Novellák - 100.oldal

Eljött a péntek. Eleonóra reggel vízért ment a kúthoz. Jancsi ismét ott volt. Már hallotta, hogy szerelmét eljegyezték, hiszen az egész falu erről beszélt. Némán nézték egymást, majd Jancsi utoljára megölelte azt, akivel úgy szerették egymást. Eleonóra mielőtt elment a kék selyemkendőjét Jancsinak adta, de meghagyta neki, hogy a kendőt csak szombaton késő éjjel nyissa szét...

Egyszer egy nap az óvó néni elvette. Azt mondta, hogy elég volt. Ne játsszak vele többet. Azt mondta, hogy menjek ki én is az udvarra. Játsszak a többiekkel. Én akkor sírtam, de a néni nem adta vissza. Dühös voltam. Azt hittem, hogy ő is a kincseimre vágyik. Bocsáss meg nekem, Anyu! ...

A férfi szobájában a szokásos félhomály uralkodott. Az ágyhoz mentek.
– Ülj le ide! Mindjárt jövök – mondta és az egyik szekrényhez lépett. Egy injekciót vette elő, amiben kékes folyadék volt. Már napokkal ezelőtt bekészítette, hogy majd kéznél legyen, ha szükség lesz rá.Visszament a lányhoz. Ő ránézett, mélyen a szemeibe. A férfi szinte kiolvasta tekintetéből a kérdést...

- Az élet tele van meglepetésekkel! Nagyon rosszkor voltál nagyon rossz helyen. De úgy gondolom, hogy mielőtt véget érne, udvariasan társalogjunk egy kicsit. - Ekkor egy kicsit megállt, mintha gondolkodna a továbbiakon, majd folytatta: - Az én nevem Hokins, a tied? ...

- Számít az, hogy én mit akarok? Túsz vagyok. Azt teszem, amit ti akartok. Nem bánom velem mit csináltok, de Mr. Rubint hagyjátok ki ebből. Tudom, hogy nem fog fizetni és ti itt maradtok pénz nélkül.
- Honnan veszed, hogy pénzt akarunk tőle? - a lány csodálkozva lépett hátra.
- Mit akarnak tőle?
- Ő befolyásos ember és most egy vizsgálóbizottság előtt kell beszámolnia. Van, aki nem akarja, hogy mindenre emlékezzen, és te vagy, aki a memóriáját most irányítod. Amíg itt...

Hatalmas hibát követtem el, az életem pedig romokban hever, bár ez annyira nem újdonság. A különbség az, hogy ezzel végleg elástam magam. Mit kellene most tennem? Száljak szembe a rendőrökkel? Törődjek bele a sorsomba? Túl sok gond ez egyszerre egy ilyen vénembernek, mint én. Csak az vigasztal egy kicsit, hogy már kevés időm van hátra....

A fájdalomtól visszazuhant, s most már a feje is zsongott. Nem tudja, hogy hol sebesült meg, nem is gondolkodott rajta. Erőt vett magán, összeszorított fogai között éles sziszegés szűrődött ki, de sikerült. Még egyszer végignézett a szobán, s hirtelen rohanták meg a tárgyak nevei: röntgen, EKG, infúziós állvány, műtőasztal. Amíg ezeket végiggondolta valamiféle páni félelem fogta el...

Legnagyobb magányának csak egy ember szabhatott volna gátat, de az ő számára már csak egy homályos folt volt egy régi lepedőn. A szél időközben elfújta, meggyötörte azt, s már saját gazdája sem veszi elő többé. Így megy ez. Van, akinek könnyen megy a mosás, és van, aki csak halogatja, halogatja a szennyest, cipelve azt az idők végezetéig. Nos, ő is egy ilyen ember volt...

„ Tömeges öngyilkosság a Genfi tó partján.
Három férfit találtak vízbe fulladva. A rendőrség még nyomoz az ügyben. Az indíték egyenlőre ismeretlen. Talán egy szekta tagjai lehettek, akik rituális öngyilkossággal vetettek véget az életüknek. Ezt a tényt látszik alátámasztani az is, hogy tegnap volt a hónap utolsó teliholdas éjszakája, mely remek alkalmat szolgáltathat az efféle rituáléknak...

Hosszan elnyúlt tekintete a horizonton, egy galamb röptét követve egészen egy párkányig, ahol két lelógó lábat lát meg hirtelen. A láb láttán izgatottság fogta el. A járdáról kiváltott az utcára, hogy lássa. És látta. Egy alak ül a párkányon a lábát lógatva komor arccal erősen töprengve...