Nincs rád szükség..

A lány a hideg kövön feküdt. Lassan meg-megmozduló oldala jelezte hogy még él. Szenvedett, testileg lelkileg. - Használták, mint egy tárgyat és miután elvégezte „feladatát” , félredobják – ezek a gondolatok jártak a fejében. Valahányszor a kisbabájára gondolt, elkapta a sírás. Elvették tőle, rögtön szülés után. Még csak a kezébe sem vehette, meg sem mutatták neki. Mert az nem tartozott a feladatába..
Nyílt az ajtó, a férfi lépett be rajta.. Felemelte a fejét, és ránézett. A jéghideg tekintetben nem volt könyörület, sem érzelem. Feltápászkodott a földről, nem ellenkezett, mert tudta hogy miért jött Andreas.

Némán, lehajtott fejjel ment előtte, egyenesen a férfi szobája felé. Mielőtt azonbam odaértek volna, Andreas megállította a lányt – Először nem a szobámba megyünk..
Megfogta a karját és finoman húzta maga után, végig a folyosón, egészen az utolsó ajtóig. Az ajtó előtt a lány megállt és kérdőn nézett a férfira – Menj be! – hangzott az utasítás, és ő nem ellenkezett. Ahogy belépett, rögtön észrevette a kiságyat. Mindent elfeledve, rohant oda. Szemeit ellepték a könnyek, miközben a karjaiba vette az alvó csecsemőt. Gyengéden megsimogatta az arcát, a kis kezecskéit.
Andreas az ajtóból figyelte a jelenetet. Eltűnődött, - mi lenne ha még is életben hagyná a lányt.. Igazi családja lehetne.. De neki nem kell család, a szeretet szót pedig hírből sem ismeri. Neki csak egy örökös kell! – Megkeményítette a szívét és odament a lányhoz.
- Most már mennünk kell! – adott egy búcsúcsókot fia arcára és visszatette a kiságyba, majd elindult Andreas után.

A férfi szobájában a szokásos félhomály uralkodott. Az ágyhoz mentek.
– Ülj le ide! Mindjárt jövök – mondta és az egyik szekrényhez lépett. Egy injekciót vette elő, amiben kékes folyadék volt. Már napokkal ezelőtt bekészítette, hogy majd kéznél legyen, ha szükség lesz rá.Visszament a lányhoz. Ő ránézett, mélyen a szemeibe. A férfi szinte kiolvasta tekintetéből a kérdést...
– Miért? – de nem szólalt meg, végül Andreas elunta a csendet és halkan megszólalt
- Nem fog fájni... semmit sem fogsz érezni – a lány elfordította a fejét és a földet bámulta. Csak egy pillanatra rezzent össze, mikor megérezte az apró szúrást, aztán már csak megadóan sóhajtott egyet. Andreas letette a földre a fecskendőt, majd váratlanul magához húzta a lányt és megcsókolta. Végigsimított a hátán, és gyengéden az ágyra fektette.

Vetkőztetni kezdte, közben végigcsókolgatta a ruhától megszabadított testrészeket, a lány ugyanígy tett. Kellemes érzés járta át a testét, és teljesen megadta magát a szenvedélynek. Életében először érezte a gyönyört, és tudta hogy több alkalma már nem is lesz rá. A férfi erős karjai közt azonban megnyugvást talált. Andreas átölelte, ő pedig szorosan odabújt hozzá. Kellemes fáradtság lett úrrá rajta. Lehunyta a szemeit, és lassan elaludt. Szívverése, ahogy a légzése is, egyre lassult, majd teljesen leállt. Már nem érzett sem bánatot, sem örömöt. Örök álomba merült.. de még halálában is kiült az arcára egy mosoly, jelezvén, ő már egy jobb helyen van.

Andreas ránézett a lány békés arcára, tudta hogy vége.. de egy olyan érzés fészkelte be magát a szívébe, amit már réges régen nem érzett. A fájdalom..
Most döbbent csak rá, hogy hatalmas hibát követett el, mikor megölte a lányt, mert nagy szüksége lett volna rá. Pontosabban egymásra. Egyszer már elveszítette a családját, akkor önhibáján kívül, de most ő maga volt a gyilkos. Egy szörnyeteg volt, aki saját magát fosztotta meg a boldogságtól, az önző céljaiért. Tudta hogy a lelkiismeretétől sosem fog szabadulni.
Felkelt az ágyból, felöltözött. Tekintete végig a lány testén függött, de mire a katonai kabátot is felvette, eltemette magában az érzéseit, legalábbis látszólag.
Kiment a szobából, szólt a katonáinak hogy készüljenek fel, temetés lesz..

A temetés rövid volt, a katonák nem értették, hogy miért kell jelen lenniük egy egyszerű halandó utolsó útján, de inkább nem kérdeztek. Andreas végig nagyon feszült volt. Nem tudott mit kezdeni az érzéseivel, de tudta hogy ezt az emberei nem tudhatják meg.

Még évekkel később is gyakran gondolt a lányra, és az elszalasztott boldog élet lehetőségére..