G.O.D 38

38. A végzet hatalma

Hol van Soulness? –Kérdezte Micha, nem látta a veszekedés óta barátját.
- Még mindig bent kuksol…- Mondta Krisma. –Igazán kicsalhatnád, negyed óra múlva koncert…
- Ne kezdd el te is, vagy netán át akarod venni Friol szerepét? - Mondta Micha gúnyosan, bekopogott az ajtón. –Nikotintündér, minden rendben van? Negyed óra múlva kezdünk…!
A szobából halk morajlás hallatszott.
- Értettem…- hallatszott egy búskomor hang.
- Soulness mi a baj?
A billentyűs benyitott. Ott találta a fiút, az ablakpárkányon üldögélve, merőn bambulva az esti tájat.
–Ideges vagy?
- Szerinted képes vagyok rá? –Soulness aggódva nézett a fiúra, aki a kérdés után vígan rámosolygott.
- Hogy képes e? Biztos…
- Honnan tudod? Fel fogok sülni érzem…
- Ugyanoda mész, ahova amúgy is menned kell… csak előrébb…
- És mindenki rám fog figyelni… - Soulnessnek csurogni kezdtek a könnyei. Nem a gyengeségtől, ideges volt, nem akart romba dönteni a G.O.D eddig szerzett sikerét.
- Figyelj! –a billentyűs felállt. –Miattad vagyunk azok akik vagyunk… Ezt neked köszönhetjük, és nem Friolnak… Neked ez jár… Megcsinálod… Bízz magadban…

Soulness bólintott, bár Micha szavai nem győzték meg. Lámpalázas volt, és a 15 perc olyan hamar szállt el számára, akárcsak egy lélegzetvétel.
Mire egyet pislogott, már ki kellett volna mennie üdvözölni a közönséget, és felkonferálni a csapatot. De állt, és nézte a közönséget, és félt. Remegő lábaiba próbált erőt gyűjteni, de szinte minden ereje elszállt. A nemrég érzett pozitív érzésekkel együtt.
- Mit keresek én itt? –Gondolta magában. - Friol az énekes… - A következő pillanatban meg akart fordulni, de valaki finoman kilökte a közönség elé.
Egy kicsit megbotlott, majd mikor sikerült ismét egyensúlyba jönnie felegyenesedett. Néma csönd, mindenki csak őt bámulta. Soulness vörösödni kezdett, érezte hogy lassacskán melege lesz, és ekkor megpillantott egy arcot. Egy kegyetlenül mosolygó arcot a színpad másik oldalán. Friol arca volt. Ez mintha felturbózta volna a fiút, meglendült a lába, és letette a saját helyére a gitárt, majd még egy nagyot előre lépett, és a mikrofonnal egyenesen farkasszemet nézett.

Remegve megfogta a számára idegen tárgyat, megpróbálta feljebb húzni, mert ezzel a magassággal le kellett hajolnia hogy beszélni tudjon. Ezzel csak azt érte el hogy az állvány a következő pillanatban megadta magát, és a mikrofon a tartó felével együtt a kezében maradt.
- A rohadt életbe!- Formálta meg a szavakat, mikor többek is hangos röhögésben törtek ki.
Vett egy mély levegőt, és keresni kezdte a szavakat a fejébe, ahol most csak végtelen üresség táncolt.
- Az énekesünk sztrájkol… - Bökte ki végül magyarul, mire mindenki meglepve bámult rá. Igaz az akcentusa nagyon fura volt, de mégis érthető és tiszta. –Én meg lámpaégés…vagy mi.… vagyok… - Nézett a közönségre, akik mosolyogva helyeseltek. Néhányan az első sorból nevetni kezdtek, és az lámpalázas szót suttogták a fiú felé, aki elmosolyodott, és bólintott.
- Nem akar valaki énekelni? –Nézett a publikumra, ahol viszont az előbbi morajlásnak nyoma sem volt. –Senki? –Vakarta meg a fejét. –Akkor majd én… - Sóhajtott fel. Széttárta a karjait, mintha szállna közben a többi tag is elfoglalta a helyét, csak az ő gitárja maradt gazdátlanul.
- Különlegesen furcsa nap ez mai… - Soulness felszabadultan megszólalt. Lábával alig észrevehetően meglökte e leesett állványt, ami a földre hullott. Leugrott ő is letette a mikrofont. A rajongók kinyújtották a megszokott rácson keresztül a kezeiket, Soulness megfogta valamennyit, aminek hatására sikoltozni kezdett a tömeg.
- Erre itt semmi szükség… - Nézett fel a kerítésre, és mászni kezdett a lakat felé.
- Mit művel ez? Nem értem mit mond? –Néztek Michára a tagok ő csak megrántotta a vállát és figyelt.

A következő pillanatban óriási kattanás hallatszott, és a kerítés szétnyílt Soulnessel a hátán. A közönség szinte berontott a színpad elé, és őrjöngeni kezdett, a lányok örömükben elsírták magukat. Soulness lassan leereszkedett, de a tömeg felkapta, és a karjaikban visszaadogatták őt a színpadra.
Soulness megfordult, minden tag mosolygott, Friolt viszont már nem látta.
Intett egyet, megnézte a kezébe lévő papírt, és behunyta a szemét. Ismeretlen fura érzés keringett benne, ennyire még soha nem érezte a számoknak a ritmusát, ennyire soha nem ragadta magával a zene, szinte nem bírt ellenállni hogy ne kezdjen bele az éneklésbe.
Mire eljutott a tudatáig, hogy ő most énekel, nem hitt a szemének, sem annak amit érzett. Ott énekelt a közönség között, egy hangfalon üldögélt, a rajongók a lábánál őrjöngtek meg is érintették néhányszor. Ő csak dalolt teli torokból, és végre ismét érezte hogy élvezi a játékot. Az együttes csak zenélt, amikor felpattant, finoman ringatni kezdte a karjait, mire elhalkult a zene.

Megállt, letérdelt, és behunyta a szemeit. Már másfél órája játszottak de még csak most kezdte érezni, hogy izomláz terjeng szét a testébe. Feltápászkodott, és a maradék mikrofonnal, dobbantott egyet a színpadra, ami nagyot kondult. Lihegett, mindezidáig mozgásban volt a teste, táncolt ugrált, és folyamatosa nyitva volt a szája. Alig tudott szóhoz jutni, a kellemes fáradtság szúrta a tüdejét, tudta most jönnek a legnehezebb pillanatok.
- A múltkor miattam hagytuk abba, most én is fejeztem be… - Nézett fel olyan komoran, mint még soha.
A közönség némán hallgatott.
- Bár úgy tűnik nálunk minden rendben nem így van… - kezdett bele, hátracsapta izzadt haját. –igazából itt komoly gondok voltak évekkel ezelőtt is. Nem nagyon jövök ki az énekessel az a helyzet. Ezalatt a három év alatt sikerült elérnem valamit, amit nem neveznék sikernek. De mégis sokat köszönhetek neki, főleg az utóbbi egy évnek. Sikerült találnom egy olyan embert, aki bár közületek való, és ízig, vérig így is van, de szeret, és emellett még képes is kiállni mellettem...
Neki köszönhetem az életem, és hogy most szerelemes vagyok, de fülig! –Elmosolyodott, mire egyes emberek, megértő könnyes szemekkel néztek rá, tudták Soulness most az igazat mondja el nekik. –Csakhogy a szerelem öl, butít, és nyomorba dönt…- Szögezte le, közben a szemével keresni kezdte a lányt.

Hamarosan megtalálta, igen úgy állt, mint amikor először szemezett vele, amikor először kerítette hatalmába. Először tette Mia szerelmének bilincsébe a szívét, és azóta sem szabadult ki.
A lány szégyenlősen könnyes arccal nézett fel rá, mégis csodálva, és tisztelettel.
- Csakhogy engem nem a szerelem ölt meg… - Mosolyodott el, délcegen a lányra nézett azzal a félreérthetetlen pillantásával. –Nem is tudom, miért mondom el… - ült le törökülésbe a színpadra közben intett a fiúknak hogy visszavonulhatnak. Tapsolni kezdtek az emberek, a tagok szokás szerint meghajoltak, majd folytatták útjukat a színfalak mögé.
Eközben minden tekintet a fiúra szegeződött, tudta, egyedül maradt több ezer rajongóval, akik bármikor felugorhatnak a színpadra, vagy összeverekedhetnek.
De valahogyan még sem félt, élvezte a tekinteteket, szinte simogatták őt.
- Milyen furcsa… Két órával ezelőtt még kapartam a falat, mert ki kell állnom ide… - vallotta be. Ismét mosoly, néha még kuncogás is felhangzott. – Most viszont jó itt… Tehát… Csak annyi hogy kiszállok a G.O.D - ból…

Néma fagyott csönd. Mindenki értetlenül nézett a fiúra, aki elővett egy cigarettát, és rágyújtott már csak megszokásból.
A közönségben felcsendült a kérdés: Miért? Néhányan sírni kezdtek, mások fel se fogták a dolgot. Soulness sóhajtott, számára is nehéz volt ezt elviselni, hogy végleg meg kell válnia a színpadtól, de a legtöbb dolog, köztük a betegsége, és Friol ellenségeskedése is emellett a döntés mellett szólt.
- Azért mert az énekes és közöttem már már erőszakba torkollik az ellenségeskedés…- Válaszolta meg őszintén. –Ez eddig megy, de egy idő után elviselhetetlen… És úgy döntöttem hogy nem harcolok ellene, nem engedem hogy megalázzon soha többé!
- Képes vagy feladni az életed értelmét?! Pusztán a elviselhetőség érdekében!? –Kiáltotta be egy férfi.
- Lehetséges, hogy valami itt véget ér, meghal… De én hiszek abban ha valahol valami meghal, egy másik helyen új élet kezdődik… Ezt meggyőződéssel állítom… A bandában már elviselhetetlen volt kettőnk között a marakodás… Így gondoltam én legyek az okosabb… - Felállt. –De ígérem, hogy találkozunk még! –Elfüttyentette magát, mire a többi ember is óriási füttykórusban részesítette. Így éljenezték ezt a vallomást. Mindenki tudta ez nem betanult szöveg, ez mélyről jött, így még senki sem beszélt velük. Mindenki biztosra vette, hogy ez a koncert ez a élmény örökké megmarad az emlékezetükben.

Soulness beindult, félúton megfordult, utoljára búcsút vett a színpad reflektorfényétől a csillogástól a pénztől, majd beindult a gitárral, és a mikrofonnal, oda ahova már csak kevés dolog köti, vissza az öltözőbe.
A helység lassan kiürült, a rajongók óriási élményekkel tértek vissza, senki sem gondolta a koncert elején hogy ilyen vége lesz.
Mindenki elment kivéve Mia. A lány ott állt a terem közepén, és könnyezett. Soulness megvonja magától azt aminek eddig élt. A zenét, a gitárt, olyan furán érezte magát, üresnek, de ugyanakkor keserűséggel tele volt a lelke. Ott bántották a fiút, ahol a legjobban fájt, és ő összeroppant a súly alatt, és Mia nem volt ott hogy segítsen neki. Nem volt ott, mert Soulness nem mondta hogy mekkora fájdalmat okoz neki ez a dolog. Mégis ahogyan beszélt, felcsillant a hangjában a rejtett remény, a vágy az új élet után, hogy ismét kapjon levegőt.

Hirtelen megpillantotta Soulnesst. A fiú egy szál rózsát tartott a kezében, úgy rohant oda hozzá.
- Azt hittem bejössz… - Kezdte Soulness aggodalmasan. –Minden rendben? –nyújtotta oda a lánynak a rózsát.
- Semmi sincs rendben… - Dadogta Mia.
- Mia… - Soulness körülnézett, elment egy percre, kerített egy széket, leült, és a lányt az ölébe ültette. –Figyelj… Kislány ennek így kellett lennie.. Nem bírtam volna tovább… Előttem gyújtotta fel a lemezszerződés másolatát… Gyűlölt… Ezt így nem szabad… más tagok szeretik egymást, elviselik… De mi nem…
- Hogy bírod? –Mia összetörten a karjaiba omlott, Soulness rémülten karolta át a lányt, és húzta még jobban magához, nem hitte hogy a lányt ennyire megrázza a dolog…
- És most mi lesz veled…?
- Mi lenne? –Soulnessnek is könnyes lett a tekintete. –Elintézem amit kell, és veszek egy lakást itt hozzád közel…

- Megőrültél?
- Nem… Szeretlek… - Soulness megcsókolta a lány ajkait, szinte magába szippantotta. –Nem szabad sírnod… Értem ne ejts soha egy csepp könnyet sem…!
- Miről beszélsz, te őrült… Kiért aggódjak ha nem érted…? - A lány teljesen ellazult az ölében.
- Megismétlem… Itt valaminek vége lett… Meghalt… De valami újjászületett… És ezek vagyunk mi ketten… - Letörölte a lány könnyeit. –Menjünk vissza… Álmos vagyok, és fáradt…
- Jó… - Mia bár szipogott egy kicsit, beleegyezett.