Novellák - 82.oldal

Halk zene szólt, egy brazil zeneszám, egy H’oda zenéje. A pincér, mivel capoerista volt, ezért már betéve tudta a dallamát és a szövegét. Ezt dúdolta, miközben a baklaváját nem igazán fogyasztó férfit figyelte. Unalmában el kezdett gondolkodni – nem, mint ha nem tenné egyébként -, hogy vajon tényleg drogossal áll szemben, vagy csak egy divat-depresszióssal? Vagy valami tényleg elromlott az életében?

Fél órás készülődés után, sikerült eljutni odáig, hogy bevezethették a rabot bilincsben. Egy apró kis szoba volt, éppen hogy befért oda a stáb, a két rendőr a rab és az igazgató.
- Jó napot kívánok! Az egyik televíziós műsornak készítünk interjút, és ebben szeretnénk a segítségét kérni. Hogy szeretné, hogy hívjam?
(Persze, már megint egy riporter, ki más is látogatna meg egy sorozatgyilkost…)
- Ja magának is! Nekem mindegy! Hívjon csak Jeff-nek...

A padlásszobát ugyanolyan elrendezésben találtam, mint amilyen régen volt. Apám néhány csínytevésem vagy az iskolai órákon nyújtott egy-két rossz teljesítményem után a padlásszobába zavart fel és itt tartott fenn engem egy hétig.
Körül néztem... vajon miért jött fel ide anyám az előbb?
Közelebb léptem a rácsos ablak felé és egy kis puffon megpillantottam egy köténybe csomagolt valamit.
Dobbant egyet a szívem. Biztos voltam benne hogy a kötényke a titkos ajándékot rejti......

Az apja viszont másképp érzett, titokban nagyon neheztelt a papra, amiért a fiút elfordította tőle és a földtől. Ozor, mint a többi férfi és asszony az ősapjuktól és ősanyjuktól tanult mesterséget találta a legtisztességesebbnek. Az ő lelke ebben a halálig tartó, ciklusos termelésben magasztosult fel, ebben szerzett az ember igazi becsületet, tapasztalatot, s kenyeret az asztalra. Az lenne Mikó sorsa is, hogy átörökítse neki tudását, földjét és házát, ellenben lehet, a fiút elszólítja...

Game over! Villant át Tomas agyán a gondolat, melyet egy röpke másodperc töredékével egy pisztolygolyó követett.
A pisztoly melyből ez a gondolatformáló lövedék származott a felesége kezében volt. A másik kezében Tomas telefonját tartotta, melyből az utolsó üzenetet éppen a lövés előtt olvasta ki. Az üzenet ennyi volt:
- Drágám csodálatos volt a tegnap este! A te Mucókád...

Amikor a háborúk egymás után robbantak ki, az emberek élete megtelt rettegéssel és félelemmel. Az emberiség mindig félt a haláltól, de azokban az időkben a félelmük mindennapossá vált. Bármikor meghalhattak – vagy legalábbis ők azt hitték. Természetesen már akkor meghatároztuk, hogy kinek, mikor ér véget az élete. Valakinek el kellett döntenie, s az nyilvánvaló volt számunkra, hogy ilyen fontos döntést nem bízhatunk rátok. Ezért mi vettük a vállunkra a terhet és felelősséget, pontosabban...

Mikor ezt meglátták az istenek az égben, akkor Jimi Hendrix leküldte tüzes gitárszólóját az égből, ami pont telibe talált egy burgonyaföldet valahol Ugargöröncs és Kurjantós között félúton. Az isteni szikra hatására a földből előmászott a terminátorkrumpli… Teste csupa izom, tekintete mozgásérzékelős és le tud vetkőztetni. Első útja egy kocsmába vezetett, ahol verekedést provokált, és miután mindenkit lezúzott felkapott egy bőrdzsekit meg egy napszemüveget és felpattant egy harley davidsonra,...

- A karperec áldás, Kathleen. Lehetőséget ad mindannyiunknak arra, hogy eldöntsük, milyen úton szeretnénk járni. Leegyszerűsítve kétféle út létezik: a jó és a rossz. Mivel ezen a bolygón mindenki tudja, meddig fog élni, annak megfelelően alakíthatja saját életét. Mondok néhány példát. Ha rövid ideig élek, akkor kihasználok minden percet, nem henyélek és lustálkodok, hanem hasznos munkával töltöm az éveket, segítek az embereknek, hatalmas tudást igyekszem felhalmozni: pontosan úgy, ahogyan...

Mutassa a karperecét!
Kate nem szívesen engedelmeskedett. Az évumiak sosem dicsekedtek a karperecükkel, inkább igyekeztek elrejteni azt mások szeme elől. Hosszú ujjú ruhákat viseltek, s a módszer kiválóan bevált, csak nyáron sültek meg a forróságtól.
A Hivatalnok megvizsgálta a karperecet. Arca mintha néhány pillanatra elsötétült volna, majd ismét nevetgélni kezdett.
- Ön holnap meg fog halni! – közölte széles vigyorral a száján...

Az emberi faj fejlődése több lépcsőfokon keresztül történt. Minél magasabb szintre jutottak, annál jobban kezdték elveszíteni az állatokhoz hasonló tulajdonságaikat. Megtanultak beszélni, már nem csak mutogattak egymásnak, hanem szavakkal is érintkeztek: elnevezték a körülöttük lévő világ tárgyait. Fejlődésük azonban még korán sem ért véget mindezzel. Ugorjunk tehát egy nagyot, s nézzünk meg egy későbbi időpontot a történelmükben!