Novellák - 155.oldal

A Vonat hazafelé vitt. Ott állt mellettem, lehúzott ablaknál, és az elsuhanó tájat figyelte. Éjszaka volt, én nem láttam semmit, valószínűleg ő sem, csak tette ott az agyát annak, aki arra jön. Rajtam akkor a fekete bőrdzsekim volt. Hazafelé tartottam a feleségemhez, de aztán kiderült, hogy vannak még véletlenek, és egy vonaton utazunk. Mindhárman. A Feleségemet meglátva, azt a gyönyörű asszonyt, félreálltam, nehogy észrevegyen. Vajon hol volt? Beszédbe elegyedett a sráccal...

A városban éppen felvonulás volt, és ez kedvezett a férfinak, aki kirohant a felhőkarcolóból egyenesen be a tömeg kellős közepébe. Azt gondolta itt talán elbújhat, de a tudata legmélyén érezte, hogy ez olcsó vigasz, hiszen ha egyszer már megtalálták, akkor megint rábukkannak majd valahol...

Éjszaka volt, s odakint szakadt a hó. Persze ez nem is volt csoda, hiszen már a harmadik napja beköszöntött a tél.
- Bármelyikünk lehet. – szólt Johnson, s a lámpával a többiek szemébe világított.
Ami fény volt a tábor körül, az erkélyen, a házban, most mind kialudt.
- Így nem bízhatunk egymásban, pedig most szükséges…

Jó napot hölgyeim, uraim, szülők! Én a Serif vagyok, és mint ahogy az alábbi megállapítások a sajtótájékoztatón is elhangzottak, úgy ez úton is eljuthat az önök fülébe. Most feltárjuk az igazságot! Heather, Josh, és Mike, a három fiatal útnak indult, hogy dokumentum filmet készítsen a Blair-i Boszorkányról. Első nap sok mindenkivel beszéltek, ám ez még semmi volt ahhoz képest, amit a többi nap során éltek át...

- Tessék... ez a Tied, bár nem hiszem, hogy megérdemled. - átnyújtottam Neki az ajándékot.
Másodpercek alatt kibontotta és fel is tette a csuklójára.
- Nagyon köszönöm. - megcsókolt.
- Szívesen... de valamit el kell mondanom. De előtte ígérd meg, hogy nem fogsz haragudni. Megígéred?
- Ígérem.
- Komoly az ügy... Szóval, nem tudom, hogy mondjam meg... Van valakim.
Köpni-nyelni nem tudott a hallottaktól...

Ez egy komoly mű, komoly témával. Az első három fejezet három ember történetét mondja el...

Képzelete abba a csodálatos estébe vitte vissza, mely élete legboldogabb pillanata volt. Abba a forró nyári estébe, amikor megismerte levelének címzettjét. Emlékezett minden szóra, mozdulatra, csókra. És emlékezett a boldogságra is. Igen, a boldogság ama rövid pillanata tisztán élt benne, ami miatt csak keserűség jutott számára. A vöröslő nap fénye csillant könnyes szemében. Álmából a tömeg moraja ébresztette fel...

Lassú léptekkel indultam a kapu felé. De pár lépéssel előtte megálltam. A lányaim és a feleségem jutottak eszembe. Elbizonytalanodtam, de átgondolni nem volt időm a helyzetet, mert zuhanni kezdtem.
Mindent sötétség borított el. Kezdtek az emlékeim visszatérni. Autóval utaztam… egyedül… esett az eső… elálmosodtam. Hirtelen fájdalom nyilallt a bal lábamba. Valaki hangja csengett váratlanul a fülembe.
- Visszahoztuk, Gerry! – mondta a hang...

Ülök a félhomályban és gondolkodom. Gyakran szoktam ilyet csinálni, mert jólesik. Elmerülök az emlékekben, felelevenítem őket. Már több, mint egy órája elmélkedem, mikor eszembe jut a Zsolttal való megismerkedés....

Ekkor éreztem, valami összetört. De ez most nem valami ócska cserép a szívemben, hanem egy értékes kínai váza, amit még a leghíresebb restaurátor sem tud újjávarázsolni. Hirtelen lelkem megkönnyebbült, de valami üres lett. Valami nagyon fáj...