Angyalvér - I. Az Ébredés 2. rész

7.

Ann és Steven délben elindult a furgonnal egy kis városnézésre. A kocsi kék színű volt, nem emlékszik rá, hogy még a múlt éjjel is kék lett volna, de valószínűnek érezte, hogy nem. Majd útközben veszünk valami gyorskaját - gondolták. Valóban nem volt túl jó idő, de legalább az eső nem esett még. Az emberektől népes, mégis komor utcákon végighajtva, Steven-t emlékek helyett is csak a döbbenet és az émelygés fogta el.
- Mi van a valódi családommal?
- Ők nem itt élnek. Hanem kint. Még jóval korábban hagytad ott őket, azért a kaszinós állásért.
- A "Luckiller" név, igaz?
- Igen. De ne parázz, nem mészároltál le senkit, ez csak egy név.

A Férfi néhány percig ismét csak nézte a nyomorgásokat maga körül. Emberek az utcán aludtak, omladozó épületek kapuiban, míg másfelé hatalmas cégek és nagyvállalatok palotái tornyosultak. Látták, ahogy a rendfenntartó szervek egy részeget vernek, míg egy másikat a falhoz állítanak. És tulajdonképpen így ment ez minden nap.
- Szörnyű. Mindenhol ilyen a helyzet?
- Nem. De itt, bent, a nagyvárosokban az van, amit látsz. Azóta nem dolgozom, amióta leépítés volt az étteremben, ahol felszolgáltam. Rengeteget készültem rá. Nem egy nagy álom többnyire pincérnőnek lenni, de az adott körülmények közt megtetszett. És aztán kirúgtak. Szembeszálltam a rendszerrel, veled együtt.
- És mi ez a kint és bent? - érdeklődött Steve. Most épp egy boltot raboltak ki mellettük. Két sötétbőrű tévékkel kezükben rohantak ki az üzletből, és aztán egy rendőrautó húzott el mellettük nem sokkal. Valószínűleg le is kapcsolták őket.

- A Kint azt jelenti, hogy a nagyvárosokon kívül. Oda csoportosulnak azok az emberek, akik a világ zajától elvonultan akarnak élni, földműveléssel, vagy bármivel. Itt bent pedig az álmok szertefoszlanak. Fejlett városok hatalmi rendszerekkel, az összeomlás szélén. A baj igazán ott van, hogy megszűntek a tartósabb átjárások. A kinti embernek esze ágába sincs ilyen helyre jönni, a bentieket meg nem engedik ki. A rendőrség is belátta, hogy az azonos gondolkodásúakat egy helyre gyűjtve könnyebb a dolguk, és aki ki akar menni, az megteheti, de vagy az ott élők intézik el nagyon hamar, biztonságukat féltvén, vagy innen erednek a nyomukba. Itt legalább mindennek van oka és értelme. Odakinn viszont... azok a helyek tele vannak bizonytalansággal és megmagyarázhatatlan dolgokkal. Mint a mágia, meg ehhez hasonlók.

- És a te családod? Velük mi van?
- Nekem nincs igazi családom. Kitagadtak. Még fiatal voltam, sebezhető. Remélem már meghaltak. - mondta a nő.
Steven látta, hogy Ann könnyekkel küszködik, de nem is a család-téma miatt, inkább mert a férfi volt nagyon fontos neki. Átkarolta a nőt, akiből előtörtek a könnyek.
- Sajnálom, Ann. Sajnálom, hogy nem emlékszek.
Az idő telt-múlt, és órákig kanyarogtak még Los Angeles utcáin. Megálltak valahol kaját venni is, néhány hamburgert, és aztán folytatták tovább útjukat céltalanul.

8.

- A Rohadt életbe, ezt nézzétek!
- Mi az, Maxx? - kérdezte Kyly.
- Ez a szemét... még van pofája felvenni velünk a kapcsolatot.
- A srác, akitől...
- Igen, az! Megnyúzom élve. - hangoztatta mérgesen Maxx, már a többiek: Ice, Millers, és Kyly is odagyűltek a gép elé.
Egy üzenetablak villogott a képernyőn. Benne az állt: Mi lesz a többi pénzzel?
- Írd be neki, hogy találkozzunk. - bíztatta Ice.
- Igen? És hol?
- Írd neki, hogy... találkozzunk ma éjfélkor a... parkban. Ahol a múltkor.
- Nem tetszik ez nekem, szinte biztos, hogy a zsaruk is benne vannak. - idegeskedett Millers.
- Most elkapjuk. - nyugtázta Maxx.

Az idő telt, és a levegő addig is szikrázott. Már későre járt, amikor visszaért Ann és Steve, mivel megnéztek néhány közös helyet is, ahol régen szerettek együtt lenni. A többiek kész voltak, már csak rájuk vártak. Ketten pisztolyt is tettek el, de a legtöbben csak egy kemény kérdezz-felelek beszélgetésre vágytak. Ann meglepődött, amikor meghallotta: a csapat mire készül.
- Nem ebben egyeztünk meg.
- Mi az, te nem akarod megbosszulni? - kérdezte Ice, és fejével Steve-re bökött.
- Nem erről van szó. De rizikós a helyzet.
- Na és te, Steve? Te mit akarsz? - kérdezte Millers.
Steve nem tudta: mit akar. Talán haragot érzett, amiért nem emlékezhet a sok jóra, amit együtt éltek meg, ezért bólintott, hogy velük tart. Volt még idejük éjfélig, de a döntést meg kellett hozni. Így hát Ann otthon maradt, a többiek pedig elmentek a találkára.

9.

- Két perc múlva éjfél. - mondta Kyly, amikor leállították a furgont a park előtt. Az eső már szakadt. Néhány órája kezdhetett rá.
Kiszálltak, és befelé indultak. Sötét volt, az utcalámpák fénye a park közepén lévő szökőkútnál világítottak a legfényesebben. Ott a találkozási pont. Útközben mindenki feszült volt, féltek, hogy egy oroszlánbarlangba sétáltak be, hogy ez az egész egy jól megtervezett csapda, ahonnan nincs kiút. Talán így is volt. A fiú már ott állt a hideg miatt üzemen kívülre helyezett szökőkútnál, nemrégen érkezhetett. Rövid haja, hosszú, vékony testalkata, és szemüvege miatt még egy kinti is látta volna róla, hogy computer-kukac a srác. Alig lehetett húsz éves. Talán még a szüleivel élt, és nagy jövő elé nézett. Talán volt egy barátnője, aki szerette, de legalább egy hörcsöge.

- Hello! - köszönt oda nekik. Ők pedig szépen, egyenletes iramban körülállták. Mint kígyó az áldozatát. És még csak a szemüket sem vették le róla. Steven maradt csak a háttérben.
- Hello, kölyök! Hogy s mint? - érdeklődött Millers.
- Megvagyok, kösz. És ti?
- Hogy mi? Mi is megvagyunk. Egyedül a barátunk nem, akit sajnos meglőttek, és most kibaszottul nem emlékszik semmire! Ő nincs jól!
- Sajnálom, haver. Komolyan. De az üzlet akkor is üzlet, nem?
- Hogyne. - mondta Millers. Azzal előkapta a pisztolyát.
- Nee! - üvöltötte Steven, de az elsült. A többiek csak dermedten néztek. A fiú a földön feküdt, és alig mozgott, csak a levegőt kapkodta, vékony, sípoló hangon. A golyó a tüdejét találta el.

- Mit műveltél?! - fakadt ki Kyly. Steven odament a haldokló fiúhoz, letérdelt mellé, és megfogta a kezét. Érezte, ahogy az élet kezd kiszállni a testből. Ekkor hírtelen valami elkapta. Egy látomásszerűség, de úgy nyílalt bele, mintha őt lőtték volna meg. Közben tekintete elveszett a fiú szemében. Látta. Látott mindent. Olvasta az emlékeit, és érezte a lelke tisztaságát. Látta, ahogy segít kivinni a szemetet a szomszédnak, látta, ahogy tanul az iskolapadban, látta a játéktermi gépeket, ahogy rohangál ide-oda, és szórja a pénzét, látta a lányt, akivel már két éve jól ismerik egymást. De zsarut nem látott, egyet sem. Ekkor elengedte a kezét, és az élettelenül rogyott a földre. Olyan volt, mintha utolsó pillanataiban ő tartotta volna életben. Kezével lecsukta a fiú szemhéját, és fölállt.
- Nem ő volt. - mondta.
- Dehogynem! Ez a kis szemét volt. - erősködött Millers.
- Nem, ő tiszta. Szerintem te árultál el minket.
- Honnan veszed ezt a baromságot?
- Csak tudom, és kész! Különben miért ölted volna meg, mielőtt bármit is elmondhatna?

A többiek közelebb mentek Millers-hez.
- Igaz, amit mond? Te voltál az? - kérdezte Maxx.
Ekkor került elő a második pisztoly. Ice fogta rájuk.
- Hátráljatok el tőle. Ne merjetek hozzányúlni egy ujjal sem! - közölte fenyegetőn a társasággal. Ők így is tettek. Sokkal inkább meglepődtek, mint valaha is azelőtt.
- Ez az, baby! Mutasd meg nekik! - kiáltott Millers.
- Kuss, szívi! Én nem akarok senkit lelőni! De ha kényszeríttek rá, megteszem.
- Mi ez az egész? Miért? - kérdezgette Kyly.
- Továbblépünk. Most kitörünk innen, és betörünk a nagymenőkhöz. Vagyunk olyan jók, és ennyi jár nekünk a veletek eltöltött ganés évek után.

- Patkányok. - mormogta Maxx, mire Ice lábon lőtte, és az összeesett. Kyly a segítségére akart sietni, de a fegyverrel sugallták, hogy nem tanácsos, mert még utána küldhetik.
Amire nem számítottak, az az volt, hogy valaki meghallhatja a lövéseket, és értesítheti a rendőrséget, hacsak nem maga a rendőrség hallja meg. Távoli sziréna zaja csapta meg a fülüket, ami egyre hangosabb volt. És nem is csak egy.
- Most mi lesz? Megöltök? Mert ha igen, az további következményekkel jár.
Ice és Millers kétségbeesetten összenéztek, majd elkezdtek hátrálni a sűrű bokrok felé, és elpucoltak. Kyly végre megnézhette Maxx-ot, hogy milyen súlyos a sérülése, és Steven is odasietett. Nem volt már sok idejük. Úgy tűnt: a golyó átment rajta, és nem vérzett olyan erősen, mintha eret talált volna el, tehát valószínűleg nem lesz nagy baja. De most valahogy el kell juttatni a járgányig.

- Hagyjatok itt. Menjetek, nekem már mindegy.
- Egyáltalán nem. - mondta Kyly, és Steven-el átkarolva a nagydarab férfit, nagy nehezen, sikerült időben eltűnniük a bokrok között. A rendőrök egy percen belül oda is értek. Csak egy hullát találtak, és ez épp elég is volt. Az egész parkot átfésülték.

10.

Ann már aludt, mikor hazaértek. Arra ébredt fel, hogy egy kéz szorítja a karját. Hideg volt, és ő nagyon megijedt.
- Sss. Nyugi, csak én vagyok. - mondta Steven.
- Szia. Minden rendben? - kérdezte gyanútlanul a lány, a szemét dörzsölte.
- Nem. Sajnos semmi sincs rendben. Azonnal el kell tűnnünk.
- Miről beszélsz? Csak nem megöltétek? - kérdezte ijedten.
- De, igen. És sajnos más egyéb is történt. Majd elmondom, most sietnünk kell. Rámold össze, amire feltétlen szükséged van, és nyomás.

Ann érezte a bajt, de nem tudta még pontosan mi is az. Ennek ellenére nem faggatózott, úgy tett, ahogy a férfi mondta. Elpakolt magának néhány ruhát és magához vett némi pénzt, amit még talált, majd jobb híján bepakolt egy szatyorba, és kisiettek a kocsihoz.
- Úristen! - kiáltott fojtottan Ann, amikor meglátta, hogy Maxx megsebesült, és hogy nincs meg mindenki.
- Jaj, Ann! Ice és Millers köptek be minket! Meglőtték Maxx-ot, kinyírták a srácot... most pedig leléptek. A Zsaruk bármikor eljuthatnak hozzánk.
- Te jó ég! Mennyire súlyos? A seb. - kérdezte.
- Túlélem, felelte Maxx.

Steve hozott ki kötszert, és némi alkoholt, amit mondták, hogy szedjen össze, mert kell a sérülésre. Azzal végleg itt hagyták ezt a helyet. Kyly vezetett, Ann és Steve ültek hátul Maxx-el. Fogalmuk sem volt róla, hogy hova menjenek, de tudták: sokkal veszélyesebb együtt maradni. Amint fixálódik a helyzet, és tisztázzák a dolgokat a jövőre nézve, el kell váljanak útjaik. A kocsitól is meg kell szabadulniuk, mivel azt is keresni fogják. Ha a zsaruk nem jönnek rá maguktól, hát akkor az a két féreg fogja bejelenteni. Akár elkapták őket, akár nem, amíg azok életben vannak, komoly veszélyt jelentenek. Most Steve és Maxx karaktere felcserélődött, mindketten a másik bőrében érezték magukat a tegnaphoz képest. Az eső lassan elállt, majdnem hajnalig vezettek, Ann, Maxx, és Steve is aludt valamennyit útközben. Aztán belebotlottak valamibe, ami nagyon nem hiányzott.

- Miért álltunk meg? - kérdezte félálomból Steve.
- Sztrájk. Elállták az egész továbbvezető utat.
- Nincs másik út?
- Attól tartok csak erre tudnánk továbbmenni. - felelte Kyly.
- A francba! Miért sztrájkolhatnak?
- Fogalmam sincs. Mindig másért. De valószínűleg vér fog folyni.
- Ezt meg hogy érted?
- Elég elszántnak tűnnek, és... tudod, ha a rendőrség nem tudja feloszlatni a tömeget, akkor a nagyvállalatok és cégek vezetői veszik kézbe a dolgokat. Képzelj el zsoldosokat, katonákat, akik pénzért ölnek, de ezek olyan precizitással mint egy bérgyilkos. Ráadásul nyom nélkül eltűnnek.

- A fenébe. Mit csináljunk? Nem... nem rendezhetnek vérfürdőt.
- Márpedig, Steve, épp arra készülnek. - közölte a nő.
Ann még aludt, és most Maxx is. Steve a fejét fogta, mert valami beleköltözött, és a fájdalom: majd’ szétrepesztette.
- Mi a baj? - kérdezte Kyly.
Steven kiszállt a kocsiból, és előre ment.
- Mi van veled, Steve? Jól vagy? - kérdezte ismét.
- Maradj itt. Én csak... ki kell jönnöm egy kicsit a levegőre.

- Ne menj oda! - kiáltott utána, de a férfi már nem hallotta. Csak a fejét fogta, és nyomult előre a tömegben. Mindenki üvöltözött körülötte, és ettől nem lett jobb a helyzete. Az emberek tomboltak. Valósággal el akarták söpörni a jogaikat sárba tiprókat, még az életük árán is. A rendőrök már alig bírták tartani a barikádokkal a tömeget. Valami eszméletlen téboly uralkodott azon a helyen. Kyly kiszállt a kocsiból, és utána rohant.
Steven üvöltött, és az üvöltése szinte mindenkiénél hangosabb volt. A fejét fogta, és térdre ereszkedett. Ekkor az ablakok kiszakadtak a közeli épületekből, a toronyházakból, és sorra záporoztak le az üvegszilánkok a járdára. Az emberek ijedten húzódtak vissza, és az ablakokból az orvlövészek is kizuhantak. Fekete ruhájuk talán elrejtette őket a sötétben, de a becsapódást nem fogta fel. Négy-öt ilyen ember zuhant le akkor. Egyikük, fegyveréből tüzet nyitva, a kiesés pillanatában halálra sebezte az egy, ablakában álló vállalatigazgatót, aki a sztrájkolókat szemlélte, és mellesleg a tűzparancsot is kiadta. A tömeg a káosz közepette feloszlott.

Mindenki futott, amerre látott, mert még soha nem tapasztalt ilyet. A legtöbben azonban haza vették az irányt. Nem volt többé munkájuk, de talán már nem is annyira érdekelte őket, mint amikor kivonultak. Az út lassan megtisztult, a rendőrség is a helyszíneléssel törődött, de az útzárat negyed órán belül felbontották. Kyly közben megtalálta Steven-t. Szinte egyedül térdelt ott, és zokogott. Hajának nem egy szála megőszült, de maga az ember nem öregedett. Kyly nem értett semmit az egészből. De most az volt a legfontosabb számára, és mindannyiuk számára, hogy Steven-t bent tudja a kocsiban. Visszakísérte, és az még sokáig nem hagyta abba a sírást. Pusztított. Igen. Nem tudta: hogyan, de megtette. Rombolt, ölt, és pusztított, és az volt az egyetlen dolog, amivel magát nyugtatni tudta, hogy meggátolt valami sokkal rosszabbat. De hogyan csinálta? A többiek már ébren voltak, és ők sem értették, azt sem látták: mi történt az imént. Kyly csak annyit mondott nekik: sztrájk volt, de már vége. Továbbmentek, és szerencsésen kijutottak Los Angeles-ből.
A Reggeli órákban álltak meg újra, hogy tankoljanak a kocsiba, és röviddel az után, egy "határ-közeli" motelnél.

11.

- Itt vagyunk. - szólt Kyly.
Steven végre megnyugodott. Nem is ez a helyes szó. Inkább: kifáradt. Ann elment bejelentkezni a recepción, majd a többiek segítettek Maxx-nak a bemenni, és lefektették az ágyra. Két szobát vettek ki. Megbeszélték, hogy Ann itt marad Maxx-al, amíg Steven és Kyly megszabadulnak a kocsitól. Ők tovább hajtottak, nem messze, Greedworth mellett volt egy sziklás hegyoldal, onnan tolták le a kocsit. Zuhanás közben félig átfordult egyszer, majd leért a sziklákra jó’ száz méter magasról, és azt ezt követő pillanatban fel is robbant. A lángok felcsaptak, majd a kiégett autó még gurult egy keveset, és teljesen eldeformálódva megállt a tetején.

Mögöttük, a fák takarásában egy templom állt, látszólag elhagyatva, de mintha tornyának ablaka végig figyelte volna őket. A férfi be akart menni. Kyly nem szerette az ilyen helyeket, inkább kint megvárta. A szent helyre belépve Steven-t ismét elfogta a fejfájás, de egész elviselhető mértékben. Ahogy egyre beljebb lépdelt, úgy terjedt a csend és a száraz levegő. Végigment a padok mellett, ahol annyian szoktak imádkozni egy Istenhez, és talán nem is hiába. Ránézett a gyóntatófülkékre, és erős késztetést érzett, hogy beüljön, de aztán rájött, hogy hibába tenné, nincs a templomba senki, aki meghallgassa. Bűnös lelkének súlyát mivel oldhatná fel? Már elhagyta a padsorokat, amikor megérezte a szagot. Elhaladt a hajó mellett, és hátrament a félreeső helységbe. Kezét a szája elé kellett szorítania. A pap ott feküdt holtan, már oszlásnak indulva a fapadlón, és körülötte a fal összemocskolva. Betörték a fejét.

Vandálok. Benézett a kis helységbe, ahol a pap lakhatott, és minden fel volt borogatva, a falakra felírva festékszóróval a 666-os szám, és a nemi érintkezésre utaló kifejezések sokasága. Nem csodálkozott volna, ha a közeli temetőben a sírok fele darabokban heverne. Lehajolt, és végigsimította a halott ruháját ujjaival, majd levette róla a nyakában lógó, feszületet. Kyly már kiáltozott utána. Nem volt ideje, pedig szerette volna eltemetni az öreget. Markában szorította a kis keresztet, és elhagyta a megszentségtelenített templomot, hogy visszagyalogoljanak a még élőkhöz, közben az járt a fejében, a tompuló fájdalmon kívül, hogy miféle szörnyű világra született ő. Maxx sebét Ann újból kitisztította, és mikor megérkeztek a pár kilométeres túra után a kóborlók, megbeszélték, hogy az éjszakát mind itt töltik, és aztán másnap kétfelé válnak útjaik.

12.

- Uram! Uram! - szólt egy hang a sötétben.
- Igen? Mondd.
- Közeledik. Már elindult.
- Hmm. Gondunk lesz rá, hogy megfelelő fogadtatásban részesüljön. Nem jelent számunkra komolyabb veszélyt, de azért küldj valakit előre.
- Igen, uram.
- Elmehetsz.
- Köszönöm uram. - mondta az a valaki végül, és a sötétben elhaltak léptei.
Majd egy ideig csönd volt, aztán rémisztő kacaj vette kezdetét, ami a sötét terem minden szegletéből visszhangzott.

Folytatása következik...

Angyalvér - II. Hősök Tele