Novellák - 117.oldal

Körülötte a varázslatos illatú és díszes szoknyájú virágok az ő csodálatos alakjáról áradoztak. Akkor nézte meg saját gyönyörű, zöld sudár testét, melyen még a veszélyes tüskék is kedvesnek tetszettek. A közeli harmatvízben tűzpiros szirmai tündököltek, s úgy érezte, boldogság önti el...

Keserves küzdelem mások szeme elöl elrejteni valamit, ami úgy is nyilván való. De akkor is nevet, és éjjelente egy kedves emberről álmodik, ki sokat jelentett neki. Álmokba szőtt életet él, és várja a megváltást. De nem mondja...

A lány csak sírt, s a tavalyi augusztus elsejei napra gondolt, arra a napra, mikor mély depresszióba esett, s empátiája rengeteg emberbe elveszett. Szörnyű volt neki, hogy legjobb barátja utoljára ránézett, s ugrott, s meghalt, akkor is ilyen idő volt, eső zuhogott, szél fújt...

A tömeg mégsem fogadta magába. Más már feladta volna, ő csak ment tovább előre, ha neki nem is sikerül, majd az utána jövőknek már legalább lesz egy keskeny nyom, amit követhetnek, gondolta magában...

Teljesen természetes mozdulattal vetette le a hálóruhának használt ingemet, és az előző nap vásárolt fehérneműjét kereste elő, és vette fel. Közben végig néztem hibátlan testét, láthattam kívánatos idomait, még meg is állítottam, megmondva, hogy gyönyörködni akarok a látványában. Nem titkolt büszkeséggel pózolt előttem...

Egy hosszú, fekete kabátos férfi közeledett az utcán, majd befordult a sikátorba. Léptei visszhangot vertek az üres téglafalakon. Magas alak volt, borostás arca, mélyen ülő ezüstös szeme, mellyel egyfolytában az ablakokat kémlelte. Észre vehettem volna, ha a szemet nem borítja el a jól ismert rózsaszín köd, de én csak magammal foglalkoztam, és egy másodpercre sem engedtem volna el a tekintetemmel a lányt...

Nagy nehezen szereztem egy panellakást, egy fapados autót, egy tucat csinibabának a telefonszámát és persze némi társadalmi elismerést. Aztán jön a negyedikről az a hülye cserép és puff, filmszakadás...

Apám ment elől, szorosan mellette előre szegezett puskákkal a postás fia, és a kalapos. Mögöttük pár méterre a hentes, és az a másik férfi, akinek két vadászkés volt a kezében. Amikor apám bedugta a fejét a kő mögé, vonítás hallatszott, és egy dühödt morgás. Egy hatalmas alak kiugrott a fedezék mögül, és apámra vetette magát...

De ennek már vége volt. Észre sem vetted, hogy kezedet ökölbe szorítottad, a körmeiddel felsértve ezzel a tenyered és a véred a csupasz, fagyott földre hullott.
Azt gondoltad, hogy észre kellett volna vegyed. De te behunyt szemekkel jártál és észre sem vetted azt, ami a felszín alatt volt...

Hát legyen! Ha ez a sorsom. Hirtelen belém nyilall a felismerés. A félelem felesleges, a természet rendje, Isten birodalma előtt. Nem ellenkezem, és nyitott békés szemekkel merülök el a habokban. Meleg víz öleli körbe testemet, mint egy régóta várt barátot. A fehér emberi koponyák helyett, nagy tengeri kagylókat és csapatokban vonuló fickándozó halakat látok...