Regények - 113.oldal

A démon felemelte a fejét, szemeiből legördült egy- egy könnycsepp a földre.
Livra is könnyezni kezdett leengedte a kezét, amiből folyékony fényesség kezdett el csurogni, majd egy ostor alakját vette fel.
- Ezt akarod? Hát takarodj! - csapott a démon felé, aki erre hátrálni kezdett. Livra lépett egyet, mint egy idomár, és egy jól irányzott csapást mért Victum hátára...

- Mondd, Lol, miért van az, hogy engem Dannynek hívsz, pedig az apád vagyok, anyádat meg "anyának"?
- Jaj, ez most nem a megfelelő pillanat erre!
- Oké, látom, rossz hangulatban vagy....Elmegyek Sandraval motorozni...
- Danny...izé, apa...a felnőttek nem mennek motorozni!
- Semmi baj nem lesz.
- Megígéred?
- Megígérem, Lol...

- Mert lehet, hogy már üresek a hordók! –Válaszolta mérgesen Mato. –De ne azzal foglalkozz kérlek, mert nagyon idegesít, hogy csak én dolgozom itt a sötétben…
- Dolgozni? –Kuolema gúnyosan felnevetett. –Mato ott pattogsz a szakadéknál és várod, hogy Alenne odavonszolja a létrát… Mi ebben az olyan megterhelő munka!?
Ekkor érezte, hogy egy hideg kar megfogja a csuklóját...

- Nászút?
- Igen… Nászút… - Ült vissza Soulness. –Nem hallott még nászútról riporternő? –Hátradőlt, és figyelte ahogyan Liona arcáról leolvad a mosoly
- Most meg te gyerekeskedsz… - Morogta Liona fogcsikorgatva.
- Csak válaszoltam… Igen nászútra szeretnék menni, és keresem rá a megfelelő időpontot!
Lionának még a szava is elakadt...

Victum egy temetőben ébredt. Látott már ilyen helyet, de soha nem járt még itt. Felült és meglepve körülnézett, hogy hova került. Nem volt körülötte senki sem csak sírkövek és keresztek.
„Hova kerültem?” Lépett le a talajra. Meztelen talpait átdöfte a földön heverő tüskés növény, mire Victum felszisszent, majd tovább lépkedett. Ez a fájdalom nem is számított számára, sőt az sem hogy véres a talpa…

- Mia… - Rohant oda hozzá, és átölelte. –Miért jöttél el? Úristen te remegsz! –Terítette a lány hátára a kabátot, és szorosan magához húzta.
- Hazamegyek… - Suttogta a lány.
- Rosszul vagy?
- Egy kicsit szédülök, és… nem vagyok valami jól… hazamegyek… de te maradj csak itt…
- Szó sem lehet róla!
- Soulness itt van a nővéred… legyél vele… beszélgessetek… Én… én nem vagyok idevaló… - Kezdett el könnyezni Mia...

- Hát fent kell tartani valamilyen szinten a rajongók kíváncsiságát, tehát, szeretnénk, hogy ha az egyik még nem felvett szöveggel gyakorolnánk… neked amúgy is szükséged van a visszaszokásra, mert régen nem voltál közöttünk…
- Van benne valami… - Dörzsölte meg az állát Soulness, majd elővett egy szálat és rágyújtott. –Felőlem… - Mormogta, miközben meggyújtotta a cigit. Erre mindenki nevetni kezdett...

A ferihegyi repülőtér elhasznált járólapjait szelte át a lány és családja, anyja és testvére. Siettek, lekésik a repülőt Párizsba. A körülöttük állók rájuk se hederítettek, észre sem vették őket. A lány majdnem fellökött egy idős urat, halk és fuldokló bocsánat - futva-, sietett tovább. A bácsi rendesen megnézte magának. Csak hátulról látta, de karcsú dereka és nőies alakja elkápráztatta...

- Csomagolj fiam, elmegyünk innen! –adta ki az utasítást.
- Micsoda? Hogy-hogy elmegyünk? Kint sorra halnak meg az emberek! Nem mehetünk mi is ki oda! Szerinted mi lesz, ha az utcákon sétálgatunk nagy boldogan?
- Nem tudom, fiam, de most ez a legjobb megoldás. Hallottad a híreket, csak Budapesten észlelték ezeket, a szörnyű jeleket. Siessetek. Rozinak, majd segítek én, te csak tedd a dolgodat! –emelte fel kissé a hangját, amikor kérdőn néztem a húgomra...

Beigazolódott a gyanakvás. Firun tudta, hogy nincs minden rendben ezzel a nővel.
Óvatosan bepillantott az ablakon. Látta a két beszélőt egy asztálnál ülve, s a Hensin papot a sarokban megkötözve. Ekkor nyikorogva kinyílt az ajtó, Alana a falu felé vette az irányt.
Karbad megragadta a megkötözött papot és a kunyhó melletti szakadék felé rángatta...