A kőfaragó

Már évek óta a nagy művén dolgozott, éjt nappallá téve. Keze egy pillanatra sem állt le, csak ütötte a kalapáccsal a vésőt, repkedtek a kőszilánkok. Maga a kőtábla fekete márvány volt.
Alig aludt, szinte nem is evett, a gyönyörűbbnél gyönyörűbb minták alig fértek már egymás mellé a táblára, már csak a név és a dátum hiányzott.
Egyik reggel, ahogy felkelt, és kezdett volna dolgozni, elvégezni a befejező ütéseket, hirtelen a szívéhez kapott és meghalt. Halálát egyik segédje vette észre, aki hiába várta, hogy kinyissa az ajtót, így szólt a szomszédnak, közösen kihívták a rendőrséget és betörték az ajtót.
A temetés előtti napon a segéd rá akarta vésni mestere nevét a már évek óta készülő táblára, de egy óvatlan pillanatban a véső túl mélyre szaladt, és összetört a gyönyörű tábla.
Másnap a temetés után mikor felhelyezték a sírkövet: ”Itt nyugszik a város legügyesebb kőfaragója” feliraton kívül csak a neve és a születésének és halálának dátuma szerepelt a szürke cementlapon.