A változás szele 3.

3.

- ÖÖÖÖhmmmm! Blöööááhhh! Basszameg!
Hát igen, nem volt túl kellemes erre ébredni a konyha padlóján… Felültem és próbáltam azonosítani a helyszínt, és hogy kit gyilkolnak a szomszéd szobában, de ahogy kicsit magamhoz tértem rájöttem, hogy semmi gáz, csak Zoli éppen a tegnap este fáradalmait ,,piheni’’ ki. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy hogyan nézhet ki és nem bírtam ki, benyitottam a mosdóba. Kinyitva az ajtót szinte hátraestem a szagtól, ami megcsapott. Undoromat leküzdve benéztem, de nem láttam mást csak egy meztelen, hófehér srácot, ahogy a vécé előtt térdel és látszik rajta, hogy iszonyatosan szenved. Aztán egyszer csak rám szegezte a tekintetét, én pedig megláttam életem legviccesebb és egyben legszánalmasabb pofáját. Nem bírtam magammal szinte a földön fetrengtem a röhögéstől. A fél életemet odaadtam volna, ha van nálam egy fényképezőgép.
-Mivaaaan?! - ordított rám utolsó erejével aztán ráfeküdt az ülőkére és elaludt.
- Hát ez kész! Ez nem lehet igaz! Ilyen egyszerűen nincs! - Nem bírtam magammal. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a röhögést. Már égett a hasfalam, nem kaptam levegőt. Aztán hirtelen eszembe jutott…

A nevetés úgy múlt el, ahogy jött: gyorsan. Eszembe jutott az első pillantástól kezdve a csalódottságon át a hihetetlen önbizalomig minden. Az agyamban elkezdtek dolgozni a munkások. Leporolták íróasztalaikat, kihúzták a ,,Tegnap este’’ feliratú fiókot az ,,Emlék-osztályon’’ és megkeresték a képek között Lilláét. Ahogy ezt végiggondoltam magamban, megint elmosolyodtam. Ilyen baromságot is csak én tudok kitalálni! Miután beférkőzött az agyamba a lány képe, olyan volt, mintha spontán orgazmusom lenne! Ezt nehéz leírni annak, aki nem volt még szerelmes. Egyszerűen érzed, hogy minden rendben van az életedben, nem érzel szomorúságot, dühöt, elkeseredettséget, csak a határtalan örömet, amit annak a bizonyos személynek a gondolata ébreszt benned. Ha valaki van velem abban a szobában vagy felveszi egy videóra az arcomat, remek minta lett volna egy érzelem bemutatóra, ugyanis körülbelül 30 másodperc alatt megszámlálhatatlan érzés suhant át bennem, és ha akarjuk, ha nem, ezek látszanak a vonásainkon is. Például a tévében láttam a múltkor, hogy ha valaki féloldalasan, tehát nem szimmetrikusan mosolyog, vagy húzza el a száját, akkor csak tetteti az érzelmet. Ezt érdekesnek tartottam és ezután sokkal jobban megnéztem az emberek arcát, és amit láttam, nem volt épp megnyugtató. Az emberek körülbelül az esetek 60 százalékában hazudnak, vagy elferdítik az igazságot. 60 százalék! Az átlag minden második állításában hazudik valamit! Ez azért letaglózott.

A nagy elmélkedésből hirtelen visszahuppantam a jelenbe és megint csak mosolyogva, agyamban a képzeletbeli fényképpel átsétáltam lakószobába. Egy kis 40 négyzetméteres lakásom volt a XIII. kerületben, amit érettségi után kaptam a szüleimtől. Nem volt egy nagy szám, egy hálószoba, egy lakószoba és egy fürdő. Konyha nem volt, de nem is használtam volna semmire, hisz a főzőtudományom megakadt a sonkás tojásnál. Ha nincs a menza, valamint anyukám főztje, amit mindig hoztam a hétvégén, éhen halok. A lakószobát bérelte Zoli, a kanapén aludt. Mindig azzal hülyéskedett, hogy egy éjszaka, amikor alszom, kidob az ablakon és átfekszik az én ágyamba. Szombat reggel volt, az ablakon keresztül is hallottam a reggeli csúcsforgalmat, ahogy emberek sietnek haza az éjjeli műszakból, vagy éppen most indulnak dolgozni. Szerettem hallgatni, vagy figyelni a sürgés-forgást. Megnyugtatott ilyenkor, hogy nekem nem kell sietnem, ráérek. Átöltöztem valami kényelmesbe, nem készültem sehova, szóval csak egy otthoni pólót vettem fel meg egy rövidgatyát. Leültem a gép elé és bekapcsoltam. Amíg beindult az operációs rendszer megterveztem, hogy mit fogok csinálni. Amint kész volt minden, rányomtam a keresőre és beírtam az egyik ismert közösségi portál címét. Bejelentkezés után hatalmas vehemenciával nyomtam a ,,Keresés’’ fülre és beírtam azt a nevet, ami ott szólt a fejemben, mintha folyamatosan egy mp3 lejátszóbóljönne. Név: Lilla, Származási hely: Magyarország, Keresés. Hát elég sok találat lesz, gondoltam, de nem érdekelt. Ha kell itt leszek egész hétvégén, de megtalálom. Ha esetleg nem ezen az oldalon, akkor egy másikon. Vagy egy harmadikon. Magam is meglepődtem, mekkora önbizalmam van. A keresőprogram végzett, én pedig hátrahőköltem a székben. ,,8552 találat’’… Lesz dolgom, úgy érzem! Elvigyorodtam, ez afféle ,,mindenre képes lennék’’ vigyor volt és lehetetlen volt letörölni az arcomról. Elkezdtem nézni a képeket. Minden információt felidéztem magamban, amit tudtam: A barna, viszonylag rövid hajat, az átható szemeket ésígytovább, ésígytovább.

A lelkesedésem kezd lohadni és egyre inkább áthat a reménytelenség. Ránézek az oldalszámra. ,,23. oldal, 453. találat’’. Ezután a monitor jobb alsó sarkában lévő órára téved a tekintetem. 13:34. 9-kor kezdtem. Egyszerűen hihetetlen mennyi lánynak van olyan barna haja és alakja, mint neki. Az arc természetesen a mai divatnak megfelelően nem látszik, vagy felülről vannak lefényképezve, vagy napszemüvegben, ezért minden egyes adatlapot meg kell néznem, minden egyes képet tüzetesen át kell vizsgálnom. Nem mehetek el mellette, még véletlenül sem! Fél 3-kor kezdtem fáradni. A tegnapi buli dolgozott még bennem, küzdöttem a másnapossággal. Már 2 fejfájás csillapítót bevettem éhgyomorra, mert nem volt itthon semmi kaja. Ebbe szoktak belehalni az emberek, de nem érdekelt.

Délután negyed 5. A gép kegyetlenül a szemembe röhög és kiírja: ,,1482. találat’’. Legszívesebben belerúgtam volna, de tudtam, ez az egyetlen dolog, ami segíthet a nyomra vezetésben. Kész, vége. Hátradőltem a székemben és kinyújtóztam. Na jó, most muszály sétálnom kicsit, hátha kitalálok valami jobbat, mert ennél minden jobb. Hirtelen eszembe jutott Zoli. Mi lehet vele? Nagyon kiüthette magát. Beugrott egy kép, ahogy a vécé padlóján, háton fekszik és a saját hányásában fuldoklik. A fürdőszobába siettem, de ahogy beléptem, ő még mindig békésen szunyókált a kagylón, nem foglalkozva az elviselhetetlen szagokkal és a mindenféle melléktermékekkel, amik a padlón, vagy a vécében voltak. Ezt még feltakarítja, én pedig levideózom az egészet! Ilyen kuplerájt még nem láttam, tőle sem. Az ájulással küszködve felkaptam és átvittem a nappaliba. Lefektettem a kanapéra és betakartam. Hamarosan úgyis felébred, de legalább ne a hányásában fetrengve tegye meg. Hiába, egyszer a jó szívem visz a sírba!

Már majd’ éhen haltam, úgyhogy lementem a városba járni egyet meg venni valami kaját. Jó volt kicsit az utcán lenni, élni a normális emberek normális hétköznapjait. Bementem egy közeli pékségbe, ahol mindig vásárolni szoktam. Az eladó ismert, jóban voltunk, kedves is volt velem, mint mindig, de látta, hogy ma nem vagyok jó hangulatomban, ezért nem erőltette a beszélgetést. Kicsengettem a pizzás csiga árát és a boltból már egy számban lógó darabbal léptem ki. Marha jól esett végre enni valamit, szinte faltam egyiket a másik után. Hazafelé menet kerülővel mentem, hogy sétálhassak még egy kicsit a közeli parkban. Szerettem itt lenni, itt mindig nyugodtan tudtam gondolkodni, nem zavart senki. Fura neve volt. Annak ellenére, hogy itt, Magyarországon, nem igazán ismertek a nagy amerikai elnökök, valaki mégis Lincoln Park-nak nevezte el ezt a tenyérnyi zöldet. Tetszett a név, olyan jó csengése volt. ,, Ha egyszer együttest alapítok, biztos valami hasonló lesz a neve’’ - gondoltam magamban mosolyogva. Mire visszaértem a lakásba már elmúlt 6 óra. Ki akartam nyitni az ajtót, de zárva volt. Ezek szerint Zoli elment itthonról. Nem sokat teketóriázott, gondolom, megveszi a következő buli adagját, ami úgysem fog kitartani a legközelebbi hétvégéig és megint kidob rá még 3-4000 Forintot.

A kulcsommal kinyitottam az ajtót, és belépve lehuppantam a kanapéra. Legalább annyi volt ebben a hülyében, hogy megcsinálta maga után a fekhelyét. Megettem a maradék csigát és… ülve maradtam. Nem maradt erőm semmihez, halálosan fáradt voltam, hiszen alig aludtam valamit, ráadásul egész nap fárasztottam az agyam.
-,,Majd holnap folytatom a keresést, soha nem adom fel!’’- gondoltam magamban, majd úgy, ahogy voltam eldőltem a kanapén és 10 perc múlva már aludtam is.