Novellák - 129.oldal

- Mond, mit szeretnél -, mondta Brigi színlelt hidegvérrel, miközben szíve oly vadul kapált, hogy majd ki ugrott a helyéről. Azon csodálkozott, hogy nem hallja meg Péter.
- Sajnálom, hogy így alakult, de most helyre szeretném hozni - hangozott el az őszinte vallomás Péter szájából, és azzal a mozdulattal elővett egy plüssmackót...

Arra ébredtem, hogy fázom. A kandallóban a műsor abbamaradt, márcsak kifáradt artisták parazsa látszott. Rajtam egy régi pokróc volt, valószínűleg elaludtam, bátyám sehol sem volt. Kitakartam magam majd megpiszkáltam a parazsat és fáért nyúltam...

Akármennyire ódzkodsz, mégis előre jutottál. Ott állsz a ravatala előtt és nem mersz megszólalni. Sosem láttad még ilyen szépnek. Kisimult, sehol egy ránc. Boldognak, mosolygósnak tűnik. Olyan, mint azelőtt a végzetes délután előtt volt. Már nem félsz tőle. Csendben megsimogatod és egy utolsó könnyet ejtesz érte. Végső búcsú; és már vihetik is. Koporsót lezárják, többet nem láthatod. Ennyi volt lelked ravatala…

- Egyre furább dolgokat mondasz. Hát nem úgy van, hogy a nő bemegy a kórházba, megszül és kész? Utána már csak a baba van. Mit határoz meg a szülés?
- Egy szülésnek sokféle hangulata lehet. Lehet nyugodt, nyugtalan, feszült, bizalommal teli vagy pánikszerű. Ha feszült vagy pánikszerű a szülés, akkor ez az anyukában rossz emlék, és nehezebben szánja rá magát egy másik kisbabára. Ám ha a szülés nyugodt, akkor az anyuka újra át akarja majd élni azt. Érted ezt? ...

A szerencsétlent a lakásán találták meg. Legalábbis azt ami megmaradt belőle. Az újságok hetekig cikkeztek az esetről. Paul hagyta, hogy elragadják a gondolatai és eszébe jutott hogy a helyi újságok, milyen ostoba szalagcímeket hoztak le az eset után.
A DARABOLÓS GYILKOS ISMÉT LECSAP és REJTÉLYES HALÁLESET A 302. UTCÁBAN ...

Hamarosan megszabadulok a csavargó léttől, most már lesz munkám, most már... Ekkor hangosan csattant valami a földön. Felnéztem, de semmit nem láttam. Pillantásom körbejárta a sikátort, melyet befedett a hajnali köd. A sűrű, fehér köd. Tettem még egy lépést, hogy meglássam mi adta ki a zajt...

Szüleim elzárkóztak attól, hogy odaköltözzünk.
Kelepcében voltunk. Vagy lesz abortusz, vagy megtartjuk a gyereket, vagy a nagy bizonytalanságba belevágunk. Nem volt elég bátorságunk.
Lehet, itt követtük el az első hibát az öreggel szemben, mert nem szálltunk vele szembe...

- Apu. - nyafogta csendesen, és rémülten. - Mi történt az arcoddal? - kérdezte, miközben a szeméből egy könnycsepp csordult ki. Felállt, és átölelte az apját. - Apu mi történt? - már patakzottak a könnyei. A férfi átölelte a kislányt, még a fájdalom ellenére is.
- Semmi baj, csak egy kis tűz, nem vészes, az arcom rendbe fog jönni... elhiszed nekem? - a kislány bólintott, majd könnyes szemmel felnézett az apjára...

Első dugás után kötelező a beszélgetés. Emlékszem, milyen mélyen szívtam be Manderly hajának illatát, mennyire el voltam varázsolva tőle. Azelőtt sosem voltam idősebb nővel, de mindig is izgatott, milyen lehet. Azt mondták, az érett asszonyok befűtött, robogó mozdonyok, akiket nehéz leállítani, vagy elterelni a pályájukról. Nagy igazság van ebben, bár a vezető felelősségét nem illik emlegetni...

Léptek követik egymást, távolság foszlik semmivé zabolázhatatlan szágudása által. Az út túl rövid, vagy a lendület nagy? Hiába a hideg, az ismerősként ráköszöntő est, a szemerkélő esőcseppek, mik pillájára ragadva kristályos ragyogásba vonják a környéket. Menni kell, tenni kell valamit, meg nem állhat. Tovább viszi lába, akkor is, ha fáradt...