Regények - 88.oldal

Lassan egymás érintései, pillantásai és érzéki mozdulatai kezdték a félelmet fokozni, önmaguktól. A lépések erőt és szerelmet sugároztak, olyat, mint amit egy pár, láttán érzünk. Ők így a táncban voltak egy pár a maguk csendesen morajló világában. És újra az a szorító ölelés mely már-már csókban forr össze, egymás közelsége, s az a vágy az elérhetetlen csók után, amelyről ez a szám is szól...

A hadisten hazament, és nagyon fájt neki az Odinnal való beszélgetés, elsősorban Antonia lebecsmérlése miatt, másodszor pedig a lehetetlen ígéret miatt.
„Mi az ördögnek tettem ezt az ígéretet, miért?” - gondolta haragosan. Antonia is látta, hogy apja nincs igazán rózsás hangulatban.
- Valami baj van?- kérdezte meg, mikor látta, hogy megjött.
- Nem, nincs semmi.
- Tyr! Ne hazudj nekem, kérlek! Látom, hogy van valami! Nekem bátran elmondhatod, tőlem nem fogod visszahallani!...

Emma azt várta, hogy talán majd Tamás közelsége is kivált belőle valamit, ha az a valami kicsit is hasonlít majd az Erik mellett érzett valamire, akkor ez a valami feltehetően általános és magyarázható az egyedüllét fogalmával! Mindenkire kiterjed, és merőben ártalmatlan érzés… itt viszont se izgalom, sem izzadó tenyér, sem csókolási kényszer érzet nem játszott szerepet, sőt éppen ez az érzés hiányzott a tánc teljességéhez.
- Most már csak azt kellene meg tanulnunk, mert másként...

Emma megszerette az iskolát, a diákokat, még a munkáját is, bár néhány esetben ő is papírkái hősévé válhatott volna. Reggel még nem olyan izgalmas az élet, mint délután, délutánra mindenkiben leülepszenek bizonyos elvárások önmagukkal szemben. Az eddigi hallgatózások zöme kellő feltűnés nélkül zajlott. Kivéve a mostanit, a lányt mindössze egy nagy méretű fa akadályozta meg céljai elérésében, valami cédrusféle, ami kitartóan szurkálta a tüskéivel...

Ismerte már Tyr csókját, hiszen egyszer már megcsókolta, de akkor nem a szerelem vezérelte, hanem, a sajnálat. Meg akarta könnyíteni a dolgát, és nem akarta, hogy lelkiismeret furdalása legyen. Ám ez most más volt, egészen más. Tyr keze végigsimította az arcát, a testét, s a lány megremegett, amit Tyr elégedetten nyugtázott. Nyelve szétfeszítette a lány fogait, és a szájába hatolt. Az fiatal lány teljesen elgyengült. Belecsókolta a nyakába, s gyengéden harapdálta...

A szakítást követő randik sorra befulladtak. Akadt cigiző törpe, irritáló cigi szaggal, és nem éppen kebelbarát, menő kétméteres, aki nyakfájást okoz, a legutolsó a majdnem igazi, épp csak a nevét felejtette el mostanra, de abban a srácban volt valami, ami képes lett volna megtartani, a hiba nem is benne, hanem a lányban volt, az hogy tanyasi… ezt kár is részletezni. Néha éjelente, arról álmodott, az élet kegyes és elhozza majd a herceget. De ezt a világot nem az andalító szerelemre találták...

Az istenek mosolyogtak, bár ezen a gyűlésen senkinek sem volt kedve igazán mosolyogni. Komor és rideg volt ez a gyűlés, és ezt a kis kitérőt leszámítva az is maradt. Mikor véget ért a tanácskozás, az ifjú harcos úgy érezte, mintha két órán keresztül egy végtelenül hosszú gyászbeszédet hallgatott volna végig. Borzalmasan érezte magát, ezért úgy döntött, sétál egyet, és megpróbál felejteni...

Odin és a fiatal harcos egyszerre kiáltottak fel a rémülettől, mikor meglátták Tyr felsőtestét, mert azon több komolyabb sérülés maradványai, és friss vágásnyomok éktelenkedtek, a bordájánál, pedig egy hatalmas véraláfutás volt.
- Mi történt veled, Tyr? Ki tette ezt?- szólt sürgetően Antonia, és meg is rázta a férfit, aki erre ingerülten lerázta magáról a kezét, és még fel is mordult a nyomaték kedvéért...

- Védekezés! Jégpáncél! – kiáltotta, s egy jégburát vont maguk köré, amint a tűzet elnyelte a jégbúra szétrobbant. – Ügyes kezdés nem mondom, de akkor most én jövök…
- Lássuk mire vagy képes varázshasználó!
- Nincsen rózsa tövis nélkül, gyertek hát harcba hívásomra – mormolta s az apróra hullt jégdarabkák hegyes tüskékké meredtek – Támdás! – mondta majd milliónyi hegyes szilánk indult útjára – Villámok, csapjatok le! – erre az igére a semmiből három villám csapott le, egyenesen...

Nem volt más esélyük, a víz alá kellett merülniük. Hatalmas csobbanással tűntek el, mire támadóik is a vízbe vetették magukat, és hamar elkapták a lányokat. Tizenöt valkűrt hurcoltak el az erdő mélyére, köztük Antoniát is. Az ifjú harcosokat az erdő közepén álló kunyhójukba vitték, ahol lelökték őket a földre. A lányok összebújtak, hogy meztelenségüket legalább egymás testével takarják valamennyire, és a szégyentől, a haragtól, megalázottságtól villogó szemekkel méricskélték ellenfeleiket......