A változás szele 5.

5.

Mi folyik itt? Talán álmodom megint? A képzeletem játszadozik velem, vagy tényleg valóságos a csoda? Imáim meghallgatásra kerültek? Ilyen, és ehhez hasonló pátoszos mondatok keveregtek fejemben. Ott állt Lilla teljes valójában előttem két karnyújtásnyira! A vezetékneve… Miklós… Nem értem, tegnap már elhagytam az M betűt! Igaz, nem lehet minden ember fent az oldalon! De nem is törődtem ilyenekkel, hiszen már nem volt rá szükség! Itt volt, és szinte csak rám várt, hogy odamenjek hozzá, segítsek neki, megfogjam a kezét, és elvezessem a megfelelő helyre, rá a helyes ösvényre, hozzám.

Emberismeret szak? Hmm… a lehető legjobb. Tehát sok közös előadásunk lesz majd, ahol beszélgethetünk egymással! Már szövögettem a terveimet, pedig még csak épphogy megláttam. Basszus már pakolászott, végzett az adminisztrációval, tehát sietnem kellett! Elindult a kijárat felé, gondolom ma még nem kellett neki órákra menni. Utána siettem, nem érdekelt, hogy két perc múlva kezdődik a következő előadásom. Kint még épp elkaphatom. De vajon mit mondjak neki? Ez nem szokott gond lenni, de róla semmit nem tudtam, így necces lehet, de kit érdekel? Itt van álmaim nője, és én tétovázok! Ez nem az én stílusom! Elmosolyodom, és nekivágok.
- Várj egy kicsit! - futok utána az utcán.
Hátrafordul, és a pillantásától én is majdnem felfordulok, de most nem érünk rá ilyenekre!
- Igen? - kérdőn néz rám, de abszolút nem ellenségesen. Pedig bárki lehettem volna. Egy srác, aki csak úgy rákiált az utcán, lehet, hogy ki akarom rabolni, vagy még rosszabb. Már vontam le magamban a következtetéseket, hogy biztosan egy nagyon kedves lány, és én is biztosan szimpatikus voltam neki, ha nem futott el előlem rögtön elsőre!
- Szia! Németh Dani vagyok. Egy suliba fogunk járni, illetve én már ide járok egy ideje, és hallottam, hogy te is ide fogsz, gondoltam jól jönne egy ismerős, egy arc, akit már ismersz, és nem lennél teljesen egyedül, meg minden. Szóval szívesen segítek, ha gondolod. Tudod, mint az oviban: Leszünk barátok? - majd egy ártatlan mosollyal vártam a választ. Életem leghosszabb két másodperce volt ez, amíg… Hangos nevetésben tört ki. Kissé meglepődtem. Nem erre a reakcióra számítottam. Ennyire azért nem volt vicces, amit mondtam, vagy igen? Idegesen harapdáltam a képzeletbeli szám szélét. De maga a nevetés is olyan gyönyörű volt! Az a kristálytiszta kacaj, amit hallatott, szinte megsiratott engem.
- Ez jó volt! Mint az oviban! Tényleg olyan volt, mint mikor egyik kisgyerek odamegy a másikhoz és ismerkedik. Miklós Lilla vagyok, szia! Legyünk barátok!- Azzal egy vérlázítóan gyönyörű mosoly keretében kezet nyújtott nekem. Viszonoztam. Kezet fogtunk, amolyan modorosan, de olyan hihetetlenül puha volt a tenyere, mint egy babapopsi. Nem mintha olyan sok babapopsit fogdostam volna eddigi életem során, ezt a reklámokból vettem.
- Szóval te is ide jársz? Mióta? Milyen szakra?
- Héhé most kérdezgetek, te vagy az új kisgyerek az ovimban!- feleltem mosolyogva.
- Okés, oké nagyfőnök halljuk!
- Na így mindjárt más!

Mindketten elnevettük magunkat. Hihetetlen, hogy körülbelül tíz perce ismertük egymást, mégis ilyen felszabadultan tudtunk dumálni és nevetni. Ez nem lehet véletlen, gondoltam magamban.
- Tehát egy másik suliból jössz? Hogyhogy év közepén?
- Ó, hát semmi különös, csak rájöttem, hogy germanisztika nem az én szakirányom.
- Németes vagy? Én is! Ha germanisztikán voltál, akkor tuti nagyon jó vagy belőle.
- Hát nem igazán, éppen ezért jöttem el onnan! - nevetett. - Rájöttem, hogy inkább emberekkel szeretnék foglalkozni, de nem, mint tanár, hanem valami más. Mondjuk pszichológia.
- Igen a pszichológia tök jó ebben a suliban, én is azon vagyok, csak én mellette most végzek egy idegenforgalmi szakmenedzser szakot.
- Tehát egy idegenvezető pszichológus leszel! Az igencsak keresett mostanában!
- Igen, manapság nem tudom, mi lenne a világgal, ha az emberek nem tudnák kiönteni a lelküket egy egzotikus nyaralás során az idegenvezetőjüknek!
- Igen, így van! - megint nevetett. Láttam rajta, hogy nem találta erőltetettnek a poént, pedig én kicsit féltem tőle, hogy az lesz. Látszott, hogy tetszik neki a humorom. Nekem pedig egyre jobban tetszett minden egyes porcikája! Ahogyan mosolygott, ahogyan formázta a gyönyörű szavait a gyönyörű ajkaival...hihetetlen ez a lány!
- Figyu, nekem most sajnos mennem kell, mert otthon várnak anyuék, tudod én jó kislány vagyok, és időben hazaérek mindig, és nemsokára megy a buszom, szóval...
- Nem gáz, ha gondolod, elviszlek kocsival! Most pont nincs előadásom - persze hazudtam, de egy késés nem késés, szóval csináljunk belőle kettőt! Mondjuk ezért a lányért, egy egész félévet megismételnék szíves örömest!
- Szívesen elfogadnám az ajánlatot, de tudod, nem Pesten lakom, hanem Székesfehérváron, és gondolom annyi időd azért nincs, hogy oda is levigyél!
- A hölgyekért én mindig minden tőlem telhetőt megteszek, mi csak erőből telik!
- Hát a hölgy nagyon szívesen elfogadná, de tényleg nem akar a terhedre lenni!
- A teher számomra nem ismert kifejezés, lady!
- Tényleg köszönöm, nagyon kedves tőled, de elmegyek a busszal, úgyis itt lesz 5 perc múlva. Holnap mikor jössz be? Mert akkor élnék a lehetőséggel, és behozatnám magam a hintón a vasútállomásról, mert azért onnan bejönni metróval, vagy bármivel nem túl kellemes!
- Ez csak természetes! Mikor ér be a vonatod?
- Hát úgy kábé háromnegyed nyolcra. Ki tudnál akkor jönni elém? Tényleg nem akarok teher lenni, de olyan nagyon erősködsz! Nem szoktam ilyet kérni ,,vadidegen’’ emberektől, de tényleg jól jönne egy barát a suliban!- az ajánlatot egy széles mosoly kíséretében nyújtotta elém, amit azonnal alá is írtam a saját véremmel.
- Egy barát, igen, az jól jön.
- Hát akkor, szia! Majd holnap találkozunk! El ne késs! Nem szeretek ám várni!
- Én sosem kések, mikor fontos dologról van szó! És egy hölgyet eljuttatni a tudás szentélyébe számomra a legfontosabb dolog, magamon kívül!
- A kis egoista!- nevetett. - Na jó, akkor holnap. Szia!
- Szia...