Novellák - 116.oldal

A lány elmondta a problémáját, mit szeretne, mért is ment fel. A fiú levágódott a géphez, gondolkozott egy kicsit, majd pár percen belül már meg is találta, amit kerestek. A gép kidobott egy nevet, címmel együtt. Mivel a lánynak nem volt jobb dolga, úgy döntött elviszi a címre az öngyújtót, és mert tudta hol található a ház, útnak is indult...

Csak egy fekete árny suhant át a szemén – s ő ült, mozdulatlanul, megjátszott mosollyal tovább – senki sem vette észre rajta a változást. Ült tovább, hallgatta a vele szembeülő elbeszélőt, aki mit sem sejtett az ő gondolatairól… csak beszélt tovább, hazug szeretettel – csak úgy, mint általában szokott...

Rengeteg ismerőssel találkoztam, sorra kézfogások, és bemutatások sokasága fogadott minket. Végre eljutottunk a kijáratig, és irány a patak, ami a tábortól kb. 800 méterre található a kedvenc sziklám mellet. Én csak a vándorok sziklájának nevezem, hisz itt született nem egy két alkotásom. Bécinek és a húgomnak újdonság számba mentek az apró, ficánkoló halak a patakban. Kiélvezték a látványt, megmásztuk a sziklát, és visszanyúltunk a táborba...

Gyorsan elintézte a dolgát, aztán felült a kerékpárjára, és tíz perc alatt otthon is volt. Begyújtotta a kályhát, és beengedte a macskát is, aki hozzádörgölőzött sovány lábához, majd a tűz elé feküdt. A néni elővette a hímzését, és nekilátott a rózsaszirmoknak. Órákig, sőt napokig csak hímzett, evett, aludt, mást nem is nagyon csinált. Néha ugyan elbóbiskolt... álomba ringatta a tűz pattogása, a cica monoton dorombolása, és a félhomály, amiben egyébként is alig látta a munkáját...

Emlékszel még? Feküdtünk az ágyon a füstölő illatával megtelt szobámban, s csak pár gyertya égett az asztalon. Fölém hajoltál, s megcsókoltál, talán ilyen szenvedéllyel, ilyen szeretettel még soha, majd elkezdted fürkészni az arcom, de a tekintetem kerülted. Éreztem, hogy valami bánt. Végig simítottam az arcod, mire te megfogtad a kezem, s belecsókoltál a tenyerembe behunyt szemekkel, majd kezem az arcodon tartva kinyitottad szemed, s szemembe néztél...

Ismét kikerült az utcára, de most nem a koldulással folytatta. Kisebb üzletekből „vette kölcsön” a fölösleget. Természetesen ezt sem lehet a végtelenségig csinálni, a rendőrség pár héten belül elfogta, és pár hónapra le is csukták, hogy elmenjen a kedve a további lopásoktól...

Ugornyán ért az első meglepetés. A városban általában olyan ruhát vett fel, amely eltakarta az alakját, haját két copfba fonta, szemüvege SZTK keretes volt, egyszóval lehetőleg úgy nézet ki, hogy a fiúk csak végső elkeseredésükben akarjanak vele beszélgetni. Randizni pedig még úgy sem! A vásárosnaményi állomásra jött elém kerékpárral. Alig ismertem meg, a laza nyári ruháján átsütő napfény megmutatta karcsú, de megfelelő helyen gömbölyded alakját...

Néhány hét múlva első helyen hozták a megyei és az országos lapok, hogy fel adta magát az egyik 56-os tetteiért keresett személy, akit távollétében halálra ítéltek. A név megegyezett Piroska családnevével. Újabb néhány hét után megtudtuk, a kalapkirályt zsarolásért elítélték. Az újságcikkekből megtudtuk, hogy Piroska édesapját „ellenforradalmi bűnei” miatt keresték, de ő az udvaron rejtőzött egy veremben. Ezzel zsarolta a gonosz törpe Piroskát, ő pedig apja védelmében mindent megtett......

Hazasietett, hogy figyelmeztesse anyját. Az almafán pedig meglátta azt a hollót, ami elől a lány elmenekült. Nem közönséges madár volt, ezt bárki láthatta. Olyan hangot adott ki, mintha kacagna, majd elrepült. András belépett és ágyban fekve találta édesanyját lázasan, betegen. Elmesélte fiának a jövendőmondóval való találkozást és arra kérte, teljesítse be a jóslatot...

Én szállni akartam, eggyé válni vele. Vele, akit én annyira szeretek. De most forró csókok, szoros ölelések helyett becéző szavakat kapok. Nem tudom, hogy mi lett velem, nem tudom, hogy hogyan, de boldog voltam. Boldogabb, mint valaha. Most m éginkább szeretem, még inkább részemnek érzem...