Novellák - 113.oldal

A fiú levetette könnyű meleg újatlan kabátját, mely alatt vékony pulóver lapult. Gondolkodás nélkül ráterítette a lány hátára a könnyű kabátot, hogy testét melegítse. A lány hálásan pislogott rá. Bár fedetlen vállait nem védte semmi, mégis jobban érezte magát. A fiú lelkét melegség öntötte el, egyáltalán nem érezte a hideg jelenlétét...

Jeges szél csap az arcomba, tépi a hajam és a ruháim. A híd korlátján állok, alattam a több emeletnyi mélység a biztos halál ígéretét hordozza. Gondolataim Lilla körül forognak. Soha nem voltam szerelmes, de amit iránta éreztem, az több volt egyszerű barátságnál. Ő viszont szerelmes volt, és a mai napig emlékszem a tekintetére, arra hogyan nézett, mikor megmondtam neki, hogy nem viszonozhatom az érzelmeit...

Az álmok sokfélék. Sokan mondják, hogy belső gondolatainkat tükrözi, mások a jövőt látják benne. Lehet rémisztő és kellemes. Az én álmom a halállal együtt a tét nélküli lehetőségeket mutatta meg nekem.
A halállal álmodtam és felnyitotta a szemem...

Az emberek a szabadban ünnepelnek. Kockás takarókat terítenek a műfűre, amivel a Kormányzó minden évben beboríttatja az adófizetők pénzéből a folyópartokat.
A Szaporodás napja. Az egyetlen nap, amikor az ember erre képes...

Amikor már jobban magához tért, erős köhögő roham rázta meg az egész testét. Közben éles késként vágta a torkát a fájdalom. Megfázott, tudatosodott benne ez a szörnyű gondolat. Nagyon utált beteg lenni, de ha nem húzzák ki valahogy, akkor rosszabb is történhet a betegségnél. Ekkor már érezte az éhség párját is, a jó öreg szomjúságot. Kiszáradt ajakkal vette a levegőt, és közben furcsa hangja volt a légzésének. Akadozós, reszelős. Eszébe jutott, amikor még kicsi volt, az apja elvitte a...

1930, ősz. Mint minden reggel, ez is álmosan és rossz hangulatban kezdődik. William- nak, az átlagos hétköznapi embernek, kinek munkája a más városban elhelyezkedő exportcégekkel való üzletkötés, ismét egy félelemmel teli napnak kell elébe néznie. El is indul, el fojtva magában azt az érzést, amivel nap, mint nap megküzd. Amint kilép az utcára egy rettegés hatol bele mélyen a lelkébe, keze pedig akár egy parkinson kórosnak, sebes remegésbe kezdett. De nincs más választása, mennie kell......

Majdnem kétszer akkora volt, mint egy farkas, de ezek öten voltak. Elkezdték körbe fogni, és ezt nem hagyhatta. A főordas szeme egyértelműen fenyegető volt. Úgy látszott őt veszélyesebb ellenségnek látták, mint a gazdáját, ezért csak rá figyeltek. Nem hagyhatja, hogy valami baja essen az Embernek. Ekkor egy hatalmas üvöltést hallatott, és nekitámadt a vezérnek...

Nem tudta pontosan, hogy mennyi ideig tartott, amíg megnyugodott, de lassan kezdett magához térni. Az arca koszos volt a rászáradt földtől, és a könnyei barázdákat vágtak benne. Megpróbálta kitapasztalni, hogy mire képes ebben a szorult helyzetben. Sorban megmozgatta a jobb kezét, majd a balt. A keze legalább nem sérült...

Mehdiyai tartózkodásom utolsó előtti napja volt. Tudtam már, hogy nem fogok új barátnőt találni Fatima helyett. Egykedvűen üldögéltem az ernyőm alatt, vadászösztönöm azonban még ebben a kilátástalan helyzetben is működött. Képtelen voltam nem tudomást venni a bronzbőrű, tökéletes alakú, buján leomló hajú marokkói lányok szépségéről. Sasoltam jobbra-balra, hátha adódik ismerkedési lehetőség. A napfény, az óceán morajlása és a tengerparti szellő bársonyos érintése valamelyest ellensúlyozták...

- Szíven akartál lőni, hogy biztosra menj! - Erre elkezdte kigombolni az egyenruhája zakóját, majd a nyakkendőt, az inget is szétválasztotta, és megmutatta a sebhelyet. A bal mellbimbó mellett egy centis lyuknak a forradása látszott, ez volt a bemeneti seb. Ekkor megfordult, és a hátát is megmutatta...