Regények - 120.oldal

Eddig már hármat elfogtunk év eleje óta. Az Asszony szerint többre volna szükség. Még több áldozatra. De nem tudom… Symbelmine gondoskodik róla, hogy senki ne sejthesse meg, mi történik itt. Hogy itt van a Gonosz. Szeretem nagyon az éjszakákat, amikor nem kell aludni. Furcsán hangzik, de szeretem ezt a házat. Olyan magával ragadó. Bár más lehetőség nem is lehetne, mindannyian Areyepek vagyunk, és rá vagyunk szorulva, hogy itt lehessünk...

Szerencséjére a kezét úgy kötözték a székhez, hogy az ujjai voltak hátul. Kisujjával üggyel-bajjal kitapogatta a betört ablaktábla cikkcakkos peremét. Felhúzta összekötözött csuklóját még egy kicsit, és mikor a csikorgás értésére adta, hogy ott van a keze, ahol szeretné, kicsit lejjebb tartotta, hogy az üveg élét érje a kötél, nem a lapját, majd átlósan húzogatni kezdte. Közben az ajtót nézte...

Attól a naptól fogva a három fanyar megjegyzés ott virított a kissé kopott kapun, hogy valamiféle örömöt szerezzenek az utcán elhaladó embereknek. Sajnos azonban viszonylag kevesen jártak az utcában. Az utcában lakók természetesen észrevették másnap a firkákat a kapun, amint kiléptek saját házukból, de eszük ágában sem volt szólni a tulajdonosnak, hogy ugyan jöjjön ki, és nézze meg, milyen minősítést kapott a háza. Volt, aki egyetértett vele, különösen a szomszédok. Akadtak, akik gyanakodtak...

Minden emberrel előfordul, hogy valami furcsával, megmagyarázhatatlan dologgal kerül szembe élete során. Sok gyanús, és különös dolgot észlelhet egy ember élete során. Felnőttként – alaposan lecsökkent fantáziával – talán kissé másképp láthatja ezeket, mint gyerek-ként. A történet tanulsága legyen mindannyiunk számára nyilvánvaló. Ha különös dolgokat észlelünk, ne kísértsük a szerencsénket, mert sosem tudni, hogy mi fog történni. És legfőképpen kerüljük el a régi épületeket, mert egyéb...

- Mikor vámpír lettél, s először halottad azt a szót, hogy Maszkabál, te sem tudtad, mit jelent, szerintem még megjegyezni, sőt! Kimondani sem tudtad. Most is ülnek itt olyanok, akiket valamilyen úton-módon elhagyott a mentoruk, s nem kaphattak komolyabb tanítatást. Nekik ez most adandó alkalom...

- Én segíthetek.- válaszoltam, és feltérdeltem, hogy megcsókolhassam. Elbambulva meredt a semmibe, én meg úgy éreztem, mintha egy kőszoborral csókolóznák. Teljesen más volt, mint tegnap. De hagyta magát, és lecsúszott a fotelból egyenesen a földre, mellém. Percekig csak smároltunk, de éreztem, hogy többet is akar. Én viszont…hát nem is tudom. Azt sem tudtam, hogy van-e nála condom, nem tudom, a barátjával használták-e. De mi van, ha nem? Egyik porcikám se kívánta, hogy AIDS-es legyek....

Két barátnő, két teljesen ellentétes személy, mégis összekötötte őket a múlt és a szeretet. Az egyik tetőtől talpig komor feketében, a másik nőiesen szép, vidám színekben. Lienna Charilla Aquacea(fentebb említett Drea) csípőig érő, enyhén hullámos ezüstszőke hajjal rendelkezett, arca gyermekien szép, szemei acélkékek. Pillanatnyilag csipkékkel díszített halványlila blúzt, és fekete miniszoknyát viselt, nameg az elmaradhatatlan karkötőit, melyek megcsörrentek, miközben kezét Raist felé...

-Csak egy kérdést engedj meg: miért mondta mindenki, hogy Foundenberg, mikor téged Bergond-nak hívnak?
-Tudod Jenna, a családunknak kettős neve van: Bergond- Foundenberg, csak utóbbit inkább mellőzöm, ha lehet.
-Jól megtréfáltatok!
-Minden bizonnyal. De most a legfontosabb a bál. Menjetek fel a szobátokba, s kezdjetek el készülődni. 7-kor szeretnénk kezdeni...

- Nem igaz… Soulness úgy fogtad azt a gitárt, mint ha gyermeked lenne… Elválaszthatatlanok vagytok, és amíg élsz ez a tárgy kísérni fog, akárhol is jársz… Bárhol és bármerre…
- Honnan tudod, mikor mit kell mondani?
- Nem tudom… Csak kiválasztok egy mondatot a fejemből…
- Mia… én… nem tudom, hogy képes vagyok e végigcsinálni… Egyre jobban érzem hogy…Nemsokára végem…
- Az csak illúzió! Higgy nekem… - A lány megcirógatta kedvese arcát. – Együtt menni fog…

A nőbe olyan fájdalommal hatolt a felismerés, mintha őt is megszúrták volna. A gyerekek szobája! Nem látta már a gyilkosokat, a kardokat, nem látott semmit, csak a szomszéd szobát elválasztó ajtót. Hatalmas sikollyal félrelökte azt, és védelmezően a csöppségekre vetette magát, csodálatos módon még mindig aludtak. Serizawa alig egy méterre esett el tőlük, hörögve próbált feltápászkodni, aztán végleg elnyúlt a földön. Testét számtalan árok borította, melyekből sötétebb, világosabb vér áradt,...