Novellák - 101.oldal

A Teremtő mosolyogva konstatálta, hogy az intelligencia ez esetben jó helyre került, és örömmel teljesítette a macska kérését, majd meglepődve észlelte, hogy bizony ebből a senkinek sem kellő tulajdonságból is csak egy adag maradt...

Ujjai szorosan kulcsolódtak a rozsdás rudakra, ujjpercei kifehéredtek az erőlködéstől. Ám a vastag rácsok nem engedtek, így lassan feladta a kilátástalan küzdelmet és hátrébb húzódott, hátra, egészen az átlátszatlan sötétségbe burkolózó nyirkos cellafalig...

Pajtása nem akadt, kevés barátja elmaradt, midőn felesége elvesztését feldolgozni képtelen édesapja hazatérve a kocsmából, ahol egyre több időt töltött, tombolni kezdett – az ital mindig agresszívvé tette. Egy alkalommal a régi tévét is lerúgta helyéből, az azóta nem működött – igaz, míg funkcióját rendesen ellátta, sem gyakran volt bekapcsolva: a férfi nem bírta a zajokat...

Évekkel később újabb útra indultam hazafelé. De ekkor már nem te fogtad a kezem, nem rángattam a kabátod alját, ha szólni akartam, s nem voltak csöndesek a léptek. Otthon, még akkor eltettem a könyvet egy dobozba. A dac elnémította bennem a könyv illata iránti vágyat, s csak évekkel később vettem újra elő...

Sybill próbálta megvigasztalni barátnőjét, bár tudta a jelen pillanatban nem sokat tehet az érdekében. Eljött hát a búcsúzás ideje... Mindketten érezték, hogy nagyon nehéz lesz az elvállás. Sybill még egy utolsó varázslatot készült végrehajtani. Köpenye rejtett zsebéből egy erszényt vett elő, melyből ezüstös színű port szórt Jessicára...

Hatalmas, porlepte pusztaságot látott, egy-két kínlódó olajfával és borókabokorral. Néhány méterre tőle egy fiatalon elpusztult teve csontváza fehérlett. Egy nagy szikla tövében, egy régen kiszáradt vízmosásban viszont árnyékokat látott, melyek mintha mozogtak volna. D. nekiveselkedett a szélnek, és elvonszolta magát a szikláig. Lekuporodott mögötte, és szemügyre vette a vízmosást...

- Most olyan szép lettél, hogy rögtön beléd fogok szeretni- mosolygott rá Pat, majd érezte, hogy ez megint olyan anyásan hangzik és bocsánatot kért érte. Aztán hirtelen azt érezte, hogy émelyeg a gyomra, szédül a hideg rázza. Tálalt a férfinak és ő rohant a fürdőszobába és kiadta magából az ebédet.
- Bocs, de most azt hiszem, nem tudok enni. - aztán még párszor ki kellett rohannia a hányinger miatt és közben mindig bocsánatot kért a férfitól, aki most sem reagált semmire...
...

A lány arca, rámszegeződő tekintete gyönyörű volt, szinte maga a tiszta, lángoló szépség. A gyönyör szívemig hatolt, s csak annyit tudtam, szeretem őt, őt szeretem a világon a legjobban, akár az álombéliben, akár a valóságosban. Ő is megérezhette ezt, mert mosolyogva hozzám hajolt, s lágyan megcsókolta az ajkam...

Hamar megtalálta a szobát, amit keresett. Nagy levegőt vett, amikor a kilincsre tette a kezét és kopogás nélkül benyitott. Pici diákszobába lépett, ahol egy keskeny ágy, egy íróasztal és egy szék volt csupán. Rögtön meglátta a sarokban állni Pat nagy tengerészzsákját, de a lány nem volt a szobában. Mark leült az ágy szélére és zúgó fejjel várt. Tíz perc telhetett el, amikor végre nyílt az ajtó...

- Más világ volt a tiéd nagyikám. – ellenkezett szelíden Eszter.
- Legalább ma már mindenki eldöntheti, hogy a jövőben kihez fogja kötni az életét. Ez némi keresgéléssel jár, de ilyenkor az emberek megismerik egymást, így könnyebben eldönthetik: hogyan tovább. – folytatta meggyőződéssel.
- Egyébként úgy tudom, a te idődben gyakran a lányokat már korán összeboronálták a szülők egy olyan férfivel, akihez azelőtt nem sok köze volt. – állapította meg.
- Meglehet, azonban...