéllétrán.
A bányák elé jutottak ki, egy gödörből kimászva. Calistar sietve indult el a gépük felé, karjában az alélt Sanyival.

- Vétel, vétel! Gwedmir, hall engem?
Remélte, hogy Gwedmir meghallja a hívását. Az űrhajóban kiépítettek egyfajta hívóeszközt, amivel elérhették az egyes tanárokat.
- Gwedmir mester!
Recsegés.
- Gwedmir mester!
- Calistar mester? – hallatszott a nő aggódó hangja a műszerfalból. – Valami baj van?
- Igen – mondta a férfi. – Lawrent nem tudom magához téríteni. Sürgősen vissza kell szállíttatni Lagerfeltbe.
- De hát mi történt?
- Elhoztam magammal a küldetésre.
- Csak nem a bányákhoz? – rémült meg a mester.
- De. De igen. Csapdába estünk, és a csille bezuhant egy tóba. Valaki meg akarta ölni Lawrent, engem pedig kirántott a csilléből. Alig tudtam életet lehelni a gyerekbe. Szédült, rosszul volt, aztán összeesett. Azt hiszem, nagy baj van. Vért találtam a karján, valamivel megszúrták. Visszamegyünk.
- Rendben – hallatszott a válasz. – Azonnal intézkedem, hogy fogadják önt.
- Köszönöm.
Calistar beindította a járművet, felhúzta a rámpát, felemelkedett a levegőbe, és Mardigo felé vette az irányt.

Gwedmir végigsietett a folyosókon, egyenesen Mardigo űrkikötőjébe.
- Nemsokára megérkezik Lawren Sándor és Calistar mester – jelentette ki a fővezetőnek.
- Rendben.
A fővezető megnyitotta a hajófogadó kapukat. Gwedmir akkor már Elesharral közölte az álláspontot.
- Megtámadták őket, és Calistar mester nem tudja magához téríteni Lawrent. Azt mondta, valószínűleg megmérgezték.
Az igazgató homlokráncolva hallgatta.
- Nem úgy ismerem Calistar mestert, hogy csak így megfutamodik – tette hozzá nyugtalanul a nő.
- Én sem, de most vele volt egy tanítványa – mutatott rá Eleshar. – És a gyerek élete veszélyben forog. Természetes, hogy visszajön! Szóljon kérem a gyógyítóknak.
- Megyek – bólintott Gwedmir, és már el is sietett.

Calistar hajója hamarosan landolt a kikötőben. Lesietett a rámpán, köszönt a fővezetőnek, majd rohant is tovább. Sanyi sebéből furcsa zöld folyadék szivárgott. Ugyanez folydogált ki a fiú szájából is, és egyre gyengébben lélegzett.
- Calistar mester!
Calistar megtorpant. A főorvos lépett oda hozzá.
- Utasítást kaptunk, hogy Lawrent...
- Igen, igen – zihálta a mester. – Nézzék meg!
A főorvos aggódva szemlélte a sebet.
- Ezt a mérget nem ismerem – rázta meg a fejét. – Mondhatnám, hogy Eruzo, de az nem szivárog egyszerre több helyből. Hozzák a hordágyat! – szólt oda két gyógyítótársának.
Miután Sanyit elszállították, Calistar aggódva indult meg befelé.
Remélte, hogy Sanyi túléli ezt a szerencsétlen mérgezést. Furdalta a lelkiismeret, hisz az ő felügyelete alatt volt.


Dia sóhajtva indult sétakörútra, mert nem tudott magával mit kezdeni. Befordult egy sarkon, de rögtön megtorpant. Három gyógyító rohant egy hordággyal a kórházi részleg felé. A hordágyon pedig...
Azt hitte, rosszul lát.
Utánuk akart menni, de bevágták maguk mögött az ajtót. Így hát felsietett a tanárok tornyába, hogy megkeresse Calistart, de a férfit nem találta ott.
Helyette Edila tanárnővel találkozott.
- Öh... tanárnő! Kérem.. mondja meg, mi történt Sanyival?
- Kindes?
- Mi történt vele?! Láttam, hogy beviszik a kórházi részlegbe! Mi történt?!
- Nem tudok sokat – felelte a tanárnő. – Csak annyit, hogy Lawren haldoklik. Megmérgezték, miközben küldetésen volt Calistar mesterrel.
- Micsodaaa?!
- Sajnálom, mennem kell, de ne aggódjon. Biztosan felépül. – azzal Edila biccentett el otthagyta a lányt.
Dia sírni szeretett volna. Rohant, ahogy csak bírt, fel a Tanácskozó Toronyba. Szó nélkül rontott be a helységbe, ahol már a legtöbb tanár, köztük Calistar és Eleshar gyülekezett.
- Kindes! – kiáltott fel Baebar elakadó lélegzettel. Dia berohant, egyenesen Calistarhoz.
- Mi... mi történt, mester? Mi... mi... miért... miért haldoklik?!
- Kindes Diána, megkérlek, kint várakozz! – szólt rá Eleshar.
- De...
Gwedmir felállt a helyéről, elnézést kért, és kitessékelte a szobából.

- Dia, nyugodj meg. Válságos a helyzet, hisz ez a diákunk akár meg is halhat. De a gyógyítóink minden megtesznek érte. Menj fel a szobádba, és aludj. Majd később biztosan többet tudunk. Kérlek...
Dia bólintott. Tudta, nincs értelme tiltakozni. Gwedmir visszament, ő pedig kábultan lebotladozott a lépcsőkön.
Úgy érezte, egy világ dől össze benne. Míg ő azzal gyanúsította a fiút, hogy Hajnival van, addig épp az életéért viaskodott!
Szégyellte magát, amiért nem bízott meg benne. Tudhatta volna, hogy Sanyi nem ilyen. És mégis, ostobán nekitámadt Hajninak! Mindkettőjüktől bocsánatot kell kérnie majd.
De mi van, ha Sanyi épp most hal meg?
Nem. Nem szabad erre gondolnia. Sanyi nemsokára felépül.
Visszament a szobájába. Igen, talán tényleg aludnia kellene. De azzal megoldana bármit is?
Nem. Csak elmenekül a világból. De mit tudna csinálni? Csak megőrül, ha nem megy aludni...
Így hát kimerülten a feje alá húzta a párnáját, de sokáig nem jött álom a szemére.


Arra ébredt, hogy valaki kopog a szobája ajtaján.
Felült.
- Ki az? – kérdezte kábultan.
- Na ki! Be engedsz?
Dia a homlokát ráncolta. Felállt, az ajtóhoz botorkált, és szinte magától borult bele Sanyi karjaiba.
Sanyi halkan nevetett.
- Nocsak, mi ez a nagy öröm?
Ekkor jött rá, hogy a lány sír.
- Dia! – tartotta el magától. – Mi baj?
A lány megrázta a fejét.
- Semmi – motyogta a szemét törölgetve.
- De miért sírsz? – kérdezte Sanyi értetlenül. – Már jól vagyok! Nézd... – megmutatta a karján a szoros kötést. – Lekezelték, meggyógyultam!
- D... de...
Sanyi mosolyogva felemelte Dia állát.
- Csak nem...?
A lány kérdőn nézett rá.
Sanyi kicsit ellenségesen méregette őt.
- No lám – motyogta. – Hát ezért vagy ilyen furcsa!
Dia szeme elkerekedett.
- Mire gondolsz?
Sanyi ellépett tőle.
- Féltékeny voltál Hajnira. Hallottam. Mondd, miért nem tudsz megbízni bennem?
Diát megint furdalta a lelkiismeret.
- Sajnálom – nyögte ki kissé akadozva. A fejét rázta. – Nem tudtam, hova tűntél.
Sanyi felhorkant:
- És ezért kellett egyből nekiesned mint paraszt a tehénnek?
- Nagyon szégyellem magam. Sajnálom. Bocsánatot fogok kérni tőle.
- Tőlem miért nem?
- De, tőled is... bocsánatot kérek, Sanyi.
Sanyi keserű arcot vágott.
- Nagyon utálom, ha nem bíznak meg bennem – morogta. – Miközben az életemet kockáztattam...
- Tudom, tudom. De hát honnan tudhattam volna?
- Sehonnan, mert elfelejtettem szólni. De azért mégsem kellett volna rögtön ilyet feltételezni rólam.
Dia bólintott, és beharapta az ajkát.
- De ahogy hallom, berontottál a tanácskozásra – folytatta egy kicsit vidámabban a fiú -, hogy megtudd, mi történt velem.
Dia restelkedve hajtotta le a fejét.
- Nos, ezért megbocsátok neked – mondta Sanyi. – Na gyere ide!
Dia szégyenkezve lépett oda hozzá. Sanyi rámosolygott, átkarolta.
- Jól van, mondom, nincs semmi. – motyogta, és megsimogatta a lány haját.
- És... pontosan... mi történt? – kérdezte Dia felpillantva.
- Hú, ez egy igen hosszú történet. De mindenekelőtt szeretném megköszönni Calistarnak amit értem tett. Többször megmentette az életemet. Hallottál már Rtuz-ról és a híres fertőzőbogaráról...?
És, bár előbb Calistarral akart beszélni, Sanyi végül mindent, amire emlékezett, részletesen elmesélt.

Calistar megkönnyebbülten kapta a hírt, hogy Sanyit sikerült meggyógyítani, sőt, a fiú már el is hagyta a kórházat.
- Nem tudom, el-e vigyem újra – mondta töprengve Elesharnak. – Nem akarom, hogy ismét olyasmi történjen, mint az előbb.
- Kérdezze meg tőle – felelte Eleshar. – Elég idős már ahhoz, hogy eldöntse, mit akar.
- Tehát megengedné, igazgató úr...?
- Ha jól tudom, én magam javasoltam, hogy vigyen el egy tanítványt.
- Igaz.
- Nos, hát mire vár?
Calistar felállt.
- Köszönök mindent, igazgató úr – mondta meghajolva, majd elhagyta a Tanácskozó Tornyot.

Dia rémülten hallgatta a barátját.
- Majdnem megfulladtál?
- Aha... de aztán Calistar kimentett. Aztán nagyon rosszul voltam, és végül a kórházi ágyon tértem magamhoz – fejezte be.
Dia a vállára hajtotta a fejét.
- Nagyon sajnálom, hogy nem hittem benned. Legszívesebben elmentem volna veletek.
Sanyi a fejét rázta.
- Azt azért nem szeretném! Calistarnak szerintem így is elég volt engem megmenteni háromszor egymás után!
Ekkor kopogtak.
- Tessék!
Egy lány lépett be. Meg se rezzent, hogy ott találja Sanyit, sőt!
- Gondoltam, hogy itt leszel, Sanyi! Calistar mester beszélni szeretne veled. Ja, és azt üzente, hogy Dia, Eleshar vár téged a dolgozószobájában.
Dia elképedt.
- Eleshar? Engem?
- Aha! Amennyiben te vagy Kindes Diána, akkor igen! Na sziasztok!
Sanyiék összenéztek.
- Én lehet, hogy visszamegyek Calistarral – motyogta Sanyi. – Nem akarom megváratni őt... te pedig... ne aggódj. Hamar visszajövök.
Felemelte Dia állát, és szenvedélyes csókkal búcsúzott el tőle.
- Remélem, hamarosan találkozunk – mondta. – Várj rám!
Azzal az ajtóhoz lépett.
- Sanyi!
Sanyi megfordult. Dia odarohant hozzá, megölelte.
- Vigyázz magadra, kérlek! – Sanyihoz hajolt, megcsókolta. Sanyi végigsimított az arcán. - És siess vissza!
- Sietek – bólintott Sanyi. Dia még utoljára megfogta a kezét, aztán ki-ki ment a maga dolgára.

Dia kicsit bátortalanul lépett be az igazgató dolgozószobájába.
- Á, Dia! Foglalj helyet, kérlek.
Azzal egy székre mutatott.
Dia leült.
- Lawren Sándor valószínűleg most elmegy Calistar mesterrel újfent – kezdett bele az igazgató. – Gwedmir mester azt mondja, haladást értél el a különleges adományod terén.
- Ön tud róla, hogy én...?
- Persze, hogy tudok! Nem tudom, szoktál-e olvasni újságot mostanában...
Diának eszébe jutottak a cikkek, amiket Niki mutatott neki.
- Igen – bólintott kelletlenül. – Igen, szoktam.
Eleshar lassan bólintott.
- Akkor bizonyára tudod, mit szeretnék kérdezni tőled.
- De uram, nem értem, miért kell ezt szétkürtölni! Az, hogy hogyan viszonylunk egymáshoz Sanyival, annak senkinek nincs semmi köze!
- Hát persze, hogy nincs – hagyta rá Eleshar. – Különben is felesleges megírni olyat, ami teljesen nyilvánvaló. – felállt, az ablakhoz lépett.
Dia szája kiszáradt.
- Elvégre teljesen természetes, hogy másképp éreztek egymás iránt. De nem, én nem erre gondoltam.
- Hanem mire?
Eleshar megfordult, és az asztalon heverő újságra bökött.
- Inkább Retóra.
- Retóra? Igen, visszamegyünk...
- Attól tartok, hamarabb is, mint terveztétek – mondta Eleshar.
Dia homlokráncolva kezébe vette az újságot, és keresgélni kezdett.
- Valaki kettőtökre feni a fogát. – az igazgató a torkát köszörülte.
- És...? – Dia nem fejezte be a mondatot.
Eleshar nem felelt. Érdeklődve nézte a lányt.
- És most...? Mit vár tőlünk? Menjünk oda, hogy megöljenek?
- Nos, természetesen nem akarom! Inkább óvatosságra intenélek, Dia, mert úgy vélem, összefüggés van a Lawren Sándor elleni támadás és a te leveled között.
- Levelem?
Eleshar bólintott. Lehajolt, kinyitotta az asztala fiókját, és az asztalra dobott egy borítékot.
- Ma reggel kaptad.
- De hát... én hogy hogy nem is tudtam róla? – kérdezte a lány, miközben a borítékért nyúlt.
- Nos, megértheted, miért vettem magamhoz, amíg nem tudtunk elérni – biccentett Eleshar. Dia megfordította a borítékot.

Véged van, kindes! Ezúttal nem lesz menekvés! Lehet, hogy lawren most megúszta, de retón meghaltok mind a ketten!

Dia nyelt egyet.
- Egyszóval: halálos fenyegetést kaptál. Ráadásul Retóról, ami persze nyugtalanít, és bizonyára téged is. Mert hát, senki sem tudhatta, hogy Retóra készültök, nemde? Ahogy azt sem, hogy hogy hívnak. Olvasd fel, kérlek, a levelet!
Dia szorongva feltépte a borítékot, amiből egy fekete lap hullott ki. A fekete lapra fehéren karcolták bele a levelet, méghozzá kereszt formájában.

1, 2, 3, és
Csak ennyi,
Máris meghaltok.
Nincs menekvés
Hiába rettegtek,
Ahogy
Retóra érkeztek,
A háború elveszi életetek.
Hahahahahaha! Lehet, hogy Calistar megmentette Lawrent,
De nem lesz ott, amikor mégis elragad titeket a Halál.
Jajajajajj, én a helyetekben félnék...
De hát ti
Tudjátok.
Én mégis amondó vagyok,
Hogyha jót akarnátok,
Nem jöttök ide.
Hmmm...
Már várom a viszontlátást!


Dia felemelte a fejét.
- Megyünk Retóra – jelentette ki.
- Biztos vagy benne? – kérdezte Eleshar, kezét nyújtva a levélért.
- Igen, uram.
- Nos, engem ez a sor gondolkoztatott el: Lehet, hogy Calistar megmentette Lawrent. Tehát a támadó akár az is lehet, aki megmérgezte Sanyit. Sőt, biztos vagyok benne.
- Calistar mester tud róla?
- Nem. Nem. De tudom, hogy meg tudja védeni Lawrent... ha persze nem túl ravasz az illető, és nem ragadja ki egy száguldó csilléből, hogy Sanyi egyedül legyen. Azt hiszem, a merénylő küldhette a levelet is, amelyben Calistar segítségét kérte, abban bízva, hogy egy tanítványt fog hozni magával. Nos, ebbe a csapdába igazából én rángattam bele Calistar mestert, mert én ajánlottam neki, hogy vigyen el valakit magával. Valahogy a merénylő tudta, hogy ez fog történni.

Dia kicsit meghökkent.
- Tán a támadó jövőbelátó?
Eleshar rekedtesen felkacagott.
- Nos, ezt azért nem hiszem, de tény, hogy igen ravasz. Nagyon ismerheti Calistar mestert. Világéletében olyan volt, hogy olyan tanítványokat vitt el magával, akiket igen tehetségesnek talált. Azt, gondolom, tudod, hogy Calistar mester szinte a fiaként szereti Sanyit. Hát igen, a tehetség... az mindig is elragadta őt. Egyes tanítványaihoz nagyon tud kötődni.
- Igen, észrevettem – bólintott Dia.
- Emlékszem, az ilyen tanítványok Baebar professzort is elragadtatták. Mint például ott van Sanyi édesapja! Kitűnő érzéke van a varázsláshoz. Egy másik diák, aki sajnos egy küldetés közben meghalt, szintén nagyon tehetséges volt a kardforgatásban. Calistar úgy vigyázott rá mint a szeme fényére, és nagyon megrázta a lány halála.
- Lány? – döbbent meg Dia.
Eleshar elmosolyodott.
- Csak nem azt hiszed, csak fiúk lehetnek jó harcosok?
- Dehogy! Lévén, hogy lány vagyok...
- Na látod. Te is jó harcos vagy például a különleges képességekben, nem?
- De. De igen.
- Nos, mindenesetre jobb lesz óvatosan eljárni Retó békéjének helyreállítása közben. Azt még nem tudom, miért pont titeket választott, de van egy sejtésem.
- Éspedig?
- Az újságokban úgy tüntettek fel téged és Lawren Sándort, mint Mardigo legnagyobb védelmezőit. Mardigót pedig... hmm... nem sokan kedvelik.
- Miért?
- Hát te nem tudod?
- Mit?

Eleshar sóhajtott. Elmesélte Diának azt, amit Calistar is elmagyarázott Sanyinak. Dia rögtön megértett mindent.
- Szóval ezért.
- Egyszóval egyesek igen rossz néven vették a múlt években elért tetteiteket. Azzal, hogy megmentettétek többizligen Mardigót, a saját kivégzéseteket írtátok alá. Azt hittem, tudjátok.
Dia megrázta a fejét.
- Ha ezt tudtuk volna...
- Talán nem tettétek volna ugyanezt? – vonta össze a szemöldökét az igazgató.
A lány a szemébe nézett.
- Dehogynem, megtettük volna. Csak... azért így mégis más a helyzet.
- Nem annyira, mint gondolod, Dia.
- Lehet – mondta Dia makacsul -, de én akkor is másképp látok sok dolgot.
- Mint például?
- Iboz. Sanyi bátyja. Szerintem akkor többek között ez is arra késztette, hogy...
- Nem, Dia, tévedsz. Lawren Nándor személyes dolgait próbálta meg ezzel helyrehozni.
Csend állt be közéjük.
- Uram – szólalt meg a lány hirtelen.
- Tessék, Dia.
- Tu... Tudna nekem mesélni Sanyi bátyjáról?
- Sanyi bátyjáról? Nos... Nem sok mindent mondhatok. De ha szeretnéd, nos, legyen, elmondom a történetét.
- Iboz sokkal talpraesettebb volt már elsőéves korában is, mint Sanyi. Rengeteg csínye volt, barátai nemigen voltak és sokan féltek tőle. De a nagyobbak többször megverték őt, ezért aztán a kardozás töltötte ki minden idejét, és igen sokszor kellett rászólnom. Volt olyan is, hogy a folyosókon megfenyegette a társait, hogy levágja őket., Majdnem kicsaptuk emiatt, de aztán még idejében észbe kapott és leállította magát. Rengeteget olvasott, és hatodikos korában szerelmes lett egy lányba – történetesen Calistar mester féltett tanítványába.

Részben Iboz is tehet róla, hogy Erna meghalt azon a küldetésen. Calistar mester természetesen tudta, hogy Iboz szerelmes Ernába, és ellenezte, hogy Iboz is velük tartson. De Erna és Iboz végül rávették. Calistar mester bízott benne, hogy a fiú valóban olyan nagy segítségükre lesz mint ahogyan Ernáék mondták. Azonban mindhármójuk számításaiba hiba csúszott: Erna egy szakadékba zuhant harc közben, és Iboz Calistart hibáztatta a történtekért. Azt mondta, jobban kellett volna vigyáznia Ernára. De valójában Iboz akarta, hogy Erna harcoljon a gyilkos gépezetekkel, miközben ő a helyes utat kereste. És amikor Erna lezuhant egy sziklára, Calistar utána akart menni, de Iboz elkezdett pörölni vele, és végül Erna nem tudott sokáig megkapaszkodni, így aztán lezuhant. Ha Iboz nem tartja fel Calistart, Erna talán még ma is élhetne.

Elhallgatott egy pillanatra. Dia kővé dermedve hallgatta a történetet. Eleshar végül folytatta:
- Ez a történet már év végén volt. Iboz dühében rátámadt Calistarra, és meg is sebezte őt a karján, ami máig látszik, csak Calistar mester eltakarja mások elől. A harcukból egyikük sem került ki győztesen... azazhogy majdnem Iboz győzött, mert Calistar mester is lezuhant, de szerencsére vissza tudott mászni. Mire felért, Iboz már sehol sem volt. Hazautazott. Addigra Sanyi szülei is hírt kaptak a szerencsétlenül végződött küldetésről, és Lawren András kitagadta a fiát. Iboz ekkor vette fel az Iboz nevet, és elhagyta a Földet is. Aztán persze, öt évvel később a saját öccse lett a veszte.
- Nem – mondta Dia. – Nem Sanyi ölte meg Ibozt.
- Nos, igen, tudom, de nagy részben hozzájárult a halálához. Ez hát Lawren Nándor története. Calistar mester, mint mondtam, magát hibáztatta a történtekért, és mindent felkutatott Iboz után, hogy megölje. Ezért is tartott annyira Sanyitól az első óráján. Keményen kezelte, és feltűnt neki, hogy Sanyi is nagyon tehetséges. De egészen addig nem mert reményeket táplálni Sanyi ügye iránt, amíg a barátod be nem bizonyította, hogy neki igenis fontos Mardigo.

Csend telepedett rájuk. A nap rásütött az igazgató asztalán heverő borítékra.
- És Sanyi tud erről? – kérdezte végül Dia.
A férfi a fejét rázta.
- Nem. De biztos vagyok benne, hogyha lesz alkalma megkérdezni a szüleitől, akkor meg fogja tenni.
- Én miért nem mondhatom meg neki?
Eleshar ránézett.
- Had mondják el neki maguk Lawrenék! Elvégre, igaz, hogy szégyellik Ibozt, de ennyivel tartoznak a most már egyetlen fiuknak. Hisz bármit is tett Iboz, attól még Sanyi bátyja marad.
Dia bólintott. Eleshar kissé előrehajolt a székében.
- Az összes Lawren nagyon tehetséges volt. De a te nagyapád is.
- Tessék?
- A nagyapád – ismételte meg Eleshar. – Igaz, én még nem voltam igazgató, de például Baebar professzor sokszor panaszkodik, hogy bezzeg Kindes Gábor mennyire csapnivalóan rossz varázsló volt. Hát igen, Kindes Gábort jobban vonzotta a Gyógytan.
- Én nem ismertem a nagyapámat. Orvos volt?
- Nos, igen. Édesapád születése után meghalt, így Kindes László mai napig nem tudja, hogy te ugyanott tanulsz, ahol a nagyapád is, hiszen úgy tudom, korán elköltözött tőletek.
- Igen. De nem értem, apám miért nem volt Lagerfeltes? Benne is meg kellett volna lennie a tehetségnek, nem?
- Nem feltétlenül – rázta a fejét Eleshar.

Dia egyre érdekesebbnek és előnyösebbnek találta ezt a beszélgetést. Végre többet megtudott Iboz, Mardigo, sőt, a nagyapja múltjáról is!
- Várjon csak! – szólalt meg hirtelen Dia. – De akkor Sanyiék miért mennek vissza, ha az elkövető Retón van?
Eleshar ránézett.
- Pardon?
- A levél. Retóról jött, nem? Tehát az elkövető már rég elment Rtuzról!
- Nem feltétlenül – rázta meg a fejét az igazgató. – Rtuz és Retó közel vannak egymáshoz.
- Egyáltalán minek mennek vissza?
- Hogy elkapják a tettest, természetesen.
- De hát...
Dia nem értette a dolgot.
- Egyenlőre Lawren Sándor és Calistar mester megpróbálják elkapni, de ha mégsem sikerül, akkor legalább a bányák felrobbantását megállíthatják.
- És ha ez sem sikerül?
Eleshar mosolygott.
- Te még nem láttad igazán harc közben Calistar mestert, ugye?
- Hogy érti?
- Ha veszély van, sose láttad harcolni?
- Ah. Hát... tényleg nem. Miért?
- Nos, Calistar Polas-t nem kell félteni. Majd meglátod! – Esleshar kacsintott, Dia pedig az ablak mögött elnyúló tájra emelte a tekintetét.

Folyt. köv.