Novellák - 129.oldal

Nem sejtettem, hogy bármi is rosszra fordulhat. Olyan boldog voltam, és annyira felhőtlenül kacagtunk, ölelkeztünk, mint anya és lánya, hogy kimondhatatlan volt. A fellegek fölött lebegtem húsz centivel, és ha fizetnek se lettem volna hajlandó a földre szállni.
Azonban muszáj volt. Hiába a gyönyörű karácsonyi ajándék a boldog napokkal, anya hirtelen hideggé vált. Huszonhetedikén reggel az erkélyajtónál találtam, már hajnalok hajnalán...

Megint sötétség. Csend, nem hallom a szirénákat, az embereket, hogy segítenének. Itt hagytak, vagy meghaltam. Az nem lehet, az övem be volt kötve, nem halhattam meg, nagyon gyorsan sem mentem. Eszembe jutnak gyermekeim mi lesz velük? Látom fiam könnybe lábadó gyönyörű szép kék szemét, lányom piros kis száját, ahogy sírásra görbül...

Mama nem ütött, vagy bántott engem. Nem én voltam a hibás anya miatt, magát meg nem okolhatta, túl hiú volt és magas mércére állt az önértékelése. De az tény, hogy féltem: én is olyan leszek, mint ők...

Ott volt a kórterem, mely ugyanolyan volt, mint a többi. De valahogy mégis más, ezelőtt a látogatás előtt öröm volt bemenni, hiszen naivitásom határtalan volt. De ez a nap volt a legszomorúbb. Bementünk és megláttuk őt. Ott feküdt az első ágyon és aludt. Később rájöttem, hogy nem is aludt, hanem inkább küzdött az őt megtámadó förtelem ellen...

Hatalmas robaj, felsikoltó fékek, ahogyan a gumi 110 km/óráról próbálta vadul fékezni az autót. Felsírt a fém, dübörögve szaladt egymásnak a két autó. Szilánkok és fémdarabok repkedtek szerteszét a levegőbe...

- Anya beteg - mondta egy napon. - Adja az Isten, hogy kibírjad, kicsim! Ha rajtad múlna, látom, hogy minden szép és jó lenne. - simogatta meg a fejem.
- Én azt akarom, hogy anya meggyógyuljon. - sóhajtottam.
- Sajnos, ez nem így megy. Még el kell telnie hosszú időnek, amíg rendbe jönnek a dolgok, és te leszel, aki megoldja őket. Addig is tanulj, segíts neki és ne hagyd el magad!
Eszembe véstem a szavakat, és betartottam őket éveken át...

- Mond, mit szeretnél -, mondta Brigi színlelt hidegvérrel, miközben szíve oly vadul kapált, hogy majd ki ugrott a helyéről. Azon csodálkozott, hogy nem hallja meg Péter.
- Sajnálom, hogy így alakult, de most helyre szeretném hozni - hangozott el az őszinte vallomás Péter szájából, és azzal a mozdulattal elővett egy plüssmackót...

Arra ébredtem, hogy fázom. A kandallóban a műsor abbamaradt, márcsak kifáradt artisták parazsa látszott. Rajtam egy régi pokróc volt, valószínűleg elaludtam, bátyám sehol sem volt. Kitakartam magam majd megpiszkáltam a parazsat és fáért nyúltam...

Akármennyire ódzkodsz, mégis előre jutottál. Ott állsz a ravatala előtt és nem mersz megszólalni. Sosem láttad még ilyen szépnek. Kisimult, sehol egy ránc. Boldognak, mosolygósnak tűnik. Olyan, mint azelőtt a végzetes délután előtt volt. Már nem félsz tőle. Csendben megsimogatod és egy utolsó könnyet ejtesz érte. Végső búcsú; és már vihetik is. Koporsót lezárják, többet nem láthatod. Ennyi volt lelked ravatala…

- Egyre furább dolgokat mondasz. Hát nem úgy van, hogy a nő bemegy a kórházba, megszül és kész? Utána már csak a baba van. Mit határoz meg a szülés?
- Egy szülésnek sokféle hangulata lehet. Lehet nyugodt, nyugtalan, feszült, bizalommal teli vagy pánikszerű. Ha feszült vagy pánikszerű a szülés, akkor ez az anyukában rossz emlék, és nehezebben szánja rá magát egy másik kisbabára. Ám ha a szülés nyugodt, akkor az anyuka újra át akarja majd élni azt. Érted ezt? ...