Buta kis ábrándok

Borús, havas nap volt aznap Brigitta. Tudta, hogy már nincs többé Ő, csak egy hatalmas nagy űr. Reggel vegyes érzelmekkel kelt útra, a szokásos úton ment, semmi változtatás, semmi kerülés. A földön öt centin állt a hó, a bakancsa meg-meg csúszott a havon. Magányosan rótta az utcákat, az arcáról könnyek gördültek le, s hagyta maga mögött őket, vissza se nézett, csak ment előre, a semmibe, minél messzebbre. Emlékek gyötörték, egy-egy sóhajnak engedett a néptelen utcákon. Kérdések sora gyülekezett benne, miért pont én, miért pont velem történik meg mindez. Olyan szép pár voltunk, és csak ennyi lett volna? Ennyi volt a nagy szerelem, egy pillanat alatt elmúlik? Nem úgy megy az, súgta egy hang a fejében, már régóta érezte ezt, csak nem merte bevallani magának, amitől a legjobban rettegett, félt, hogy elveszíti az egyetlen dolgot, ami ebben a világban tudta tartani, félt hogy elveszti a biztos pontot az életéből, és most megtörtént.

Az ürességet egy kellemes lebegés, egy tudatlan állapot váltotta fel, egy, még a fájdalomnál is rosszabb dolog váltotta fel. Nem találta a helyét sehol sem, senki óvó karjai között nem érezte azt a biztonságot, azt az óvást, mint Nála!

Eltelt pár hónap, és a helyzet kezdett jobbra fordulni. Már nem a havas utat taposta egyedül, hanem a zöldellő parkokon vágott át, kézen fogva az új szerelmével. Csak a régi fájdalom még ott volt, nyomasztotta, teljesen a birtokába vette. Nem hagyta kibontakozni a lényét, csak állt, és nézett ki a fejéből nagy bután. Reszketve állt kedvese előtt.

- Nem szeretlek… sajnálom- csak ennyit tudott kinyögni minden egyes alkalommal, de megmagyarázni nem tudta, ugyan ki is érthette volna ezt meg!

A hónapok elteltek, de az emlékek megmaradtak, a legszebbekre emlékezett, a leggyengédebb csókokra, a szenvedélyes szeretkezésekre. Nem ment ki a fejéből, és nap mint nap eszébe jutottak újabbnál újabb emlékek, és könnyezve kérlelte Istent, tegyen valamit, mert ez nem megy egyedül. Egyszer könyörgését meghallotta Isten, és úgy döntött, hogy segít.

Az eső esett, és Brigi elbóbiskolt, csak a kaputelefonra ébredt fel.

- Ki lehet ilyenkor? – mondta álmosan, és megnyomta a kapunyitó gombot.

Kopogtattak, és a szíve elkezdett vadul kapálni a párás ablakon átlátszódó alak talán ő. Nem, az lehetetlen, ismételgette miközben a kulcs fordult a zárban. És belépett Ő, teljes életnagyságban, csurom vizesen. Levette az átázott pulcsiját, bakancsát, majd leült a konyhában a lánnyal szemben.

- Mond, mit szeretnél -, mondta Brigi színlelt hidegvérrel, miközben szíve oly vadul kapált, hogy majd ki ugrott a helyéről. Azon csodálkozott, hogy nem hallja meg Péter.
- Sajnálom, hogy így alakult, de most helyre szeretném hozni - hangozott el az őszinte vallomás Péter szájából, és azzal a mozdulattal elővett egy plüssmackót.
Brigi azonnal felismerte a kis szakadt macit, tőle kapta még egyszer karácsonykor. Könnyek folytak le az arcáról a felismeréstől, felszakadt a régi seb. Péter nem mozdult, mereven nézte a lányt, ahogy az érzelmekkel vívott csatáját játssza. Egy pillanat nem több, már mindketten álltak egymással szemben, másodperc töredéke volt ölelésük, majd csókjuk teljesülése. Apró, lopott csók, és Brigi elugrott szerelme mellől, de annak karjai fogták a derekát, és nem engedték el. Hosszú hallgatás és farkasszem párbaj után Péter törte meg a csendet.

- Szeretlek!- suttogta.

A lány ránézett, nem tudott mit tenni, engedett szívének, és hagyta, hogy amire már hónapok óta várt, megtörténjen. Csókolóztak szenvedélyesen, majd behátráltak Brigi szobájába, és ott megállt az élet. Minden mozdulatlanul állt, csak a pár nem. Péternek még mindig vizes volt a haja, de ez még jobban izgatta a lányt, ahogy a hideg hajtincsek a vállához érnek, amikor a fiú csókolgatta meztelen nyakát. Ennek már nem bírt ellenállni, engedett annak, hogy ledöntse az ágyára kedvese, és ott csókolja tovább. Másra nem is vágyott ennél jobban, csak ezekre a csókokra.

- Pont, mint legelőször – gondolta magában Brigi. Majd eltolta magától kedvesét, aki kérdőn nézett rá. – Péter, tudod jól, mennyire szeretlek, tudod nagyon, nagyon jól, hogy ez volt a szívem netovábbja, de te is tudod, hogy ezt nem kéne. Megint tönkre fogsz tenni, és jobban fog fájni, mint először… - nem mondta tovább, mert megcsókolta a fiú.
- Soha többet nem hagylak el! Amíg mással voltam, gondolkoztam azokon, amiket a fejemhez vágtál, gondolkoztam azon, amiket mondtál, és amikor mondtad, hogy te itt leszel örökre. Az utolsóban nem voltam biztos, éppen azért jöttem, hogy megtudjam igaz e. De látom, igen. Nem olyan szavak, mint amiket én mondtam, nem olyan mondatok, amik mögött nincs tett, csak üres szavak, amik megfakulnak, és ha egyszer komolyan is gondoltam, sohasem lesz teljesítve. Nagyon sokat járattam az agyamat, és rájöttem, mennyire egy lehetetlen alak voltam, mennyire kihasználtam a naivitásodat, a szeretetedet. Ezt most rendbe szeretném tenni- komolysággal a hangjában mondta, de amikor folytatni akarta csak egy sóhaj tört elő belőle.
- Mond, miért kellett eddig váratnod, miért kellett eddig fájdalommal tölteni a napjaimat, azzal a tudattal, hogy te most is egy másik lányt ölelsz, és tudod, hogy én egyedül vagyok itthon?- suttogta reszketve Brigi.

Erre már nem tudott mit mondani Péter, csak nézte a lány csillogó szemeit, és vértől duzzadó ajkait. Öt percig csak nézték egymást, majd Brigi fogta és megcsókolta szerelmét. Érezte, ahogy a teste felforrósodik, szinte már perzsel, érezte a vágyat, érezte Péter vágyát is. Leszedték a ruháikat szépen, módot megadva nekik forró csókokkal körülölelve a ruhától megszabadult területet. Szép lassan történt meg, de ilyen csodás még sohasem volt, mint most. Átadták magukat az ösztönöknek, hagyták, hogy szép lassan eluralkodjanak rajtuk, és átjárja őket a gyönyör minden foka. Mindkettőjükről folyt a víz, a lepedő is csurom vizes volt már, amikor egyre gyorsabban, egyre szenvedélyesebben szeretkeztek. Amikor mindketten eljutottak a csúcsra, Brigi ráfeküdt a mellére Péternek, és így aludt el.

Eltelt pár óra, amikor Brigi valami kis meleg szőrös dolgot érzett az arcához érni. Az a valami elkezdett dorombolni, amikor látta, hogy gazdája felébredt. Egyből felült, és körülkémlelt hova tűnt szerelme. Észrevette, hogy rajta vannak a ruhái, minden száraz, semmi sincs feldúlva, minden sértetlen, csak az eső odakint.

- Csak egy álom volt- suttogta a sötétségben. Halk zokogásba tört ki, amely egyre csak erősödött. Úgy döntött, hogy nem bírja már tovább, felhívja Pétert.

- A hívott szám pillanatnyilag nem elérhető…- mondta a monoton női hang. Letette a telefont.

Jobb, hogy nem bírtam elérni. Gondolta magában, és leült megírni egy levelet.

- Ezt akkor fogod megkapni, amikor valóra válik ez az álom- suttogta a borítéknak, majd lezárta.

Újabb feldolgozásra váró emlék, pedig ez csak egy álom. Hihetetlen az emberi fantázia mire képes. Brigi szomorúan ismerte be a tényt, az áhított kedvese, mást ölel, mást szeret, de nem bánta, csak azt hogy ez örökre csak egy álom lesz a sok mellett. Kinyitotta az ablakot, és szívott egyet az esőszagú levegőből. Megtöltötte a tüdejét az illat, és jókedvvel töltötte el egy biztos tudat. Valaki a lábánál dörgölőzik, és szereti. Felvette kis cicáját kezébe, aki ott dorombolt tovább.

- Te legalább tiszta szívedből szeretsz - mondta macskájának, aki kedvesen megnyalogatta az arcát.

Az eső elállt időközben, és előbújt a Hold. Elgondolkozva nézte, majd megunta, és becsukta az ablakot. Vele együtt kicsukott még valamit. A bánatot most nem érezte, könnyű szívvel lépkedett vissza a szobájába, és nem gondolkozott az álmon többet.