G.O.D 27-28

27. Elit fájdalmak

Soulness meredten nézett a lányra, majd nevetni kezdett, felkapta Miát a hátára, és visszament a hotel főépületébe. Nagy feltűnést okozott egy kapálózó hétköznapi lány, egy szintén hétköznapi öltözetű fiúval. Mindenki megbámulta őket. Soulness zavartalanul vigyorogva lépkedett előre vissza a pulthoz, és bejelentkezett.
- Engedj el! Én ezt nem tudom fizetni! –Mia fejjel lefele lógott a fiú hátán, és teli torokból ordított, mikor végre észrevette magát. Mindenki csakis őt nézte. A pult fele tekintett, amögött egy nő gépelt valamit.
- Megnyugodtál kedves? –A fiú nyugodt hangja szólalt meg.
- Mit csinálsz…
- Betartom az ígéretem…
- Soulness, ne csinálj semmilyen hülyeséget, nem Stockholmba vagy… - Mia próbált kiszabadulni a fiú szorításából. –Tegyél le…
- Mindjárt… - Soulness végigcipelte a lányt egész a liftig, mögöttük két nagy melákkal, akik a csomagokat vitték.

- Kedvesem te nem vagy normális… - Mia felsóhajtott mikor Soulness az éppen felinduló liftben letette.
- Nem ütötted meg magad? –Soulness látszólag nem foglalkozott azzal, hogy Mia mit mond, felsegítette a lányt.
- Hallod amit mondok? Nem tudom fizetni! –Mia kézjelekkel próbálta elmutogatni hogy amit a fiú eltervezett nem fog működni.
- Nagyon naiv vagy…- Soulness megfogta a lány vállát. –Majd hagyom mi, hogy te fizesd…?
- Tessék? –Mia nem hitt a fülének.

Megállt a lift, Soulness ismét felkapta Miát, és kilépett. A lány már nem tudott semmi sem szólni, a megilletődöttségtől.
- Várj! –Soulness babrálni kezdte egy kártyával a zárat. –Szerintem forradalmibb találmány a kulcs… - Kinyílt az ajtó. Mia, Soulness lábaitól nem látott semmit. Azt viszont halott hogy mögötte léptek hallatszanak… Majd pontosan az orra elé leteszik a csomagokat.
- Köszönöm…- A gitáros megfordult, és pénzt adott mind a két embernek. Mia felemelte a fejét, és azt hitte a következő percben lehidal. Bárszekrény, tanácskozóterem, egy hosszú asztallal, középen déligyümölcsök, és gyönyörű freskók a falon.
- Szent Isten! –Nyögte, sosem volt még ilyen luxusszobában.
Soulness finoman lefektette az óriási méretű ágyra a lányt, aki felsikoltott.
- Süllyedek!
- Naná! Mia bemutatom a vízágyat… - Soulness végleg elengedte szerelmét, aki meglepve tapogatózott tovább, nehogy elnyelje az ágy. –Mindjárt jövök… - A szokásos mozdulattal elvett egy cigit, és egy gyújtót, majd kisétált a megint csak óriási erkélyre. Mia lassacskán kikászálódott az ágy fogságából, és kirohant Soulness után.

- Te tudod, hogy ez egy vagyonba kerül!?
- Igen, mit gondolsz miért hoztalak ide?
- Te, engem… - Mia vörösödni kezdett, most jött rá, hogy az egész hotelen Soulness cipelte keresztül.
- Tetszik?
- Igen, de ez irtó sok, még egy normális lakhelyet sem… - A gitáros magához rántotta a lányt.
- Jaj kislány, mit gondoltál tűrném azt hogy te sínylődj egy egyszerű kis szállóban, miközben én itt vagyok…? Vagy túl kicsinek találod ezt a szobát, kérjek egy másikat? –Soulness kutakodva a lány szemeibe nézett, majd végigsimította annak puha selymes hajzuhatagát.
- De nem akarok rajtad élősködni…
- Tudom.. Különben nem ellenkeztél volna annyira… Ezzel tisztában vagyok… - Mosolyodott el a fiú. –Viszont azzal meg te légy tisztában, hogy mennyi mindent tettél értem Svédországban… Ez sokat jelent nekem… Különleges lánynak tartalak… Ennek semmi köze a gazdagsághoz…

Együtt álltak kint a teraszon egymás karjaiban. Ez volt a csöndes együttérzés, az elfogadhatóság pillanata mindkettejük szívében. Mia hihetetlenül közel érezte magához Soulnesst. Kérdőn nézett a fiúra, aki szemében visszatükröződött szerelmének elmondhatatlan szenvedélye.
- Soulness ez így akkor sem jó…- A lány tiltakozni próbált.
- Nagyon ellentmondásos lány vagy… - Soulness még mindig nem engedte el a karját.
- Egyáltalán nem vagyok ellentmondásos… - Nyöszörögte Mia. Soulness szemei ismét csapdába ejtették.
- Miért félsz attól hogy elfogadd a lényed szenvedélyesebbik oldalát?
- Nekem nincs ilyen oldalam…- Szabadkozott Mia, gyorsan elkapta tekintetét.
- Viccelsz? Én már éreztem ezt az oldalad… Sőt… Tapasztaltam… - Soulness nevetni kezdett a Mián.

- Akkor nem jól érezted… - Mia furán érezte magát. Nem a fiú volt a gond, hanem a hely. Úgy érezte magát, mint egy nem odavaló dísznövény.
- Azért vagy ilyen görcsös, és visszautasító, mert ilyen jómódú helyen vagyunk? Vagy a szüleidhez akarsz inkább visszamenni? Mia nem kötelező itt maradnod… - Soulness elfordította a fejét, nem akarta Mia arcába fújni a füstöt. A lány viszont megfogta az állát, visszafordította és forrón megcsókolta. Mindkét test beleremegett, mikor az ajkaik egyesültek. Miát legkevésbé sem érdekelte a cigaretta a füst, ami minden bizonnyal most az ő tüdejét roncsolta, csak újra és újra érezni akarta a fiú sima ajkainak a simogató érzését, pátyolgatását. Soulness finoman felgyűrte a lány ruháját, és végigsimította a derekát. Mia átölelte a nyakát, és finoman lehajtotta a fejét. Soulness megpuszilta a homlokát, majd a nyakához húzta a lányt. –Tökéletesen illik hozzám, és olyan jó vele… - Gondolta Soulness, behunyta a szemét, mélyeket lélegzett a lány finom illatából. –Megígérem neked, amíg élek, mindig veled leszek… Mindig… Érted?- Súgta a lány fülébe.

Mia bólintott, nem nyitotta ki a szemét, teljesen megnyugtatta Soulness szívverésének az érzése. Igen, már ő is érezte, hogy nekik örökké együtt kell maradniuk, ő kénytelen élni Soulness nélkül, ő nem tud létezni a fiú lénye nélkül.
Miát elkápráztatták a szobák. Mindegyik óriási méretű volt, és csillogott villogott. Két hálószoba volt, az egyikben volt a vízágy a másikban pedig egy rendes. Háromszor is körbejárt minden helyet.
- Nem hiszem el… - Tátogott.
- Mit? – Soulness megfogta a vállát.
- Gyönyörű… Itt minden olyan szép… olyan csodálatos…én nem vagyok idevaló..
- Ez nem igaz, te még gyönyörűbb vagy… - Soulness felkuncogott, megfordította a lányt, és felültette a konyhában lévő asztalra majd ránézett.
- Most meg mi van…? –Mia mosolyogva nézett vissza.
- Szeretnél így élni? –Soulness úgy látszott komolyan teszi fel a kérdést.
- Viccelsz?
- Nem, komolyan kérdezem…
- Soha nem tudnám megszokni…
- Miért vagy ebben annyira, de annyira biztos?
- Te talán el tudnád viselni, hogy mindent az orrod elé tesznek?
- Nem tudom…
- Te megtehetnéd…
- De nem teszem, mert elkényelmesednék…
- És az baj?
- Igen… Kényes lennék… És válogatós…
- Miért baj az ha egy sztár kényelmes és válogatós?

Soulness meglepve nézett Miára.
- Talán mert egy sztárnak nem az a dolga, hogy kényelmes legyen… Hanem hogy másoknak előadjon, másokat szórakoztasson.
- Megfontolandó érvek… De ennyi erővel bárkiből lehetne sztár csak tehetsége kell hogy legyen…
- Meg tudjon óriási botrányokat csinálni… Én ehhez nem annyira értek… Legfeljebb csak sajnáltatni tudom magam, de azt a szakmát profin űzöm…
- Már megint nem vagy megelégedve magaddal… Ez nagy hiba… nem értem mi a bajod magaddal…
- Senki sem tökéletes…
- Nem? Hogyhogy? Én azt hittem hogy te az vagy…
- Mia… - Soulness nevetni kezdett. –Hogy lennék én tökéletes?! Hm?
- Szép a szemed… - Mia hozzádörgölte az orrát a fiúéhoz. –Sima a bőröd… Puha az érintésed…

- Miért hízelegsz?
- Nem hízelgek… ez az igazság…
A következő pillanatban leoltódott a villany.
- Mi ez? –Mia ijedten ugrott a fiú nyakába, igazából csak érezni akarta Soulness mellkasát. A gitáros is meglepődött, de nem volt ellenére a dolog.
- Ez csak egy kis áramszünet… - Mindjárt vége… - Nézett körül de a sötétséget még nem szokta meg a szeme, ezért semmit sem látott.
- Mindjárt…
- Félsz a sötétben? Nem is tudtam!
- Nem! Dehogy! –Mia megugrott Soulness ölében.
- Hé, ne mozogj! Így nem bírlak tartani…
- Tegyél le…
- Nem…

- Soulness ma már megsétáltattál!
- És akkor? Jössz megint! Csak ki kéne valahogy találni… - Soulness lépkedni kezdett.
- Aú! Soulness stop! Állj! –Mia felsikoltott. –Nekinyomtál a falnak…
- Akkor a fal már meg van…
- Meg… De kérlek tegyél le…
- Jó… - Soulness óvatosan elengedte Miát.
A lány tapogatózni kezdett, és megtalálta az ajtót.
- Gyere itt az előszoba…

A következő pillanatban meggyulladt egy apró kis láng a lány mellett.
- Ez jó ötlet…
- Csak hamar elalszik…- Hangzott ugyanarról az oldalról a válasz.
- Gyere erre! –A lány lépkedni kezdett, és lassan betévedt az egyik szobába.
A láng kialudt. Egy kis pattogás mintha köveket csiszoltak volna össze, majd meggyulladt ismét. Körkörös vöröslő parázs tűnt fel.
- Így legalább én látlak… - Mia elmosolyodott. –Ki, kéne menni…
- Menjünk… - Soulness hirtelen megindult de a lányba ütközött.
- Áú! –Mia nevetni kezdett, olyan esetlennek érezte magát ebben a sötétben.
- Jobb lesz ha csak az egyikünk megy…
- Mész?
Mia hallotta a fiú lépéseit, aztán motoszkálást.
- Nem megy… Ez elektromos…
- Hogyhogy?
- Nem tudunk kimenni…
- Szuper… - Mia felsóhajtott.

A következő pillanatban egy óriási csattanást hallott.
- Soulness minden rendben?
- Melyikünk hagyta nyitva a konyhaszekrény ajtaját?
- Az te voltál… Jól vagy? Merre vagy?
- Itt… Csak fejbecsapott, és szédülök…
- Rémisztő ez a csönd…
- Gondolhattam volna hogy félsz! Gyere ide, itt ülök a konyhai padlón…
- Mit csinálsz te ott?
- Gyere ide és megtudod…


28.Áramszünet

A lány tapogatózva odament, látta még a pislákoló vörös fényt, és leült.
- Most mi csinálunk?
- Ülünk…És várjuk, hogy felkapcsolódjon a villany… vagy kezdhetnénk valamit magunkkal…
- Például mire gondoltál?
Soulness lassan átkarolta Mia derekát, és az ölébe vonta. Ajkait szomjasan a lány szájára szorította, aki szinte ellenállás nélkül átadta magát neki.
- Biztos hogy erre gondoltál? –Mia még mindig nem szokta meg a sötétet.
A fiú nem válaszolt, halkan mocorogni kezdett, és Mia a következő pillanatban megint a karjában volt.
- Melyik oldalon van a hálószoba?
- Azt hiszem a bal… - Zihálta Mia. - De ne siess…
- Nem sokára vége az áramszünetnek… És tetszik ez a sötét… - Soulness halkan lépkedett át a szobákon.

- Szerintem meg csak az, hogy nem tudok elmenekülni előled…- Mia érezte hogy a Soulness leteszi az ágyra.
- Nem is áll szándékodban menekülni… - A gitáros megfogta a lány kezeit, és finoman a vállára húzta. Remegés futott át Mia testén, megpróbálta elhúzni a kezét, de nem sikerült szabadulnia.
A fiú gyengéden tépkedni kezdte kedvese száját, mire Mia hátradőlt, és engedte, hogy Soulness teljesen ránehezedjen.
- Maradj így könyörgöm… - Kérlelte a fiút.
- Agyonnyomlak… - Mondta Soulness de úgy maradt.
- Valószínűleg nagyon boldoggá tenne téged, ha agyonnyomhatnál, de sajnos ez nem fog sikerülni… - Miának elfulladt a hangja, érezte hogy futnak fel egyre gyorsabban a fiú forró ujjhegyei a ruhája alatt.

A gitáros lefordult a lányról. Mia nem várt sokat, magához húzta a fiút, és megcsókolta, úgy hogy többé nem akarta ereszteni Soulnesst. Soulness tapogatózni kezdett, hogy foszthatná meg a lányt minél hamarabb a ruháitól, hogy nem kell az ajkaiknak szétválniuk. Minden próbálkozása kudarcba fulladt, ezért eltolta magától a lány heves testét, és lehúzta róla a felsőt, majd ismét magához rántotta. Őrült vágy uralkodott el rajta, nem tudta hogy mi történik, csak cselekedett, belátása szerint, amit most elfedett a Mia illatából származó szenvedély.

A lány is megunta szerelmét elrejtő ruhákat, erőszakosan babrálni kezdte a fiú nadrágjának cipzárját.
- Segíts! - súgta Soulness fülébe kérlelően. A fiú egy mozdulattal kibontotta a nadrágját. –köszönöm… - Rebegte a lány, és a következő pillanatban egy lenge karlendítés közben levarázsolta a fiúról a pólót.
- Te győztél… - Szólalt meg végre Soulness.
- Miért? –A lány fürge ujjai végigsiklottak a fiú testén. –Nem te akartad hogy együtt legyünk?
- De, és nem is vagyok ellene… - Soulness elfojtotta a lélegzetvételét. –Viszont, ha így folytatod hamar végzel velem…

Mia elképesztő dolgokat művelt vele, Soulness öröme fájdalmas gyönyörré változott. Szerelme testétől majdnem megőrült, és mikor érezte a lány csípőjét azt se tudta már hogy él- e vagy most a mennyekbe került. Önkívületében nyöszörgött, magához szorította a lányt, és ott csókolta, ahol csak érte. A fejét hátrahajtotta tátogni kezdett. Már szinte felrobbant a szétfeszített élvezettől, mikor Mia leállt.
- Ne! –Soulness úgy érezte kitépték a szívét. Már majdnem beleőrült Mia illatába, és most vége.
- Játszunk egy kicsit… - Érezte hogy a lány elmosolyodik.
- Mia… Könyörgöm… Kérlek… - Soulness kimerülten hajtogatta a szavakat. –Ne légy ennyire kegyetlen…
- Ne légy ennyire telhetetlen…
- Kérlek… - Soulness kinyitotta a szemét, de így sem volt jobb. A végtelenségig feszítette a végtagjait az elsöprő kielégületlenséggel vegyülő fájdalmas érzés.
- Ismételd meg: Bízok magamban… - Legyőzöm a betegséget… Senki, és semmi nem állhat az utamba…!

- Mia ne, könyörgöm… Ne feszítsd a húrt…Ez most nem a megfelelő alkalom.. Tudod hogy ez lehetetlen…
- Mondd!
Miának sikerült hatnia Soulnessre. A fiú nyelt egyet, vett egy mély levegőt, hogy ne látszódjon annyira gyengének.
- Bízok magamban… - Sóhajtotta. - Ne kínozz! –Soulness felszisszent. –Legyőzöm a betegséget… Mia ez lehetetlen! - Érezte Mia ajkai lágyan megsimogatják az ő száját.
- Nem az, folytasd!
A lány ismét kényeztetni kezdte őt, Soulness úgy érezte minden előröl kezdődik, ugyanaz a fájdalom, a tehetetlenség érzése, amitől szinte már remegett. Mia finoman siklott Soulness testén. Tudta hogy a fiú, csak így kényszerből képes kimondani ezeket a mondatokat, mégis hallani akarta Soulnesstől, hogy erős marad, és harcol az életükért, a szerelmükért. Mikor megint egy perc választotta el a beteljesedéstől, Mia megint leállt. A gitáros felnyögött. Remegett az összes tagja, és szinte nem bírt magával.

- Az utolsó mondatot! - Mia egészen közel hajolt hozzá, a fiú érezte a lélegzetét a vállán.
- De ez hazugság…
- Ismételd meg! –Mia a végsőkig kínozta kedvesét.
- Nem!
- Akkor így maradsz? Kibírod? –Mia feltápászkodott.
- Mia, nem! Legyőzöm a betegséget! Senki, és semmi nem állhat az utamba!- Soulness végleg kikészült, a szemeiből folyt a könny, és magasabb volt a hangja. A lány akarata uralta mindenét.

- Csss…Bírd ki még egy percig…- Mia simogatni kezdte a haját, majd felborzolta a fürtjeit. –Ne hidd azt hogy nekem nem fájt ez annyira mint neked… De meg kellett tennem kettőnk érdekében…Még jobban sújtotta a lelkem a fájdalom, mint neked… - Megcsókolta a fiút, aki abban a pillanatban a hetedik mennyországba érezte magát, megfeszült a lány súlya alatt, és Mia ajkai közé lehelte minden gyönyörűséges gyötrelmét…