Egy baklava, és ami mögötte van.

Egy szelet baklava. Egy ízes, szép szelet baklava. Körülötte vékonyka édes sziruppocsolya. A kis tányér pont egy ekkora baklavának van kitalálva. A tányér mellett kis villácska, amolyan baklavaevő villa.
Az asztal, amin a tányér a baklavával helyet foglal, az egy egyszemélyes, kicsi, mondhatni baklavaevő asztalka.
Az asztalnál is csak egy ember ül, egy meggörnyedt, fekete hajú, sötét szemű sápadt férfi, fekete jellemét fekete kabátja csak még jobban kihangsúlyozza. Lábánál gitártok és táska. És van valami, amit nem ért. Hogy miért rendelt baklavát. Nem is szereti a baklavát. És mégis ezt rendelt. Nem nagyon töri magát ezen, de mégis értetlenül áll a tény előtt, hogy egy baklava van a tányérján, holott nem szereti azt. De mégis mihez kezdjen ezzel? Vitesse vissza? Ahhoz meg nem elég pofátlan. Tehát csendben ül, leverten, és várja, hogy vajon mi lesz a baklavájával.
Most jött egy karate-edzésről, de nem azért görnyedt meg, mert fáradt, hanem mert más nyomja a vállát. Nem tudja, hogy mi lesz az albérlettel, mert a zenéléssel nem megy sokra, az a szórakozó hely, ahol a múlt este zenélt, ott csak újabb hét elteltével lesz kívánatos, addig útjára van bocsátva. De ha nincs munka, akkor nincs pénz, és ha nincs pénz, akkor nincs sem lakás. Másodszorra hál’ Istennek felvették a bölcsészkarra. Bár most még egy
anyagi probléma szakadt a nyakába.

A baklava pedig csak várta sorsát, mivel nem volt könnyű eldönteni, hogy mihez fog vele kezdeni tulajdonosa.
Nem volt egyedül, hiszen a cukrászdában ott volt még egy férfi, csapos és pincér egy személyben. Nézte a zenészt, azt hitte, hogy az elvonás miatt ilyen levert. De nem ez volt az oka, de ő ezt nem tudhatta. Csak egy fáradt férfit látott. De nem nagyon rázta meg, látott már hasonlót.
A baklava pedig csak ott ült a tányéron, megkezdetlenül…
A cukrászda nyugodt volt, semmi szokatlan, feltűnő, egyszerű, és mégis szép. Fehér csempészete felnyúlt a falra egy bizonyos magasságig. Csak három asztal volt bent, nem is kellett több, az egész hely nem volt valami csarnokszerűség. Egy eldugott kis zug, ahová az urbánus lakosság szeret elmenekülni. S bár ezeket a helyeket sokan szeretik, valamiért nem volt nagy tolakodás a bejárat előtt…
Baklavát sem rendelnek sokan, még kevesebben azok, akik nem is szeretik…
Halk zene szólt, egy brazil zeneszám, egy H’oda zenéje. A pincér, mivel capoerista volt, ezért már betéve tudta a dallamát és a szövegét. Ezt dúdolta, miközben a baklaváját nem igazán fogyasztó férfit figyelte. Unalmában el kezdett gondolkodni – nem, mint ha nem tenné egyébként -, hogy vajon tényleg drogossal áll szemben, vagy csak egy divat-depresszióssal? Vagy valami tényleg elromlott az életében?
De a gondolatával nem jutott messzire, mivel a csendes triót – a csapos pincér, a baklavát nem evő baklavaevő és az ő baklavája - megzavarta egy negyedik személy érkezése.

Egy fiatal lány, alig múlt tizennyolc, hosszú szőke haja, bársonyos, üde bőre, és vidám rózsaszín ruhája elárulta azt, ami minden bizonnyal nem volt nagy titok. Élete a lehető legjobb, boldog, élvezi az életet, nem nyomassza semmi sem.
Kér egy teát cukorral, majd a másik kis baklavaevő asztalkához ül. Előveszi mobiltelefonját, és egy sms-t kezd el írni rajta. Úgy tesz, mint ha nem venné észre azt a férfit a háta mögött. De mégis, egy pillanatra csupán, de átnéz válla felet, s gyorsan végigméri a férfit. Jóképűnek találja, de nem érdekli egy cseppet sem, hiszen most van férfi az életében, akivel boldog.
A férfi is finoman hátranéz, végigméri ő is ezt a tüneményes lányt, megcsodálja szépségét, de, hogy nehogy feltűnjön a lánynak, hogy nézi, ezért elfordul tőle, és visszazuhan a valóságba, és elfelejti azt, amit az előbb látott.
A csapos, pedig nézi őket, amint egymásnak háttal ülnek. Két külön világ, két külön ember, teljesen kontrasztjai a másiknak. A lány olyan, mint ha a fény gyermeke lenne, a férfi, pedig mint ha a sötétség szülte volna. Mint egy bukott angyal, úgy ül ott a mögött a földre szállt angyal mögött.
A lány közben issza a teáját, pont olyan, amilyent szeret. A férfi, pedig csak nézi a baklaváját, a baklava visszanéz rá, elmosolyodik a gondolaton, hogy egy baklavával szemez, a baklava is elmosolyodna, ha tudna, de nem tud, neki nincsenek ilyen gondjai, mint a halandó embereknek, mert ő csak egy baklava…