Az utolsó viaszcsepp

Május volt, az idő és a természet egyaránt pompásnak mutatkozott, nem úgy, mint az a zord korszak, mely annyi szerelmes szívet választott el egymástól az anyagi javak miatt egy jobb élet reményében fájó szívek terhével, és melyben ez az eset is megesett.

Egy dunántúli községben járunk. Nincs is ebben a falucskában semmi különös: Az emberek itt is csak végzik munkájukat, épp úgy, mint máshol. A fiúk a férfiaknak segédkeznek a kemény munkában, a lányok az asszonyoktól próbálják ellesni a női munka fortélyait. A falucska házai előtt levő árokpartokról színpompás virágok mosolyognak az őket kellemesen melegítő tavaszi napsugarakra. A leginkább Balláék virágai kacérkodnak a ragyogó tavaszi nappal. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen Balla Eleonóra a kis község legszebb virágszála.

Szája örökké mosolyog, arca üde és rózsás, kék szemei pedig sejtelmesen csillognak, kontyba rejtett göndör fekete fürtjei pedig szeretnének a lány vállára omlani a kék selyemkendő alól, miközben Eleonóra éppen zöldségeket szeletel házuk konyhájában. Ma sok a dolga, sokat kell főzni, többet, mint máskor, mert vendégeik érkeznek, de azt, hogy kikre is főz ma, Eleonóra még nem tudja; de nem is kíváncsiskodik, hiszen ő maga is elfoglalt, és édesanyja is, aki a csirkék előkészítésével foglalatoskodik. Jól megvannak ők így, mindenki csak figyel a saját dolgára, majd ebéd közben beszélgetnek, akkor majd lehet pihenni. Hajnalok hajnalán keltek, hogy szépen rendbe rakják a házat és, hogy délre megfőzzék az ebédet.

A benti csendet egy „Hó, Ráró!” kiáltás szakítja meg. Hazaért a ház ura. A kocsislegénynek meghagyja, hogy gondoskodjon a lovakról, ő maga pedig a konyhába lép. Leül a lócára, és csak figyeli sürgölődő feleségét és lányukat.

- Derék dolog, délre meg is lesztek. Nagy nap lesz ma Lenórám! Meglásd, nagy nap!

Eleonóra nem kérdezett semmit, talán azért, mert várta, hogy apja kifejtse mondanivalóját; vagy azért, mert a nagy munkában nem is hallotta meg az apa szavait. A férfi intett egyet a fejével feleségére tekintve, majd mind a ketten kimentek a konyhából és a kertben beszélgettek:

- Talán mégsem kellene férjhez adnunk, hisz olyan kis gyámoltalan még.
- Ágnes! Ezt már megbeszéltük. Eleonórának így lesz a legjobb. Meg aztán a megyei bíró nejeként úgy élhet majd, mint egy báróné.
- De… Olyan álmodozó még ez a lány.
- Majd kinövi a férje oldalán. Jó dolga lesz a Gábor oldalán. Mi is megszerettük egymást, talán majd velük is így lesz.. Mindenképpen férjhez kell adnunk. Eladó korba van már és a tavalyi rossz gabonatermés miatt annyi az adósságunk, hogy még koldusbotra is juthatunk. Az esküvő napján Gábor kifizeti az adósságainkat, a mi Lenóránk pedig jólétben élhet.

Az asszony akart még valamit mondani, de erre már nem maradt idő. Megérkezett a megyei bíró, Gábor, kíséretével együtt. Eleonórának egy fél órája szóltak, hogy öltözzön az ünneplő ruhájába, és addig maradjon a szobájába, amíg nem szólnak neki. Így is lett. Leültették a vendégeket az asztalhoz és az anya szólt Eleonórának, hogy megérkeztek a vendégek.

Az ebéd látszólag jó hangulatban telt. Eleonóra a számára új hírek bejelentése után is megőrizte mosolyát, nem mutatta magát szomorúnak, nem is tiltakozott. Az ebéd vége felé kitűzték a menyegző dátumát is: egy hét múlva Eleonórából bíróné lesz. Ekkor hirtelen Eleonóra Cirmos cicája beszaladt a konyhába és feldöntötte a vizeskannát, amit még hajnalban töltött meg a lány a kútnál. A szobalányuk éppen rokonlátogatásra ment a szomszéd faluba, ezért nem volt kit elküldeni vízért. Eleonóra maga kéredzkedett el megtölteni az ivóvizeskannát. Mivel a vendégek még sokáig szándékoztak maradni, ezért hagyták, hogy Eleonóra elmenjen.
A kútnál Eleonóra összefutott Jánossal. János volt az a férfi, akihez Eleonóra szívesen férjhez ment volna. Szerették is egymást, de János nagyon szegény volt, ezért nem adták hozzá a lányt. János látta, hogy kedvese szomorú, Eleonóra ezt nem is tagadta, de nem mondott semmit, csak elrohant.

Az elkövetkező hét elején már észlelhető volt némi változás Eleonórán. Kevesebbet evett, mint szokott és csendesebb is lett. Mindenki azt gondolta, hogy csak izgul a házasság miatt, ezért nem is faggatták. Pedig nem így volt. Eleonóra nagyon szomorú volt. Ő csak Jancsihoz akart hozzámenni, nem egy idegen, de módos férfihoz. Kevés szabadidejében, mikor egyedül maradt szobájában, valamit aranyszínű cérnával hímzett éppen nem használt kék selyemkendőjére.
Teltek a napok, egyre közeledett a vasárnapra kitűzött esküvő. Gábor mindennap itt ebédelt, hogy a lány kicsit megszokja közelségét, hiszen ezentúl együtt fognak élni.

Eljött a péntek. Eleonóra reggel vízért ment a kúthoz. Jancsi ismét ott volt. Már hallotta, hogy szerelmét eljegyezték, hiszen az egész falu erről beszélt. Némán nézték egymást, majd Jancsi utoljára megölelte azt, akivel úgy szerették egymást. Eleonóra mielőtt elment a kék selyemkendőjét Jancsinak adta, de meghagyta neki, hogy a kendőt csak szombaton késő éjjel nyissa szét.

Amint Eleonóra hazatért a vízzel, a küszöbön összeesett. Rögtön ágyba fektették. Magas láza volt és nem ébredt fel. Kihívták az orvost. Az orvos nem tudta, mitől lehet a láz. Adott valami gyógyszert, ami leviheti a lány lázát. Az anya rendesen be is adta az orvosságot, de az nem használt semmit. Eleonóra nagyon rosszul volt. Az anya egész nap mellette volt, borogatta. Úgy tűnt másnap reggel, hogy jobban van, felébredt. Alighogy felébredt vizet kért. Az anya kiment vízért, de mire visszajött, Eleonóra ismét aludt. Órák teltek el, nem ébredt fel, sőt, lázálmában félrebeszélt. Éjjel 11 óra volt, gyertya égett Eleonóra szobájában. Az anya simogatta lánya forró homlokát, ami egyszercsak kihűlt, pont akkor, mikor az utolsó viaszcsepp legördült a gyertyán, de ő már többé nem ébredt fel…

Jancsi kihajtotta a kendőt. Tetszetős betűkkel volt ráhímezve: Az utolsó viaszcsepp…várlak.
Nem értette a furcsa mondattöredéket. Másnap hallotta, hogy mi történt Eleonórával.

Az esküvő napja végül temetés napja lett. A szél keserűen süvített, az eddig oly kacér virágok szárai meghajoltak, fejecskéik a földdel egyenlővé váltak.

Egy összetört szív millió szilánkja szólított el a legszebb virágot.