The Lovekiller ~A lélekrabló

1.

2011
Gyönyörű nyárvégi hajnal süvített végig a kis Sacramentón. A legtöbb ember még révedezett otthon, még megpróbált visszamenekülni a nyár adta felejthetetlen élményekhez. Pedig a naptár nem hazudott: Szeptember elseje volt, a nyári szünet vége, a diákok legszomorúbb napja, mikor újra kinyitotta az iskola a kapuit, és ismét megteltek a padok. Megint hallgatniuk kellett a tanárok olykor unalmasnak tűnő beszédeit. Mindenki úgy gondolta ez az év semmi újat nem hoz eme városka életébe… Tévedtek.
Két héttel korábban.
- Már megint elintézte magát? – az egyik köpenyes öregember megkocogtatta a tartáj üvegét, ami vízzel volt feltöltve.
- Valaki rendesen megkínozhatta, szinte szét volt marcangolva mindene… Alig tudtuk most visszahozni. –Egy nő aggódva tekintett ismét az üvegre, amit eddig szénsavas buborékok fedtek…
- De sikerült… - az öreg ismét az üvegben lévő fiatalemberre nézett. –Egyre többször töröd össze magad! Mit művelsz Victum?! Ne becsüld felül magadat!
Hirtelen megjelent két vékonyka ököl az üveg mögött. Vadul verni kezdte, és egyre több levegő jött fel.
- Hagyd!
- De uram meg fog fulladni!
- Nem fog!

Hirtelen megjelent egy arc. Egy fiatalember volt az üvegben! Segélykérően verte a falat, meztelen vékony teste még az üvegen keresztül nézőknek is remegett. A szája rózsaszín lilás volt a víz alacsony hőmérsékletétől.
-És mi van, hogyha nem a saját hibája miatt halt meg?
-Meg kell tanulnia, nem játszhatja el a lehetőségeit! –Az öregember, intett hogy leereszthetik a palackot. –Hozzatok neki törölközőt, és jöjjön be hozzám, eleget láttam már! –Azzal visszaindult.

A palackban a víz süllyedni kezdett vele együtt a fiú is úgy került egyre közelebb a földhöz. Mikor megszűnt a víz nyomása, erőtlenül összeesett.
- Hogy várhatja el hogy így fogadja a hercegnőt? –A nő persze rögtön odarohant, és törölközőt terített a fiú testére, és betakarta. –Victum jól vagy? Minden rendben?
- Azt hiszem! – Victum remegett, és következő pillanatban egy kis adag víz tört elő a torkából. Térdelt egy törölközőben, meztelen testtel és öklendezte a lenyelt vizet. Reszketett a hidegtől, megpróbált feltápászkodni, meztelen pipaszár lábai mikor felemelkedett, majdnem összerogytak.
- Ternoss hívat… - a nő nehezen nyögte ki a szavakat. A fiút tizenhetedjére élesztette újra ebben az évben. De Victum bőszen tett néhány bizonytalan lépést, majd diadalmasan elmosolyodott, kitépte a vénájából az infúziót, és elindult, bár gyakran megszédült, mire elért az ajtóig. A törölközőn keresztül látszottak az idomai, a makulátlanul fehér bőre, és a tetoválása egy része két oldalt a derekánál. Ez jelezte hányszor kellett újjákelteni a testét, most megint gazdagabb lett egy újabb motívummal. Ezeket mind a nő, vagyis Melinda varrta a fiú bőrébe, még amikor regenerálta a testét.

Victum nem volt igazi férfi. Gépek által létrejött ember volt, mégis mélyebben érzett mindenkinél. Mellesleg a nőies megjelenése ellenére nagyon vonzónak találták a lányok is. Victum volt az első kísérlet, amit Melinda készített; több mint harminc éven keresztül dolgozott a fiún a megjelenésén a mozgásán. Harminc év, mégis mást kapott. Túlságosan is tökéletesnek teremtette meg Victumot. A fiú bájainak senki sem tudott ellenállni. Ez a „kísérlet” túl jól sikerült. Túl tökéletes lett. Victum lett az utolérhetetlen férfi, percek alatt meglátta mindenki gyengepontját. De senki se értse félre ő nem volt robot. Hús vér ember volt, mint bárki más, csak épp, egy csomó különböző emberből tevődött össze. A szeme vonala például egy nőé volt, csak úgy mint maga a lebilincselő bíboros szemek. A többi testrésze pedig különböző emberek átalakított „maradványaiból” tevődött össze. Ez így undorítóan hangzik, de a végeredmény Ő lett, vagyis egy sármos szépfiú, aki rejtegeti az érzéseit. Victum nem tartozott sehova, hol a fiúkkal flörtölt, hol a lányokkal kacérkodott, csak az volt a lényeg hogy legyen valaki aki elszórakoztatja őfenségét. Neki nem volt szüksége magyarázkodása futottak utána elég sokan, de ő csak ott „dolgozott” ahol a munkája volt. Victum meg sem születhetett volna, ha be nem zárnak egy démont az addig élettelen lény testébe. Aztán ment minden tovább. A fiú egyszer csak felébredt, a démon lett a test lelke, bár megpróbált kiszökni, de örökre beleragadt…

Victum végigcammogott a folyosón az ajtóhoz, tetemes tócsát hagyott maga után, és belépett.
- Hello! – intett, a következő pillanatban lecsúszott róla a törölköző, lenyúlt érte.
- Hagyd csak! – a következő pillanatban megfordult a székben az úr. –Ülj le!
Victum körülnézett, nem mintha nem járt volna itt már több ezerszer, majd leült. Keresztbetette a lábát.. Ez is a női vonásai közé tartozott, csakúgy, mint elbűvölően édes mosolya, és finom arcvonásai.
- Nos? Mi történt?
- Az úgy volt, hogy…
- Victum! Ne mesélj! Csak mondd el mi történt.
- Lemészároltak egy kávézóban, Zeldával együtt. –A fiú egy levegővételnyi szünetet tartott, számára ez volt a gyász jele. Eddig nem ismerte azt a szót, hogy szeretet, vagy szerelem. Zeldával a földi barátnőjével is csak azért volt együtt, hogy fenntartsa a látszatot. A lány amúgy gyönyörű volt, barna selymes haja, és barna szemei voltak, más férfi már régen beleszeretett volna, de Victum nem. Ő mintha másra várt volna, pedig a kísérlet része volt, hogy képes-e szerelmet érezni, utódot nemzeni, vagy szenvedni. Egyedül csak az utóbbit tudták pontosan megállapítani, és reménykedtek hogy a többi is ugyanazzal az eredménnyel zárul: Pozitívval. –Azt hiszem a maffia… De nem vagyok benne teljesen biztos…
- Mi történt pontosabban…
- Ebédeltünk Zeldával, és hirtelen benyitottak gépfegyverrel a kezükben, és eszeveszetten lövöldözni kezdtek. – Victum behunyta a szemét, igyekezett visszahozni a legélesebb képeket.- Mi lebuktunk az asztal alá, közben leöltek mindenkit. És megtaláltak… -A fiú lenézett, nem ez volt az első kivégzése élete során, sőt az sem hogy az aktuális barátnővel végezték ki. –Először Zeldát ölték meg, fejbelőtték… Engem élve kínoztak egy ideig, aztán tizenhat lövést kaptam… Ennyi… Emellett meg kellett ölnöm az egyiket, mivel kikezdett velem..
- Mi?

Victum elmosolyodott, lenézett ismét magára, mintha a meztelen fehér bőrén látná még a lövés véres nyomait.
- Nem akarsz felöltözni? –A férfi csak úgy tátogott, ilyen szívtelenül még nem hallott senkit a barátnője haláláról beszélni.
- Miért? Majd kint szerzek ruhát… -Ez nem volt meglepő válasz a fiútól. Többször ment ki az utcára meztelenül, mint ruhástól.
- De most nem mész sehova! Dolgod van! –Csapott le Ternoss az asztalra.
- Na! Mi az?
- Fogadnod kell a hercegnőt!
- Megint egy nő! –Frozen szórakozottan kaparászni kezdte az üléshuzatot, amiben meztelenül üldögélt.
- Igen, és nem szeretném, ha kikezdenél vele!

Victum sokatmondóan ránézett Ternossra. Ez a nézés körülbelül azt jelentette, hogy nem kíván engedelmeskedni a kérésnek.
- Vic! Ő egy földi lány, te pedig csupán egy kísérlet vagy, mellesleg félig démon, nem flörtölhetsz vele, még csak tizennyolc éves lesz, olyan fiatal!
- Hmm… Micsoda nyomós érvek! –Victum gúnyosan felnevetett, aminek következtében előtűntek bordái. Már napok óta nem evett, pontosabban két hónapja, ezért alaposan lefogyott.
- Igazán figyelemre méltó, hogy ennyire nem veszed figyelembe mások érzéseit…
- Az érzéseit?
- Igen…
- Bocs! Én mindenkinek előre leszögezem, ha velem marad, meghal! Arról már nem én tehetek, hogy megteszi!
- Victum… -Ternoss összekapcsolta az ujjait. –Te is tudod hogy aki csak a közeledbe kerül, és egy kicsit is vannak érzései szerelmes lesz beléd… Te ezt ki is használod…
- Melyik ember ne használná ki?!

- De te nem vagy ember!!! – üvöltött Ternoss. – Az ember valamiben mindig hibázik, de te tökéletes vagy, tökéletes jellem, egyszerűen nem lehet nem észrevenni téged! De amit csinálsz ,az már túlzás! Mindenkinek játszadozol az érzéseivel!
- Akkor… Azt akarod mondani… - Frozen felpattant a székből. – Hogy … nem vagyok ember, ne is legyen magánéletem…
- Ez nem magánélet! Amit te csinálsz, az egy mocskos dolog! Mindenkit elcsábítasz, majd eldobsz!
- Ehhez semmi közöd! – a fiú is kezdett felindult lenni, kékes-fehér arca kezdett pirosodni.
- De van! Segítettem Melindának megteremteni a tökéletes embert, vagyis téged! Félig meddig tőlem származol! Melinda azt mondta tökéletes leszel, de én nem ezt a tökéletességet akartam! Nem rád számítottam!
- Életed egyik nagy baklövése vagyok, valld már be végre! –Victum szórakozottan járkálni kezdett.
- Nem… - a férfi a következő pillanatban megfogta Victum meztelen vállát. –Csak fogd vissza magad, mert nem lesz ennek jó vége… -Beletúrt a fiú nyirkos vöröses fekete fürtjeibe. – Most pedig! Öltözz fel, egyél, és pihenj! Nem egy nádszál testőrt kért a hercegnő!
- Testőr? Mégis mit vársz tőlem? Éjjel nappal egy fiatal csitrivel leszek összezárva! –Érezte, hogy Ternoss megszorítja a vállát.
- Azt akarom, hogy egy újjal se érj hozzá, még ha tálcán kínálja magát sem! Ha ellenszegülsz, lőttek az életednek Vic! Az embereknek nem vagy több mint egy vágy, majd egy érzéki csalódás, mely a halálba kergeti őket… -A fiú hátára tévedt a keze.
- Vedd le rólam a mocskos mancsodat! –A fiú csikorgatta a fogait.
- Csak tessék! –Ternoss, elengedte a fiút, széttárta a karjait, és hátralépett. –Menj, és végezd a dolgodat!

Vic felkapta a törölközőt, és kirohant a szobából. Amint kilépett a szobából valaki megragadta a karját.
-Nocsak, nocsak! Kit látnak szemeim! Victum, nem azt mondtad nem jössz ide többet? Most pedig itt lófrálsz egy szál törölközőben… Rossz fiú! Azt ígérted nem kínzol többet! Na most meglátjuk kinek lesz nagyobb játszadozás! –Azzal ellökte a földre a fiút.
- Engedj Thomas! Semmi kedvem most harcolni! –Victum kétségbeesetten kezdte el kaparni a padlót, mikor Thomas húzni kezdte maga felé.
– Évekig, játszadoztál velem! Most tartozom ennyivel magamnak! –A férfi a következő pillanatban megkövülten bámult maga elé. A fiú átdöfte a kezét a hasán. Egy perc, majd élettelenül rogyott a földre.
- Szemét! –Feltápászkodott, és futni kezdett. Ugrott egy nagyot, és a következő pillanatban a szellőzőrendszerben volt. Gyakran bújt ide, ha ki akarta hallgatni az orvosokat, tudósokat, általában róla folyt a téma. Hangos trappolás hallatszódott.
- Victum! – Ternoss szigorú hangja volt, nemsokára a férfit is megpillantotta, aki lassan odasétált a halott Thomashoz. Erre az üvöltésre Melinda is kisietett.
- Mi történt? –Nem kellett rá válasz, elég volt csak lepillantania a holtestre. –Már megint!
- Ez így nem mehet tovább Melinda! Már a fél őrséget kinyírta, mert hozzá mertek nyúlni.
- Fiatal még…
- És pokolian kegyetlen! Ha még egy halott embert látok, elpusztítom…-Ternoss visszasétált az irodájába. A nő úgy állt mintha oda szögezték volna.
- Menj már! –Suttogta Victum. –Menj már el innen, mindjárt leszakad ez az egész! – Érezte, hogy inog alatta a vékony cső. Behunyta a szemét, és a következő pillanatban megcsörrent Melinda telefonja. A nő besietett, Victum pedig leugrott a rejtekhelyéről és loholni kezdett.

- Vic! –Melinda észrevette a cselt, és bár nem sikerült soha sem kiderítenie hogy hova bújik el olykor, olykor a fiú, tudta mikor megy ki. Megnyomott egy gombot, és Victum ordítani kezdett. Megállt, és a földre rogyott, a törölköző ami eddig fedte a testét ismét lecsúszott a földre. Lihegni kezdett. El volt rejtve valahol a testében egy chip, ami arra a gombra lépett működésbe, pontosabban áramot vezetett a fiú testébe. A fiú ezt gyűlölte a legjobban, utána mindene fájt. Mozdulatlanul, és szótlanul térdelt, megvárta míg a nő utoléri.
- Sajnálom, de egyébként megállíthatatlan vagy… -Motyogta a nő, és felemelte a kísérlet vékony testét.
- Hagyj engem békén! –Victum ellenségesesen ellökte magától Melindát. Bár valamilyen szinten anyjának tekintette a nőt, mégis ő kínozta legjobban a lelkét.
- Ne hisztizz! Ternossnak igaza van!
- Csak azért mondod, mert szerelmes vagy belé! –Victum a következő pillanatban kapott egy pofont.
- És akkor mi van? Téged, pedig fiamként szeretlek te buta! –Azzal átölelte a fiút, aki kicsúsztatta a zsebéből a szerkentyűt, amivel az előbb még kínozta. Victum nem akart tovább itt maradni, amint sikerül elpusztítania a készüléket, úgy tervezte, eltűnik innen.
- Gyere! –A nő intett, ő pedig engedelmesen cselekedett…
- Öltözz fel, mindjárt kapsz valami ételt! –Melinda a fehér hosszúujjú ingre mutatott.

A fiú kétszer belefért volna a ruhába, gyorsan felöltözött. Melinda pont akkor ért vissza amikor becsatolta az övet. Kutakodóan a fiúra nézett.
- Jól vagy?
- Fáj a fejem…
- Sajnálom…
- Ezt már hallottam! –Vic átment a másik szobába. –Már megint ilyen műkaja! A fenébe is! –Csapott le az asztalra.
- Tudod hogy ilyenkor milyen gyenge a szervezeted, nem szabad most hogy megfertőződjön!
- Hagyj ezzel! –Victum unottan kezdte kanalazni az ételt.
- Én most elmegyek egy kicsit! Ha végeztél, várj meg itt! –Melinda még csak válaszra sem méltatta a fiú, kiviharzott.

A Vicnek csak ennyi kellett, felugrott, keresett egy hátitáskát. Berohant a nő szobájába, feltépte a szekrényajtót, és dobálni kezdte a ruhákat. Bepakolt néhány nőies nadrágot, pólókat, és egy testhez simuló inget. Kilopakodott a raktárhoz, és beszökött. A konzerves ételek, egy üvegvitrinbe voltak bezárva. Victum sötéten körülnézett, valami olyan tárgy után amivel betörhetné az üveget. Felkapott egy széket. Megtorpant.
- Fegyver! – letette a széket és ismét kutakodni kezdett a raktárban. Nemsokára talált egy kisebb fegyvert, teletömte a zsebeit lőszerekkel, még a táskába is rakott.
- Az üvegtörésre mindenki felfigyel! Sietnem kell! –Suttogta inkább csak magának. Vett egy mély levegőt, megfogta a széket, és betörte az üveget. Az egyik üvegszilánk megsértette az arcát.
- Ó hogy az a! – nyögött fel. Érezte hogy arcából kicsordul a vér. Megrázta a fejét, mintha azzal minden könnyebb lenne, és pakolni kezdte az ételt… Mikor ezzel is megvolt eszeveszett futásba kezdett a kijárat felé.
- Victum! – az őrség észrevette a fiút, aki viszont ismét futni kezdett a folyosón, és a következő kanyarban eltűnt.
- Kapjátok el! Nem szökhet el! Már megint játszik velünk! –A főnök ordítva buzdította a többieket.

A fiú futott az életéért. Tudta itt csak a szenvedés vár rá, és ha nem válik be mint kísérlet elpusztítják. Régebben többször végignézett ilyen kivégzéseket, amelyeknek „félresikerült” prototípusok voltak az áldozatai. Rögtön rájött ha nem vigyáz rá is ez vár. Amikor először meghallotta az „elpusztítás” szót, amit neki címeztek napokig nem tudott aludni, ha aludt is álmaiban őt végezték ki, szétzúzzák a testét, vagy villamosszékbe ültették, de volt olyan is amikor nem élesztették újjá. Ilyenkor mindig könnyezni kezdett. Vic bár többször végeztek vele, félt a haláltól. Ezt nem akarta. Ezért hát teljes erejéből futott, a szabadságáért, az életéért, a jövőjéért. Hirtelen alakok tűntek fel, azt hitte mindennek vége, megpróbált megállni, de megbotlott, és végigcsúszott a folyosón. Behunyta a szemét.
- Micsoda fogadtatás! –Egy gúnyos lányhang ütötte meg a fülét. Kinyitotta a szemét, és szóhoz sem jutott. Amit először látott csinos hosszú lábak, majd egy szoknya, és egy kifinomultan formás dekoltázst pillantott meg. Lassan feltápászkodott.
- Ez csak az ilyen csinos hölgyeknek jár, mint ön… -Ahogyan megpillantotta a lányt, a torkában dobogott a szíve. Két gyönyörű őszinte szemet látott, finoman göndör szőke hajat, ami kihívóan keretezte a kicsit kerek, de annál gyönyörűbb arcot.
- Leonóra… -A lány kinyújtotta a kezét, felé.

A fiú megfogta, és mintha áramütést érzett volna, de nem olyat mint az a gomb bocsátott ki a testébe. Ez valami kellemesen ringatta őt.
- Ott van! – befordultak a katonák is.
- Elnézést! Sietek! – Victum felébredt, és futni kezdett.
- És mi a maga neve? –A lány megfordult, de túl késő volt, fiú végleg elment.
- Miért nem kapták el? Megszökött! – a hadnagy félrelökte a hercegnőt.
Mindenki halálosan megvetően nézett rá, mikor észrevette a végzetes hibát.
- Oh sajnálom… nagyon sajnálom… -Felsegítette Leonórát a földre. –Észre sem vettem én balga, kegyedet… -Kezet csókolt a hercegnőnek.
- Ki volt ez a rohanó szépfiú? – a lány érdeklődve nézett körül.
- Ő egy szökött kísérlet…
- Kísérlet?
- Az… Vigyázzon vele, elcsábítja önt, és a következő pillanatban összetöri a szívét.

Leonóra szívében még sokáig csengett ez a mondat, mégis kénytelen volt elhinni, hogy aki elhasalt előtte egy kísérlet csupán…
A fiú eközben már távolabb járt, mint bárki is hinné. Mivel kísérlet volt, rendelkezett olyan természetfeletti erőkkel, mint például a gyorsaság, és ezt, ha keveset is de használta. Percek alatt képes volt elérni a fénysebességet. Egy híd alatt üldögélt elbújva a vihar elől. Csak csöndesen figyelte a csurgó esőcseppeket. Egy kicsit pihent, majd felállt. Útközben rendesen megázott, így hát, amikor beért végre valahova egy ázott kutya képét kölcsönözte… Felállt, nem akarta az éjszakát a híd alatt tölteni, ezért úgy döntött betör egy lakásba, és lemészárolja a lakókat.

Ki is nézett magának egy elhagyatottnak tűnő házat, és otthoniasan elindult felé. Feltépte az ajtót, és belépett.
Elhagyatott illat csapta meg az orrát, percek alatt rájött hogy itt hosszú ideje nem él már senki.
Megkönnyebbülten felóhajtott, nem szeretett ölni, de néha szükséges volt. Ezt viszont az emberek nem érhették. Eléggé kifáradt a gyorsulástól ezért rögtön megkereste az ágyat és ledőlt…