Regények - 119.oldal

- Régen, mikor vámpír lettem, sokáig nem tudtam hogy mi tévő legyek a világban. Nem találtam helyem. Kitaszítottnak éreztem magam, nem tudtam senkire sem támaszkodni, hisz mesterem meghalt. Megölték idő előtt. Arra adtam a fejem, hogy körbeutazom a világot, s így ráakadtam valamire. Pontosabban, valakikre...

Feszülten az ajtónak tapasztották a fülüket, hallották, ahogy rengeteg cipő koppan odakint, kíváncsi zsivaj kerekedik, majd félig-meddig elhal.
- Most pedig elárulnád, miért kellett elrohannunk??? - tárta szét a karját Gordon. - Valaki berobbantotta mellettünk a ta…
- Én voltam.
Gordonnak torkán forrott a szó.
- Miért robbantottad fel a takarító szekrényt?!
- Nem volt direkt.
- De hát velem beszéltél!
- Igen, és jól fel is húztál! - tört ki July...

Ez volt a legrosszabb hír, amit csak hallhattunk. Belevesztünk a dzsungelbe. Senki nem volt a közelben, aki segíthetett volna. Teljesen magunkra voltunk utalva...

- Akkor… Azt akarod mondani… - Frozen felpattant a székből. – Hogy … nem vagyok ember, ne is legyen magánéletem…
- Ez nem magánélet! Amit te csinálsz, az egy mocskos dolog! Mindenkit elcsábítasz, majd eldobsz!
- Ehhez semmi közöd! – a fiú is kezdett felindult lenni, kékes-fehér arca kezdett pirosodni.
- De van! Segítettem Melindának megteremteni a tökéletes embert, vagyis téged! Félig meddig tőlem származol! Melinda azt mondta tökéletes leszel, de én nem ezt a tökéletességet...

Nagyon fáj…! Szükségem van rá! Kell nekem, és meg is fogom szerezni! Itt akarom hagyni ezt az átkozott helyet! Az ablakok rácsosak, az ajtókat este mindig zárják. Még a kertbe is csak kísérettel mehetünk ki. Komolyan, mint egy elmegyógyintézet. Nem engedik, hogy zenét hallgassak. Pedig mennyire szükségem lenne rá… és Danre is...

-“Anya, nem kellett volna már feljönnie? – kérdezte Ramóna kissé aggódva.
-“De igen kicsim, - ölelte hirtelen magához Ágnes a lányt, mintha csak azzal az érzékeny női hatodik érzékével megérezte volna, hogy nagy a baj.
János eközben kezdte nagyon szörnyen érezni magát, testének minden sejtje levegőért kiáltott, s tudta, ha nem jut hozzá, belehalhat. Egyre csak süllyedt a dermesztő hideg vízben, tüdeje mintha csak szét akarna robbanni, már képtelen volt bármit is tenni...

Eközben minden tekintet a fiúra szegeződött, tudta, egyedül maradt több ezer rajongóval, akik bármikor felugorhatnak a színpadra, vagy összeverekedhetnek.
De valahogyan még sem félt, élvezte a tekinteteket, szinte simogatták őt.
- Milyen furcsa… Két órával ezelőtt még kapartam a falat, mert ki kell állnom ide… - vallotta be. Ismét mosoly, néha még kuncogás is felhangzott. – Most viszont jó itt… Tehát… Csak annyi hogy kiszállok a G.O.D - ból…

- Nem lépek fel veled… - mondta.
- Hogy? – a többiek a két emberre néztek, forgatták a fejüket, Soulness erre mit lép, mire ő hirtelen megrántotta a vállát.
- Akkor majd énekelek ÉN! – hagyta a többiekre, és megfordult.
- Hogy van bátorságod!? – Friol neki akart menni a fiúnak, de a többiek lefogták.
Soulness megfordult.
- Csak is az együttesért, a G.O.D érdekében most először, és utoljára! – sziszegte egyenesen Friol képébe, majd megfordult, és eltűnt...

- Mit a fészkes fenét műveltek ti?! Azt hiszitek egyik napról a másikra egybekelhettek?! Normálisak vagytok?! Nem! Nem engedem! Mia ez a fiú rossz hatással van rád, agyon rossz hatással! Elvette az eszedet, és úgy rohansz utána, ahogyan ő azt akarja!
- Nem igaz! Anya ezt ketten akartuk!
Megfagyott a levegő. Mindenki egymásra nézett, majd a párra. Az ég is megdörrent, és könnyezni kezdte saját esőcseppjeit…
- Gondoltam hogy te nem fogod elfogadni ezt! –Mondta a lány kiábrándultan....

- Most légy nagyfiú! –Felhúzta Soulness a karjánál fogva, és belevágott a hasába. A gitáros felordított fájdalmában és ismét a földre hanyatlott. Mindenki a verekedés köré gyűlt Mia is észrevette a változást, és odasietett. Átverekedte magát a tömegen, és felsikoltott. Soulnesst látta, ahogyan fájdalmasan fetreng a földön, a hátán egy erős izmos férfi lábával.
- Nem bírsz felállni? Segítsek!? – A férfi felhúzta Soulness karjait, miközben még erősebben rátaposott.
- Ne! Hagyjátok...