A Shinsengumi nevében - I. Hatalomátvétel

(1863. szeptember 2., Kyoto város)
A mázolt fapadló tompa kopogással köszöntötte a ráhulló vércseppeket. A vörös nedv aztán lassan utat talált a lécek közti vékony résbe, mintegy még távolabb húzódva a kifent acélszalagtól, melyről lecsurgott.
A férfi nagyot szippantott a levegőből, majd kifejezéstelen arccal eltette fegyverét. Még egyszer rápillantott a testre, hátravonta vállát, majd kisétált a szobából, mintha csak egy csésze teára ugrott volna be. A megbízás elvégezve.

(Kyoto város, Gion kerület, egy Yamano nevű bolt, mely egyben bordélyként is üzemel)
Niimi Nishiki zavartan pillantott fel az elhúzott tolóajtóban álló, markáns arcú férfira. Az ölében heverő fiatal lány visszahúzta magára égkék selyem köntösét, eltakarva zsenge halmait, és Niimi mögé húzódott.
- Oh…Hijikata. – lepődött meg Niimi alvezére láttán, akinek semmilyen érthető indoka nem lenne, hogy éppen itt zavarja.
- Jó reggelt Niimi mester. – szólalt meg az, mélyen meghajolva. - Bocsáss meg, hogy megzavarom a pihenésed, de egy halaszthatatlan ügyben kell döntést hoznod.
- Döntést hoznom. – ízlelgette a szót a Mibu Farkasok* triumvirátusának egyike. – Éppen most.
- Így van.
- Hijikata. – Niimi úgy döntött hamar rendezi akadékoskodó alvezérét. – Örülök, hogy ilyen kitűnő alapossággal végzed a munkádat, mint a Shinsengumi főtisztje. De amennyiben ez a halaszthatatlanul fontos dolog túlmutat a hatáskörödön, még mindig találsz két másik parancsnokot. Nem bánom, ha ez esetben valamelyikük dönt. Tehát...
- Elnézésedet kell kérnem Niimi mester. – folytatta blazirt hangon az alvezér.- De már beszéltem mindkettőjükkel és a jóváhagyásukat adták. Ebben a kérdésben azonban a Shinsengumi mindhárom fejének állást kell foglalnia.
- Vagy úgy. – sóhajtott beletörődően Niimi, habár továbbra sem volt semmi kedve hozzá, hogy ez a munkamániás, tolakodó alak mindenféle jelentéseket toljon az orra alá, amiket csak úgy a látszatért át kell olvasnia, hogy rábólinthasson. Hijikata minden bizonnyal egész éjjel ezzel a titokzatosan fontos üggyel foglalkozott, döntsön ez egyszer ő.

- Ez esetben, felhatalmazlak rá, hogy dönts a nevemben, és tegyél intézkedéseket!
- Valóban? Dönthetek a nevedben? – kérdezett vissza a férfi.
- Igen! – válaszolt Niimi Nishiki immár kissé ingerülten a sok körülményeskedéstől. Töltött magának egy csésze sakét és egy hajtásra kiitta. Sajnos Hijikata még mindig ott állt, ahol az előbb, úgy látszik eltökélte, hogy addig húzza a drága idejét, amíg lehet.
- Niimi Nishiki mester. – szólalt meg ünnepélyes hangon Hijikata. – Ez esetben egyhangú döntés született, melynek értelmében itt és most seppukut** kell elkövetned!
- Hogy merészelsz?! – pattant föl a széles vállú férfi, és fenyegetően kipattintotta kardját a hüvelyéből.
- Te magad mondtad, hogy dönthetek a kérdésben. Így mind három vezető határozott. Hajtsd végre a parancsot!
- Mi...miért? – hüledezett rémülten Niimi, hogy lassan felfogta a helyzetét. Összeesküvés? Csalás?
- Viselkedj a Shinsengumi volt vezetőjéhez méltóan. Lehetőséged van, hogy becsületesen halj meg. De arra is hogy becstelenül... – Hijikata összehúzta szemét és ő is kilazította a kardját. Egészen vérfagyasztó benyomást keltett így, Niimi ráadásul észrevette, hogy a hátsó bejáraton is beléptek ketten: egy vékonyka, sápadt fiú, együtt érző mosollyal az arcán és egy vele azonos korú férfi. Mindkettő keze a kardján pihent.

- Nyomorultak!! – üvöltött fel, és alkoholtól gőzös fejjel Hijikita felé vágott, az azonban könnyedén hárította a támadást.
Ugyanebben a pillanatban a vékony fiú félig kirántotta a kardját és fürgén előreszökkenve a markolat gombját Niimi hátsó bordjába vágta, olyan erővel, hgy az feljajdulva összecsuklott. Niimi tompa tudatában a fájdalom gyors takarítást végzett, a vezér eredeti képességeihez mért gyorsasággal vakon háta mögé vágott kaszáló mozdulattal, a penge pedig éles hanggal csapódott valamibe.

”Találat!” ötlött Niimi fejébe. Jól ismerte a testet átszakító fém hangját, de hátrafordulva meglepetésére csak a fiatal lányt látta, ahogy az vértől ragacsos hajjal görcsösen markolja a pengét, majd halk nyikkanással eldől. A fiú hátrébb állt, szál egyenesen, eltett karddal, mintha mi sem történt volna. Arcáról szánakozás volt leolvasható, bár inkább Niimi-t sajnálhatta illetlen magatartásáért, mint a balsorsú lányt.
- Miért? – kérdezte most már nyugodt hangon, visszafordulva Hijikata felé.
- Lopás, zsarolás, pénztartás. Ezekre a bűnökre a szabályaink szerint csak seppuku adhat feloldozást. Én leszek a segéded***.
- Várj! – Niimi agya sebesen járt. – A főhadiszállásra akarok menni! Mibu-ba!
- Nem! – válaszolt fojtott hangon a fővezér, ismét két kézre fogva kardját. – Itt és most.
Niimi újra körbenézett, majd végül lassan, beleegyezően intett. Kicentizett mozdulatokkal előhúzta rövid kardját, és fedetlen hasához érintette a borotvaéles hegyet. ”Ez ügyes volt, Hijikata...” gondolta, szinte mosolyogva magában, majd megrántotta kezeit.

(Mibu falu, a Shinsengumi főhadiszállása)

Kondou Isami egyedül ült a nagy, tolóajtókkal elválasztott teremben. A kezében két összehajtott fehér papír volt, az egyik Hijikatától, a másik az egyik járőrcsapat jelentése. Mindkettő komoly gondolkodást igényel, tűnődött somolyogva a dilemmán, vajon melyikkel kezdje? Végül először a jelentést hajtogatta szét. A hajnali gyilkosságról számolt be a szórakoztató negyedben. Egy Shimada Sakon nevű gazdag tisztviselőt öltek meg testőreivel egyetemben. A testeket megvizsgálták, legtöbbjükkel egyetlen erőteljes vágás vagy szúrás végzett, a kardja mindnek tiszta volt. A szembenső asszony elmondása szerint csupán egyetlen embert látott elsietni a házból, az arca takarva volt.

”Már megint...” Kondou vékony vonallá préselte száját. Mindig így tett, ha gondolkozott, mérdes volt, vagy aggasztotta valami. Az elmúlt egy hónapban ez a negyedik hasonló gyilkosság. Korábban is voltak merényletek a Bakufu-hoz közeli emberek ellen, de ezekben egy egész banda rohanta le éjjel az illetőt, és kaszabolta szét az őreivel. Mindig hullott pár bandita is, akiket jobbára a Chosuu klánból, illetve a kyoto-i alvilág bűnözőiből azonosítottak. De ezek az új esetek mások. Egyetlen támadó. Túlélő nem marad, az áldozatok pedig egyre magasabb rangúak. Úgy tűnik igazak a pletykák, és a kémek figyelmeztetése, miszerint a Chosuu klán képzett gyilkost fogadott. Talán nem is egyet.

- Hitokiri****. – ízlelgette a szót Kondou sötéten, majd a másik lap után nyúlt.
Hijikata részletesen leiírta Niimi Nishiki halálának körülményeit. Kondou kétszer is végigolvasta, különösen az a rész tetszett neki, amikor Niimi átengedte a döntést Hijikatának, megpecsételve a saját és közvetve az egész Serizawa csoport sorsát. Mert attól fogva, hogy társaival elhagyták a dojo-t Edoban*5, és csatlakoztak Kiyokawa Hachirou*6-hoz, követői és a Serizawát követők között kimondatlan ellentét feszült.
Csak fél éve volt, innen mégis mintha évtizednek tűnne. Eredetileg Kiyokawa a Shogun Kyoto-ba látogatása alkalmából toborzott harcedzett roninokat*7, afféle testőr csapatnak. Ebből kifolyólag kérte föl őket, akik az idősebb Kondou dojoban éltek, és ezért szedte ki szó szerint az akasztófa alól Serizawát és néhány korábbi társát, köztük Niimi Nishiki-t. Mind Serizawa, mind Niimi a Shintou Munen Ryu*8 mesterei voltak, harcedzett férfiak, ez volt az indok.
Aztán Serizawa elviselhetetlen jelleme hamar kimutatokozott. Kondou visszaemlékezett, mikor egy nap, elfelejtettek Serizawának ágyat foglalni, ő pedig a bocsánat kérésükre csak annyit mondott, tüzet rak éjjel és amellett alszik. Mikor nyugovóra tértek, hatalmas máglyát gyújtott a fogadó udvarán, akkorát, hogy a lángja a házakra is átterjedt, ők pedig egész éjjel azt oltották.

Aztán eszébe jutott, mikor a Kiyokawától való elszakadás után együtt a Kyoto-i parancsnok szolgálatába szegődtek, ekkor még csak, mint roninok csoportja. Akkor alig voltak húszan, pár hét alatt azonban összeszedték a környék semmirekellőit, és a rendfenntartó alakulat száma hetvenre nőtt. Az akkor fékezhetetlenül garázdálkodó császárpárti bandákat visszaszorították, a köznép pedig Serizawa jóvoltából hamar nevet adott a roninok csoportjának. Mibu Farkasai, suttogták és inkább lesütött szemmel félreálltak, ha megláttak egy-egy őrjáratot. Mert Serizawa az élő fába is belekötött belekötött, fennen hirdetve a nevét, mint a Farkasok vezetője. Esténként részegre itta magát, tört, zúzott és nemegyszer ölt is.
Aztán megvarratták az egyenruhákat, és fegyvereket, vérteket, felszerelést vettek 200 arany ryu-ból*9, melyet kivont karddal kért kölcsön egy helyi pénzváltótól. Tisztán emlékszik, amikor Serizawa egy a hollandusokól vett ágyut is hazavontatott, később ezzel lőtte ripityára egy gyanúsnak vélt kereskedő házát.

Mivel Kyoto-ban a radikálisokat visszaszorították, sokan közülük Osakába mentek át gyújtogatni, így, nem váratott sokat magára a felkérés: Júliusban a Shinsengumi egy részének át kellett látogatnia a városba, Serizawa vezetésével. Az a fajankó ott sem volt tétlen. Úgy a második nap összekapott egy Sumo birkózóval és levágta. Pár órával rá az egész sumo társulat rátámadt a csoportra, bár csak heten voltak, ötöt birkózót megöltek és vagy harminc megsebesült. A Farkasok természetét Osaka is megismerte.
Aztán alig három hete, megbízták őket, hogy védelmezzék az uralkodót a Chosuu sereg ellen, Ők pedig Serizawa ostobasága miatt majdnem a szövetséges Aizu katonákkal csaptak össze.
Végül a Chosuu erők nem támadtak, ők pedig felvették a Shinsengumi*10 nevet. És ahhoz, hogy a Shinsengumi végre azzá válhasson, aminek lennie kell, Niimi halálával már csak Serizawá-t és néhány követőjét kell eltenni láb alól. Szeptember 16. Ez lesz az a nap.

(szeptember 16. , a Shinsengumi főhadiszállása)
Szeptember 16-án a Shinsengumi gyűlést tartott. Volt szó a merényletekről, a Chosuu mozgásokról, a rejtélyes gyújtogatásokról és bemutattak néhány új tagot. Mint mindíg, a gyűlést most is dajdajozás követte, ebben most a tőlük nem megszokott módon Hijikata és Kondou is részt vett. A férfinek pedig nem csak a harcban de a szórakozásban is bizonyítania kell.

- Van-e olyan gazember itt, - harsogta egy hórihorgas, kócos 25 év körüli férfi. – aki versenyre kelne velem az ivásban? Lássuk csak...bajnokok előnyben!
- Nem köszönöm, Sano. – nevetett a vékony fiatal fiú. – Túl nagy bendőjű ellenfél vagy.
- Ehh. Kölyök vagy te még az ilyenhez Souji! – legyintett a Sanosuke nevű, az előre megbeszélt koreográfia alapján. – Na, férfiak!
- Én az asztal alá iszlak, Harada! – állt föl Kondou Isami, tőle igen meghökkentő módon. Ez meg is tette a hatását, mint azt a terem másikvégéből felhangzó röhögés mutatta.
- Isami mester, cimborám! – rikácsolt Serizawa. – Szerencsés napom van ma. Háháhá. Most kiderül melyikünk legény a talpán! Hijikata? Beszállsz?
- Nem köszönöm. - fintorgott Hijikata, hogy a vezetéknevén szólították. – Rossz a gyomrom ma.
- Nekem is az lenne, ha ilyen ellenfél ellen kéne játszanom, háháhá.

A játékhoz még csatlakozott, Innue Genzaburo, Kondou régi barátja, Hirayama Gorou, Serizawa bizalmasa, szintén nagy tudású kardforgató és tiszt a Shinsengumin belül, valamint jópáran közkatonákból, egyedül csak az ifjú Saitou-t hiányolták, Hijikata friss szerzeményét, aki a legutóbbi hasonló rendezvényen igencsak jeleskedett az ivásban. Két órára rá, úgy éjjfél körül, az ital elfogyása miatt félbeszakították az ádáz versenyt, jóformán már csak Harada Sanosuke és Serizawa Kamo állták a sarat, igaz menni egyik sem tudott. Hirayamát, és a vezért végül tanítványa, az ifjú Juusuke és néhány szerető húzta fel a pálinkától bűzlő padlóról, és kísérte az egyik alvóházba. Aznap teliholdas, tiszta éjszaka volt, a szél kicsit körbe is csipkedte a tántorgó társaságot, melyben egyedül Juusuke nem ivott. Serizawa különösen nehéz, széles ember volt, nem kis teher tartani, főleg nem felhurcolni a lépcsőn.
- Köszönöm kedves Juusuke. – hajolt meg szuszogva Ume, a parancsnok szeretője, miután végre legyőzték a lépcsőket. – Innen már boldogulok.

A részeg Hirayamát a szoba oldalában lévő priccsre fektették, majd ahogy kiment, Ume lehámozta Serizawáról a ruhát, pár másodpercig elgyönyörködött a robosztus férfitestben, majd melléfeküdt. A másik úgy harminc év körüli nő leellenőrizte a szomszéd szobában két alvó gyermekének békés nyugalmát, majd ő is lefeküdt, a szemközti hálóban, melyet vékony áttetsző papírajtó választott el csupán a nagy szobától, ahonnan immár Serizawa horkolása hallatszott. A nő mindíg is érzéskeny volt a zajra, bosszúsan vette tudomásul, jó idő lesz mire el tud aludni. Vajon Ume alszik? Minden bizonnyal, hiszen ő is ivott.
Ekkor hirtelen töprengését újabb nesz szakította meg. A kinti tolóajtó kinyílt, és egy férfialak lépett be rajta, hangtalanul Serizawa ágyhoz lépve. ”Így alakra minta Hijikata úr lenne”, gondolta a nő, de inkább nem kérdezte hangosan. Aztán úgy döntött jobb lesz ha felül, és megkérdezi a látogatót segíthet-e valamit, de mikor éppen elhatározta magát, az alak kiment. ”Nyitva hagyta az ajtót. Ejj...biztosan valamelyik részeg fickó eltévesztette a szobát.”

A lustaság olykor életet menthet. Mert a nő bár tudta, hogy be kell csuknia az ajtót, olyan kényelmesen feküdt, hogy csak nem tudta rászánni magát. Röviddel a látogató után a terembe négy férfi lopódzott be, mind kivont karddal, a nő pedig szinte belegyökerezett az ágyába. Hárman a parancsnokot állták körbe, egy pedig a szoba széléhez ment és a legkisebb megtorpanás nélkül lecsapott a fekvő Hirayamá-ra. Vele egyidőben mozdult a többi férfi is, Serizawa pedig üvöltve és hadonászva pattant fel, egymás után kapva a csapásokat. Álltában is rávágtak ketten, a hátra és a vállára, ő pedig az ütések súlyától nekirohant a szomszéd szoba paravánjának és keresztülszakította.

A nőbe olyan fájdalommal hatolt a felismerés, mintha őt is megszúrták volna. A gyerekek szobája! Nem látta már a gyilkosokat, a kardokat, nem látott semmit, csak a szomszéd szobát elválasztó ajtót. Hatalmas sikollyal félrelökte azt, és védelmezően a csöppségekre vetette magát, csodálatos módon még mindig aludtak. Serizawa alig egy méterre esett el tőlük, hörögve próbált feltápászkodni, aztán végleg elnyúlt a földön. Testét számtalan árok borította, melyekből sötétebb, világosabb vér áradt, egész tócsaként összegyűlve alatta. A nő nem sokat törődött vele, üvöltő zajra lett figyelmes a másik teremből, erre emelte csak fel a fejét. Juusuke állt kivont karddal, az udvar felé ordítozva.
- Hová tüntetek?! Nyomorultak! – üvöltötte.
Az emberek egy perc alatt ellepték az udvart, körbekutatták a bokrokat, az erdőt. Végül az északi falon találtak egy leeresztett hágcsót, valószínűleg ezen másztak be a gyilkosok. Hirayama Gorou fejét egyetlen csapással levágták, Umé-val szintén végeztek. Hijikata még aznap éjjel kihirdette, Serizawa Kamo-t, a Shinsengumi nagyrabecsült vezérét banditák meggyilkolták. Mindent elkövetnek a tettesek nyomonkövetésére, kelljen akár az egész Kyotot felforgatni utánuk.

Hirama Juusuke egymaga indult a városba a támadók keresésére, bár zavart fejében egyre inkább ott csengett a tiszta és logikus megoldás. Csak egyszerűen nem akarta elhinni. Pedig látta. Felismerni vélte a vékony fürge kis alakot ahogy eliszkolt, és mellette a szálasat is. Vissza kell mennie az állomásra. Itt kint úgy sem talál semmit. Legfeljebb belebotlik valami Chosuu bandába. Megfordult, és ijedtében kiáltva hátraugrott, mert egy fiatal férfi állt mögötte.
- Áh. Te vagy az. – lélegzett fel, felismerve az ismerős karakteres arcot, és a vesébe vágó szemeket. – Saito Hajime, igaz?

A férfi szótlanul bólintott, és tovább nézte Juusuke-t.
- Gyűlés után eltüntél. – motyogott maga el a fiú. – Akkor nem is tudhatod mi történt! Serizawa mestert meggyilkolták!
- Kik? – kérdezte Saitou a meglepettség legkisebb jelét sem mutatva.
- Azt...azt hiszem...
- Hogy Hijikata úr áll mögötte?
- Igen. – bólintott Juusuke, majd elképedve nézte, ahogy a Saitou mozulatlan szemekkel kilazítja a kardját. Egy pillanat alatt megértett mindent, leginkább az ugrott be neki, hogy valóban Okita és Hijikata lehetett az a kettő, akit látott átfutni az udvaron. Bal kezével a tokhoz kapott, de a jobb keze már nem érte el a markolatot. A kivillanó kard élesen felszisszent, ahogy a gondolat gyorsaságával áthatolt a levegőn, és Hirama Juusuke, az egyetlen szemtanú testén.



*Mibu Farkasok: a Shinsengumi beceneve, a székhelyük, Mibu után, mely ma Kyoto egyik kerülete. Eredetileg Mibu Roushi-nak hívták őket (Mibu Ronin-jai), ebből lett Miburo (Mibu Farkasai)
**seppuku: = harakiri, szertartásos öngyilkosság
***segéd: a seppuku-t végző harcost egy segéd segítette, levágta a fejét amikor az jelt adott.
****Hitokiri: = hivatásos gyilkos, aki megbízásból embereket öl, általában hűségből, nem pénzért.
*5Edo: = a mai Tokyo
*6Kiyokawa Hachirou: A Shinsengumi eredeti alapítója.
*7ronin = gazdátlan szamuráj, japán nevén ’roushi’. A többségük bűnözött.
*8Shintou Munen Ryu: Híres, régi kardvívó (kenjutsu) iskola. Ma is létezik. Ryu = iskola (itt)
*9 200 arany ryu: 10 ryu-ból kb. egy évre kényelmesen elélhetett valaki. 200 ryu sokmillio forintnak megfelelő pénz.
*10 Shinsengumi: = ’Új-kiválasztott-csoport’ kb. (shin-sen-gumi)