Novellák - 132.oldal

A nevem Erin Gaynor, 9 éves vagyok és jelenleg egy kastélyban élek, ahol rengeteg gyerek zsúfolódott össze, miután a felnőttek kihaltak. Egy igen különös cselekménynek lehetünk majd szem és fül tanúi, ugyanis nem mindennapi történetbe fogunk belecsöppeni. A főszereplők gyerekek, ők lesznek a detektívek, a barátok és nem utolsó sorban a gyilkosok...

Egyik reggel, ahogy felkelt, és kezdett volna dolgozni, elvégezni a befejező ütéseket, hirtelen a szívéhez kapott és meghalt. Halálát egyik segédje vette észre, aki hiába várta, hogy kinyissa az ajtót, így szólt a szomszédnak, közösen kihívták a rendőrséget és betörték az ajtót...

Faragó Elemér reggel felkelt, felöltözött, majd megevett egy fél ecetes uborkát és meghalt. A rendőrség a helyszínelés során elkapta a megmaradt fél uborkát, bevitte az őrszobára...

Azt mondják a halálunk pillanatában lepereg előttünk az egész életünk. Minden jó és rossz emlék újra felelevenül. Minden élményt újra átélünk.
És most itt vagyok. Nézem a testem mellett kétségbeesve, magába roskadó embert. Nem nyúl hozzám, csak néz. Némán sír, csak rázkódik a válla, és a szeméből könnyek szöknek útjukra...

Gyakran megesett, hogy éjjelente alkoholban úszott. Szexuális lebegésben. Hogy miért csinálta ezt az egészet? Félt. Ennyi az egész. 18 éves és erős. De félt. Rettegett. Rettegett attól, hogy ez az egész véget ér egyszer. Vége szakad mindennek. Nem voltak céljai, csak reményei...

A barátom az, egy kórházban van. Vörösre kisírt szeme, se megfáradt tekintete van. Egy üvegfal mögött áll. A másik oldalon én vagyok. Minden oldalamon gépek vannak.
Belép az ajtón barátom, zokog. Leül az ágyamra és megfogja a kezem. Azt hajtogatja, hogy sajnálom, míg a sírástól el nem csuklik a hangja.
Sajnálom őt, sajnálom az egészet, nem akarok mást, mint átölelni Őt...

A nő csípője ring a zenére, közben osztja az észt vagányul, a mellei táncolnak, a szája mocskos szavakra kerekedik, szid és utál mindenkit. Furcsa, nem a szokásos le kéne kapni érzés kerít a hatalmába. Jó lenne megütni! Igen erre gondolok. Szívesen belevágnék abba a nagy arcába. Soha nem ütöttem meg nőt...

Mindent és mindenkit hibáztatott. Az élettől nem kapott semmi jót.
Megpróbálok hozzáérni, de nem tudok, mintha egy titkos erő fogna le, próbálok kiáltani, de hang nem hagyja el a torkomat.
A madárka elrepül, megérezvén a lány sorsát.
A lány felállt, erőt vett magán, arca beesett volt, de szemében ott élt egy kis szikra, az elhatározás csillogása. Már nem sírt, igaz a levegőt még nehezen vette...

Márt csak ez kellett. Egy gyilkossági ügy kora reggel. Felháborító, hogyan gondolkodjon az ember, ha nem hagyják, hogy rendesen kialudja magát! Dörmögve magában kikászálódott az ágyból, és felhúzott egy farmert. Kicsit megtornáztatta izületeit mindkét lábában, majd felkattintott egy kis falilámpát...

- A francba, megdöglött! – hőkölt vissza ijedten egy tizenhat év körüli fiú. Gyerekes hangja őszinte rémülettel adózott a rettenetes látványnak.
- Húzás innen! Mire vártok, barmok!? Azt hiszitek, én voltam? Különben is, nem látott senki! Nyomd már az a gázt, tökfej! – hisztériázott a bandavezér, főleg azután, hogy Szilárd, a jól kereső értelmiségi szülők féltett csemetéje csak másodjára tudta elindítani pörgő kerekű autóját...