Regények - 121.oldal

A gitáros lefordult a lányról. Mia nem várt sokat, magához húzta a fiút, és megcsókolta, úgy hogy többé nem akarta ereszteni Soulnesst. Soulness tapogatózni kezdett, hogy foszthatná meg a lányt minél hamarabb a ruháitól, hogy nem kell az ajkaiknak szétválniuk. Minden próbálkozása kudarcba fulladt, ezért eltolta magától a lány heves testét, és lehúzta róla a felsőt, majd ismét magához rántotta. Őrült vágy uralkodott el rajta, nem tudta hogy mi történik, csak cselekedett, belátása szerint,...

- Fájni fog a kérdés… Mikor kell menned a kezelésre? –Mia érezte Soulness rámered.
- Azt hiszem valamikor a jövő hét elején… - Válaszolta elfogultan, elment a kedve mindentől.
Mia érezte, hogy hibát követett el, ezért a következő pillanatban rácsapta a fiú fejére a párnát, amiből heves párnacsata kerekedett, majd szenvedélyes csókolózásba fulladt. Miának teljesen kiment a fejéből, hogy a szülei bármelyik percben megjöhetnek, csak a szerelmének bőrét akart újra érezni, a bársonyos...

Óvatosan belenyúltam Peti táskájába. A farkas ismét közelebb lépett. Kihúztam a magnót… bekapcsoltam… levettem a hangot… beállítottam az egyik számot, s lestoppoltam és teljes hangerőre állítottam. A farkas ismét közelebb jött. Magam elé kaptam a magnót, mire a fenevad megindult. Mikor már közel volt elindítottam a számot. Az állat megtorpant és visszafutott az erdőbe. Láttuk. Ott állt az egyik fánál. Csak távolabb ment, nem menekült el véglegesen...

- Mondtam már, hogy meg sem érdemellek! Túl jó vagy nekem!
- Ez nem igaz! Soulness, mondd mi baj? Megoldjuk, nincs az a baj, amit mi ketten ne lennénk képesek megoldani!
- Egy kicsit a halálomon vagyok, és szétestem, ennyi… - Soulness mosolygott, még mindig nem akarta elmondani a végzetes titkot, talán majd egy szép napon. Pedig már Mia jól tudta, amit a többiek még csak nem is sejtettek. Soulness halálosan beteg volt, egy elég ritka vírust kapott, ami nem fertőződik tovább......

A húga volt az első barátnőm. Mindenki irigyelt, de én megcsókolni is utáltam. Aztán amikor tovább is akart lépni… Szerinted ez normális?- az arca kétségbeesést tükrözött. Igazán megsajnáltam szegényt, és nem is csodáltam, hogy már azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány. Össze volt zavarodva.- Csak Zoli figyelt rám, aztán ideköltözött hozzám. Utána minden jött magától. Ennek 3 hónapja.
- Meddig mentetek el?- féltem a választól, de jobb félni, mint megijedni.
- Ameddig csak lehetett,...

- Gondolhattam volna… - állapította meg. –Még mindig szeretsz! Még mindig… - Egyre jobban közeledett az arcuk. Soulness hirtelen elkapta a fejét.
- Mondtam, nem! – megvetően nézett a nőre. –Liona, kettőnk közt mindennek vége! Összejöttél mással, és itt hagytál! Ezek után nekem beszélni valóm veled nincs!
- Ne ordíts! – Liona tudta mit csinál. Megfogta Soulness karját, és magához húzta. –És ne ellenkezz! Ezeket a dalokat nekem írtad, tudom…
- Nem… - Soulness már csak...

- Mi a fenét műveltél magaddal?!
Veregetni kezdte Soulness arcát, de még ez sem segített, a gitáros, ernyedten nyúlt el a karjaiban.
- Uramisten! – Laus szóhoz sem jutott. Nem látott még így embert.
- Mi a franc van veled Soulness?! –Micha kétségbeesetten veregette tovább Soulness sápadt arcát.
Laus lehajolt, megnézte fiú pulzusát.
- Még él…
- Kösz hogy szólsz! –Micha végigsimította ájult barátja fürtjeit. –Hozz egy kis vizet! ...

A fiú ugyan titkolta csalódottságát, hosszú idő óta ez volt ez az időszak volt a legeslegjobb az életében. Bár még nem ment el a lány, már nem érezte azt a bársonyos illatot, amit Mia lénye árasztott.
Már hiányzott neki. Engedte, hogy Mia ujjai lassan elmerüljenek a fürtjeiben.
- Úgy volt hogy ma be kell mennem… - suttogta szomorúan, majd hangja eltökélté vált. –De együtt akarok lenni veled, és holnap után úgyis karácsony lesz, nekem meg nincs semmim itthon… Szeretném, ha...

Nem hittem volna, hogy egy gyereket ilyen sokáig tart elaltatni. Már 10 óra volt, amikor végre kiszabadultam a szobájából. De mielőtt elaludt volna, megígértettem vele, hogy nem szól a buliról a szüleinknek.
Amikor leértem, a hangulat már a tetőfokon volt. (Ami nálunk nagyjából annyit jelent, hogy már senki sem volt józan.) Tamás még mindig ugyanott ült, és meredt a semmibe. Odamentem, és megkérdeztem, hogy kimenjünk- e levegőzni. Elég ramatyul nézett ki. (Úgy éreztem, nem csak az...

Lassan, bizonytalan léptekkel elindultam a bejárat felé. Útközben letettem a poharat a hall közepén álló asztalra. Mikor odaértem neki támaszkodtam az ajtónak, s halkan elfordítottam az ajtóban a kulcsot. Nagy levegőt vettem, majd kitártam. Nem is tudom igazából, hogy mit vártam, meglehet még a legrosszabbra is felkészültem. Ehelyett nem volt ott semmi sem, csupán a hűvös levegő tódult be. Megkönnyebbülve kiléptem, hogy megbizonyosodjak igazamról, s ezután már csak a magyarázatot kerestem....