Regények - 73.oldal

- Elnézést… - motyogta, és elindult. Megállíthatatlanul tört utat magának a némán állók között és egyenesen az ajtóhoz menekült. Beth szíve szaporábban kezdett verni, mikor meglátott egy arany medált a férfi nyakában, mielőtt eltűnt volna az ajtó mögött. Pontosan ugyanolyan volt, mint amit ő is hordott…

Bizonyára elég vicces lehettem, ahogy fél órán keresztül egy helyre bambulok, de szerencsére senki nem törődött velem, mindenkinek megvolt a maga dolga, én közben pedig áldottam a szerencsémet, amiért Zoli elhozott ebbe a buliba. Elhatároztam, hogy ezt a lányt nekem meg KELL ismernem! De előtte, jó szokásomhoz híven körbekérdezek az ismerőseim közt, hogy ismerik-e, mit tudnak róla, ilyesmik...

Az emberek az idő elteltével változnak. Egyfolytában mindenhonnan külső befolyások érnek minket és akármennyire is próbáljuk néha, hogy ne így legyen, de ezek mindig óriási hatással vannak ránk. Ezek a hatások lehetnek filmek, a zene, de leginkább a körülöttünk lévő emberek. Hihetetlen, hogy egy másik személy mennyire képes megváltoztatni minket, még ha önakaratán kívül is teszi ezt…

Percekig némán meredtek egymásra. Valerie mondani szeretett volna valamit, de semmi ötlete nem volt. Ilyenkor mégis mit mondhatna az ember? Hülyén jönne ki, ha marasztalni kezdené… és bántotta is a tudat, hogy legszívesebben ezt tenné.
- Te tudod… a te életed…
- Így igaz… úgyhogy akár itt is hagyhatsz, ahogy előszeretettel szoktad... tudok vigyázni magamra! - ereszkedett vissza a könyökeire. Valerie összeszorította ajkait egy pillanatra, szemeit a szemben lévő falra szegezte......

Nem értettem, hogy kerültem erre a mocskos és elhagyatott helyre, és egyáltalán nem tudtam visszaemlékezni a tegnap estére. Abban biztos voltam, hogy szórakozni indultam, és az is eszembe jutott, hogy este kilenc körül indultam a közeli bárba, de ezek után, akárhogy erőltettem, az elmém nem nyílt meg nekem. A kétségbeesés hullámai kezdtek bekebelezni, és csak ültem a pocsolyában, meg sem próbáltam felkelni, és esetleg hazamenni. Reszkettem a fagyos levegőtől – akárhonnan is jött – és a...

"Vannak éjszakák, mikor a farkasok csendesek, és csak a hold az, ami üvölt."

- Val… Rhys világosan megmondta, hogy nem jöhet fel… erre te a legelső alkalommal férfiruhát húzol rá, és felhozod magaddal…
- Nem vagyok hajlandó egyedül hagyni egy átkozott kabinban! – emelte meg a hangját. – Te sem lennél elragadtatva az örömtől, ha egy olyan kis helyen kellene gubbasztanod egész álló nap!
- Ebben igazad van, de…

A sétája már futássá gyorsult, megint hátra nézett. Még előre sem fordult teljesen, mikor beleütközött valamibe. Elvesztve az egyensúlyát, csak az idegen mentette meg, ahogy magához rántotta, nehogy elessen. Felsikkantott, mikor mindez ilyen hirtelen történt meg. Remegve várta, hogy megszólaljon az előtte álló alak, aki a karjaiban tartotta. Lélegzete felszállt, mikor kifújta a levegőt, a csípős hidegben...

Veszélyes volt, nagyon veszélyes! Azt már ne kérdezzétek, hogy rám nézve volt veszélyes vagy… rám nézve, mert más lehetőséget pillanatnyilag nem találtam! A járása inkább hasonlított egy leopárdéhoz… magabiztos, tele ragadozói ösztönnel!
- Jó napot Betsy! – köszönt a nőre és kezébe vette az egyik kezét, majd fölé hajolt. – Elragadó, mint mindig!
Betsy kislányosan felvihogott s szabad kezével legyezni kezdte magát.
- Ha fiatalabb lennék, nem lennél ilyen biztonságban te...

- Lenne egy új megbízás – mondta halkan. Sóhajtva vettem át a papírokat, és hátradőltem.
- Máris? – kérdeztem, és kinyitottam a kartont. A papírokhoz csatolt fénykép egy férfit ábrázolt. Fekete, hátul kissé rövidebb, de elől hosszabbra hagyott haja volt, ami éppen csak a homlokába lógott. A képen profilból látszódott az arca, de így is majd’ meghaltam a gyönyörűségtől...