Novellák - 113.oldal

Elizabeth otthon ült, és várta Johnt. Elment vadászni. Ezt az embert. Ki hallott már ilyet? Vadászni. Hatalmas volt a vita közöttük, de már megbánta, hogy olyasmiket mondott a férjének. Szeretett volna bocsánatot kérni tőle, de egy nőnek nem szabad kezdeményeznie. Különben is, John sem volt valami kíméletes, ami a szavakat illeti...

És a harmadik dolog a kifejezőképesség. Ha kitalálsz valamit, akkor az úgy a legszebb, ha el tudod mondani a kitalációdat. Rengeteg segítséged van hozzá. Az első kettő veled született képesség, az utolsót kemény, és hosszadalmas munkával elsajátíthatod, de ez évekbe telhet...

A megfelelő pillanatban süvített a kötél, de csak az anyaföldet csókolta meg egy pillanatra, hogy aztán észrevétlen eltűnjön újra a magasban. A lovak kissé szétszéledtek az ismeretlen elől, majd újra visszatértek és legeltek tovább. Süvítő szélminden idegszálával összpontosított, hisz ha megint elszalasztja, lehet, hogy végleg megpecsételődik sorsa. Akkor hiába pazarolta el az első napját. Most még kedvezőbb lehetőség kínálkozott...

Frank Scott csak egyszer lőtt. A golyó a szíve tájékán találta el a főnökét, aki megtántorodott, majd hátra esett egyenesen az íróasztal mögötti bőrfotelba.
A földszinten lévő biztonsági őr nem hallhatott semmit, mivel John Lieverston irodája a tizedik emeleten volt. Frank becsukta az ajtót és elindult lefelé a hátsó lépcsőn. A külön kijárathoz, mely az irodaépület végéből nyílt csak az igazgatótanács tagjainak volt kulcsa, és neki egy másolat, amiről nem tudhatott senki...

Szabadság után mindig első nap a legnehezebb, de hogy ilyen nehéz lesz azt nem is gondoltam. Belépve az irodába látszatra minden a helyén. Lepakolom a táskát. Az asztalhoz lépek, leülök a kedvenc székemre, hogy a fiókot kihúzzam, de ő félrebillen. Te jó ég, mi van vele? Felugrok róla. Nézem. Mozgatom jobbra-balra. Billeg, dől előre-hátra. Mi történt vele? Talán annyira hiányoztam neki, hogy teljesen összeomlott? ...

- Amikor elkezdenek lövöldözni, akkor ti lebuktok az ajtók mögé, ahova acéllapokat tettünk, ami megvéd benneteket a golyóktól. Az ajtó belsejére már odatettük a lyukakat, amiket a golyók fognak ütni. A véres, lyukas öltönyöket már előkészítettük, nektek csak fel kell venni...

Nem látott odabent semmit csak egy megkövült, elhasznált, kemény szívet. A saját testrészét látta, amint ott dobog a helyén. Ott dobog, de nem sugárzik belőle semmi. Se szeretet, se gyűlölet, se fájdalom. Egy nagy űrt látott, aminek a közepén saját szíve dobog sebesen, mintha csak egy rockbanda koncertén lenne, mint dobos. Aztán a kép elhalványult és még mindig saját testében járva kezdett egyre feljebb mászni. Mindössze a másodperc törtrésze alatt elérte az agyát...

- Csak lenne már vége ennek a műszaknak - gondolta Stuart, és tovább ütögette a követ. Már elég mélyre lefúrtak ebben a bányában, és viszonylag sok nyersanyagot találtak, amit minél hamarabb ki kell vájni a földből. Ha ezt a munkaidőt végignyomja, mehet haza pihenni egy teljes hétig. Arra gondolt, hogy milyen régen nem szeretkezett már a feleségével...

A férfi teljes testével kimászott a kocsiból, és ölelésre tárta karját, hogy magához szorítsa fiát. A mesterlövész tüzelésre készen állt. Várta a megfelelő pillanatot. A fiú a zászlót a tankok elé szúrta a földbe, oly erősen, hogy a szél ki ne szakíthassa...

Bárhol jelent meg a nők irigy, ellenséges pillantásaival találta szembe magát, a férfiak pedig úgy zsongták körül, mint méhek a mézesüveget. Mindenhol azonnal magára vonta a figyelmet. Élvezte ezeket a helyzeteket. Amikor észrevette - és nem volt nehéz - a nők ellenséges magatartását, még rátett egy lapáttal. Gátlástalanul flörtölt szinte mindenkivel...