Nem hiszem, hogy apja-fia! 2

2. fejezet

Harold Garner otthonában hajnali fél 2-kor csörgött a telefon. 3-om helyen is megszólalt, egy volt a konyhában a falon, egy a nappaliban, egy meg, fenn a hálószobában. Egyik telefon között sem volt semmi különbség, csupán egyetlen egy. Az utóbbi mellett egy férfi aludt. A negyedik csörgésre kinyitotta a szemét, és oldalt fordult, hogy megnézhesse kis Casio éjjeli óráját. Az óra változatlanul fél 2-őt mutatott. A másik oldalára fordult, hogy kinézhessen az ablakon, a hatalmas barna függönyön keresztül. Kint nem égett látszólag semmi, nem volt földrengés sem. Akkor hát mi oka lenne valakinek zargatnia ilyenkor. Már azon volt, hogy kihúzza a telefont, amikor eszébe ötlött Kate: Ő biztos mérges lenne, ha nem venné fel a kagylót. Mindig felveszi, soha nem lehet tudni, ki keres, és miért. De ő most nincs itthon, a barátnői egyikénél van. Ott alszik. Végül is nem lehet nagy baj belőle, ha felveszi a kagylót, majd legfeljebb elküldi a jó kurva annyába!

Oldalt nyúlt az óra mögé és felemelte a kagylót:
- Halló. – szólt bele halkan, igen rekedten.
- Harold! De jó, hogy el tudtalak érni. – Atya ég! A kis Tim az. Mi a megmeredt lófaszt akar ez ilyenkor?
- Mi van? Ha nem tudnád szívesen, felvilágosítalak. Hajnali fél 2-ő van.
- Igen-igen, tudom. – magyarázkodott gyorsan Tim, hangja egy kicsit remegett, mintha kilométereket futott volna. – De muszáj volt felébreszteni téged, mert a hadnagy leráncigálja a tökünket, ha nem csinálunk gyorsan valamit.
- Mond már el, hogy mi van! – förmedt rá Harold, egy kicsit most már idegesítette a helyzet.
- Valószínűleg gyilkosság történt a Maxell házban.
- Leszarom. Nekem mi közöm van hozzá? Már lejárt a műszakom. – a körzeti parancsnokság hajnali 1 kor szokott lejárni, az meg már rég elmúlt.
- Hát igen. Már lejárt volna a műszakod, de a gyilkosság valószínűleg még 1 elött történt meg…
- A picsába! – káromkodott Harold. A gyilkosság az övé, mivel még fél egy elött történt, így áthárul az időpontban lévő személyre a feladat. – 20 perc múlva ott leszek. – darálta és lecsapta a telefont.

Márt csak ez kellett. Egy gyilkossági ügy kora reggel. Felháborító, hogyan gondolkodjon az ember, ha nem hagyják, hogy rendesen kialudja magát! Dörmögve magában kikászálódott az ágyból, és felhúzott egy farmert. Kicsit megtornáztatta izületeit mindkét lábában, majd felkattintott egy kis falilámpát. A gyenge kis fény betöltötte a szobát, a nagy franciaágy mellett két kis tölgyfa éjjeliszekrény foglalt helyett, a szoba másik végében, meg egy hatalmas tükrös szekrény. Odalépett a tükör elé és szemrevételezte sörhasát. Mintha nagyobb lenne minden reggel elteltével. A francba! Nyilván torzít. Kinyitotta az egyik kis fakkott, zoknit kotort elő, leakasztott egy kissé használt inget a fogasról. Mióta Kate elment, nem igen volt soha tiszta ruhája, nem tudott mosni, a zoknija még úgy-ahogy tiszta volt, de már abból is ki lehetett volna facsarni egy kiló dzsúszt. Leült az ágy szélére, és halványan visszeres lábát belebújtatta a fekete zokniba.

Észrevette, hogy egy csöppet fáj a feje. Nyilván a tegnapi kis ivászattól. Mostanában jóval többet iszik, mint régen. Megcsóválta a fejét, és belebújt az ingébe. Kint elég hideg volt, a hó nem esett, de hideg volt. Kabátra lesz szüksége. Lekapcsolta a villanyt, és kibotorkált a szobából, maga után becsukta az ajtót. A ház kétszintes volt, szokásos kis garzon helyett, amit a felügyelők szoktak kapni ő egy helyes kis családi házat kapott. Nagy a család! Mondogatta mindig, de ez most nem igen volt helyes. George, és az ifjabb Harold már két éve kirepültek a családi fészek oltalmazó szárnyai alól, és most Kate is elment. A ház üresen kongott, minden egyes lépésétől, amit lefelé a lépcsőn megtett. „Mintha egy kibaszott hajóban lennék!” Leérve egyből rápillantott a bejárati ajtó zárjára, nem-e törték fel, mialatt ő édesen aludta az igazak álmát, megnyugodva ballagott a konyhába, egy életmentő kávéra.
Jó kis berendezése volt, igazi Amerikai konyha, a felesége rendezte be. Szomorúan megcsóválta a fejét. Mit nem adna, ha újra maga mellett tudhatná az asszonyt. Felkattintott egy lámpát, és a kávéfőzőhöz csoszogott. Bekapcsolta, az automata 2 percen belül megfőzi a kávét. Imádta ezt a műszaki csodát, csak bele kellett tennie egy csomó filtert, meg kávét, és ez a gép egy héten keresztül főzi neki a kávét. Kicsit szétnézett a pulton: Két tonhalas szendvics maradékai ültek meg az amúgy is poros csiszolt márványon. Beleköpött a mosogatóba, és tekintetével megkereste a cigarettáját. Felnyúlt érte egy magas polcra, és rágyújtott. Nyugodtan szívta a füstöt, míg elkészült a kávéja, majd eloltott egy helyes kis Malborro-s hamutartóban.

Kinyitott egy kis faliszekrényt, amibe hajdan még a kávéspoharakat tartották, ma már minden volt ott. Valami halványkék salátástál, egy tucat evőeszköz, meg még mi egymás. Lassan kitöltötte a kávét, és felszürcsölte az egészet. Kibaszott forró volt, de nem volt sok ideje, általában összekapcsolja ezt egy kiadós szarással, de mint mondtam erre nem igen volt most ideje. Nem édesítette a kávét, nem szerette a cukrot, se a tejet. Mikor már csak egy kis maradék volt a pohár alján beledobta a mosogatóba, és kis vizet eresztett rá. Megmosta az arcát, és egy kis vízzel, meg az ujjával fogmosást produkált. Majd az előszobába ment, a villanyt égve hagyta a konyhában, majd ha hazaér, fogadja már egy kis meleg, családias fény. Legyintett egy nagyot, és belebújt drága, olasz cipőjébe, majd a túlhasznált öltönyébe. Nyakkendőt utált felvenni, nem tartotta jónak, hogy az ember felesleges dolgokat aggasszon magára, ami semmit nem véd a melegtől, vagy a víztől. Marhaság!

Leakasztotta a kocsikulcsot a riasztó melletti falról, és zsebre vágta. A lakáskulcs a zárban volt, kinyitotta a zárat, és egyből megcsapta az arcát a hideg esti levegő. Egész megfázott, míg a kocsihoz ért. Egy vadonatúj Mercedes-be mászott be. Ha már nem tartotta el se a gyerekeit, se a feleségét, valamire csak költeni kellett, és mindig is szerette a kocsikat. 10 perccel később ráhajtott Maxell-ék kocsifelhajtójára, ahol már 2 rendőrautó állt.

- Meséljetek. – utasította a fiúkat, akik bent a házban a konyhaasztalon ültek, és gyorsan körbepillantott. Egy szék a falnál darabokra volt törve, halvány vérpöttyök voltak a padlón. További két bűnügyis bent a szobában kaparászott a földön. Tim nem volt a lakásban.
- Egy szomszéd hölgy hívott ki minket, hogy látta amint Maxell Eldred a csomagtartójába hajítja egy barátját. – kezdte egy pattanásos rendőrcsemete. – Mikor kijöttünk, ő itt állt az ajtó elött, és be-bekukucskált az ajtón. Nyitva volt. Mi bejöttünk, és szemrevételeztük a helyszínt. Odakint van egy bazinagy vérnyom a hátsókertben. Nyilván autóban rakodta a csávó a hullát, és most szállítja valahova.
- Tim hol van?
- Kint, a hátsó udvaron. – mutatott a bal oldali ajtóra a férfi.
- Kösz. – dörmögte Harold, és komótosan kiballagott a levegőre. Tim és egy másik zsaru a földet kémlelte nagy serényen. Mikor kilépett a sárba felpillantottak.
- Na végre Harold! Már azt hittem ide se tolod a képed.
- Itt vagyok. Hallottam mindent. Mire következtetsz?
- Hát, a fószernak volt egy régi Ford-ja, valószínűleg az állt itt egy fél órával ezelőtt. Látod a keréknyomokat? – mutatott a földre a srác, és végighúzta ujját, két barázdán.
- Látom.
- Tehát nyilván mikor elvégezte a gyilkosságot, akkor kihozta a kocsiját a garázsból, és ideállt, addigra a holtest már itt volt. Ott nagy vértócsa van. – mutatott egy kicsit arrébb, ahol a sár mellett egy nagy tócsa vér vegyült a sárba. –Tehát, bent ölte, mivel a kis vérpöttyök a hátsó ajtóhoz vezetnek, de ott véget érnek. Felemelte, és kibaszta ide. Aztán visszament a házba, és elöl ment ki, hogy ki tudjon állni a kocsival, majd ide tolatott.

- Valószínűleg. Tovább. – sürgette Harold.
- Igen. A szomszéd öreg hölgy ilyenkor láthatta meg, mikor is bele tette a kocsijának a csomagtartójába, és elhajtott.
- Értem. – mondta, nyugodtan, és cigire gyújtott. – A hölgy nem tudta azonosítani az áldozatot?
- Nem.
- Nyílván. – dünnyögte, és körbejárta a hátsó kertet. A másik rendőr a vérből vett mintát, majd bement a házba. Tim egy helyben toporgott, tudta, hogy remek munkát végzett. Kevés olyan helyettes van, aki ilyen ügyesen rekonstruálta a történteket. Büszke volt magára, már rég nem kapott dicséretet, de most rászolgált. Harold nem igen szerette a srácot, egy idegesítő kutyának tartotta, aki addig nem hagyja békén az embert, amíg az meg nem simogatja a fejét.
- Ügyes. Nagyon ügyes. – mondta neki, mire az egy kicsit elpirult. – De nem érünk rá erre. Meg kell találnunk a pasast minél előbb. Van hozzátartozója?
- Ja, igen. Van egy fia.
- Miért nem említetted?
- Elfelejtettem. – egy kicsit sem volt bűnbánó a képe, még mindig piszok jó zsarunak tartotta magát, aki így lejátszotta az ügyet, míg a parancsnoka ideért a tett helyszínére.
- Pedig őt is számon kérjük. Hol van?
- Nem volt itthon, mikor megjöttünk, a szomszéd se látta még ma este.
- Honnan veszi? Nem kell neki mindenről tudnia, ami a szomszédban folyik, mi van ha a srác ott jött be, ahol az öreg, vizenyős szeme nem láthatta.
- Azt mondta, hogy ez kizárt, mert mindig az elülső ajtón jön be, ha egyáltalán bejön…
- Mert? – förmedt rá Harold. Egyre kevésbé tetszett neki ez a fószer, itt előtte.
- Mert sokszor van olyan, hogy nem jön haza este, hanem a parkban tölti az éjszakát…
- Utánanéztetek már az apa aktájának? – a parancsnok most már egyenes utálattal nézte a kis férget, ahogy ott előtte ugrándozik, játszva a szuperment. Ez az ügy kibaszottul bűzlött. Ezt meg kell hagyni.
- Igen. – sietett a válasszal a srác, és ballonkabátjának mély zsebei egyikéből nagy, sárga mappát húzott elő, majd átnyújtotta Harold-nak. „Na, nézzük.” Van itt egy könnyű testisértés családtagja ellen, meg egy gyorshajtás még régen.
- Verte a fiát. – dünnyögte maga elé, és gyorsan lapozgatta az aktát.
- Honnan veszi? – kérdezte fontoskodva a zöldfülű.
- Onnan, hogy a felesége már 2 éve meghalt. – bökött a mappában egy bejegyzésre. – És ugyebár nincs más hozzátartozója, akivel egy háztartásban él, mint a fia. Itt meg van 3-om hónappal ezelőtt, egy könnyű testisértés családon belül… amiből én arra következtetek. Érted?
- Igen. – bólintott hevesen Tim. – Most akkor mit teszünk?

Harold összecsapta a mappát, és odadobta a fiúnak, majd összedörzsölte a tenyerét, mintha fázna.
- A pasi menekül. El akarja tüntetni a hullát, minél előbb, aztán meg megkeresi a fiát, mert ugyebár egy gyilkosnak mennie kell. Tudja, hogy előbb-utóbb, úgyis rátalálnak a hullára, tehát el kell tűnnie.
- Zseniális!
- Maga itt lakik nem messze, ha jól tudom, akkor a Baker Street-en. Hová menne ilyenkor, ha egyedül akarna lenni. Olyan hely kell, ahol ilyenkor biztos senki sincs. – Bíztatóan nézett a fiúra, hagyta had, gondolkodjon.
- A tóhoz. Tél van, ebben a városkában nincs lékhorgászat, mert nagyon kicsi a tó, és nem fagy be olyan könnyen, csak nagyon hideg. Ott tuti, hogy ilyenkor télvíz idején senki sincsen… kivéve a csőszt.
- Akinek tudnia kell, érkezett-e egy régi Ford nemrég a tóhoz. – A kapitány szem ragyogott, a felismeréstől, összecsapta két hatalmas kezét, és bevágtatott a házba:
- Utánam Tim. – mondta izgatottan. Ez lesz ám a rövid befejezése az egésznek. Valószínűleg ott járt a férfi, belebaszta a hullát a vízbe, nem kell kiszedniük, elég, ha a csősz azt mondja, hogy járt ott egy autó. Akkor aztán betelefonál a kapitányságra, akik lezárják a várost, kordon alá vonják pillanatok alatt. És akkor meglesz az a tetves geci.
Beszállt drága Mercedes-ébe, az anyósülésre berobbant Tim, és ő gázt adott. Még nem lehet messze. Még nem.

*

Térképet vett elő a kalaptartóból, kapkodott. Kiejtette a kezéből, és az elgurult az ülés alá. Csúnyát káromkodott, majd lelassított, és lehajolt érte. Be volt jelölve neki a vonat útja. Minden állomás, amin áthalad majd az-az istenverte szállítmány. Megnézte az útvonalat, és kiszámította, hogy hol is lehet most: Chicago-ba fog érkezni holnap délben, addig érinti Helena-t, Bismarck-ott, St Paoul-t, Madison-t. Kurva gyors a vonat, átszeli egy éjszaka, és egy délelőtt egész az Észak-Egyesült Államokat. Van még esély arra, hogy utolérje? Hát persze, hogy van. Átkapcsolta a rádiót a hírekre, és tovább vezetett a Keleti úton. Mi a fasz! Hatalmasat fékezett, majdnem nekiment egy világító oszlopnak.
A rádióban egy ideges hangú férfi beszélt: „Kérem, aki úton van kifelé a városból, az forduljon vissza, mert ma este kordon alá vonja a rendőrség. Hiába kérdezősködtünk, nem adtak választ a kérdéseinkre, hogy miért, de valószínű, hogy gyilkosság történt, és a gyilkos még itt tartózkodik szeretett városunk utcáin. Tehát kérném maradjanak otthon.” Beleütött a rádióba, és káromkodott. „Ilyen hamar felfedezték volna a lakásában az egészet. Igaz volt egy-két vérpötty a padlón, de nem több.” Valahogy ki kell jutnia a városból. Mindenféleképpen. Ha lezárják a várost, valószínű, hogy a Keleti úton is kordonba ütközik. A mellékutakon kell kimennie, minél gyorsabban, csak, hogy a földúton lassabban tud haladni. Rávert öklével a műszerfalra, és lefordult egy kis szőlős mellett.

20 perc múlva kijött a 94-es-en és úgy 120 mérfölddel hajtott rajta, 2 órája volt, hogy elérje Bismarckot, Észak Dakotában. Idegesen szorította meg a kormányt, miközben az autók között szlalomozott. A rádióban egy unalmas beszélgetés ment, nem ejtettek szót többé a kordonról Butte-ben. Bismarck-ban a vonat megáll majd 15 percre, hogy felvegyen egy-két árut, valószínűleg fát, majd továbbmegy a 29-eshez. Abban a 15 percben kell kirángatnia a fiút a vagonból. Mi lesz, ha valami közbejön… mondjuk nincs ott. Erre nem is gondolt többet, hisz ott kellett lennie, már biztos volt benne.

*

Erős fényszórókkal kanyarodtak be a csősz kis kunyhója mellé. Egy nagy piros dzsip állt egy igen régen rakodott farakás mellett, benne lógott a kulcs. Harold kiszállt, becsukta a kocsi ajtaját, mellette Tim is kiszállt, láthatóan egy kicsit fázott. Összevonta maga körül vékony ballonkabátját, és összedörzsölte két tenyerét. Harold nem fázott, bár elég hideg volt, a tó túlsó oldalán húzódott a Keleti út, ez az oldal meg eléggé be volt fagyva. A férfinek azon az úton kellett menekülnie mindenféleképpen, mert egy fél órája arra még nem volt ott a kordon, az egész az északiaktól vonul le, a legtávolabbi pontot is 45 perc alatt érik el. Eszébe ötlött, hogy előbb meg kellett keresnie a fiát. Hát igen, ez már változtat az egészen, de mi van akkor, ha a srác, út közben csatlakozott… bent halvány lámpa zsíros fénye pislákolt, kis kéményből, gyenge kis füst szállt felfelé. A tulaj nyilván már hallotta az érkezésüket, de eddig még nem igen hallatszott siető létek zaja. Elhaladt a piros jármű mellett, kezét ráfektette a motorháztetőre: még meleg volt. Összenézett Tim-mel, aki bólintott. Fegyvert rántott, egy 45-ös revolver csusszant a tenyerébe, kibiztosította, és a ház oldalához lopózott. Harold nem vett elő fegyvert, de jobb kezével meglapogatta a csípőjén lapító fegyvert, csak a biztonság kedvéért. Fellépet egy kis háromfokú lépcsőn, és bekopogott a faajtón. Kisvártatva csoszogó léptek zaja hangzott, majd egy reszelős hang:

- Ki az?
- Harold Garner rendőrfőparancsnok. – válaszolta elég hangosan Harold, elég nyugodt hangon. Kinyílt az ajtó, a benti halványsárga fény egy pillanatra elvakította a szemét, de látta, hogy emberük semmiféle ellenséges magatartásra nem ad jelt. Kinyújtotta neki a jobb kezét(bal kézzel a homokosok fognak kezet), és a férfi, erősen megrázta, kérges bőre iszonyú kemény volt:
- Jó estét főparancsnok uram. – nyekeregte a hatalmas ember. Legalább két méter lehetett, egész arcát szakáll borította, szemöldöke már őszült. Egy 47 éves ember lehetett.
- Jó estét. Nem zavarnék sokáig, egy-két kérdést tennék fel, és máris megyek. – tapogatózott óvatosan Harold, a férfi pedig buzgón bólintott. – Ön nyilván kiválóan ismeri ezt a vidéket…arra lennék kíváncsi, hogy nem látott ma este egy régi Ford-ott a tó túlsó oldalán.?
- De. – hangzott a tömör felelet, cseppnyi gondolkodással a hangjában. – Úgy, kettőkor egy nagyon régi, kattogó autó ébresztett fel. Igazán nem is nagyon aludtam, tudja biztos úr, hanem inkább csak szundikáltam. Tehát igen mérges voltam… nem nagyon jön ide télen senki. – köhögött, elég hurutosan. – És úgy ahogy voltam, pizsamában beültem a kocsiba, és lementem. Mikor azonban kikanyarodtam a mögött a domb mögött, addigra már csak a hátsó lámpái gyenge fényeit láttam…
- Remek. Köszönöm. És azt meg tudná mondani, hogy mennyi időt töltött kb. a tónál?
- Nem hiszem, hogy 5 percnél tovább maradt volna. Csodálkoztam is rajta, tudja…
- Rendben van. Köszönöm. – megfordult, és leszökellt a lépcsőről. – Elnézést, hogy ilyen későn zargattam. További szép estét. – elhaladt a piros dzsip mellett, amikor nem látta már a fényt az ajtóban odaintett Tim-nek, hogy jöjjön vissza, és beült a kocsiba. Halk ajtócsapódás hallatszott, amint a férfi visszament kis házba, az ablak melletti árny pedig belépett a már duruzsoló autó fénykörébe, majd beszállt.

- Akkor, most mi lesz? – kérdezte egyből, Harold biztos volt benne, hogy az egészet hallotta, nem kellett hozzá diploma.
- Először is telefonálok. – dörmögte neki a választ, és leakasztotta a műszerfalról a kis telefont, és tárcsázta Rember kapitányt. Kis idő múlva egy nagyon öreg hang szólt bele a kis műszerbe, és kibaszottul nem akart ügynökökkel beszélni. Harold megkérdezte tőle látták-e a Ford-ot, mire az, nem-el felelt. Elköszönt, és visszaakasztotta a telefont.
Hátradőlt kényelmes bőrülésen, és nagyot sóhajtott. „Az a rohadék már meglépett, vagy még mindig itt van… Nem, biztos nem itt van, lelépett a szemét, egyedül, vagy a fiával együtt, de lelépett. Az volt itt a lényeg.
Valahonnan a távolból Tim hangja okoskodott, tudakolta, hogy most mit kéne tenni, de Harold-ot pillanatnyilag nem nagyon érdekelte a fiú okoskodása. Tudta, hogy most az utakon ott ül egy kibaszott régi kocsiban egy eszelős őrült, aki az éjjel kicsinált egy csávót. Ez roppantul idegesítette. Valamit csak kéne tennie, hisz az a rohadék nem úszhatja meg ilyen könnyen az egészet. Mélyet lélegzett, és eszébe ötlött valami: A fiú! Őt kell megtalálni, és akkor az apa is meglesz. Látod Harold, ha nem tudsz eljutni az apához, egyszerűen csak máshonnan kell az egészet megközelíteni A srác nyilván jár iskolába, nyilván vannak haverja, akik nyilván tudják, merre járkál az ilyen későn. Összecsapta két tenyerét, megint, mint amikor valamit felfedezett, és a gázba taposott.

- Telefonálj. – utasította a megrettent Tim-et, aki minden habozás nélkül megint leakasztotta a műszerfalra erősített kis telefont, és várta, hogy mit mond a parancsnok. – Hívd a helyi Általános iskola igazgatóját. A mobilját hívd fel, és nem érdekel, hogy alszik. Én is felkeltem, hát ő is felfog. – levezette a kocsit a dombról, és az erdőbe hajtott, míg a srác már meg is szerezte a számot, nyilván a kapitányságról. Ott mindent tudnak a srácok. Majd már hívta is az igazgató mobilját, majd odaadta Haroldnak:
- Igazgató Úr? Elnézését kell kérnem, hogy ilyen későn merem zaklatni, de rendőrparancsnok létemre, kötelességem felkeresni, ha segíteni tud nekem.
- Mondja, gyorsan, nem érek rá. – hallatszott a telefonban a kis buzis hang.
- A Maxell srác apja ügyében nyomozok, ha jól tudom, akkor az iskolájában dolgozik…
- Igen.
- Tehát azt szeretném tudni, hogy a fia, aki ugyancsak az ön iskolájának tanulója, kikkel barátkozik az iskolában...
- Komolyan ezzel keresett fel? – a kis ember hangja felháborodásának adott hangot, de Harold sietett:
- Nem érdekel a nyávogása! Mondjon egy nevet! – utasította, a hallhatóan megdöbbent igazgatót, aki kinyögött egy nevet:
- Aiwentorch. – egy külföldi ember, azt mondta, volna, hogy „Na, ne szórakozz fiacskám!”, de Harold, aki főparancsnok létére, szinte mindenkit ismert a városban, egyből tudta kiről volt szó. Visszacsapta a kis készüléket a műszerfalra, és agyában a fogaskerekek őrült mozgásba kezdtek: „Ez a srác, aztán tudja kivel barátkozzon, ha nem a polgármester fiával barátkozna… esetleg ezért is lógott meg? Talán félt, hogy az apja megveri, mert rosszul bánt, nem ez rossz szó. Elutasítóan bánt a polgármester fiával. Egy szem fiával! Ne feledd!

- Na? – Tim állandóan mocorgott, miközben, a parancsnoka behajtott a városba.
- Irány a polgármester háza. – mondta gyorsan, és vett egy bal kanyart. Vajon az a srác él még? Az apja egy igen nagy barom, lehet, hogy már csak a péppé vert hulláját fogják megtalálni? Elhessegette maga elől a képet, és gázt adott, amint a Fő utcára ért.
- A fia, valószínűleg, tudja majd, merre is kószál ilyenkor a Maxell gyerek. – darálta, és lefékezett, hogy be tudja venni a következő kanyart. Átvágott egy téren, miközben Tim egyre bőszebben bólogatott, mikor észrevette, hogy már rángatja a fejét, abbahagyta. Furcsán pillantott körül, mint aki nem tudja, miért van itt, majd bólintott. Nem Harold-nak, csak úgy megerősítéskép, saját magának. Nem bolond, az meg se fordult a fejében. Egyszerűen csak elbóbiskolt.
- Mi a tököm! – hőkölt föl, és nekivágódott a mellette lévő ablaknak, mikor Garner egy éles kanyart vett, és befarolt egy elég giccses, sárga ház elé. A motor leállt, Harold pedig mint aki rugóról pattant fel, kiszállt a kocsiból, és már be is csukta maga után, mikor Tim, észbe kapott, és kicsatolta biztonsági övét.
- Gyere már! – kiabált rá parancsnoka, és ő is kikászálódott a járműből. Harold már a kapun csöngetett. Egy igen nagy fos sárga ház elülső ablakai kigyúltak, elég rikító fénnyel, majd az ajtó kitárult. Gyorsan ő is bevágódott feledtese mellé, nehogy ki hagyják az akcióból. Olyan volt belülről, mint kívülről. Giccses. Egy kibaszott nagy csillár függött a kibaszott nagy előszobában, fénye teljesen beterítette az érkezőt: maga Aiwentorch Úr baktatott le a márványos csigalépcsőn egy rikító vörös bársonyköpenybe, két tenyerét felfelé tartva köszöntötte vendégeit:

- Jó estét biztos urak! – Harold a lépcső aljára trappolt, és egyből megkérdezte:
- A fia alszik? – szegény polgármester igencsak megdöbbent. Vajon a fia kokaint szippantott a suli WC-jében? Édes istenem, csak nem!
- Igen, alszik. Szabad tudnom, hogy miért keresik őt?
- Persze, azonban elmondom, mihelyt idehozta őt. – válaszolt fagyosan Garner, két karját keresztbe tette a mellén, és a szokásos: „Tedd, amit mondtam, és nem lesz bajod” arcát fedte fel.
- Mindjárt felkeltem, egy pillanat. – hadarta a kissé riadt, ám láthatólag megkönnyebbült férfi, és elsietett, vissza, ahonnan jött. Így Tim-nek alkalma nyílt rá, hogy megcsodálja a rengeteg sok vázát a kőpadlón, a gyönyörű,(és biztos kurva drága) képeket. Egy régi Picasso hasonmást is felfedezett.
- Biztos hamisítvány. – motyogta, mire a kapitány felé fordult:
- Mi van? - kérdezte kissé ingerülten
- Semmi – legyintett, és már hallotta, ahogy valaki csoszogva közelít a lépcső fele. A srácnak rossz képe volt, csúnya pattanások voltak az arcán, és karvaj orra alatt kis száj. Harold-nak nem tetszett. Nagyon nem.
- Jó estét – köszönt a srác, és megállt a lépcső korlátjánál. – Apám azt mondja, hogy…
- Igen. Beszédünk van veled. Mit szokott csinálni Josh Maxell miután elmegy a suliból? – szegezte neki a kérdést.

- Mi? – habogta Albert. – Josh?
- Igen. Mit tudsz róla? Mondta neked ma, vagy tegnap, hogy valami baj van?
- Hát… szokta mondani, hogy az apja veri…
- A mocsok állat… - sziszegte Harold, és kezével intett, hogy folytassa:
- Tehát, szokta mondani, hogy sokszor megveri az apja, és hogy ebből marhára elege van. Lehet, hogy meg akart szökni, asszem mondta is egyszer…
- Remek. Kösz. Vigyázz apádra. – dörmögte Harold, és Tim-mel a nyomában kisietett a házból.
- Akkor most mit teszünk? Hogy fogjuk megtalálni a srácot?
- Sehogy. Ez a srác, akivel most dumáltunk nem egy bőbeszédű kölök, és fogalma sincs arról, hogy mit is szokott csinálni Josh iskola után. Mennyünk, igyunk egy sört. Attól jobb kedvem lesz.
- Helyes. Mennyünk.