Novellák - 147.oldal

Végül is mit veszthetek…?
Nagyon is jól tudom mit:
Egy találkozást életem nőjével.
Amanda Brucks.
Aki egy:
B.O.M.B.Á.Z.Ó
egy Bombacsaj
egy Oltári szuka
Marhajó seggel
Bazi nagy mellekkel
Állatian szexi
Zörögnek a csontjai
És Óóóóóóóó, de hosszúak a combjai ...

- Tudom, hogy miért vagy Te most itt, és azt hiszem, a lányom is. Látom rajtad, hogy süt rólad a szerelem. Ne pirulj. A lányomat ne ismerem annyira, mint kéne, barátja pedig sosem volt, de nem is gondoltuk, hogy lesz. De most itt vagy Te .A lányom ugyanúgy gondolkodik, mint én az ő korában. Szeret téged, még akkor is, ha soha nem fogja mondani. Mondd meg neki Te, és meglátod, viszonozni fogja közeledésedet...

József Attilával terveztem múlatni, átmulatni az időt, az időt, ami állítólag nem is létezik, ám hirtelen, amikor a csikkpöccintésnyire tündöklő jégpályáról meghallottam egy gyerekes, minden komolyságtól, s felnőttségtől mentes sikítást, elöntött az érzés, ami a bölcselőt is elöntötte akkor, mikor kitalálta, s ami miatt később elhintette a köztudatba ezt a pár szót: az ember, társas lény. Esteledett, és milyen szépek is a téli esték! Jó ilyenkor embernek lenni. Megállni, és rádöbbenni,...

- Ha unod, csinálhatunk mást is ám...
- Nem, nem unom...
- Biztos?
- Persze. Nagyon kedves nagyanyád van.
- Ugye? Én is igen szeretem. De Rajtad látom, hogy a történelmi témákban nem leled kedved, az újkori lányok ostoba elfoglaltságai pedig messze állnak Tőled. Ezt eddig is tudtam... De arról elképzelésem sincs, hogy mi az a téma, amiről nagyanyám is, meg Te is el tudtok beszélgetni. Olyan érzésem van, mintha csak testileg lennél jelen...

Iskola. Benyitok az ajtón. Jó reggelt, mondom a portásnak, és az a vékony,de sok beszédtől megkopott hangjával feleli vissza a szokásos jó reggeltjét. Osztályterem. Ketten már vannak bent. Roland és Simi. Beszélgetünk. Mesélem a nyári élményeimet. A rengeteg kosarazást a még több sörrel. A veszélyes utunkat az ország másik végébe egy netes ismerősömhöz. Mesélek mindent, mert van mit. Kérdezem: Hát Ti? Ti mit csináltatok? Persze, ők ketten a legnagyobb függők az osztályban. Végig gépeztek,...

Csöndes nyári éjszaka... A város felett komor sötétség uralkodik. Akárcsak a lelkemben. Hiányzol... Hiába szólítom neved..., hiába ordítok a sötétben,...nem jössz. Távol vagy és egyre távolodsz. Szívem sajog, és egy sós könnycsepp pereg végig arcomon. Emlékeimből próbállak felidézni, de... minden szertefoszlik, mint egy délibáb. Nem maradt egyéb, mint a száraz könnycsepp, a keserű jelen...

Árnyak jöttek, mentek a falakon, a dúdolás egy ideje egyenletes volt, és most erősödött. De már a férfi is dúdolt. Hangosan, halkan, táncolva, mereven, és így múltak hosszú percek, mire újra menni tudott.
Fél óráig ment, mikor is egy hatalmas kőlépcsőhöz ért, tetején egy oltár-szerűséggel, ami földöntúli fényt árasztott, s hirtelen eloldódtak a fáklyák. Surrogást, morgást és suttogást hallott, érezte, meg fog őrülni.
Elkiáltotta magát az őrült zajban:
- Ki vagy? - és...

Ez a kérdés a szívemig hatolt. Tőlem még soha nem kérdezték, mi vagyok. Összeszedtem gondolataimat, nyeltem egy nagyot és belefogtam.
- Tisztelettel, én magam vagyok. Én ember vagyok, de nem csak egy a sok közül, én Az ember vagyok. Jelkép, mint a csiszolatlan gyémánt, meg nem munkált fa. Rönk ki nem hever a porban, amely felemelkedik üt, vág, csap és uralkodik a többi rönk fölött.
A férfi szeme felcsillant. Láthatólag hatással volt rá beszédem. Az asztalra csapott és felszólalt.

Elolvasom »