Regények - 125.oldal

Az én szárnyam is kigyulladt. Gyorsan leereszkedtem a tengerre és belemártottam a lángoló szárnyat a vízbe. Bár a szárny elaludt a motor egyre jobban túlmelegedett. Elindultam Marathón felé ám a gépben már egyre kevesebb volt az üzemanyag. A következő fél órában recsegő hangok hallatszottak a rádióból. Biztos megsérült. Ám az üzenetek pontosan kivehetők voltak. Híosz elesett...

Huszonnégy év telt el a World Trade Center összeomlása óta. Huszonnégy év. Huszonnégy hosszú, fáradtságos év. Bár a terror merényletet, a több ezer amerikai halálát „megbosszulták” az egész java még csak most kezdődött.
Koradélután volt Izraelben. A közel-keleti ország földjén már több száz éve nem képesek megegyezni az arabok és a zsidók. Ám ez a nap megváltoztatott mindent...

- Két perc múlva éjfél. - mondta Kyly, amikor leállították a furgont a park előtt. Az eső már szakadt. Néhány órája kezdhetett rá.
Kiszálltak, és befelé indultak. Sötét volt, az utcalámpák fénye a park közepén lévő szökőkútnál világítottak a legfényesebben. Ott a találkozási pont. Útközben mindenki feszült volt, féltek, hogy egy oroszlánbarlangba sétáltak be, hogy ez az egész egy jól megtervezett csapda, ahonnan nincs kiút. Talán így is volt. A fiú már ott állt a hideg miatt üzemen...

A vég kezdete... - gondolta. Egy boncasztalon feküdt, körülötte némán árulkodó fémkamrák, amikben a halottak laktak. Érezte a hideget a bőrén, és beleborzongott. Micsoda egy hely az ilyen? Álmodni se merte volna, hogy egyszer majd élve kerül ide. De mi történt vele? Most vette észre, hogy a hátába valami elképesztő fájdalom tombolt, és a bőrt nehéz mozgatni az arcán. Hát persze. Rászáradt a vér. De nem dereng semmi...

- Bemehetek? – kérdezte Lilla, mivel érthetően kínos volt a csönd, mindkettejüknek.
- Gyere, kérsz valamit… inni? – mondta a fiú, igazából csak azért, mert még mindig nem tudott megszólalni a meglepettségtől.
- Aha, mondjuk valami üdítőt. Köszi. – s bejött az albérletbe.
- Oké, hozom, addig foglalj helyet, Tamáshoz jöttél?
- Nem, hozzád. – válaszolt a lány, még jobban meglepődtetve a fiút...

- Olyan karikás a szemed. Már megint egy rém álom?
- Nem is tudom, olyan valóságosnak tűnt. Képzeld, … - de ekkor elhallgatott. A barátja mögött megjelent az álom harmadik szereplője.
- Biztos már megint Lilláról álmodott. Most mi történt vele? Még élt? Vagy épp most halt meg?...

Én legalábbis megszerettem őt. De ő, mindenáron menekülni akart. A suliban még hónapokkal később is az terjengett, hogy én meg ő, milyen konfliktus-helyzet. Na majd, ebből hogy jön ki, ekkora slamasztikából. Mindig azt „hirdettem”, hogy amit meg akarok szerezni, azt megszerzem. De valójában nem is akartam visszaszerezni őt...

- Nem halt meg! Bennem tovább él. Igaz, most elköltözött, de nem halt meg. Emlékszel, mikor elvesztettem, pontosabban eldobtam magamtól (még legelőször!) utána elkezdtem verseket írni. Kiírtam magamból a bánatot, a fájdalmat, azt hogy mennyire hiányzott … Nem, ti nem tudtátok ezt megérteni, azt hittétek, hogy megőrültem, csak meg írtam neki egy levelet azért, mert akkor este úgy éreztem, hogy megbántott. - hadarta a fiú, mindketten tudták, hogy ezzel olyan emlékekről beszélnek, melyek...

- Foglalj helyet! Hamarosan megérkeznek a többiek, addig gondolkodj, hogyan mentsd ki magad! Egy tolvaj mestere a hazudozásnak, biztos kitalálsz valami jó dumát. Bár van egy sejtésem, hogy a te helyzetedben most ez sem lesz elég. Bűnöd nagyon súlyos, ezért egy jól tálalt kis beetető szöveg sem segíthet rajtad, hiába vagy ekkora szakértője a bőrödet mentő kis lódításoknak. Talán jobb, ha mégis őszinte leszel...

Fájtak az emlékek, jobban, mint a hátán vérző sebek. A szép és a rossz emlékek egyaránt. A szépek a könnyfakasztó nosztalgia miatt, a rosszak meg más miatt. Az ígéretét végül mégsem tartotta be, apja halála után fél évvel megszökött a kolostorból. De ennek így kellett történnie, Johnnak ez már nem fájhat és fia pedig olyan útra terelheti életét, mely helyesnek ígérkezett. Tavaszodott, láncaitól megszabadulva útban volt hazafelé. Woodcastle, amely maga az Otthon, a Béke és a megvalósuló...