A változás szele 2.

2.

Nagy nehezen – még mindig a lányon tartva a tekintetemet – visszabotorkáltam az asztalomhoz, és töltöttem magamnak még egy italt, de a fele mellément, ugyanis egyszerűen nem tudtam levenni a szemeimet róla és vakon elég nehéz célozni. Csak az húzott vissza az álomvilágból, hogy az előbbi részeg srác rám ordított, hogy kiborítom a drága piát, pedig ő azt még meg akarta inni! Erre kicsit feleszméltem és elfordítottam a tekintetemet a lányról. Ránéztem a ,,zavaró tényezőre’’ aztán az üvegre, amit még mindig szájjal a padló felé tartottam de már nem folyt belőle semmi. Az egészet kiöntöttem, pedig még elég sok volt benne. A srácról kiderült, hogy ő a házigazda, ezért nem nézte túl jó szemmel a dolgot.
- Ezt barátom most vagy felnyalod szépen, vagy kicsengeted az árát! –ordított.
Természetesen nem sokat mérlegeltem, előhúztam két ezrest és átadtam neki. Ettől kicsit megnyugodott, és én is végre visszatérhettem ahhoz, amihez akartam, a lány csodálásához.

Most kissé nyugodtabban és józanabbul kezdtem végigmérni a lányt. Nem volt túl magas, még egy lányhoz képest sem, elsőre olyan 150 cm-nek tippeltem. Nagyon jó alakja volt, legalábbis nekem ez volt a szép alak. Nem volt ugyan modellalkat, de látszott rajta, hogy sportol. Formás feneke és keblei voltak, nem túl nagyok, amolyan normális méretűek. Magasságához képest hosszú lábai voltak, de valószínűleg ezt a falatnyi kis nadrág is segítette. Aztán újra eljutottam az arcához. Köztudott, hogy ha egy lány megnéz egy fiút, először a szemeit figyeli meg. Nem tudom miért, de ezt én is eltanultam tőlük és szinte fontosabbnak tartottam, mint mondjuk az alakot. Na és itt ragadtam le nagyon hosszú ideig, hiszen olyan gyönyörű óriási kék szemei voltak, hozzá hasonlóan nagy szempillákkal (amelyeket látszott, hogy nem mű), hogy egész egyszerűen levett a lábamról. Mikor nagy nehezen tovább siklottam az arcán, láttam, hogy a többiekhez képest kevesebb smink és ékszer van rajta. Mindössze egy kis nyakláncot láttam rajta, egy láncon lógó L betűvel. Na igen, a neve. Lilla! Milyen gyönyörű név! Olyan szép hangzása van, az embernek kedve lenne egész nap ismételgetni. Lilla, Lilla, Lilla, mint egy madár! A haját viszonylag rövidre vágatva hordta, egy-két hajtincs lelógott a jobb szemére, de csak annyira, hogy azért látható maradjon. Hiába, látszott rajta, hogy ő is tudja, milyen szép szemei vannak, ezért aztán az istenért sem takarta volna el őket.

Bizonyára elég vicces lehettem, ahogy fél órán keresztül egy helyre bambulok, de szerencsére senki nem törődött velem, mindenkinek megvolt a maga dolga, én közben pedig áldottam a szerencsémet, amiért Zoli elhozott ebbe a buliba. Elhatároztam, hogy ezt a lányt nekem meg KELL ismernem! De előtte, jó szokásomhoz híven körbekérdezek az ismerőseim közt, hogy ismerik-e, mit tudnak róla, ilyesmik.
Megkerestem Zolit, épp a haverjaival szívtak egy hatalmas spanglit és közben (ki tudja miért…) hatalmasakat röhögtek.
- Szevasz haver már azt hittük eltűntél a füstben! Hallod! Miért vannak neked egérfüleid?
Ezután a röhögéstől semmit sem tudott mondani. Sajnos Zolinak megvolt az a rossz szokása, hogy nagyon sokat füvezett. Én nem vetettem el érte, valaki iszik, valaki szerencsejátékozik, valaki videójátékokkal oldja a feszültséget, valaki pedig így. Amíg nem lesz tőle semmi baja, addig hadd csinálja. Reggelre úgyis jobban lesz. Megiszik két liter vizet és kész. Tudom, én is próbáltam már, de nem folytattam, baromságnak tartottam.
- Figyelj Zoli, velem tudsz jönni egy kicsit? Kérdezni akarok valamit. - mondtam kissé sürgetve, hiszen ki tudja, lehet a lány már haza is ment!
- Mit akarsz ilyenkor? Nem várhat?
- Nem. Nagyon sürgős.
- Na jó megyek. Ti meg várjatok ám meg azzal a kis zöld szörnyeteggel, nehogy felfaljon titeket, mire visszaérek!
- Elvezettem a másik szobába és rámutattam Lillára.
- Te ismered azt a lányt ott sárga pólóban? – szóltam türelmetlenül.
Látszott rajta, nagyon koncentrál, hogy lásson valamit, és jól megnézte magának.
- Nem rémlik. Kéne?
- Ne hülyíts, hallottam, hogy rólad beszél, úgyhogy biztos ismered!
- Hát végül is lehet. Tudod nem emlékezhetek mindenkire! Én egy fontos ember vagyok, aki sok mindenkivel összefut, és sajnos vannak olyanok is akik nem méltók rá, hogy megjegyezzem őket.
Ezt utáltam benne, mikor be van tépve. Azt hitte, csak körülötte forog a világ, és akármit mondtál neki, nem hitte el. Amúgy normálisan nem volt ilyen, de a fű sok mindent kihoz az emberekből.
- Hallod haver, ez volt olyan nagyon fontos? Ki ez a csaj? Ha még olyan fullos bige lenne, akkor megérteném, de ebben a bőrben nincs semmi különös. Inkább gyere és győzzük le azt a sárkányt!
- Kösz de nincs kedvem – mondtam lehangolva.
Zoli megvonta a vállát és visszahúzott a haverjaihoz tépni.
Én is elmentem a mosdóba, kicsit felfrissíteni magamat, közben végig a lány körül forogtak a gondolataim. Elkezdtem iszonyatosan szédülni, most jött ki rajtam a sok vodka. Befutottam egy vécébe, mert tudtam, ebből gond lesz. Ráhajoltam a kagylóra és hánytam. Lehet, hogy gusztustalan vagyok, de ezt a részét szerettem az estéknek. Ezután mindig olyan jól érzi megát az ember, megkönnyebbül. Visszatértem a mosdóhoz, megmostam magam, majd visszamentem a partira, újult erővel. Elhatároztam, hogy szerencsét próbálok, odamegyek a lányhoz minden előzetes információ nélkül, végülis önbizalomban sosem volt hiány nálam és ez a lány megér ennyit, ezt már most láttam.

Mosolyogva kerestem tekintetemmel a négyfős társaságot, de nem láttam őket sehol sem. Körbenéztem a földszinten, az emeleten, mindenhol, de nem találtam őket. Egyre inkább lefelé görbült a szám, de nem adtam fel. Megkérdeztem pár embert, akikre látásból emlékeztem, de nem is tudták, hogy volt itt ilyen lány egyáltalán. Egy negyed óra múlva csalódottan huppantam le egy fotelba. Elmentek. Elmentek, amíg a mosdóban voltam és most soha nem fogom megtalálni, hiszen semmit sem tudtam a lányról, csak a keresztnevét. Mennyi Lilla nevű lehet Budapesten, vagy akár az egész országban, hiszen nem volt biztos, hogy idevalósi. Ráadásul úgy tűnt, senki nem ismeri őket, senkitől nem tudok támpontot kérni. Csak egyet tudtam: a lány arca örökre beleégett az agyamba, már sosem fogom elfelejteni. Ha csak egyszer újra láthatnám! Azonnal odamennék hozzá, bármennyien is vannak körülötte! Megint egyre inkább rám tört a depresszió, de elgondolkoztam. Az eddigi életemben nem kellett megküzdenem semmiért. De ezért a lányért tudtam, hogy meg kell!

Tudtam, hogy nem lesz könnyű megtalálnom, hiszen olyan gyorsan tűnt el, mint ahogy feltűnt. De mégis úgy éreztem végre: van valami az életemben, amiért küzdhetek, ami nem jön könnyen! Ez nagyszerű volt, ilyet még nem éreztem. Rácsaptam a fotel karfájára, amitől a körülöttem ülők megijedtek, majd felálltam nagyon magabiztos tekintettel, amivel még nagyobb rémületet keltettem. Azt hitték megbolondultam, de nem foglalkoztam velük. Egyetlen egy gondolat járt a fejemben, hogy hogyan kezdjek neki holnap a keresésnek.