Regények - 120.oldal

- Mióta tudod, hogy ebben a betegségben szenvedsz?
Soulnesst hirtelen érte a kérdés. Mint a hidegzuhany…
- Miért?
- A saját halálodat akarod?
Soulness meglepődött a hangnemen, Mia türelmetlen volt, és haragos.
- Nem…
- Akkor miért nem mondtad el?
- Nem akartam hogy bárkinek is a terhére legyek… nem szeretem ha segítenek…

Ledöbbentem és gyorsan a vezetőfülkébe siettem. Még valahol mélyen reménykedtem, de aztán szembesültem az igazsággal. Nem volt ott senki. Közben hallottam, hogy a többiek is felriadtak.
- Mi volt ez?- kérdezte valaki. Az ajtó még mindig nyitva volt, gyorsan odamentem és becsuktam. A szél közben majdnem kivitt, de megkapaszkodtam egy kallantyúban, és ép bőrrel megúsztam. Mindenki rám nézett és egyszerre kérdezték:
- Mi történt?
- A pilótáink kiugrottak…

Előkerestem a telefonomat, és egy üzenetet kezdtem el belepötyögni. “Nagyon szeretlek ám, tudod? …” – kezdtem az üzenetet. Ha lúd, legyen kövér. Ha már egyszer eldöntöttem, hogy megírom ezt az smst, legyen őszinte, és csak az legyen benne, amit érzek. Ezután, a kérdés után még odabiggyesztetem egy-két mondatot, hogy megbántottam, vagy mi a probléma, mert mostanság alig szól hozzám. Remélem, válaszol…

Előjött a szoba egyik sötét sarkából és elindult egyenesen felém. Ránéztem, de arcáról nem tudtam semmit sem leolvasni, hogy boldog-e, szomorú-e, mérges-e. Képtelen voltam rá.
- Miért félsz tőlem kicsim?- kérdezte, s mikor már teljesen odaért hozzám, pár centire állt csak meg tőlem.
- Nem félek. Csak...
- Csak fáj, hogy szó nélkül itt hagytalak?- emelte fel a fejem.
Pillantásomból ki tudta olvasni a választ, s magához ölelt.
- De most itt vagyok, nem lesz...

A kulcs, mintha egy láthatatlan zsinór húzná, megfordult a zárban, majd kipattant, és a feje fölött átröppenve egyenesen Maureen kezében landolt.
July megpördült.
- Engedj el! - követelte riadt hangon.
- Ne aggódj, kicsim, nem bántalak! - mosolygott Maureen. - Én is tudom, milyen vagy, te is tudod, milyen vagyok, miért akarnék ártani neked? Az egész életemet arra tettem fel, hogy segítsem az ilyen fiatalokat, akik a képességeik miatt számkivetettek lettek. Nem kell félned...

Eddig már hármat elfogtunk év eleje óta. Az Asszony szerint többre volna szükség. Még több áldozatra. De nem tudom… Symbelmine gondoskodik róla, hogy senki ne sejthesse meg, mi történik itt. Hogy itt van a Gonosz. Szeretem nagyon az éjszakákat, amikor nem kell aludni. Furcsán hangzik, de szeretem ezt a házat. Olyan magával ragadó. Bár más lehetőség nem is lehetne, mindannyian Areyepek vagyunk, és rá vagyunk szorulva, hogy itt lehessünk...

Szerencséjére a kezét úgy kötözték a székhez, hogy az ujjai voltak hátul. Kisujjával üggyel-bajjal kitapogatta a betört ablaktábla cikkcakkos peremét. Felhúzta összekötözött csuklóját még egy kicsit, és mikor a csikorgás értésére adta, hogy ott van a keze, ahol szeretné, kicsit lejjebb tartotta, hogy az üveg élét érje a kötél, nem a lapját, majd átlósan húzogatni kezdte. Közben az ajtót nézte...

Attól a naptól fogva a három fanyar megjegyzés ott virított a kissé kopott kapun, hogy valamiféle örömöt szerezzenek az utcán elhaladó embereknek. Sajnos azonban viszonylag kevesen jártak az utcában. Az utcában lakók természetesen észrevették másnap a firkákat a kapun, amint kiléptek saját házukból, de eszük ágában sem volt szólni a tulajdonosnak, hogy ugyan jöjjön ki, és nézze meg, milyen minősítést kapott a háza. Volt, aki egyetértett vele, különösen a szomszédok. Akadtak, akik gyanakodtak...

Minden emberrel előfordul, hogy valami furcsával, megmagyarázhatatlan dologgal kerül szembe élete során. Sok gyanús, és különös dolgot észlelhet egy ember élete során. Felnőttként – alaposan lecsökkent fantáziával – talán kissé másképp láthatja ezeket, mint gyerek-ként. A történet tanulsága legyen mindannyiunk számára nyilvánvaló. Ha különös dolgokat észlelünk, ne kísértsük a szerencsénket, mert sosem tudni, hogy mi fog történni. És legfőképpen kerüljük el a régi épületeket, mert egyéb...

- Mikor vámpír lettél, s először halottad azt a szót, hogy Maszkabál, te sem tudtad, mit jelent, szerintem még megjegyezni, sőt! Kimondani sem tudtad. Most is ülnek itt olyanok, akiket valamilyen úton-módon elhagyott a mentoruk, s nem kaphattak komolyabb tanítatást. Nekik ez most adandó alkalom...