G.O.D 29-30

29. Fájdalom hajnalon

- Elég… - Suttogta rekedten Soulness. Kinyitotta a szemét. Felült az ágyban. Amit először érzett, hogy mindene izomlázban égett, aztán eszébe jutott a tegnapi áramszünet, és az annak köszönhető vad forró éjszaka. Miára tekintett, aki fáradtan nyúlt el mellette az ágyon nyakig betakarózva.
- Végül is ez volt a vágyam… - Mosolyodott el, és nyújtózott. –Mia mellett ébredni… Örökre vele maradni… - Soulness elnyúlt az ágyon. Felidéződtek a fejében a tegnapi mondatok. - Bízok magamban… - Legyőzöm a betegséget… Senki, és semmi nem állhat az utamba…! –Morogta szórakozottan. Miára nézett. –Hogy tudtad mindezt kicsikarni belőlem, mikor érzed te is, hogy pont az ellenkezőjét gondolom…? - Sóhajtotta. –Nem vagyok olyan erős mint hiszitek…Sohasem voltam, és nem is leszek… - Megtámasztotta a fejét, és ismét a lányt nézte. –Azt hitted, hogy tökéletes vagyok… Tudom… De nem vagyok az… Egy élőhalott vagyok, aki a földi mennyben jár, ha ott vagy velem…És az égető sötét pokolban, ha távol vagy tőlem… Nem bírom már sokáig… Tudom… - Összeráncolta homlokát. –Miért gondolod azt, hogy képes vagyok legyőzni a saját szervezetem? –Felült, és a térdére hajtotta a fejét. –Most még jobban fog fájni… Miért mondattad el velem, tudtad, hogy emlékezni fogok rá, akkor miért kínoztál ezzel...?

Soulness könnyezni kezdett. Forró könnyei végigsimították arcának halvány gödröcskéit, majd az álláról lecseppentek a lepedőre. Hosszan nézte Miát, aki nyugalomban szunnyadozott mellette. Finoman felemelkedett, és kiment. A lány felébredt, és halkan lopakodva, utánament, féltette a fiút. Soulness belenézett a tükörbe mit már annyiszor. A legnagyobb ellensége ez a tárgy volt, el tudta volna pusztítani mérgében. Most is ott állt előtte, nézte magát merően. A lány mosolygott, nem akarta hogy Soulness észrevegye, de mikor a fiú felemelte a kezét, akaratlanul is megfogta a karját, és magához húzta. Soulness a megilletődöttségtől szólni sem tudott, csak belenézett a lány szemébe.
- Te sírtál.. –Mia aggodalmasan letörölte a könnyeit.
- Csak a szemembe ment valami… - Motyogta a gitáros elkapta a tekintetét, nem tudott Mia szemébe hazudni.
- Tudtam, hogy fájni fog… - Mia bűnbánóan lehajtotta a fejét.
- Tudom…
- De nem tudod miért… Soulness én…- A fiú a zöldes szemeivel belefojtotta a szót. –Nem ezt érdemled… Nem ezt az életet…
- Nem értem miről beszélsz…

- Neked boldogan kellene élned egy nagy családban feleséggel, és gyerekekkel, és sok pénzzel… Ehelyett itt szenvedsz…velem…
- Veled… Nem egyedül, mint télen… Veled…
- De érzem hogy mekkora teher nyomja a válladat… És csak könnyíteni akarok… És azt is tudom hogy ehhez nem így kellett volna hozzákezdeni…- A lány zavarodva nézett a fiúra, aki mosolygott. –De szeretlek, és nem akarlak elveszíteni… - Mia, Soulness karjaiba omlott, és ő is sírni kezdett.
- Nem így akartam… de azt akarom hogy élj… élj úgy boldogan ahogyan más gondtalan ember… Annyira helyet cserélnék veled…

- Mia… - Soulness eltolta magától, a síró lányt. –Ilyet soha többé nem mondj! Érted? Ezt nem mondhatod…! Nekem nem mondj ilyeneket, mert összetöröd a szívemet… Tudod hogy érted mindent megtennék kedvesem, és nem akarom hogy ezt a kínlódást amit érzek te is megérezd… Nem akarom hogy ennek még csak pusztán a fuvallata is megérintsen…! Sem rajtam, sem máson keresztül… Félek…Téltelek téged…
- Én is… Téged… - Soulness érezte a lány remeg a karjaiban, ez viszont nem az a gyönyörű remegés volt, amit tegnap éjszaka saját maga érzett, ez a rémülettől volt.
- Mia, könyörgöm ne sírj többet… Erős vagyok… Végigcsinálom…Meggyógyulok… - Soulness kénytelen volt a lánynak hazudni. –Mindent megteszek, csak ne sírj…kislány… Öltözz fel gyorsan meg ne fázz… én is megyek… ne sírj… - Visszatolta Miát. A lány tovább hüppögött, nem tudott megnyugodni, Soulness felvett egy pólót, és a nadrágját majd az ölébe húzta Mia meztelen testét.

- Meg fogsz fázni… - súgta, tudta a lánynak most nagy szüksége van rá. Rá, akinek annyit segített, akinek eddig támasz volt. Megfogta a paplant, és betakarta vele a lányt. –Kértelek, hogy ne sírj… minden rendben lesz… érzem… - Soulness ujjai besimultak a lány hajszálai közé. A tenyerében tartotta a lány fejét. Felemelte a Miát, megfogta a két karját, és komolyan a lányra nézett. –Szerelmem figyelj! Döntsd el hogy maradni akarsz e… Nem akarom hogy így szenvedj miattam… Fiatal a te lelked még ehhez a teherhez…
- Nem… - Mia ismét Soulness karjai közé vetette magát. Még hogy itt hagyja őt Soulnesst ebben az állapotban?! Soha!
Hirtelen csöngetni kezdtek. A fiú meglepve nézett hátra, majd letette Mia fejét az ágyra.
- Szerinted ki az? –Soulness végigsimította a lány haját, majd válasz nélkül felállt. –Kinyitom én maradj itt… - Kisétált, és egy kártyahúzással kinyitotta az ajtót. Egy középkorú férfi állt előtte, és rávigyorgott.

- Jó napot! –Köszönt a férfi magyarul. Soulness annyiszor hallotta már ezt a mondatot, hogy megjegyezte.
- Jó napot! –Elmosolyodott, nem olyan nehéz ezeket a szavakat kiejteni. A férfi a következő pillanatban egy tálcát nyomott a kezébe, akkora súllyal hogy Soulness majdnem leejtette. Kérdőn nézett a férfira.
- Nem jöttek le rendelni reggelit, ezért felhoztunk néhány apró dolgot… - A férfi nagy értelemmel magyarázta a fiúnak, aki viszont egy mukkot sem értett. Mikor végre abbahagyta az ember a szövegelést, Soulness köszönés gyanánt bólintott még egyszer, letette a tálcát a földre, és adott egy kis aprót a pincérnek. Ismét bezárta az ajtót. Megpróbálta felemelni, de nem sikerült neki, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve a lábával tolni kezdte az ínyencségekkel megpakolt tálat a földön. Mia először ijedten nézett a fiúra, mivel az edény súrlódását furcsa nyöszörgő hang követte, majd mikor meglátta a zaj tulajdonosát nevetni kezdett.

- Hát ez nem igaz! – nevetett, szinte már csurgott a könny a szeméből.
- Most meg mi van? –A gitáros mosolygott, megnyugtatta, hogy Miát ismét nevetni látja. Hiába az együtt töltött éjszakák, a csókok, a szerelmük, még mindig egy virgonc kislánynak látta kedvesét, aki még nem készült fel az élet rögös útjaira.
- Olyan aranyosan lökdösöd be azt a tálat…- A lány fogta a hasát a nevetéstől.
- Nem bírtam el… - Soulness megrántotta a vállát.
- Akkor a földről eszünk… - A lány leült az ágy elé, a gitáros pedig az ágyra feküdt. –Nem vagy éhes? –Mia felnézett a fiúra.
- De… - Soulness az ágy szélére kúszott, és onnan figyelte a gyümölcsökkel, teával, mézzel megrakott nem kis adag ételt.
- És mit kívánsz?
- Téged… - Soulness átkarolta a lányt, és a vállára támasztotta a fejét.
- Engem nem szoktak minden egyes elit hotelben árusítani… - Mia hozzáérintette a fejét, Soulness arcához.
- Hmmm, nem is baj… - A fú kivett egy cseresznyét, és egypercnyi méregetés után bekapta.

- Vigyázz nehogy tele edd magad…! - Mia ránézett, a következő pillanatban ő is kapott egyet a szájába.
- Nyugodj meg… Tudom mit szeretnék enni… - Soulness lehuppant a lány mellé, és falatozni kezdett. Mia csak figyelte ahogyan a fiú könnyedén keni meg a kenyeret, és csorgatja rá az eperlekvárt, majd jóízűen eltünteti. Tudta Soulness jobbhoz van szokva sztárlétéhez fogva, de mosolyogva figyelte ahogyan szótlanul mégis jóízűen eszik. Mintha normális ember lenne, mintha köze nem lenne a sztársághoz.
- Te nem eszel? –Soulness a lányra nézett, aki még egy falatot sem evett.
- De… - Mia csöndesen a kés után nyúlt ahol találkozott a kezük. Soulness elmosolyodott, megfogta a másik kést, és könnyed mozdulattal vajat tett egy újabb szelet kenyérre.
- Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer így veled fogok reggelizni… - Motyogta, figyelte ahogyan a lány ránéz, viszonozza tétova pillantását, majd továbbeszik.

- Én meg azt nem, hogy ilyen kajákat is képes vagy megenni…- A lány meglepetten figyelte a gitárost, aki otthonosan nyúlt az eszközök után.
Feszült volt a hangulat, ezt mind a kettőjük tudta, nem tudtak mit mondani. Vagyis mondtak volna, csak azzal egymással okoztak volna fájdalmat. Soulness Miát akarta megóvni a fájdalmaktól, azzal hogy megkéri, hogy hagyja itt, Mia pedig Soulnessbe akart egy kis életet lehelni hogy képes legyen felülkerekedni a betegségén. A végén már egyik sem bírta tovább. Egyszerre lehajtották a fejüket, és vetek egy mély levegőt.
- Tudod, én csak jót akarok neked… - Mondták egyszerre.
Soulness szeme a meglepettségtől teljesen megzöldült, Mia pedig elvörösödött.
- Kezdd te… - A fiú a lány felé bólintott.
- Soulness figyelj én csak azt akarom hogy… Gyógyulj meg… és légy boldog… Velem vagy nélkülem de légy az, mert te vagy az az ember aki megérdemli…

A gitáros lopva a lányra nézett, majd vissza le.
- Tudod hogy ez… képtelenség…
- De nem az csak neked is akarnod kell! Ettől függ az egész! Higgy nekem!
- Mia.. –Soulness sóhajtott egyet. –Nem vagyok benne biztos hogy velem te boldog lehetsz…
A lány megkövült a mondat hallatán.
- Hogy micsoda?
- Látod hogy szenvedek… És bár nem mutatod tudom hogy ez mélyen nyomokat hagy benned… nem akarom hogy szenvedni láss…
- Nem látom hogy szenvedsz… - Dadogta a lány. Nem akarta Soulnesst elhagyni, viszont tudta hogy a fiúnak pont ez a célja. Elmarni magától minden barátot, ne fájjon senkinek sem hogy ő meghal.
- De igen… - Soulness szemei eltökélten felcsillantak. Felült az ágyra, zavartan simogatni kezdte a lepedőt. Megint az édes emlékek. Összeszorította az öklét. –Azt akarom hogy jövő héten menj haza és ne keress többé…!
A lány megremegett. Menjen el, és hagyja magára? Nem, lehetetlen, soha nem lenne képes rá.
- Soha… - Eltolta magát Soulnesstől, remegő tekintettel ránézett.
- Akkor kellett volna megtennem, amikor még nem… Amikor még nem fájt ennyire…
- Soulness engem ne félts!
- Mia el kell menned, értsd meg! Szenvedek, és még ennél is jobban fogok! Menj el, minél hamarabb… És felejts el… Nem akarom, hogy pusztán szánalomból szeress!

Mia megindult, a gitáros akárhogy kapálózott, átkarolta, és magához ölelte. Azt hitte Soulness jobban van, de nem. Még rosszabbodott a helyzet.
- Keress egy olyan embert, akit sokáig szerethetsz! –Soulness ellökte magától a lányt, és felugrott. Belülről emésztette a tűz, hogy viselkedhet így az élete egyetlen értelmével a vágyálmainak tárgyával, a szerelme lángjával? Ezt az egészet a lányért csinálta volna, de Mia nem hagyta. Felpattant, és ott hatott Soulnessre, ahol a legjobban tudott: a lelkén keresztül. A fiú tenyerét az oldalára húzta, és mielőtt még a gitáros akadékoskodott volna megcsókolta. Soulness úgy tett mint aki menekülni próbált volna, percek múlva viszont feladta, vad csókokkal viszonozta a lány erőszakosságát.

- Tudom, hogy te csak engem féltesz…
- Akkor miért nem engeded, hogy segítsek rajtunk…
- Azzal nem érsz el semmit, ha magadra haragítasz, mert úgy sem tudsz - Mia eltolta magától Soulness fejét.
- Oh Mia…- A fiú viszont erősebbnek bizonyult, ismét a birtokába vette Mia száját. –Akkor kellett volna elmenned amikor még nem szerettük egymást…! –Ismét könnyezni kezdett.
- Nem szabad sírnod, érted!? Erős vagy! –Mia ökölbe szorította Soulness kezeit. –Erősnek kell lenned…! Legyőzöd… Legyőzhetetlen vagy… ezt te is tudod…
- Hogy lennék én erős? - nézett fel Soulness, mint egy kisfiú.
- Figyelj… Egy csomó helyen fel kellett lépnetek… Én ezt ne tudtam volna véghezvinni, mint te… Ez lehetetlen számomra… Ehhez erő kellett… Hogy végigcsináld, hogy idáig eljuss… Nem izomból, a lelki erőd segített abban, hogy mindezt véghez vidd! Szabadítsd fel ezt az energiát!
- Az csak kényszerből volt…

- Nem igaz… Soulness úgy fogtad azt a gitárt, mint ha gyermeked lenne… Elválaszthatatlanok vagytok, és amíg élsz ez a tárgy kísérni fog, akárhol is jársz… Bárhol és bármerre…
- Honnan tudod, mikor mit kell mondani?
- Nem tudom… Csak kiválasztok egy mondatot a fejemből…
- Mia… én… nem tudom, hogy képes vagyok e végigcsinálni… Egyre jobban érzem hogy…Nemsokára végem…
- Az csak illúzió! Higgy nekem… - A lány megcirógatta kedvese arcát. – Együtt menni fog…
- Együtt… - Soulness elmosolyodott, és megszorította a lány kezét.
„Együtt”… Talán ez volt az a szó, ami Soulnessnek elég erőt adott. Elég erőt adott neki ahhoz, hogy egy nap elinduljon azon a rémisztő kapun, ismét az ártatlan fehér színű épületbe. Arra a helyre, ahol a rémálmai játszódtak…


30. Utolsó koncert

Vannak olyan emberek, akik kifejezik, ha fájdalmaik vannak, és inkább pihennek, nyalogatják a sebeiket, mintsem kiálljanak, és még jobban kínozzák magukat. Soulness nem ilyen volt. Bár szüksége lett volna, pihenésre, hogy felkészüljön a kórházban rá váró fáradalmas kezelésekre, nem tette… Helyette azt csinálta, amihez a legjobban értett. Zenélt. Mivel Soulness Magyarországon volt az együttes hogy reklámozza az új lemezt egy koncert keretében elindult meglátogatni elkallódott barátjukat…
Finom nyári szellő táncolt végig a nyugodt kis városon. A színpad már állt, az egész város nagyban készült a nagyszabású G.O.D koncertre, senki sem számított rá, hogy végzetes dolog fog azon a napon történni…

Reggel Mia kelt fel elsőnek. Körülnézett, persze ő is tisztában volt a koncerttel, de nem tudott elmenni, mert amit az apjától kapott pénzt, mindet rendesen beosztotta, mert azért pénzes pasi ide vagy oda, nem lóghat a nyakán. Soulness mellette aludt, csöndesen.
Elmosolyodott. Nem volt szíve felébreszteni szerelmét, de meg kellett tennie, mert elkésett volna koncertről, azt, pedig nem akarta a lány. Ágyba vitte neki a reggelit, mint mindig, amikor Soulness nem kelt fel hamarabb.
- Jó reggelt szerelmem… - Suttogta finoman, egy tollpihével megcirógatta a kedvese arcát.
- Hm? –Soulness fáradtan kinyitotta a szemét. –Jó reggelt…- Felült, és nyújtózott egy nagyot.
- Mikor kezdődik a koncert?

- Nekünk négykor, egyébként nyolc körül, de Friol amennyit veri magát, lesz abból kilenc is… - Mosolyodott el Soulness, tudta hogy az ilyen koncertek alkalmával Friol képes volt órákig sminkeltetni magát. - Ugye jössz? –nézett Miára.
- Bocs, de ezt most ki kell hagynom, nincs annyi pénzem.
Soulness huncutul elmosolyodott, és megkereste a nadrágját. Belenyúlt a zsebébe, és kivett valamit. Leült Mia elé és odanyújtotta a jegyet, és VIP belépőt.
- Ezek nem úgy néznek ki? –mosolygott.
- Úristen! Honnan szerezted? Jó, ez hülye kérdés volt, de mégis miért kapom?
- Csak úgy… A VIP, azért kell, hogy rögtön a koncert után bejöhess…
Mia a következő pillanatban a nyakába ugrott, és leteperte.
- Miért örülsz ennyire?
- Hogy miért örülök? Mert láthatlak élőben zenélni…!
- De…

Nem tudta befejezni, mert Mia ismét megcsókolta. Elmondhatatlanul boldog volt.
Szokatlan volt ez nap Miának, izgult, bár tudta hogy nincs félnivalója, mégis idegesebb volt mint Soulness. Egész nap csak fel alá járkált a lakásban, és várta hogy teljen az idő. Mind a ketten úgy viselkedtek egymással, mint a kis gyerekek. A lány Úgy érzete most, ez a Soulness nem az övé, egy másik szinte teljesen idegen embert ismert fel benne…
Soulness a színpadé lesz…A fiú eközben elment átöltözni, nem tellett sok bele ki is vonult hamar az „öltözőből”. A lány ránézett, megcsodálta a fiú darkos öltözékét, amiben igazán vadítóan festett. Egyre feljebb tévedtek a szemei, míg nem találkozott a pillantásuk. Soulness arca olyan rémültnek látszott, szinte az jutott az embernek az eszébe hogy most áll elsőnek közönség elé...

- Jaaj te! Hogy lehetsz ilyen aranyos, mond meg nekem… - A lány hirtelen átölelte. Férfias dezodor illat csapta meg az orrát, ami arra késztette, hogy álmodozzon. Aranyos? Ez volt talán a helyes kifejezés? Nem… Ez a fiú minden volt csak aranyos nem. Érzéki volt és bájos… Mia sokáig el tudta volna nézni azt a halvány kis mosolyt elrejtve szerelme ajkai mögött, szívesen előcsalta volna a fiú arcára, csupán csak azért, hogy mindketten megnyugodjanak.
- Nem számít milyen vagyok, csak veled akarok lenni…
Mia a gitáros vállára hajtotta a fejét. Ő is átölelte. Mia érezte, ahogyan Soulness a lélegzetet veszi, és ahogyan izgatottan dobog a szíve, mégis teljesen nyugodtnak látta…
Persze Soulness hozzá is szokott ehhez.

Hirtelen megcsörrent Soulness telefonja. A fiú ijedten nyitotta ki szemét, felkapta a telefont.
- Igen? Jó..jó…értem… persze…akkor…
- Mi van? Mész is?
- Igen, a srácok itt vannak a ház előtt.
- Akkor majd találkozunk ott…
- Neeeem… Nem akarom, hogy külön gyere, hiszen Te is hozzám tartozol.
- Tényleg így gondolod?
- Igen

Ez a rövid szó mindennél többet jelentett a lánynak. Nem szólt semmit, de nagyon jól esett hallani, azt hogy Soulnesshez tartozik…
Egész úton beszélgettek a banda tagjai, köztük Soulness is, Mia meg csak bámult ki az ablakon, ahol borús felhők gyülekeztek. Mikor megérkeztetek beengedték az öltözőbe őket. Mindenki a fiúkon szorgoskodott, a stylistok pattogtak, csakúgy mint a sminkesek. Mia csak ült az egyik széken és nézte, ahogyan járkálnak előtte az emberek. Hirtelen megpillantott egy férfit, akinek be volt fonva elől két hajtincse, és Laussal beszélgetett. Mia sokáig elnézte őket, elképzelte vajon mit is érezhetnek a fiúk. Egyszer csak észrevette hogy Soulness a sarokban ült, és egy kicsit szomorkásan nézett maga elé, mint akivel nincsen valami rendben. Odament hozzá, és végigsimította az ujjaival az arcát.
- Rosszul vagy?
- Nem… Csak most nincs kedvem ehhez az egész koncerthez. De hát nincs választásom.
- Fel a fejjel, hisz egy csomó, magyar, és külföldi rajongó várja, hogy ismét fellépjetek. És legutolsósorban én is szeretnélek a színpadon látni… de ha rosszul vagy szólj a többieknek! Jó?

Soulness felnézett a lányra. Szemeit vastagon zöldes lilás kontúr fogta körbe, a lány ha távolról látta volna meg lett volna esküdve rá hogy monokli. Az arca viszont sápadt volt, szemei betegesen csillogtak.
- Egész biztos hogy jól vagy? Mikor eljöttünk még nem ilyen voltál…
- Ez csak a smink… ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni…
Elnevették magukat egy kicsit, majd ismét csönd. Mia érezte Soulness nevetésében nem az igazi, szórakozott, és erőltetett, akárcsak a mosoly az arcán. Mia megfogta, és simogatta a kezét, amíg lehetett. Soulness ránézett, mintha mormogott volna egy halk köszönömöt, majd a gitárjára nézett. Máskor mindig megnézte minden rendben van a legjobb „barátjával”, most viszont olyan furán érezte magát, ezért a varázseszköz ott maradt a sarokban...
Nemsokára Miának is ki kellet mennie, mert kezdődött a koncert. Elfoglalta a helyét az első sorban, és izgatottan várta az eseményeket.

- Várjatok! –Soulness megszólalt. –Mindjárt jövök…
- Mi? Most meg hova? –Friol türelmetlenül nézett utána. Éppen fellépni készülnek és Soulness lelép. A fiú berohant a mosdóba és becsapta maga után az ajtót. Nehezen lélegzett, mintha ez a póló szorította volna a nyakát. Erősen verítékezett, és köhögött. A két karját a víz alá dugta, és összeszorította a szemét. Nem hozta el a gyógyszert…
Ideges csönd. A rajongók fülsüketítően üvöltötték a csapat nevét, és vadul rázták a rácsokat.
Hirtelen minden sötétté vált; kialudtak a fények. A következő pillanatban egy lángoló betűk villantak fel a színpad közepéről és egy egészen ismeretlen szám taktusai hallatszottak, de még egészen halkan. Előlépett Friol vigyorogva elhelyezkedett, őt Krisma követte szintén jó kedvel. Aztán Laus foglalt helyet a dobszerelés mögött. A taktusok felerősödtek. Soulness viszont nem volt sehol…

Moila is belépett. Már az egész tér zengett, de mindenki csak egy emberre várt. Csak Soulnessre. Abban a pillanatban megpendült, egy finom kis húr, és a sötétből előlépett Soulness. Vett egy mély levegőt, az arcára erőszakolt egy mosolyt, és belépett a számba.
- Listen to the the music of sorrow… - Halk visszafogott szöveg csendült fel. Mintha egy kriptában hallatszanának ezek a szavak. Mindenki csöndben figyelte ezt a számot, senki sem ismerte. Majd belecsapott a dob, és ritmusosan rivalizálni kezdett a billentyűvel…
Az egész közönség üvöltött, és zengte a refrént. Elől, néhányan a gyújtóval, vagy gyertyával ringatóztak, követték a zene lágyan csendülő ritmusát. Miát magával ragadta a szám szépsége, egyszerűen nem vette észre hogy Soulness a sarokban egyre rosszabb állapotba kerül. Hirtelen elcsúszott a gitárkíséret, egy óriási dobbanás, és vége…
Az együttes többi tagjai nem láttak a füsttől. Abbamaradt az ének, a zene, mindenki csöndben figyelte a történéseket. Mia megremegett.
- Friol! Nézzétek meg! Nézzétek meg! –Mia erősen felkapaszkodott a rácson hátha lát valamit. –Micha!

Az együttes tagjai odarohantak.
A közönség azt hitte hogy ez a koncerthez tartozik, mivel az utolsó soroknál tartottak. Tapsolni kezdtek, és őrjöngeni, majd mikor percek múlva sem érkezett válasz, sugdolózni kezdtek.
- Valaki! –Mia kétségbeesetten kapaszkodott a rácsokba. A színpad másik oldaláról viszont semmi válasz. Hirtelen egy alak tűnt fel, lassan leugrott a színpadról, és Mia felé közelített. Mia megpillantott a billentyűs szőke fejét, amint rémülten közelít. A többi rajongó kinyújtotta a kezét felé, Mia csak reszketve tekintett felé.
- Mi van…? –Kérdezte a fiútól.
- Van egy hátsó kijárat ott vár két őr… Siess… - Mondta és megfordult.

- Micha mi történt Soulnessel?! – A lány transzállapottól szinte már üvöltött. Mikor felfogta mit mondott neki a fiú, lökdösődni kezdett, és kifele vette az irányt, közben sírt, és remegett. Percek múltán jutott csak ki az épületből, rohanva odarohant az egyik őrhöz, aki elvezette.
Egyre gyengébben szorította a lányt, majd a végén ájultan esett össze.
- Soulness! –Mia ijedten vette észre, hogy a fiú ernyedt tagokkal van a karjaiban…
- Apu… gyere… segíts! –Megint az ismerős gyermekhang. Soulness körülnézett. Ugyanott volt, egy otthonos kis lakásban.
- Apu gyere már!- A türelmetlen gyermekhang már már sipításba csúszott.

- Megyek… - Úgy rohant az ismeretlen szobához, mint aki már több százszor megtette ezt az utat. –Kicsim.. ahhoz ne nyúlj… Nem szabad…- Fel akarta a venni a picit, aki a konnektort böngészte, és Szavaira még mindig nem hagyta abba. – Hagyd abba… - Sikerült a kislányt felemelnie. –Bajod lesz tőle… nem szabad… megráz… - Finoman rázni kezdte a pici farát, aki erre elnevette magát.
Megint az a gyerek. Göndör szőke haj, és a szemei. De hisz ezek az ő szemei! A szája is hasonlít, az íve, a vonalak az arcán.
- Le sem tagadhatnád hogy a lányod…! –Érezte hogy Mia finom karja átfonódik a derekán. A gitárost megcsapta az erős parfüm illata.
- Mivel kented be magad? –Tüsszentette el magát.

- Hmmm… Ja ez csak egy kölni… Na… mennem kell fürdesd meg Tatjánát, és fektesd le! Szia! –Mia megszívta Soulness ajkait, majd útnak indult. A fiú ott állt a kicsivel a kezében mozdulatlanul. Egyre nehezebben érti meg a történteket, vélte. A másik ami az eszébe jutott a név: Tatjána… Tehát ez a kicsi neve.
- Fürdés! –a kicsi viszont sipítozott örömében. –Apuval!
- Hogy velem? –Soulness magához kapott. Hiszen még sohasem fürdetett gyereket! A pici kiugrott az öléből, és berohant a fürdőszobába. –Atya… úr…. isten… - Sóhajtotta Soulness, és a kicsi után ment. Meglepve figyelte hogy a kicsi feltartja a kezét, ő ösztönösen megcsiklandozta a kislányt, aki kuncogni kezdett. Letérdelt a lánya elé, és levette róla a pólót. A parányi vállak, a vékonyka karok látványa egészen a szívéig meghatották. Tatjána elmosolyodott, és megölelte őt. Soulness érezte ahogyan a két apró kis kulcscsont megérinti az állát.

- De drága vagy… - Emelte fel a kislányt, és megengedte a vizet. Ismét a kicsire nézett. –Istenem érzem a sima bőrödet, az ölelésedet.
- Nem hagyhatsz itt… Megígérted…! Soulness megígérted hogy nem hagysz el! –A kicsi erőszakosan ránézett…
- Nem hagylak el! –Soulness felült. Kiverte a víz, de magához tért. Fázott, és hányingere volt. Nyirkos fürtjei az arcába csapódtak. Elég fura hangot hallott, folyamatosan sípolt. Először fel sem fogta mi történt vele, majd mikor megpillantotta az infúziót, majdnem elordította magát. Körülnézett, senki sem volt körülötte. Egy fehér szobában volt egyedül. Kétségbeesetten nézett körül. Aztán egy orvos lépett be, és még mielőtt Soulness bármit s szólhatott volna egy újabb inekciót kapott a karjába. Kintről hangok szűrődtek, amit rögtön felismert.
Soulness! - Mia rohanni kezdett. A fiúk ott álltak egy kiszuperált hangfal előtt. Mikor meghallották a lányt, utat engedtek neki.

- Nem… - Mia odalépett. Micha ölében ott feküdt a szerelme, sápadtan és vérző orral, vacogva, és szinte már eszméletlenül.
- Soulness! –A lány letérdelt a fiú elé, a kezébe vette a fiú arcát, és csókolgatni kezdte. –Ébredj fel… Hallod! Itt vagyok! Minden rendben lesz!
Soulness kinyitotta a szemét. Fáradt volt és kába. A lányra nézett, és átölelte.
- Most már minden rendben lesz szerelmem... Minden…- A lány zokogva szorította magához a gitárost. A fiút viszont ismét elragadta a eszméletlenség. Egyre gyengébben szorította a lányt, majd a végén ájultan esett össze.
- Soulness! – Mia ijedten vette észre, hogy a fiú ernyedt tagokkal van a karjaiban…