Halál az emlékért

Lehajtott fejjel járt az utcán, s várta, hogy valaki megpróbáljon a szemébe nézni. Sokszor azonban a nézés nem egyenlő a látással, s nála jobban talán ezt senki nem érthette. Apró, és gyors léptekkel haladt, egyedül, arcát takarva. El akart bújni a világ elől. Ugyanakkor talán pont azt szerette volna, ha mindenki felfigyel rá. Nézni, és láttatni akarta magát, hogy lelke sötét részei kicsit halványuljanak. Azok a fekete foltok, melyeket ő ejtett magán, saját hibájából. Legnagyobb magányának csak egy ember szabhatott volna gátat, de az ő számára már csak egy homályos folt volt egy régi lepedőn. A szél időközben elfújta, meggyötörte azt, s már saját gazdája sem veszi elő többé. Így megy ez. Van, akinek könnyen megy a mosás, és van, aki csak halogatja, halogatja a szennyest, cipelve azt az idők végezetéig. Nos, ő is egy ilyen ember volt.

Szinte látszottak rajta a sebek, melyeket a teher ejtett elfáradt vállain. De húzta, húzta, mert anélkül még üresebbnek érezte volna ezt a világot. Az érzés nélkül felőrlődött volna magányában, a tudatban, hogy semmi és senki nem maradt neki önnön magán kívül. Ment a célja felé, eltökélten haladt a régmúlt irányába, ismét emléket adva: Neki. Furcsa dolog ez, ahogyan a megkeseredett emberek próbálnak kapaszkodni az utolsó zöldellő fűszálba, amely életük szikár avarában termett. Öntözik azt a semmiből, s szép lassan összes energiájukat annak pazarolják, hogy mindenáron megőrizzenek valamit abból az álomból, melyből ők ébresztették fel saját magukat. Talán, majd egyszer ráébrednek mindenre, s megkerül a végső megoldás. Addig pedig mennek, szenvednek, s harcolnak saját magukkal és a világgal. Megérkezett, s újra előtörtek az emlékek, ahogyan minden alkalommal immár 7 éve. Ezúttal azonban mégis más volt. Olyan élesen hatotta át a fájdalom, hogy ha nem tudta volna, mire készül azután, már itt feladta volna. De még utoljára ki akarta élvezni az emlékek mámorának minden cseppjét. Szavak, mozdulatok, érzések, melyeket még a halál sem lesz képes elvenni soha.

Végső búcsút intve a helyszínnek továbbindult, s tervét pontosan betartva végül elérkezett a várva várt pillanathoz. Oda, ahol már senki nem állhat útjába. Nincsenek hazugságok, csalódás, megannyi kérdés, s nincsenek érthetetlen világok. Csak a csendes, örök végtelen. 2 lépés választja el. Jobb láb. Bal láb. A halál sem. Soha. Soha.